2015. április 14.

Katherine nyomában - 7. fejezet

Sziasztok!
Megérkezett a következő fejezet! Tekintve, hogy válságban vagyok, különösen fontos lenne a visszajelzés, akár hideg, akár meleg! :D


Halk pityegéseket észleltem magam körül a távolban, de egyre közeledett. Éles fájdalmat éreztem a halántékomnál. Egyre jobban érzékeltem a külvilágot. Lágy érintés a bal kézfejemen… valaki van itt. De vajon ki? Mikor levegőt vettem, éreztem a kórházak jellegzetes szagát, amitől felfordul a gyomrom. Most már biztos. Egy kórházban vagyok. De hogy kerültem ide? Mi történt? Lassan nyitottam ki a szemem, a szemhéjam végig remegett, de végül sikerült a művelet. Eleinte homályosan láttam a hirtelen fénytől, de idővel a szemem hozzászokott. Lassan oldalra fordítottam a fejem, hogy megpillantsam, ki van itt velem.
- Kicsim!- nézett rám anya megkönnyebbülve. –Végre felébredtél!
- A…anya. –böktem ki, mikor sikerült azonosítanom. Az agytekervényeim még elég lassan mozognak, így bele telik egy kis időbe, mire felismerem a dolgokat. –Mi történt? Mit keresek itt?
- Az őrsön ájultál el, miután kihallgattak. A fiúk hoztak be a kórházba. Az orvos szerint a sokk miatt történt, és már ma este hazaengednek. –felelte mosolyogva.
- Ők hol vannak? Mióta vagyok itt?- soroltam tovább a kérdéseimet. 
- Kint ülnek a váróban. Damien és Nate nagyon aggódnak. –tette hozzá mindentudó vigyorral az arcán.
- Valóban?- kérdeztem ártatlanul, mire csak bólintott. –És mióta fekszem itt?
- Két órája hoztak be. 
- Két órája?!- kérdeztem hitetlenül. –És végig itt voltatok?
- Igen. De egyszerre csak egy ember lehetett bent nálad. Először Damien volt itt, majd Nate, és nemrég jöttem be én.
- Értem. És… a… a rendőrség már… úgy értem Mia és Reachel és…- nem bírtam feltenni a kérdést, de reméltem, hogy a makogásomból valamilyen furcsa módon sikerül kitalálni, mire akarok kilyukadni. Keservesen sóhajtott, majd végül megszólalt.
- Igen, már elmondták nekik, hogy mi történt. –felelte halkan.
- Hogy vannak?- kérdeztem aggodalmasan.
- Képzelheted. –nézett rám meggyötört arccal. –Mia, Reachel és Nora édesanyja teljesen összeomlottak. Nora édesapja még próbálja tartani magát a neje kedvéért, de látszik rajta, hogy nagyon megviselte a hír. Persze melyik szülőt nem viselne meg az egyetlen gyereke elvesztése?
- Mikor lesz a temetés?- kérdeztem elszorult torokkal. Éreztem, ahogy a könnycseppek gyorsan gyűlnek a szemembe. Szorosan összeszorítottam a szemem, hogy megállítsam őket.
- Nem tudni még. Norát felboncolják, hogy megtudják mi történt vele pontosan. Már elindították a nyomozást a tettes ellen. Majd ha a holttesttel végeznek a szakértők, csak akkor kerül sor a temetésre. De az biztos, hogy el fogják hamvasztani. –magyarázta. Örültem volna, ha nem veszi elő a racionális énjét, aki úgy érzi, jogom van tudni mindent. Bizonyos információkat jobb lett volna, ha magában tart.
- Hogy… hogy fel…boncolják?- kérdeztem akadozva. Mintha nem lenne így is eléggé szétmarcangolva! Bár meg kell értenem, hiszen, ez segíthet megtalálni a gyilkosát. Viszont már a puszta gondolattól is a hányinger kerülget. Anya csak bólintott.
- Tudom, hogy ez most nehéz neked. –szorította meg a kezem. –De ezt is átvészeljük valahogy! Mint eddig mindent.
- Igazad van. –sóhajtottam, majd szorosan lehunytam a szemem, hogy elhessegessem a rémképeket Noráról a boncasztalon. 
- Szívem!- szólított meg anya egy kis idő után, mire kinyitottam a szemem, és érdeklődve néztem rá. Egy kis habozás után folytatta. –Mit álmodtál? Hallottam, hogy beszélsz álmodban. Azt hajtogattad, hogy… Nem bízhatsz senkiben. És valami Davint emlegettél. –ráncolta a homlokát. –Ki az a Davin?
- Davin?- ráncoltam a szemöldököm, és próbáltam visszaemlékezni az álmomra. Az erőlködéstől megfájdult a fejem, így inkább feladtam. –Nem ismerek semmiféle Davint.
- De akkor miért ismételgetted a nevét?
- Fogalmam sincs. –ráztam a fejem. –Semmire sem emlékeszem az álmomból –válaszoltam az igazságnak megfelelően, majd hirtelen beugrott valami. Egy mély, férfias hang, ami azt ismételgeti: „Ne bízz senkiben!” De ezt nem mondtam anyának. Elvégre még magam sem tudom, hogy miért mondogatja ez az idegen hang ezt az egy mondatot. És ki lehet az a Davin? Furcsa, hogy nem emlékszem semmire. Talán idővel majd kitisztul az agyam.
- Jól van. –mondta, majd felállt a kis fém székről, amin eddig ült. –Most megyek, elintézem a papírokat, aztán mehetünk haza. –mosolygott rám. –Addig öltözz át!- intett a szomszéd ágy felé, ami üres volt, és amin az összehajtott ruháim hevertek.
Miután elhagyta a szobát, jobban szemügyre vettem. Az egykor fehér falak most szürkén néztek vissza rám, az egyetlen ablakot pedig sárga függöny takarta félig, hogy be tudjon jutni egy kevéske napfény. Két ágy volt csak, az enyém és az üres, amin a ruháim voltak, mindkettőn fehér ágyneműbe bújtatott párna és egy takaró. Az ajtó mellett két kopott faszekrény állt, az ágyakkal szemben pedig egy kis asztalon egy régi tévé. Még azt is meg merném kockáztatni, hogy fekete-fehér. Az ágyak mellett pedig egy-egy éjjeliszekrény-féleség volt. Nem messze az ágyamtól állt egy ajtó. Gondolom a fürdőszoba. Megfogtam a holmimat, majd bezártam magam mögött az ajtót. Fehér csempék borították a falakat, a padlón pedig egy kopott, néhol szakadt szürke szőnyeg terpeszkedett. A zuhanyzófülkét érdekes árnyalatú zöld függöny takarja. Inkább nem kockáztattam meg, hogy elhúzzam. Gyorsan magamra rángattam a ruháimat, majd amilyen gyorsan csak tudtam kislisszoltam a szobából. A Donovan fiúk és Danny a folyosón ültek, ahogy oldalra néztem, láttam, hogy anya a recepciónál töltögeti a papírokat. 
- Végre!- hallottam a bátyám hangját, mire összerezzentem. Ránézni sem volt időm, máris a karjában tartott, és szorosan magához ölelt.
- Szia, Danny!- suttogtam, miközben belefészkeltem magam az ölelésébe, és beszívtam az illatát. Motorolajtól bűzlött, de nem zavart.
- Csakhogy felébredtél. –motyogta, miközben óvatosan eltolt magától. –Nem is festesz olyan szörnyen, mint amire számítottam. –mosolygott.
- Hah!- horkantottam felháborodva. - Köszi, kedves vagy.  
- Úgy értem, hogy jól nézel ki ahhoz képest, ami történt. –javította ki magát, majd hirtelen elkomorult az arca. –Jól vagy?
- Persze. –erőltettem magamra egy mosolyt. Danny összeráncolta a homlokát, miközben az arcomat vizslatta. Kékeszöld szemeiben aggodalom tükröződött, alattuk sötét karikák mutatták az ezt tükröző kialvatlanságot. Általában jól belőtt, égnek meredező csokoládébarna haja most össze-vissza állt, néhol a homlokába hullott pár hosszabb tincs.
- Jó. És most az igazat. –Hát igen. A kevés ember közül Ő az egyik, aki teljesen képes átlátni rajtam. De persze, ki hinné el, hogy a barátnőm halála után minden rendben van velem? Persze. Senki.
- Szerinted mégis hogy vagyok?- kérdeztem elhaló hangon. Éreztem, ahogy a torkomban gombóc keletkezik, a könnyek már csípték szemem, de pislogással sikerült visszatartanom őket.
- Gyere ide!- mondta, majd megint szorosan magához húzott, és a hajamat simogatta. –Minden rendbe jön. Meglátod!- suttogta gyengéd hangon.
- De Nora már nem jön vissza. –suttogtam alig hallhatóan, miközben a pólóját markolásztam. 
- Nem. Már nem jön vissza. De hidd el, a rendőrség meg fogja találni a gyilkosát, és örökre a rácsok mögé kerül!
- Remélem. –Ha Ő azt tudná, hogy én már tudom is ki volt a tettes! Sőt! Hogy én vagyok a fő célpontja…
- Otthon majd megnézünk egy filmet, ami ezelőtt elmaradt, rendben?- próbált felvidítani.
- Rendben. De most semmi horror!- figyelmeztettem.
- Majd vígjátékot nézünk. –mondta, mire csak beleegyezően bólintottam. Mikor elengedett, Damien állt mellettem, és gyengéden végigsimított a karomon. Mikor Dannyre nézett, Ő csak biccentett egyet, majd végre a karjaiba zárt.
- Te most komolyan engedélyt kértél Dannytől, hogy megölelhess?- kérdeztem olyan halkan, hogy csak Ő hallhassa.
- Csak elővigyázatos vagyok. Nem árt, ha a bátyád kedvel. Jobban vagy már?- váltott témát.
- Nem igazán. –feleltem őszintén. –De… hamarosan jobban leszek. Amint elkapjuk a Mestert.
- Talán… talán jobb lenne, ha… ha ebből most kimaradnál. – mondta lassan, de akadozva, a reakciómtól tartva.
- Hogy mi?!- kérdeztem kissé kiakadva, de még mindig suttogva, nehogy bárki is meghallja. Amikor el akartam húzódni tőle, hogy a szemébe mélyeszthessem felháborodott tekintetem, csak még szorosabban tartott.
- Tudom, hogy a saját kezeddel akarod elintézni. De túl veszélyes. Nem engedem, hogy bajod essen. Majd mi a fiúkkal elintézzük.
- Te is nagyon jól tudod, hogy nem fogok tétlenül ücsörögni, amíg ti azt az őrültet keresitek. Ez az én feladatom! Ráadásul ott van még a napló, és Katherine is. Őt sem hagyhatom cserben. És ez segíthet elkapni a rosszfiúkat.
- Ebben igazad van. Foglalkozzunk csak a naplóval, és Katherine holttestének kutatásával. Az előbb-utóbb úgyis elvezet hozzá. De! Amikor arra kerül a sor, hogy szembenézzünk velük… te kimaradsz belőle. Megértetted? Nem fogsz harcolni!
- De akkor mégis mi értelme volt az egész kiképzésnek?!
- Majd még hasznát veszed, de NEM a Mesterrel szemben. –most már eltolt magától, és sziklaszilárd tekintettel meredt rám. Tudtam, hogy muszáj beadnom a derekam. Legalábbis azt kell hinnie…
- Legyen. Nem fogok harcolni a Mester ellen. –bólintottam kelletlenül. 
- Helyes. –mondta, majd adott egy puszit az arcomra. Ekkor köhögést hallottunk a hátunk mögött. Azt gondoltam, hogy Danny az, de Ő anya mellett szobrozott a pultnál, a papírok fölé görnyedve.
- Jobban vagy, Elena?- kérdezte a köhögés „tulajdonosa”.
- Talán egy kicsit.
- Na, gyere ide! Nate bácsi nem harap!- mondta miközben kitárta a karját.
- Nate bácsi?- kérdeztem nevetve.
- Látod? Máris mosolyogsz. –mosolyodott el, miközben Ő is megölelt.
- Köszönöm. –suttogtam a vállába.
- Bármikor. –mondta, majd megpuszilta a fejem búbját. Miután kiszabadultam az ölelésből, körbenéztem, de a többiek hirtelen eltűntek. Amikor kijöttem biztos, hogy többen voltak itt. 
- Max Miánál van. Tom és Mr. Mogorva pedig csak arra vártak, hogy jól vagy-e, aztán meg elmentek, merthogy „dolguk van” –magyarázta Danny, aki időközben anyával csatlakozott hozzánk.
- Aha. –bólintottam, majd elindultunk a kijárat felé.
- Gyertek fiúk, haza viszünk benneteket. –ajánlotta fel anya Damiennek és Nate-nek. 
- Köszönjük, de a közelben van még egy kis dolgunk. –utasította vissza kedvesen Nate.
- Ilyen későn?- hitetlenkedett anya. Gondolom, hogy a faházba mennek, mivel a kórház itt van az erdő mellett.
- Még be kell ugranunk pár dologért a műhelybe. –mondta Damien. –De azért köszönjük.
- Hát jól van. –egyezett bele egy sóhajjal, majd kinyitotta a régi szürke BMW-t. 
- Én ülök elöl!- tette fel a kezét Danny, és már szaladt is az anyósülés ajtajához.
- Mikor nősz fel végre?- kérdeztem nevetve, miközben utánanéztem. A többiek is csatlakoztak hozzám, és a tizenkilenc éves bátyámat néztük, ahogy szökdécsel (?) az autó felé.
- Sohaaa!- kiáltott vissza se nézve.
- Sejtettem. –morogtam az orrom alatt, de a többiek így is meghallották, ugyanis még hangosabb nevetésben törtek ki.
- A Tisdale-féle testvéri szeretet. –jegyezte meg anya mosolyogva.
- Akkor mi megyünk is. –mondta Nate, miután mindenki abbahagyta a nevetést. Még egyszer odajöttek hozzám, és egyszerre megöleltek. –Aztán jó legyél! Nem bajba keveredni.
- Igyekszem. –mondtam, majd Nate elengedett, Damien viszont nem.
- Ma maradj otthon Dannyvel. Holnap beszélünk. –suttogta.
- Ugye nem készülsz semmi hülyeségre?- kérdeztem félve.
- Majd holnap mindent elmondok. –mondta, majd Ő is elengedett. - Viszlát, Mrs. Tisdale!- intett anyának, de látva szúrós tekintetét rögtön kijavította magát. –Vagyis Grace.
- Viszlát, fiúk!- intettünk, majd a kocsi felé vettük az irányt.
- Aranyosak, ahogy aggódnak érted. –kezdte anya mindent tudó vigyorral az arcán. Ó, már megint kezdi! Még ilyen helyzetben is képes kombinálni! Persze Ő Grace Tisdale! Mikor nem kombinál?
- Persze. Hiszen barátok vagyunk. És együtt találtuk meg a… Norát. –nem tudtam kimondani, hogy „holttestet”. Nem tudom, mikor leszek elég erős hozzá, hogy feldolgozzam mi történt. Talán soha… 
- De ahogy ezek ketten rád néznek. – folytatta már szinte áradozva, miközben beült a volán mögé, én pedig mögé, a hátsó ülésre. –Ez egy szerelmi háromszög! Ráadásul a riválisok testvérek! De vajon melyiket választja végül a lány? Az idősebb, éjfekete szemű sármos ikerpár egyik felét? Vagy a fiatalabb, mélykék szemű jóképű fivérét?- kérdezte, mintha csak egy rossz szappanopera reklámját hallanám. 
- Ez a nő tényleg az anyám?- kérdeztem Dannytől.
- Mindkettőnkké. –bólintott Danny.
- És mi a helyzet a mi kis nővérkénkkel, kisfiam?- fordult anya az említett felé, majd azonnal visszaszegezte tekintetét az útra.
- Mármint Mirandával?- kérdezett vissza.
- Igen, vele. Jól megvagytok?
- Igen, megvagyunk. –vont vállat Danny.
- Kicsit bővebben?- puhatolózott tovább.
- Most mit mondjak?- nevetett fel kínosan. Általában nem nagyon szokta a bátyám szerelmi életét firtatni. Elvei szerint: „Majd elmondja, ha jónak látja”. Mi történt az óta? –Hogy jól csókol? Vagy jó az ágyban?- folytatta, majd elgondolkodva hozzátette. - Persze… ezek mind igazak, de…
- Oké, ÉN nem vagyok kíváncsi Daniel Tisdale a nagy nőcsábász szerelmi életére!- dőltem hátra az ülésben.
- De ugye védekeztek?- kérdezte a sofőrünk, meg sem hallva az előbbi kijelentésemet.
- Persze!- felelte Danny felháborodva. –Anya, hány évesnek nézel? Már elmúltam tizenkilenc, az Istenért!
- Jól van, jól van!- próbálta lenyugtatni. –Csak egy aggódó anya vagyok. És jobb biztosra menni.
- Jó hogy nem akarod a saját kezeddel felhúzni!- fonta össze Dan a karját a mellkasa előtt.
- Ne szemtelenkedj, Daniel!- korholta le anya azonnal.
- Jó, ne haragudj. –szólalt meg egy idő után. –De mióta érdekel ennyire a szerelmi életem? Eddig mindig hagytad, hogy akkor avassalak be jobban, mikor én jónak látom. A költözés az oka? Az Ír tanyasi levegő?
- Nem tanyán lakunk, fiam. Még csak nem is faluban.
- De a lényeg ugyanaz.
- Tény, hogy néhány dolog megváltozott mióta elköltöztünk. –bólintott anya, a szemét le sem véve az útról. –Köztük én is. Te is. És a húgod is. –Ezzel máskor azonnal vitába szálltam volna, de most kivételesen igaza volt. Megváltoztam. Vagyis inkább az életem vett száznyolcvan fokos fordulatot mióta itt vagyunk. Semmi sem olyan, mint régen. Én sem vagyok olyan, mint régen. Erősebb vagyok –fizikailag legalábbis biztosan-, bátrabb, és olyan dolgokban hiszek, olyan dolgokat látok, amikről csak azt hittem, hogy az írók fejében léteznek. Viszont ez itt a keserű valóság. Viszont ha kiderül, hogy léteznek vámpírok, vérfarkasok, bukott angyalok, boszorkányok, démonok, árnyvadászok… akkor azt hiszem, önként diliházba vonulok. Olyan, mintha ez az ország, de legalábbis a város, egy külön univerzum lenne. Mint a mesékben… Tele különleges képességű emberekkel, különös lényekkel… És ennek a mesének én vagyok a főszereplője. És remélem, hogy a „jó oldal”-t is én képviselem. Már csak az a kérdés, hogy végén melyik fél nyer? A rejtélyes, gonosz gyilkos: A Mester, az Ötökkel, az ő csicskáival és vérebeivel? Vagy pedig a Kiválasztott –azaz én-, a Testőrrel, az Őrző ötökkel és Katherine Danken szellemével? Jelenleg az előbbi csapat áll nyerésre. Viszont van nálunk valami, amivel az állást 1:0-ról meg tudom fordítani 1:2-re. Az pedig Clark Danken naplója. A felfordulásban teljesen meg is feledkeztem erről az „aprócska” dologról. Ráadásul a küldetésünk után maradt néhány megválaszolatlan kérdés is. Persze a lényeg még most is az, hogy mit ír az a bizonyos bőrkötéses könyv? Hol lehet a holttest a bizonyítékokkal? Ki az a bizonyos Mester? Mi történik, ha „a Kiválasztott beteljesíti a sorsát”? És mit nyit az a kulcs, amit az akciónk során szereztünk meg? Kérés rengeteg van, de választ még egyikre sem kaptam. De vajon megkapom-e egyáltalán? Vagy lesz, ami örök rejtély marad?
Én egész úton a gondolataimba merülve bámultam ki az ablakon, ügyet sem vetve a kocsi többi utasának társalgására. Figyeltem, ahogy a nap először arany, majd vörös színűre festi a felhőket, és egyre lejjebb kúszik az azúrkék égbolton, átadva helyét a Holdnak és a sok millió csillagnak.
A kocsi megállt a feljárón. Danny azonnal kipattant, és már nyitotta is a kaput, hogy bejuthasson a lakásba. Vajon miért siet ennyire? Anya leállította a motort, majd követte. Én velük ellentétben egy öregasszony tempóját utánozva kászálódtam ki a hátsó ülésről. Anya már türelmetlenül toporzékolt a kapuban, hogy be tudja végre zárni a járművet, de nem szólt semmit. Tudta, hogy most nagyon nehéz nekem, és azzal nem segítene a lelki állapotomon, ha elkezdene siettetni, esetleg kiabálni. Ne néztem rá, mikor elmentem mellette, mire egy nagyot sóhajtott, majd végül követett.
A házba érve ismerős sós-vajas, talán kissé égett szag csapott meg. Popcorn. A konyhába érve Dannyt találtam, amint a popcornos zacskót veszi ki a mikróból.
- Áh! Ez forró! Forró!- kiáltott, miközben gyorsan kivette a zacskót, és a konyhapultra hajította.
- Persze hogy forró!- mormogtam, miközben melléértem, és hideg vizet engedtem a csapból vörös ujjaira.
- Akkor filmezünk, hugi?- kérdezte, miután elzártam a csapot, és az ujjai színe is inkább hasonlított rózsaszínre, mint vérvörösre.
- Akkor filmezünk. –bólintottam, majd kiöntöttem a fehér kukoricaszemeket egy tálba, Dan öntött kólát, és így indultunk az emeletre a bátyám szobájába.
- És a vacsorával mi lesz?- kérdezte anya, mikor már a lépcső felénél jártunk.
- Itt van, Ellinél. –mutatott Danny a kezemben lévő tálra. Anya csak a fejét csóválta, majd egy legyintéssel elindult megkeresni Mrs. O’Dannelt, hogy szóljon neki: „Ma a gyerekek úgy döntöttek, koplalnak”.
- Szóval, mit nézünk?- kérdeztem miközben elhelyezkedtem az egyik zöld babzsák fotelében a tévé előtt.
- Mi szólnál… a 101 kis szukához? Akarom mondani kutyához?- kérdezte a DVD gyűjteménye közt turkálva.
- Nem fogok a bátyámmal pornófilmet nézni, és nem vagyok már nyolc éves!- jelentettem ki. –Amúgy is vígjátékról volt szó.
- Igaz… Akkor…Avatar?- mutatta felém a kérdéses filmet, mire felvontam a szemöldököm.
- Az Avatar minden, csak nem vígjáték. –mondtam, majd nagy nehezen felálltam, és odatérdeltem mellé.
- Akkor mit akarsz nézni?
- Meg ne próbáld!- mondtam, mikor a Vasember 3-ért nyúlt. –Tudod, mit jelent a vígjáték szó, vagy szülinapodra vegyek egy szótárat?
- Tudom, mit jelent. Akkor válassz te!- mondta, majd odébb ment, hogy hozzáférjek a méretes gyűjteményhez a fiókban.
- Oké, ezek a horror,–és akciófilmjeid. Miért ebben a fiókban keresgéltél?
- Megszokás. –vont vállat, mire csak a szemem forgattam. Igaz, hogy Ő főként ilyen filmeket néz, és ha együtt filmezünk, akkor is általában innen választunk valamit. Ezek a filmek voltak az alulról második fiókban. A filmeket „fontossági, nézettségi sorrend szerint” helyezte el, alulról fölfelé. A legalsó fiókban foglalnak helyet a felnőtt filmek, amiket még le is tarkar, és kulcsra is zár, nehogy anya vagy az O’Dannel házaspár megtalálja. Én persze tudok róluk, mert tavaly Londonban rajtakaptam, miközben rendezgeti a gyűjteményét… A négy fiókos szekrényben a második szinten találhatók a vígjátékok, legfelül pedig a romantikus filmek. Amiket állítása szerint csakis azért tart, hogy „ha esetleg az aktuális barátnője vagy randi partnere csöpögős nyáltengert akarna nézni. Amíg a csaj telesír pár zsepit, legalább hozzábújik, és még stírölheti is közben”. Bár ebben a gyűjteményben nincs olyan sok film, amit nem is csodálok. 
- Oké am… mit szólsz a… Mindörökké Rock-hoz?- mutattam fel a filmet. Imádom a zenés vígjátékokat, és ebben legalább jó számok vannak.
- Oké. –mondta, majd felállt, és berakta a lejátszóba, bekapcsolta a házimozit, ami egyedül az ő szobájában van… Nem rajong a zenés filmekért, de ez azok közé tartozik, amiket képes végignézni.
A film sikeresen elterelte a gondolataimat. Sokat nevettünk rajta, és együtt énekeltük a dalokat a filmmel. Imádom Danny hangját! Ha nem dobolna, akkor biztos, hogy énekelne. Bár nem tudom, miért nem csinálja egyszerre a kettőt, de ő tudja.
- Ó! Most jön a kedvencem!- kiáltottam fel, amikor Russell Brand és Alec Badvin nagy jelenetéhez értünk.
- Ja, a melegek szerelmi vallomásánál és nyálcseréjénél nincs jobb jelenet ebben a filmben. –mondta Danny szarkasztikusan.
- Ó, fogd már be!- dobtam meg egy marék pattogatott kukoricával.
- Ne dobáld a vacsoránkat!- szólt rám, majd elkezdte a pólójáról, és a hajából eszegetni. Szívem szerint tettem volna egy csípős megjegyzést, de a kedvenc jelenetem következett.
- I can’t find this feeling any longer! And yet I’m still afraid to let it flow!- énekeltem mély hangon.
- Nagyon jó a fiús hangod. –nevetett Danny.
- Tudom. –vigyorogtam, majd énekeltem tovább, és ő is csatlakozott.
- És most jön az a rész, amilyet a valóságban nem akarok látni!- mondta Danny, és abban a pillanatban elcsattant A CSÓK. Csupa nagybetűvel. Danny undorodva figyelte, belőlem pedig kitört a röhögés. Nem tudom, miért, de a meleg pasik ezt váltják ki belőlem.
- „Hé főnök!”- mondtam együtt a szereplővel. –„Mi van, Jacob?” „Megérkezett a sör.” „Most nem érek rá… Elvakít a szerelem!”- mondtam túljátszva a szerepem, össze-vissza mutogatva. Persze a végén mindketten dőltünk a röhögéstől. 
- Hát ez jó volt. –mondtam, amikor kikapcsoltam a készüléket.
- Szerintem is. –éretett egyet Danny, majd kiszürcsölte a maradék kólát a piros csíkos szívószállal.
- Danny?- kezdtem komoly hangnemben.
- Hm? 
- Köszönöm. 
- Mégis mit?- ráncolta a homlokát.
- Hogy segítettél megfeledkezi erről az egészről, ami mostanában történt.
- Ugyan már! Nem kell megköszönnöd. Hiszen a húgom vagy!- mondta, miközben szorosan magához húzott. –Szeretnél itt aludni? Nem szeretném, hogy rémálmaid legyenek, vagy ilyesmi…
- Az jó lenne. –mosolyogtam rá. –De előtte vigyük le ezeket. –mutattam a tálra és a poharakra.
- Oké. –mondta, majd a koszos edényekkel felpakolva indultunk lefelé. Gyorsan beraktuk a mosogatóba, majd indultunk volna vissza az emeletre, amikor furcsa hangokat hallottunk.
- Mi ez?- kérdeztem rémültebb hangon, mint szerettem volna. Bár a hangszínem tökéletesen tükrözi a lelkiállapotom. De nem akartam, hogy Danny is tudja, mennyire félek belül. 
- Nem tudom. De mintha onnan jönne. –mutatott az egyik ajtóra, amit Mr. és Mrs. O’Dannel szokott használni, de mi még nem jártunk ott. – Lehet, hogy Arthur vagy Geraldine. Vagy anya.
- Anya alszik. Benéztem a szobájába, mikor lejöttünk. Arthur Dublinban van, és elméletileg holnap ér haza. –mondtam. –És Geraldine nem szokott…- ránéztem az órámra- hajnali egykor zajongani.
- Akkor szerinted mi lehet?- kérdezte suttogva.
- Fogalmam sincs. – suttogtam vissza. Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó.

2015. április 12.

Újabb díj

Sziasztok!

Elég rég volt már, hogy ilyesmivel jelentkeztem, de ismét eljött ez a nap.:)
Még mielőtt azonban feltenném az újabb Liebster Award-ot.......

Elég nagy válságba kerültem az utóbbi időben TSF ügyileg, és eléggé csalódott voltam, hogy nem érkezett komment a legutóbbi fejezethez. Személy szerint ez a rész volt az, amit a legjobban vártam, hogy végre megoszthassak veletek, így eléggé lehangolt. Persze nagyon örülök a pipáknak és az új feliratkozóknak, tényleg! :) Csak annyi, hogy örülnék, ha páran megosztanátok a véleményetek a Nora-üggyel kapcsolatban, akár azt is, hogy min kéne javítanom a következő hasonló jelenetek során pl. mi az, ami tetszett; mi az, ami nem; mennyire volt hiteles stb.
Előre is köszönöm, ha páran veszitek a fáradságot! :))

Most pedig jöjjön a díj, amit nagyon köszönök Liliána Cruz Wilkinson-nak, aki kritikát is írt a történetemről, így különösen jól esett, hogy megjelölt.


Szabályok:
Írj magadról 3 dolgot!
Jelölj meg 3 blogot!
Tegyél fel 3 kérdést!

3 dolog rólam (annyi ilyet felsoroltam már, hogy nem tudom mit írhatnék):
  1. Az idei diáknapon a sulinkban Ázsia volt a téma, ami hozzám különösen közel áll, és eddig ez tetszett a legjobban minden szempontból.
  2. A TSF mellett készülőben van egy új történet, amit akkor kezdek el egy új blog keretében, amikor ennek vége lesz (szóval még jó soká).
  3. Most épp tanulnom kéne, de mivel 3 napig nem voltam suliban, fogalmam sincs mit kéne, szóval inkább animével és írással ütöm el az időt.:)
Jelölöm:
1. Mi a véleményed a fanfiction-okról?
Nem ítélem el őket, de nem is vagyok oda értük. Amíg egy fanfic jól van megírva, érdekes és izgalmas a története, addig teljesen rendben van, elvégre én is olvasok ilyeneket. Sokan azonban csak azért olvassák őket, mert "úristen 1D/Justin Bieber/5SOS stb!", holott lehet, hogy az író borzalmasan fogalmaz, rossz a helyesírása, a történet sablonos. A lényeg, hogy az adott ember szerepeljen benne. Az olyan blogokat, amik csupán a karakterrel nyerik az olvasóikat, holott a színvonal a mérce alatt van, teljesen elítélem. Azokkal sem vagyok kibékülve, amiknek semmi köze nincs az adott hírességhez, csupán a nevét és arcát használják fel reklám gyanánt. Amennyiben a neve sem ugyanaz, már más (számomra). Egy blognak a történetével kell elérnie a sikert, nem pedig azzal, hogy XY a főszereplő. Azt viszont továbbra is hangsúlyozom, hogy az érdekes és jól megírt fanficekkel semmi bajom nincs, sőt! :)

2. Olyver sa Tyr vagy Niel Mitra a szinpatikusabb első ránézésre?
- Hogy kik? Utánanéztem, a kérdéses személyeknek, és rájöttem, hogy zenészek. Azonban én személy szerint a munkásságuk nem ismerem. Képek alapján első ránézésre azonban Niel szimpatikusabb figura.

3. Ha valaki lóg/lógott a suliból beárulod/beárultad?
- Eddig egyik osztályomban se nagyon fordult elő ilyesmi, de természetesen a válaszom: nem.:)

Kérdéseim:
  1. Mi a véleményed a Black Veil Brides (BVB) nevű zenekarról?
  2. Láttál már animét? Ha igen melyiket, mi a véleményed róluk?
  3. Mi ad ihletet az íráshoz?
Ui.: Igyekszem a következő részt mielőbb felrakni! :)