2013. december 24.

Merry Christmas!

Békés, boldog Karácsonyt kívánok minden olvasómnak! <3

2013. december 22.

2000!!! *.*

Nagyon szépen köszönöm Mindenkinek! El sem hiszem!
2000 oldalmegjelenítés!!! *.* <3


19. fejezet

Heyhey!:)
Ne haragudjatok rám, de tegnap nem volt időm felrakni az új részt.:( Viszont ezt az elmaradásomat most bepótlom. ;)
És néhányan talán észrevettétek, hogy megváltozott a fejezet előzetese. Nos, ez azért van, mivel véletlenül a 20. fejezet részletét raktam fel... Ne haragudjatok rám, de úgy tűnik ez az utolsó két hét már sok volt nekem.:D Viszont végre elérkezett a szünet, a pihenés, és talán nekem is sikerül az írásra koncentrálnom!:)
Nagyon örülnék pár kommentnek, pipának, feliratkozónak! <3

És Úristen!!! Elértük a 2000 oldalmegjelenítést! :D *.* <3 Nagyon köszönöm Nektek!!! Imádlak Titeket! <3

A fejezet előtt pedig még:
Kellemes Ünnepeket Kívánok Mindenkinek! <33
xoxo Vivienn J.


      - Mi?- kérdeztem döbbenten.-         Ez az én szobám! Ezt te rajzoltad?- nézett rám, a képet fogva.
      - I…igen, én. De… ez a te szobád? Az nem lehet!- csodálkoztam, majd leültem az ágyamra.
      - Pedig az enyém. De mikor jártál te ott?
      - Tegnap éjjel, álmomban. –mondtam halkan, a szőnyeget bámulva.
      - Álmodban?!- kérdezte hitetlenül, „Na ne szórakozz velem!” stílusban.
      - Igen. Tudod, gyakran vannak látomásaim éjjelente… Katherine-ről. A titkos átjárót is így találtam meg. Este pedig elvitt abba a szobába. –mutattam a kezében tartott lapra. – De… ezek szerint a tiéd.
      - Tudtam, hogy én leszek az!- mondta nagyot sóhajtva, majd leült mellém az ágyra, és hanyattfeküdt.
      - Hogy te leszel mi?- kérdeztem, majd eldőltem mellette, hogy a szemébe tudjak nézni.
      - A Testőr. –felelte mélyen a szemembe nézve. 
      - De honnan tudtad? És mégis… minek nekem testőr?- kérdeztem kíváncsian. 
      - Tudod, a Testőr és a Kiválasztott között valamilyen különleges kapcsolat van. Már az első találkozásunknál, amikor szó szerint összefutottunk, és a szemedbe néztem… éreztem valami… furcsa kötődést. De akkor még nem tudtam, mi ez.
      - De mégis miféle kötődés?
      - A Testőr legendája szerint…
      - Már megint egy legenda?- vágtam közbe. - Mennyi legenda van ebben a városban?
      - Elég sok. –mondta, majd folytatta, amit elkezdett. –Szóval, a legenda szerint a Testőr megérzi, ha a Kiválasztott veszélyben van. Eleinte még nem annyira, viszont ahogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, ez az érzék egyre biztosabb lesz. És… most, hogy így belegondolok… Amióta találkoztunk, esténként furcsán érzem magam. Van, amikor rosszabb, de nem mindig érzem annyira. Akkor ez miattad van, igaz?
      - Hát… gondolom. De hogy lehet az, hogy megérzed, hogyha veszélyben vagyok?
      - Nem tudom. De ezért vagyok én a Testőr. Viszont… miféle veszélybe kerültél, ami miatt esténként rosszul érzem magam?
      - Talán a rémálmok miatt van. Katherine szerint, ha az álmomban történik valami a szellememmel, akkor az kihat a való életemre is.
      - És te ezt elhiszed?
      - Már volt rá példa. –mondtam halkan, szinte suttogva, mire elkerekedett szemmel nézett rám.
      - Mi?- kérdezte elképedve.
      - Egyszer álmomban egy maszkos alak megvágta a nyakam. –mondtam a plafont bámulva, és akaratlanul megérintettem a vágás helyét. – Nem vágta el a torkom, vagy ilyesmi, viszont vérzett. Mikor felébredtem, egy lila csík volt a vágás helyén. Fájt. Nagyon. Ha álmomban megölnek… akkor… soha többé nem ébrednék fel.
      - Akkor meg kell védenem téged az álmaidtól?- vonta fel a szemöldökét.
      - Fogalmam sincs. Katherine szerint veszélyben vagyok. A tizenegy évvel ezelőtti autóbalesetet is emiatt szenvedtük, hogy legyen rajtam egy rohadt heg!
      - Heg? A jobb bokádon?
      - Igen. –mondtam, majd felemeltem a lábam, amin ott díszelgett „a jel”.
      - Akkor tényleg te vagy az. Ez már biztos.
      - Igen. –sóhajtottam. –Meg akarják ölni azokat, akik meg tudnak védeni. Először apa, most meg Danny…
      - Mi?- kérdezte értetlenül. Ó igen, ő nem is tud a balesetekről.
      - Tizenegy éve, az autóbalesetben… apa meghalt.
      - Sajnálom. –nézett rám együtt érzően.
      - Köszi. –Sokra megyek vele. Sajnos a sajnálkozás nem hozza vissza. De ezt persze nem mondtam ki hangosan. –És nemrég Danny megint balesetet szenvedett. Ezért van eltörve a bal karja. –mondtam, és közben éreztem, ahogy a szemem megtelik könnyel. –Miattam… miattam történt minden. Meg is halhatott volna! Mint apa!
      - Hé! Ne mondj ilyeneket!- mondta, majd magához húzott, és letörölte az arcomon lecsorduló könnycseppet. Valamiért megnyugtatott a közelsége. –Majd én megvédelek. Elvégre ezért vagyok. Ez az én végzetem. Ahogy neked az, hogy megtaláld a gyilkost, és megakadályozd, hogy elmenjünk innen.
      - Igyekszem, de ez nem ilyen egyszerű. És két éjszaka is… valaki járt a szobámban. Ti voltatok azok? Vagyis egyikőtök? Mert a faházba vezető átjárón keresztül menekült.
      - Igen… - mondta, majd beletúrt sötétbarna hajába. Ezt én is szívesen megtenném. Elég! Elena! Ne képzelődj! – Az én voltam. Sajnálom, ha megijesztettelek.
      - Semmi gond. De tényleg a szívbajt hoztad rám! És… mit kerestél itt?
      - Csak ki akartam deríteni, hogy kit üldöztem az alagútban.
      - És az a másik átjáró a könyvtárban… Az hová vezet?- tettem fel a kérdést, ami már régóta foglalkoztat.
      - A mi házunkba vezet. Egy titkos szobába, ami apánk dolgozószobájából nyílik. 
      - Értem. És azt tudod, hogy a te szobádba is vezet egy titkos átjáró?- vontam fel a szemöldököm.
      - Mi? Nem, nem tudtam. 
      - Ami mellesleg az én szobámból nyílik. –tettem hozzá.
      - Gondolom, ez nem lehet véletlen. Elvégre, én vagyok a Testőröd. –mosolygott rám, miközben még mindig átölelt. –Honnan nyílik az az átjáró?
      - Majd megmutatom, de nem gondolod, hogy vissza kéne mennünk a többiekhez? Képzelem, hogy Danny miket gondolhat, hogy így eltűntünk.
      - Talán igazad van. –mondta, majd felállt, és engem is felhúzott. –Nagyon félt téged.
      - Igen. Miután apa meghalt, nagyon védelmező lett. Úgy érezte, hogy át kell vennie a helyét. Mindentől próbál megvédeni, de ez lehetetlen. Főleg most. Nagyobb veszélyben vagyok, mint azt valaha is képzeltem, és nem beszélhetek neki erről. Ettől még ő sem tud megvédeni. Nem! Nekem kell Őt megvédenem.
      - Lehet, hogy ő nem tud megvédeni, viszont én igen. –mondta, mire én elmosolyodtam. Átmentünk Danny szobájába, ahol mindenki elhallgatott, amint beléptünk.
      - Mit csináltatok ti ketten?- nézett ránk Danny kíváncsian, miközben végigmérte Damient.
      - Csak beszélgettünk. –feleltem. –Mit csináltunk volna?
      - Jobb, ha nem tudjátok, mik fordultak meg a fejemben. –mondta, mire Damiennel felnevettünk.
      - Nyugi, haver. A tabu, az tabu. Helyettem talán inkább Nate-re kellene odafigyelned.
      - Hé! Mi van velem?- kérdezte Nate ártatlan arccal.
      - Semmi-semmi. –rázta le Damien.
      - Ne szórakozz velem, öcsi!
      - Én sosem szórakozom veled.
      - Na, mire célozgattál te az előbb?
      - Én… inkább megyek. –mondtam, majd kimentem a szobából. Viszont nem mentem el, hanem hallgatóztam. 
      - Tudom, hogy bejön neked! Ne is tagadd!- mondta Damien, miután már kimentem.
      - Lehet. Viszont tabu. –felelte Nate. Mi van? Tetszem Nate-nek? –Viszont… te is odavagy érte, nemde?
      - Hé! Hé! Skacok! Ő még mindig a húgom!- korholta le őket Danny.
      - Nekik most beszélhetsz!- mondta Max. –Most ellesznek egy darabig. Ha zavar, hogy Elenáról beszélnek, akkor javaslom, küldd ki őket, vagy menj ki te.
      - Nem! Kíváncsi vagyok mi lesz ebből. –Köszi, bátyus…. 
      - Szerinted ki nincs?- kérdezte Damien. Mi?! Tetszem Damiennek? Komolyan?! Akaratlanul is elmosolyodtam, és hihetetlenül boldog voltam. Ezt a mosolyt egy darabig nem vakarhatja le senki a képemről.
      - Igaz. Szerintem a suliban a fiúk többsége bele van zúgva. Viszont mindenki úgy hiszi, hogy Dannyvel jár.
      - Mi?- nevetett fel Danny. –Azt hiszik, hogy a húgommal járok?
      - Senki sem tudja, hogy testvérek vagytok. –mondta Max. 
      - És lehet, hogy jobb lenne, ha ez így is maradna. –szúrta közbe Damien. –Hiszen, akkor Alex is megint bepróbálkozna. Bár, őt ismerve te sem, vagyis a pasija sem akadályozza meg. De sose lehet tudni.
      - Inkább attól félsz, hogy valaki rámozdul, igazam van?- szemtelenkedett Max.
      - Na, szálljatok már le Elliről!- mondta Danny komoly hangon. 
      - Jó-jó. –mondták egyszerre. Ezek után már fiús témák következtek, mint a foci, kosárlabda, a legutóbbi meccs eredménye, kocsik, és persze a kis „bögyös” Miranda nővér.
 Úgy nyolc körül a szobámban ülve lépteket hallottam kintről.
- Elköszönünk Elenától. –hallottam Nate hangját, és már bent is voltak a szobámban.
- Indultok?- kérdeztem.
- Igen, megyünk. –felelte Damien, majd odajött és megpuszilt. –Fél óra múlva várunk a faházban. –súgta a fülembe, mire csak bólintottam.
- Szia, kis cselédlány!- puszilt meg Nate is.
- Hülye!- ütöttem meg nevetve.
- Szia, Elena!- köszönt el Max is, ugyanúgy. 
- Szia, Max.
Miután kimentek, tátogva mondták, hogy „faház!”. Oké, felfogtam! Fél óra múlva a faházban. Mi lesz ott? Valami megbeszélés? Vagy inkább… leleplezés? Majd kiderül. Viszont, ezek szerint nem is kellett olyan sokat várnom az én titokzatos Testőrömre. Nem gondoltam volna, hogy Damien az. Akkor igazat mondott, amikor elkapott az alagútban. Tényleg meg akarnak védeni.
- Mikor találkoztál te velük?- lépett be Danny a szobámba.
- Nem sokkal az után, hogy beköltöztünk. Szó szerint összefutottam velük. –válaszoltam, miközben tovább rajzolgattam.
- Ahogy láttam… Damien és Nate… nos… elég nagy benyomást tettél rájuk.
- Úgy gondolod?- kérdeztem közömbösen, bár valójában majd’ kiugrottam a bőrömből a boldogságtól. Tetszem Damiennek! El sem hiszem!
- Ne tegyél úgy, mintha neked nem tűnt volna fel! De… mit csináltatok itt Damiennel kettesben?- Na, erre a kérdésre már felkaptam a fejem.
- Csak beszélgettünk. Most mi ebben a furcsa? Hiszen barátok vagyunk, és még osztálytársak is. –magyarázkodtam. És még csak nem is hazudtam. Ez mind igaz. Maximum nem mondtam el neki mindent.
- Biztos?- vonta fel a szemöldökét, mintha nem hinne nekem.
- Biztos!- mosolyogtam „jó kislányosan”. 
- Akkor rendben. –mondta, majd nyomott egy puszit a homlokomra, és kiment. Viszont én még mindig azt érzem, hogy nem hisz nekem. De miért?
Mikor eltelt az a fél óra, beosontam a könyvtárba, majd megnyomtam a kandallóban rejlő titkos fekete gombot. Onnan már sietősre vettem a figurát. Majdnem el is estem a lépcsőn. Végül csak sikerült épségben megérkeznem. Mikor kinyitottam a titkos ajtót, már mind az öten ott ültek a kanapén. Rám vártak. A Kiválasztottra. 
- Szóval mégis igaz. –szólalt meg Tom. –Te lennél a Kiválasztott.
- Sziasztok!- köszöntem, mert ők erről az aprócska gesztusról elfeledkeztek.  
- Szia!- köszöntek vissza.
- És igen. Én vagyok a Kiválasztott. –erősítettem meg.
- Én pedig…- állt fel Damien, majd mellém lépett. –A Testőr. –mondta, mire a testvérei elképedve néztek rá.
- Mi?- kérdezte Michael. –Te?
- Én.
- Elmondanátok, hogy miért kellett idejönnöm?- kérdeztem egy idő után, hogy megtörjem a csendet. Meg amúgy is érdekelt.
- Ülj le!- mutatott Damien az egyik karosszékre, majd helyet foglaltam.
- Nos… - kezdte Tom. – Mivel te vagy a Kiválasztott, ezért kötelességünk megvédeni téged. Mi már a kezdetektől gyanakodtunk rád, és ezzel beigazolódtak a feltételezéseink. Azt már a kezdetek kezdetén tudtuk, hogy a Testőr Donovan leszármazott lesz. Csak azt nem tudtuk, hogy melyikünk. De ezzel ez a kérdés is megoldódott.
Ezt honnan tudtátok?- szakítottam félbe.
- Családi titok. Nem olyan fontos számodra. A lényeg, hogy tudtuk. –folytatta Tom. – Arra képeztek ki minket, hogy mindenáron megvédjük a Kiválasztottat, vagyis téged. 
- Mi?- kérdeztem hitetlenül nevetve.
- Meg fogunk védeni. Akár tetszik, akár nem. Főleg Damien. Ötünk közül ő az egyetlen, aki képes megérezni, hogyha veszélyben vagy. És hidd el, itt sok veszély leselkedik rád!
- De mégis miféle veszély?
- Az Ötök. –felelték egyszerre.
- Az Ötök megpróbálnak sebezhetővé tenni. Először lelkileg gyengítenek le. –magyarázta Michael. –Ha lelkileg nem vagy elég erős, akkor testileg sem. Így könnyű célpont vagy a számukra.
- Valószínűleg ennek a tervnek volt a része a bátyád balesete. És az édesapádé is. –mondta Damien. –Megpróbálják eltávolítani azokat, akik képesek téged megvédeni, vagy közel állnak hozzád. Mindenki veszélyben van. A barátaid, a szeretteid… Az életük a kezedben van.
- Hogy mi?- kérdeztem riadtan. –Miattam akár meg is halhatnak? E miatt a hülye legenda miatt?!
- Ahogy mondod. –felelte Nate. –Hidd el, nekünk sem tetszik. De nem tehetünk ellene semmit. És úgy tűnik, ők előbb rájöttek, mint mi, hogy ki a Kiválasztott. Valószínűleg már a születésed óta tudják.
- De ha ez így van, akkor miért nem öltek meg, amikor kicsi voltam? Hiszen akkor könnyen elintézhettek volna.
- Azért, mert tizenhat éves korodig te magad védve vagy az Ötöktől, és a fegyverüktől. Ekkor az ősöd, Katherine Danken szelleme vigyáz rád. Viszont, amint betöltötted a tizenhatot, Katherine elveszíti a védelmező erejét. Már csak egyszer menthet meg. Egyetlenegyszer… visszahozhat a halálból.
- A halálból?- kérdeztem összezavarodva. 
- Igen. De csak akkor, ha meggyilkolnak. A természetes halálból nem képes visszahozni. Még ő sem. –magyarázta Max.
- Aham. Szóval két életem van.
- Ne vedd játéknak, mert ez egyáltalán nem az!- korholt le Michael.
- Hidd el, hogy nem veszem játéknak!- kiabáltam rá. –Elvégre az én szeretteim vannak veszélyben! Az apám meg is halt e miatt a hülyeség miatt!- ordítottam, majd megint hatalmas gombóc keletkezett a torkomban. Gondolom Damien észrevette, mert magához húzott, és elkezdte simogatni a hátamat.
- Nyugodj meg. –mondta kedvesen. –Te pedig ne legyél ennyire… te!- förmedt Michaelre. 
- De helyre kell tenni! Nem kezelheti ezt játékként, amiben valaki nyer és valaki veszít következmények nélkül! Mert ennek igenis vannak következményei!
- Tudom!- kiabáltam tovább. –Hiszen, ha nem találom meg a gyilkost, akkor el kell mennetek innen örökre. És Katherine is a két világ között ragad.
- De van egy harmadik következménye is. –mondta Damen halkan, ideges hangon. Mintha nem akarná, hogy tudjak róla, vagy csak nem szívesen mondja el.
- Mégpedig?
- Csak akkor nem találod meg a gyilkost, ha a leszármazottai találnak meg előbb.
- Mire akarsz ezzel kilyukadni?
- Ha a gyilkos nem lesz meg... akkor az azért lesz, mert a Kiválasztott… halott.
- Mi? De hogyha tíz évig nem találom meg, és vége az egésznek?
- Ők akkor sem állnak le, amíg meg nem semmisítettek. Vagy börtönbe mennek, esetleg meghalnak, vagy megölnek és boldogan élnek tovább, mintha misem történt volna.
- Jó tudni. –mondtam elképedve, ugyanakkor riadtan. Gondolom, az arcom holtsápadt volt.
- A lényeg az… - kezdte Tom. – Hogy mi fogunk téged megvédeni. Viszont nem lehetünk mindig veled. Épp ezért meg kell tanulnod harcolni.
- Mi?- kaptam fel a fejem.
- Jól hallottad. –folytatta. – Megtanítunk harcolni. Hallottam, hogy már ismersz egy nagyon hasznos fogást. Viszont az önmagában nem lesz elég, hogy megvédd magad, ha mi épp nem vagyunk ott. 
- Szóval megtanítotok harcolni?- vontam fel a szemöldököm. Ez tetszik!
- Igen. Minden nap, fél nyolckor, itt a faháznál. –mondta Nate. 
- Oké. De miért fél nyolckor?
- Mert akkor könnyebben kisurransz. –legyintett Nate. –De gondolom, az átjárót fogod használni.
- Majd meglátom. Ennyi? Végeztünk?- kérdeztem, és már indultam volna, de Tom megszólalt.
- Még nem végeztünk! Van valami, amit tudnotok kell. –nézett felváltva rám és Damienre.
- Mi lenne az?- kérdezte helyettem Damien. Van valami, amiről még ő sem tud?
- A Kiválasztott és a Testőr között nem alakulhat ki semmiféle „közelebbi kapcsolat”. –közölte, mire én kérdőn néztem rá. Mi? Akkor nem járhatok Damiennel?! Már persze ha egyáltalán szóba jönne jelenleg…
- Ezt hogy érted?- kérdezte Damien. Ezek szerint ő sem érti teljesen, vagy csak nem biztos abban, hogy jól értette-e. 
- Nem lehet köztetek több mint barátság. Sajnálom, de a szabály. Erről eddig csak én tudtam, mert apánk úgy gondolta, hogy én leszek majd a testőr, de ez másképp alakult. Remélem, felfogtátok.
- Felfogtuk. –feleltük egyszerre cseppet sem vidáman.
- Helyes. Akkor végeztünk. –csapta össze a tenyerét Tom.
- Nekem még lenne egy kérdésem. –kezdtem, mikor szembe jutott valami.
- Mi lenne az?- nézett rám érdeklődve a legidősebb Donovan.
- Ti normálisak vagytok?! Egyszer fényes nappal ketten beosontatok a házba! Nehogy azt higgyétek, hogy nem vettem észre! És a szobámnál kukkoltatok!- hordtam le őket. –Melyikőtök volt az a két perverz?
- Szóval… te hallottál minket?- kérdezte Nate félve. 
- Valahogy sejtettem, hogy te voltál az egyik. De melyik? Az, aki menni akart, vagy az, aki azt várta, hogy mikor veszem le a törölközőmet?- kérdeztem, mire a többiek elkerekedett szemmel néztek Nate-re.
- Szerinted melyik?- kérdezte pajkos mosollyal.
- Az utóbbi. –vágtam rá, mire csak röhögve bólintott.
- Te nem vagy normális!- korholta le Damien.
- És ki volt a másik?
- Én. –mondta Max. –Viszont, és nem leselkedtem. Igazából nem is akartam menni, csak Nate elrángatott magával.
- Aham. –mondtam hitetlenkedve. –Oké, csak erre voltam kíváncsi. Viszont többé ne próbálkozzatok ilyesmivel! Akkor most már megyek. - mondtam, majd kinyitottam a titkos átjárót, és elindultam. Legnagyobb meglepetésemre Damien is jött velem. 
- Elkísérem. Meg akarok nézni valamit. –mondta, mire a többiek motyogtak valami „Oké.” félét.     
Elindultunk a sötét folyosón, viszont addig egyikünk sem szólalt meg, amíg be nem zárult a titkos ajtó. Végül én törtem meg a csendet.
- És mi az, amit meg akarsz nézni?- kérdeztem, mire a hangomtól összerezzent.
- A titkos átjárót, ami összeköti a szobáinkat. –mondta rövid hallgatás után.
- Oké. Csak arra kell ügyelnünk, hogy Danny nehogy meglásson a házban.
- Majd azt mondom, hogy ottfelejtettem a pulcsimat. Ezért hoztam magammal.
- Okos. –bólintottam. Ezek szerint felkészült az esetleges lebukásra is.
- Felkészültél a kiképzésre?- kérdezte hirtelen.
- Már úgy születtem!- mondtam, mire felnevetett.
- Kemény menet lesz. Biztos, hogy bírni fogod?
- Muszáj lesz, máskülönben sosem oldom meg az ügyet. De ne aggódj miattam! Tudok én vigyázni magamra. És keményebb vagyok, mint amilyennek látszom.
- Abban biztos vagyok. –mondta, majd ráfordultunk a folyosó utolsó szakaszára. –Szóval… Nate és Max… fényes nappal bent jártak a kastélyban?
- Igen. Hallottam őket, csak azt nem tudtam, hogy kik azok. Őszintén szólva először Nate-re és rád gyanakodtam.
- Rám? Bár… azok alapján, amiket hallottam nem bántam volna, ha én is ott vagyok. –mondta, mire ránéztem, viszont a sötétség miatt nem láttam az arcát.
- Ezt hogy érted?- kérdeztem. Most ezt azért mondja, mert csak egy törölközőben voltam akkor?
- Gondolom feltűnt, hogy Nate elég perverz alak. Hát… én csak egy fokkal vagyok jobb nála. –vallotta be. Szóval perverz?
- Pedig nem néztem ki belőled. 
- Tényleg?- kérdezte meglepetten.
- De igen. –nevettem fel. – Minden srác perverz.
- Azért ne legyél ennyire előítéletes. Nem minden srác olyan.
- De hisz te is olyan vagy.
- Na, jó… talán nem annyira vagyok perverz. Csak egy kicsit…- gondolkozott. - Annál egy kicsit azért rosszabb… de nem annyira, mint Nate.
- Oké. –nevettem el magam. – Ne próbálj magyarázkodni, mert csak rosszabb lesz.
- Talán igazad van. Aú!- kiáltott fel. Igen… Nekiment a falnak. Újonchiba. Előfordul. 
- Vigyázz! Fal!- mondtam nevetve, mire hitetlenül felröhögött.
- Jé! Nem mondod! Kicsit korábban is szólhattál volna. 
- Bocs, csak tudod, általában egyedül mászkálok az átjáróban, és én már tudom, hogy hol van. - feleltem.
- Oké, nem kell magyarázkodnod. – mondta, majd beléptünk a titkos dolgozószobába. –Ez a hely…
- Clark Danken titkos irodája.
- Szóval innen jutunk a könyvtárba, igaz?
- Igen. –mondtam. –Ssss!- intettem csendre, majd kinéztem a folyosóra. –Rendben. Tiszta a levegő. 
- Gyerünk!- mondta, majd beosontunk a szobámba. Amikor beléptünk, nem kis meglepetés ért minket.

2013. december 18.

Előzetes: 19. fejezet

Sziasztok!:)
Nos drágaságok, meghoztam nektek a következő fejezet részletét! :D
Csak annyit mondanék még, hogy szünetben nem valószínű, hogy hozok részt, ezért kérlek benneteket, ne haragudjatok rám! Tényleg sajnálom! Nem tudom, mennyi időm lesz, és gondolom mindenkinek vannak programjai. Az a helyzet, hogy ami szabadidőm majd lesz, és itthon fogom tölteni, akkor azt az írásra szeretném fordítani, hogy haladjak a történettel, főleg, ha lesz ihletem, ami mostanában nem nagyon akar jönni :/ Természetesen ez a rész szombaton még felkerül, után viszont ebben az évben további fejezetek nem kerülnek fel! Viszont a amint újra elkezdődik a suli, én is ismét "munkába álok"!:D És remélem, addigra jobban fogok állni a fejezeteket illetően...:) Bízom benne, hogy továbbra is támogattok, és segítetek kilábalni az írói válságomból :D
Ennyit szerettem volna mondani, most már nem húzom az időt.:D Íme a 19. fejezet (részlet):


      "...- Meg fogunk védeni. Akár tetszik, akár nem. Főleg Damien. Ötünk közül ő az egyetlen, aki képes megérezni, hogyha veszélyben vagy. És hidd el, itt sok veszély leselkedik rád!-         De mégis miféle veszély?
      - Az Ötök. –felelték egyszerre.
      - Az Ötök megpróbálnak sebezhetővé tenni. Először lelkileg gyengítenek le. –magyarázta Michael. –Ha lelkileg nem vagy elég erős, akkor testileg sem. Így könnyű célpont vagy a számukra.
      - Valószínűleg ennek a tervnek volt a része a bátyád balesete. És az édesapádé is. –mondta Damien. –Megpróbálják eltávolítani azokat, akik képesek téged megvédeni, vagy közel állnak hozzád. Mindenki veszélyben van. A barátaid, a szeretteid… Az életük a kezedben van.
      - Hogy mi?- kérdeztem riadtan. –Miattam akár meg is halhatnak? E miatt a hülye legenda miatt?!..."

2013. december 14.

18. fejezet

Heyhey, everybody!
Először is nagyon szépen köszönöm nektek a kommenteket, a 7 feliratkozót és a több mint 1650 oldalmegjelenítést! Imádlak titeket, tényleg! <3
Szóval! Kedveskéim, végre megérkezett a 18. fejezet, ami azt jelenti, hogy az első évad feléhez érkeztünk! Igazából el sem hiszem, hogy már itt tartunk, főleg azért, mert a második évad írásával kissé le vagyok maradva, ugyanis szeretném azt befejezni, és elkezdeni a harmadik évadot, mire ide felkerül "A titkok kulcsa" (1. évad) összes fejezete. Talán majd a szünetben felgyorsul kicsit ez a folyamat.:D
Ebből a részből megtudhatjuk, ki lesz a Testőr és hogy kik fogadtak :3 Jó olvasást hozzá! És örülnék néhány véleménynek!:D <3


      - Igen ő!- felelte helyettem Mia. Mit csinál ez a lány?!
      - Hm. És ő is új itt.
      - Igen, új itt. - ez már én voltam.
      - És ő is Londonból jött ide?
      - Igen.
      - Még mindig azt mondod, hogy nem akadályoz meg, ha barátja van?- kérdezte Mia.
      - Mondtam már, hogy az engem sosem zavart. És… ahogy elnéztem, nem nagyon tudna velem mit kezdeni a törött karjával.
      - Azért ne becsüld alá. –mondtam, miközben kipakoltam a töri cuccom.
      - Én sosem tennék ilyet!- mondta gúnyosan. –Viszont, ahogy engem nézett… mint aki ki akarna nyírni. - nézett rám kérdőn. Igen, tudja, hogy letámadtál te vadállat!
      - Arra is készül. És hidd el, törött karral is neked ment volna, ha nem tartom vissza. –közöltem rá sem nézve.
      - Szóval nem akarod, hogy bántson?- kérdezte tettetett meghatottsággal.
      - Csak őt féltem, nem téged. –nézem rá gúnyos mosollyal.
      - Mondj, amit akarsz! Tudom, hogy kedvelsz. –mondta, miközben elsétált.
      - Persze. Imádlak! –motyogtam gúnyosan.
      - Tudom. Elvégre engem nem lehet nem szeretni. –kacsintott rám, mire én csak a fejem csóváltam. Nem sokkal később megszólalt a csengő.
A suli idő nem telt valami érdekesen. Megismertem még pár új tanárt, a szüneteket a csajokkal töltöttem az udvaron. Danny is odajött hozzánk párszor. Ahogy sejtettem, azonnal beilleszkedett. Szinte az egész osztálya körülötte nyüzsgött minden szünetben. Csak akkor hagyták kicsit békén, amikor odajött hozzánk. Viszont Alexet még mindig gyilkos tekintettel méregette, és nem hiszem, hogy ez a közeljövőben változni fog. Túlságosan is védelmező báty, elvégre úgy érezte, hogy át kell vennie apa helyét, ezért mindentől próbál megóvni. Különösen az olyan alakoktól, mint Alex Sullivan.
Mikor hazaértünk, nem volt semmi dolgunk, úgyhogy a bátyámmal kiültünk a kerti pavilonba, ami a kert egy eldugottabb zugában van, a növények közt. Egy kis ösvény vezet oda a virágerdőn keresztül. Egy idő után Danny megszólalt.
- Elli, én unatkozom!- jelentette ki a fűben fekve a pavilon előtt. Én az egyik padon üldögéltem, és rajzoltam.
- Oké. És akkor mit csináljunk? A törött kezeddel nem tudsz sok mindent csinálni.
- Foci?- kérdezte csillogó szemekkel. Otthon Londonban gyakran szoktunk focizni. Bár nézni nem szeretem annyira. Inkább én rúgom a bőrt.   
- Oké. –egyeztem bele azonnal.
- De legyen kicsit érdekesebb. –kezdte, miközben feltápászkodott.
- Mire gondolsz?- kérdeztem, miközben elpakoltam az eszközeimet.
- Fogadás. –mondta vigyorogva.
- És mit kap, aki nyer?- vontam fel a szemöldököm.
- Ha én nyerek… - kezdte ördögi vigyorral a száján – beöltözöl cselédlánynak, és amikor csengetek, hozol nekem bármit, amit kérek.
- És, ha én nyerek?- kérdeztem. Cselédlány?! Teljesítsem a kéréseit?! Mondjuk… ruhám az van, még a tavalyi iskolai beavatásról… a tízedikesek csicskáztattak minket abban a ruhában. Egy élmény volt. Bár a fiúkon kifejezetten jól állt a cselédlány szoknya, köténnyel és magas sarkúval. Rajtuk legalább mi is jól szórakoztunk. Ők inkább igazságtalannak érezték, mivel „belőlünk hülyét csinálnak, ti meg totál dögösek vagytok ebben a szerkóban.” Még azt is megjegyezték, hogy minden nap hordhatnánk ilyen ruhát. Még mit nem!
- Akkor én veszem fel azt a cuki kis rucit, és szolgállak ki. Na, benne vagy?- kérdezte, majd a kezét nyújtotta. Hm… Danny cselédlányként, aki minden kérésemet csengőszóra teljesíti… Nem mindennapi ajánlat.
- Mielőtt belemennék… meddig tart a cselédlányszolgálat? 
- Ma este hatig. –felelte.
- Benne vagyok!- mondtam vigyorogva, majd kezet ráztam vele.
A két kapu már állt, és épp a meccshez készülődtünk, amikor megjelent Mia. 
- Sziasztok!
- Szia!- köszöntünk kórusban.
- Mire készültök?- kérdezte, amikor meglátott minket a két kapuban állva.
- Focimeccs. –feleltük megint csak egyszerre.
- Érdekes. –mondta Mia elgondolkozva. –Mi a tét?
- Cselédlányszolgálat. –vágta rá Danny.
- Hogy mi?- kérdezte elképedve.
- Aki veszít, az ma este hatig cselédruhában teljesíti a győztes minden kívánságát.
- Danny cselédlányként?- kérdezte, majd gondolom elképzelte, mert hangos nevetésben tört ki.
- Hé! Mi ebben olyan vicces?- kérdezte Danny felháborodva. –Igenis jól mutatok cselédlányruhában! Még tütüben is! Tökéletes lábaim vannak hozzá!- kiabálta, miközben „lányosan” végigsimított a lábán, mire Mia csak még jobban nevetett, és már én is.
- Ha te mondod!- mondtam, mikor már kiszórakoztam magam.
- Ezt megnézem!- jelentette ki barátnőm.
- Akkor te leszel a bíró. –adtam a kezébe a sípot.
Díszpáholyból, a pavilonból nézhette az eseményeket.
- A szabályok ugyanazok. –kezdte Danny a kapujában állva. –Aki előbb eléri a labdát, az kezd. Öt gólig megy. Semmi erőszak!- figyelmeztetett, majd felemeli a begipszelt karját.
- Oké, mehet. –mondtam, majd mindketten Miára néztünk, aki síppal jelezte, hogy kezdődhet a mérkőzés.
- Vigyázz! Kész!... –mondta, majd belefújt a sípba, mi pedig rohantunk a labdáért.
Nekem sikerült előbb odaérnem, így az első gólt is én szereztem. A második menet már nehezebb volt, viszont ott is sikerült megszereznem a labdát. Azonban a bátyám sikeresen kicselezett, így ezt a gólt ő lőhette be. Már vagy fél órája játszottunk. Az állás három-négy az én javamra. Egy pont kell a győzelemhez! 
- Még egy pont és megkapod a cuki kis rucidat!- mondtam vigyorogva.
- Ahhoz még nekem is lesz egy-két szavam!- jött a válasz.
- Vigyázz! Kész!... –Síp!
Fejvesztve rohantam a labdáért, de Danny gyorsabb volt. Visszafutottam a kapuba, hogy kivédjem a rúgást, viszont akkora kötényt kaptam, hogy még én sem hittem el, hogy az bement. Döntetlen! 
- Nos, húgom! A mindent eldöntő gól. –nézett rám a győztesek vigyorával.
- Ne bízd el magad, bátyus!- mondtam, majd megszólalt a síp.
Megszereztem a labdát, viszont Danny minden erejével próbálta elszedni tőlem. Már majdnem sikerült neki, amikor belerúgtam, és….
- Öngól!- kiáltotta Mia nevetve. 
- Mi?!- kérdeztem, és a földre rogytam.
- Hát, drága húgicám… - ült le mellém Danny kifulladva, izzadtan, majd folytatta. –Úgy tűnik, ma este hatig az én személyes cselédem vagy.
- Hipp- hipp- hurrá!- mondtam gúnyosan. –Akkor lezuhanyozok, és felöltözöm, hogy szolgálatra készen álljak. –mondtam, majd feltápászkodtam.
- Egy zuhany nekem sem ártana. –mondta Danny miután megszagolta a hónalját, majd jött utánam.
- Nem hiszem el, hogy öngólt rúgtál!- lépett mellém Mia.
- Én sem. 
- Akkor most komolyan szolgálnod kell őt?
- Igen. Elfogadtam a kihívást, és vesztettem. Innen már nincs visszaút!- sóhajtottam keservesen.
- Szívesen maradnék, de úgy gondolom, nem tudnék sok mindent csinálni, mivel téged befogtak rabszolgának. 
- Te is beállhatsz. –javasoltam.
- Még mit nem!- nevette el magát. - Kitartás!- ölelt meg, majd elment.
- Köszi! Szia!- mondtam, majd bementem a házba.
Gyorsan előkotortam a szekrényből a rabszolgaruhám, majd bevonultam a fürdőszobámba. Lezuhanyoztam, hajat mostam, majd gyors hajszárítás után felvettem a ruhám. Ekkor Danny nyitott be a szobámba.
- Remek! Elkészültél.
- El. –mondtam, miközben megnéztem magam a tükörben. A bátyámnak az a szerencséje, hogy nem áll rosszul ez a ruha. Fekete egyrészes szoknya, jóval térd fölé ér, fehér, csipkés kötény, és szalagok vannak rajta. De azért nem viselném más körülmények között.
- Ó! Az én gyönyörű, cselédlányom!- mondta, miközben az ép kezével átkarolt.
- De vicces!
- Ez lesz a hívószavad. –mondta, majd megnyomott valamit a telefonján. Csengő alkalmazás?! 
- Felfogtam! Ne nyomogasd már!- szóltam rá, mert egymásután vagy hússzor megnyomta. Ha már most az idegeimre megy, mi lesz velem hatig?! Az még három óra!
- Oké! Egyelőre nincs szükségem semmire. De majd lesz. –kacsintott, majd kiment a szobámból. 
- De jó nekem!- sóhajtottam, majd mivel semmit nem kért tőlem- egyelőre- folytattam a rajzolást. Azt a szobát rajzolgattam, amit álmomba láttam. A „megmentőm” szobáját.
Idő közben Danny úgy húsz percenként csengetett, hogy vigyek neki vizet, chipset, narancslevet, csináljak neki szendvicset, masszírozzam meg, vakarjam meg a hátát (!), vagy épp a karját a gipsz alatt egy vonalzóval… Már kezdett az idegeimre menni. Már csak fél óra volt hátra a cselédszolgálatból, és ahogy láttam a bátyám minden percét élvezi annak, hogy ugráltathat. Egyszer csak hangokat hallottam a lépcső felől.
- Ja, itt. Ez a húgom szobája. Mindjárt megismerhetitek. Viszont nektek ő tabu! –Ez Danny hangja volt.
Persze! Ma jöttek át a haverjai, akiket a szervizben ismert meg. Hogy felejthettem el?! És ilyen ruhában fognak látni?! Klassz! Megszólalt az idegesítő csengő. Vagyis folytatódhat a rabszolgaság. Hurrá!
- Hugi! Négy kólát, légy szíves!- ordította a szobájából.
- Viszem!- kiabáltam vissza neki, majd kelletlenül lesétáltam a konyhába, és elkészítettem a rendelést. Szóval hárman vannak a vendégek.
- Hol késik már az üdítőnk?- kiabált a bátyám.
- Itt vagyok! De már nagyon kezd elegem lenni a rabszolgaságból, te kis csutkapöcsű…. –morogtam, miközben beléptem a szobába, majd amikor megláttam a tesóm haverjait, elakadt a szavam. -… lepkefing.
- Na, végre!- mondta Danny, majd átadta a vendégeknek a poharaikat.
- Ő itt a húgom, Elli. –mutatott be nekik, de erre nem volt szükség. Már ismertem őket.
- Damien? Nate? Max?- néztem rájuk meglepetten. Ez nem lehet igaz! Miért pont ők?! Miért?!
- Elena?- kérdezték egyszerre, és elkerekedett szemmel néztek rám. Majd ahogy láttam, alaposan végigmértek a kissé kihívó ruhámban.
- Ti ismeritek egymást?- kérdezte Danny meglepetten.
- Igen. Tudod, ameddig te egész nyáron Londonban buliztál, én már itt voltam. - emlékeztetettem, hogy én már régebb óta vagyok itt, mint ő. –Ti hogy kerültök ide?
- Danny hívott el minket. –felelte Max. –De nem említette, hogy te vagy a húga.
- Ahogy te sem említetted, hogy itt laksz. –mondta Nate.
- Nem, valóban nem említettem. Kellett volna?- kérdeztem. A pulzusom az egekben volt. Vége! Nekem annyi! Lebuktam! –De jó titeket újra látni. –próbáltam kedvesnek tűnni.
- És… mi ez a ruha?- kérdezte Nate mosolyogva. –A mi kedvünkért vetted fel?
- Mit mondtam, amikor megjöttetek?- kérdezte Danny komoran.
- Hogy, igen, itt laksz. –felelte Nate.
- És az után? 
- Hogy van egy húgod.
- És…?- kérdezte Danny, és már kezdett feldühödni. Feltételezem, a tabu dologról lehet szó.
- Ja!- kapott Nate a fejéhez. –Persze-persze. A hugicád tabu. Viszont… akkor még nem tudtuk, hogy Elena a húgod.
- Ha ő tabu, mert a húgod - mutatott rám Max. -, akkor szerintem ezek ketten lelépnek. – mutatott Nate-re és Damienre. Mi? Mire akar ezzel utalni? Tetszem Nate-nek? És… Damiennek?!
- Azért fogjátok vissza magatokat. –mondta Danny mosolyogva. Na, mi van? Most már nem vagyok akkora tabu? 
- Szóval, miért van rajtad cselédruha?- tette fel Nate ismét az előbbi kérdését.
- Elvesztett egy fogadást, és ez a büntetése. –felelte helyettem Danny.
- Viszont legközelebb legyőzlek, és akkor neked kell ebben a ruhában engem szolgálnod. –vigyorogtam gonoszul. 
- Arra befizetek!- mondta Nate nevetve. Ekkor hirtelen csipogni kezdett az órám. Ez az! Hat óra! 
- Végre!- kiáltottam fel.
- Mi az?- kérdezte Danny kíváncsian.
- Hat óra! Levehetem ezt a göncöt! Szabad vagyok!- kiabáltam, és már le is dobtam a kötényem kifelé menet, ami Danny fején landolt.
Épp a szobámban álltam fekete fehérneműben, és ruhát kerestem, amikor valaki hirtelen benyitott. Damien volt az. Teljesen lefagytam, és csak álltam vele szemben. 
- Ne haragudj, hogy csak így rád rontok. –mondta szexi félmosollyal, miután végignézett rajtam. Én még mindig a sokk hatása alatt voltam, így továbbra sem mozdultam. – De beszélnünk kell.
- Nem várnád meg, amíg felöltözöm?- kérdeztem. Eléggé zavarban voltam. Ő pedig közelebb jött. Egészen közel. Automatikusan hátráltam, majd végül a falnak ütköztem. Innen már nincs menekvés! 
- Engem nem zavar. – kacsintott. Ezek szerint a perverzség családi vonás. De várjunk csak? Ezzel most azt akarta mondani, hogy „tetszik neki, amit lát”? Éreztem, hogy a fejem egyre vörösödik.
- Te perverz!- förmedek rá, majd megdobom az egyik párnámmal, ami ott volt az ágyamon, mivel az ágy mellett álltam. Ekkor hirtelen a két karját a falnak nyomta kétoldalt a fejem mellett, és közelebb hajolt, úgy nézett a szemembe.
- Te vagy a Kiválasztott, igaz?- tért máris a lényegre. Szóval rájött. Ebből már nem volt nehéz összeraknia.
- Miből gondolod?- vontam fel a szemöldököm.
- Lássuk csak… Kiköpött hasonmása vagy Katherine-nek, a Danken kastélyban élsz, amiről pedig kiderült, hogy családi örökség. A bátyád említette. Ezen kívül, pont úgy nézel ki, mint az a lány, akit egy titkos alagúton keresztül üldöztem. De mivel sötét volt, nem voltam benne biztos, hogy te vagy az. De most már kétség sem fér hozzá. TE vagy a Kiválasztott.
- És akkor mi van?- förmedek rá. –Talán megöltök? Esetleg elraboltok?
- Mi?- kérdezte zavartan, kissé felháborodva. –Hogy gondolhatsz ilyet?!
- Egyszer hallottam, amikor azt mondtátok, hogy „Ha ő a Kiválasztott, tudjuk, mit kell tennünk.”  Mégis mit jelentsen ez?
- Damien? Elena? –hallottam kintről Danny hangját.
- Úgy tűnik, a bátyád minket keres. –nézett az ajtóra Damien, majd ismét rám.
- Igen. És ugye tudod, hogy ha így talál minket, akkor az ablakon repülsz ki?- kérdeztem, mert szinte semmi sem volt rajtam, ő pedig szinte belepréselt a falba. Elég félreérthető helyzet. Amit más esetben talán még élveznék is…
- Igazad van. És nem szívesen mondom ezt… de vegyél fel valamit. –mondta vigyorogva, majd odébbállt.
- Te perverz állat!- mondtam nevetve, majd bementem a gardróbba. Érzetem, hogy engem bámul gyönyörű mélykék szemeivel. Gyorsan magamra kaptam egy citromsárga sortot, és egy kék ujjatlant, aminek csipkés a háta. Mikor kiléptem, Danny lépett be a helyiségbe.
- Hát itt vagytok!
- Hol lennénk?- kérdezte Damien.
- Ugye nem mozdultál rá Ellire?- kérdezte, majd tett egy fenyegető lépést Damien felé. Na! Azért nem kell ennyire félteni. Bár ha egy perccel előbb jött volna be… Hát, akkor Damien már nem élne.
- Dehogyis!- tiltakozott Damien. –Csak barátok vagyunk, és mellesleg osztálytársak.
- Komolyan?- nézett rám Danny.
- Igen.
- Akkor… - kezdte, majd Max hangja szakította félbe.
- Hé, Danny! Gyere ide!- kiabálta.
- Megyek!- kiáltott vissza, majd Damien felé fordult. –Figyellek, haver!- mondta miközben két ujját először a saját, majd Damien szeme felé mutatta. Utána elröhögte magát, intett, majd kiment. És milyen kedves, még az ajtót is becsukta maga után.
- Szóval!- folytattam a félbeszakított beszélgetésünket. –Mit akartok tenni a Kiválasztottal? Vagyis velem?
- Hé!- mondta, miközben az íróasztalomat tanulmányozta. Úgy látszik, elengedte a füle mellett a kérdésemet.
- Mi az?- kérdeztem, majd odamentem én is. Az asztalon csak a szoba rajza volt.
- Ez itt az én szobám!- monda csodálkozva.