Előzetes: Katherine nyomában - 19. fejezet

Drága Kiválasztottak!

Megérkezett a következő fejezet előzetese még így iskola előtt, a részt pedig terveim szerint kedden fogom hozni, hogy sikerül-e, az majd kiderül...

Még a fejezet előtt azonban tisztázzuk HOGYAN ALAKUL A TSF SULIIDŐBEN. Szeptember másodikán kezdem a végzős évemet a gimiben, ami nyilvánvalóan rengeteg szabadidőmet elveszi majd. Novemberben szalagavató, március környékén (ha jól emlékszem) kisérettségi, áprilisig bezáróan német középfokú nyelvvizsga (ha minden jól megy), illetve az angol felsőfokú nyelvvizsgám második fele, májusban írásbeli érettségi, júniusban pedig a szóbeli. Ezek mellé bejönnek a különféle megyei, országos versenyek, esetleg egy OKTV, szóval el leszek havazva. Hogy ez milyen hatással lesz a blogra? Abban nem vagyok teljesen biztos, azonban egy dolog mellett határozottan kitartok: NEM HAGYOM ABBA ÉS SZÜNET SEM LESZ. Az viszont száz százalék, hogy nem lesznek túl gyakran részek, viszont igyekszem, hogy ne kelljen hónapokat várnotok egy-egy részre. Ha idő közben valamilyen csoda folytán esetleg végeznék a harmadik évad írásával, akkor az is előfordulhat, hogy gyakrabban hozok részeket. 

Kérlek, legyetek velem türelmesek, nem foglak Benneteket magatokra hagyni, azonban most nagyobb szükségem lesz a támogatásotokra, mint valaha! :)

Nem szoktam zenét csatolni, ám mivel megtaláltam a második évad trailerének a zenéjét, ami szerintem tökéletesen eltalálta a blog hangulatát, így ezt most megosztom Veletek! :)

"...- Segítek pakolni –ez inkább kijelentés volt, mintsem felajánlás.

- Nem kell, de azért köszönöm –hárítottam a lehető legkedvesebben, ahogy tőlem telt. Egy pillanatra furcsa fény csillant a szemében, amitől megijedtem, viszont azonnal el is tűnt.

- De én ragaszkodom hozzá –jelentette ki ellentmondást nem tűrve.

- Nagyon aranyos vagy, tényleg, de megoldom egyedül is.

- Le akarsz rázni?- Igen!

- Nem –válaszoltam. –Csak szeretnék egy kicsit egyedül lenni, gondolkodni, elrendezni a dolgaim, ennyi. Még úgyis látjuk egymást eleget, nemde?

- De mi van, ha én most szeretnék egy kis időt veled tölteni?- kérdezte, miközben tett felém pár lépést. Égető kényszert éreztem, hogy hátralépjek, viszont ezzel gyengének és sebezhetősen látszanék. És ez az, amit a legkevésbé szeretnék. Szóval ugyanott álltam, mint eddig, és egyenesen a szemébe néztem..."