2014. március 29.

Újabb helyezésem *.*

Sziasztok!:)

Ma egy újabb blog hirdetett eredményt, amire jelentkeztem.:) Ha minden igaz, ezt a díjat Alexader Sullivan nyerte, mint 3. helyezett a Legjobb főszereplő kategóriában! We love Alex!<3


Nagyon szépen köszönöm a díjat! :D <3
xoxo: Vivienn J.

2014. március 28.

Helyezésem.:)

Sziasztok, Drága Olvasóim! :D

Először szeretném megköszönni a kommenteket, feliratkozókat, nagyon hálás vagyok, tényleg!:D

Nos, már gondolom a bejegyzés címéből kitaláltátok, hogy miről is lesz jó. Nemrég jelentkeztem a Versenyezz te is! nevű blog által meghirdetett versenyre, ahol Legjobb történet kategóriában második helyezést ért el a blog!:)


Nagyon szépen köszönöm, nagyon örülök a helyezésnek!:))

Néhány óra múlva pedig lezárul a szavazás a blog részeit illetően- jelenleg úgy tűnik, hogy 2 hetente fognak részek érkezni. :D

Puszillak Titeket! :* <3
Vivienn J.

2014. március 23.

28. fejezet

Heyhey!:)
Sajnálom, hogy tegnap nem tudtam felrakni a részt, de most kivételesen egész korán tudom pótolni az elmaradásomat :D
Hagyjatok nyomot magatok után! Nektek pár pötyögés, de nekem hatalmas dolog! <3


      - Tudtam! És ki az?-         Ne! Komolyan faggatni fogsz?- kérdezte a párnába morogva.
      - Igen. És addig nem hagylak békén, ameddig nem mondod el, hogy ki az! Nagyon kitartó tudok lenni. –vigyorogtam.
      - Kitartó?- nézett fel rám felvont szemöldökkel –Emlékszel, amikor a múlt héten Xboxoztunk?
      - Az teljesen más! 
      - Tényleg? Úgy három perc után feladtad, mert egy körrel lehagytalak. –nézett rám a győztesek vigyorával. Oké. Autóversenyzésben nem én vagyok a legjobb, ez tény.
      - Mondom, hogy az más! 
      - Szerintem nem annyira. Akkor nem voltál valami kitartó!
      - De ez most engem érdekel, és ha én kíváncsi vagyok, akkor… Nem tudsz lerázni. –hajoltam le hozzá, hogy jobban a szemébe nézhessek.
      - Nem adod fel… Igaz?
      - A-am. –ráztam meg a fejem.
      - Ahh. –sóhajtott, majd felült ő is az ágyon. –Oké. Elmondom. De ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek! Főleg nem Neki! 
      - Lakat a számon!- ígértem meg.
      - Max úgy két éve egy szilveszteri bulin zúgott bele a csajba. Előtte is barátok voltak, de akkor szeretett bele. És azóta sem merte neki bevallani, hogy szereti, mert valakit, akit ismer, a lány már kikosarazott.
      - És ki az a lány?
      - Mia Jones. –bökte ki végre, mire egy hatalmas, levakarhatatlan vigyor jelent meg az arcomon, miközben lejjebb csúsztam az ágyon. Szerintem ez összes fogam jó látszott. –Min vigyorogsz?
      - Mennyit bír ez az ágy?- kérdeztem hirtelen, mire játékosan felvonta a bal szemöldökét, és perverz félmosolyra húzta a száját.
      - Miért kérdezed?
      - Mert terveim vannak vele. 
      - Ó, nekem is. –mondta, majd egy hirtelen mozdulattal rám fordult, és az ajkaival letámadta az enyémet. Én visszacsókoltam, és beletúrtam a hajába, bár én nem arra gondoltam, amire ő. Már ha arra gondol, amire gondolok, hogy gondol. Testével belepréselt a matracba, és a keze lefelé kezdett vándorolni, majd benyúlt a pizsifelsőm alá. Ez volt az a pont, ahol leállítottam.
      - Damien. Damien, hagyd abba!- motyogtam, mire engedelmesen kihúzta a kezét a pólóm alól, és legördült rólam.
      - Mi a baj?- kérdezte aggodalmasan.
      - Semmi, csak én még nem akarom… Úgy érzem, még nem állok rá készen. –magyarázkodtam.
      - Hé, nyugi! Én várok rád, ameddig csak akarod. –adott egy gyengéd csókot, majd a plafont bámulva megszólalt. –De… akkor miért kérdezted, hogy mennyit bír az ágy?
      - Ezért. –mondtam, majd felpattantam, és elkezdtem rajta ugrálni. Mármint az ágyon, nem pedig Damienen… Az érdekes lett volna…
      - Ezt most miért csinálod?- kérdezte, miközben furcsán nézett rám. Én csak felnevettem.
      - Tudom. Olyan vagyok, mint egy öt éves kislány.
      - Hát… igen. –erősített meg nevetve. –De miért is ugrálsz az ágyon?
      - Mert örülök!- mondtam, majd sikongatni kezdtem.
      - És minek?
      - Hogy Maxnek tetszik Mia!
      - Mi? Te talán tudsz valamit?
      - Igen!- ugráltam tovább, mire Damien megrántotta a karom, mire térddel ráestem. És… hát… hogy is mondjam… olyan helyre érkezett a bal térdem, ahová nem kellett volna.
      - Ááá! Ki akarsz herélni?! Felfogtam, hogy neked ez még korai e nélkül is!- kiáltott fel rekedtes hangon, és a fájdalomtól még nyögött párat.
      - Juj, bocsi! Ne haragudj!- vettem el a térdem a kényes pontról, és elhelyezkedtem mellette. –De te rántottál le…
      - Tudom. –mondta, még mindig fájdalmas képet vágva.
      - Nagyon fáj?
      - Már nem annyira. Szóval, miért örülsz annyira, hogy Mia tetszik Maxnek?
      - Nem igaz, hogy ennyiből nem találod ki!
      - Biztosra mentél, hogy az öcsém nem meleg, és ennek örülsz annyira?- kezdett találgatni, mire elnevettem magam.
      - Honnan tudod, hogy egyszer azt hittem, hogy meleg?- csodálkoztam, mert én nem említettem neki.
      - Mesélte. Örülök, hogy jó pasinak tart.- tette hozzá, mire még hangosabban visítottam a nevetéstől.
      - Ha már itt tartunk, akkor ennek is örülök, igen.
      - Annak, hogy Max jó pasinak tarja a barátod?- kérdezte fura arccal.
      - Annak, hogy nem meleg!- löktem vállba.
      - És akkor mi az eredeti ok?
      - Ha elmondom, megígéred, hogy nem mondod el senkinek? Főleg Maxnek nem?- fordítottam komolyra a szót.
      - Megígérem.
      - Oké… Mia szerelmes Maxbe!- közöltem a nagy hírt.
      - Ez komoly?
      - Ez komoly. –erősítettem meg.
      - Akkor tennünk kell valamit, hogy ezek ketten összejöjjenek!- jelentette ki. Akár egy igazi kerítőnő.
      - Egyetértek. Mert, ahogy elnézem, ők nem sok mindent tesznek az ügyért.
      - Menjünk be velük egy szobába, közöljük velük a lényeget, majd menjünk ki és hagyjuk magukra őket, hogy innen már vegyék a kezükbe a dolgot. –ismertette az ötleték. Hát igen. A fiúk megoldása mindenre a lehető legegyszerűbb.
      - Neee… - húztam el a számat. –Lehetne ennél kicsit romantikusabb is.
      - És akkor mi a te terved?
      - Azt még nem tudom, de az biztos nem, hogy kerek-perec megmondjuk nekik, hogy bejönnek egymással, jöjjenek össze. Az úgy olyan… fura. Én mindenesetre nem örültem volna neki, hogyha valaki más közli, mondjuk kettőnkkel, hogy tetszünk egymásnak.
      - Ez mondjuk igaz. De mi nem kerülgettük egymást két évig.
      - Ez is igaz.
      - Az a baj, hogy Max fél a visszautasítástól. Nem mindig mer először lépni. Főleg akkor nem, ha fülig szerelmes. Ha csak csajozik, és akkor látja először, akkor magabiztos, odamegy, dumál vele, stb. stb. De ha komolyan belezúg valakibe, akkor… Elszáll az önbizalma, össze-vissza makog, amikor randira akarja hívni. Viszont! Most tudjuk, hogy Miának is tetszik. Szóval… nincs mitől félnie! 
      - Aha. Talán… utalgatni kéne rá, hogy bejönnek a másiknak. Hogy lépjenek… - gondolkoztam.
      - Ez nem rossz ötlet. Te adagolod Miának, én pedig Maxnek.
      - Egy próbát megér. –sóhajtottam, majd szorosan hozzábújtam és mélyen beszívtam az illatát.
      - Akkor ezt megbeszéltük?- kérdezte, miközben megölelt.
      - Igen. Talán összejön.
      - Remélem! Már nem bírom nézni az öcsém bénázását.
      - Amúgy… még nagyon fáj a térdem helye?
      - Talán egy kicsit. Van egy olyan érzésem, hogy egy darabig nem kell tartanod attól, hogy bepróbálkozom. De nem vészes, ne aggódj.
      - Akkor hatásos voltam. 
      - Eléggé meggyőzted „Kis Damient”, hogy maradjon nyugton a közeledben. Eddig ez nem mindig jött össze. –mondta perverzen.
      - Kösz, nem kértem részleteket. És… „Kis Damien”?
      - Miért?
      - Nekem inkább „Kis Marilyn”. –kuncogtam.
      - Ahj, sosem unod meg igaz?- kérdezte sóhajtva.
      - Nem. Soha.
      - Sejtettem. Miért mondtam el neked?- tette fel a költői kérdést.
      - Mert mellettem bármikor képes vagy hülyét csinálni magadból. –válaszoltam.
      - Lehet. –nevetett fel.
      - Ezt váltom ki az emberekből. –mosolyogtam, majd ásítottam egy hatalmasat.
      - Álmos vagy?
      - Az ugrálásban elfáradtam.
      - Akkor jó éjszakát. –puszilt bele a hajamba.
      - Neked is. –mondtam, majd nemsokára, úgy, ahogy voltunk, egymást ölelve álomba merültem.
Reggel mikor felébredtem, Damien nem volt mellettem, viszont nem ijedtem meg, mert hallottam a víz csobogását a fürdőből. Lassan kikászálódtam az ágyból, és megnéztem magam a tükörben. Hm. Elmegy. Tipikus reggeli zombi fejem van. Megfogtam a hajkefémet, ami az asztalon volt. Igen. Már itt is van egy hajkefém, ahogy tusfürdőm, samponom és fogkefém is! A csomókat erőszakoltam a hajamban a fésűvel, mikor Damien boxerben lépett ki a helyiségbe, miközben vizes haját egy törölközővel törölgette.
- Jó reggelt!- adott egy puszit az arcomra.
- Már az. –mosolyogtam. 
- Igen?- kérdezte, miközben az ajka még mindig az arcomon volt.
- Ühüm. Megyek, lezuhanyozom.–pusziltam meg én is az arcát, majd bementem a fürdőbe. Mikor kiléptem egy rövidnadrágban, és egy rövid ujjúban voltam. Damien pedig… egy boxszerben, és kocka hasban állt előttem.
- Végeztél?
- Igen. Azt hittem már felöltöztél.
- Miért? Talán nem tetszik, amit látsz?
- Nem arról van szó, csak nem számítottam erre. –néztem végig rajta.
- Hát… örülök, hogy sikerült meglepnem. De még jobban örültem volna, ha ennél is hiányosabb öltözetben lépsz ki onnan.
- Hát… Sajnálom, hogy csalódást okoztam. –adtam neki egy csókot. –De majd megpróbállak kárpótolni.
- Igen?- vonta fel játékosan a szemöldökét.
- Ha ilyen perverzen nézel, akkor még meggondolom… Nem biztos, hogy tudni akarom, mi jár a fejedben.
- Arra gondoltam, hogy sztriptízelhetnél nekem. –villantott egy ezer wattos mosolyt.
- Szeretnéd!- öklöztem bele kidolgozott mellkasába.
- Igen. Szeretném.
- De nem kapod meg. –indultam kifelé.
- Majd meglátjuk!- jött utánam.
- Jó reggelt!- köszöntünk egyszerre Maxnek.
- Jó reggelt! –köszönt vissza vidáman, majd kíváncsian nézett minket.
- Mit nézel ennyire?- kérdezte Damien.
- Elég kipihentnek tűntök.
- És?- kérdeztem fura arckifejezéssel.
- Hát… khm… az esti hangok alapján alváson kívül mindent csináltatok odalent…
- Öcsém!- nevetett Damien. –Te hallgatóztál, vagy mi?
- Nem. Csak El sikongatása és a nyögések felhallatszottak. –húzogatta a szemöldökét.
- Max, te nem vagy normális!- jelentettem ki nevetve.
- Ha annyira tudni akarod, hogy mi történt…- kezdte Damien. –Mondtam valamit, aminek Elena annyira megörült, hogy sikongatva ugrálni kezdett az ágyon. Én pedig megrántottam a kezét, amitől rám esett. Én akkor nyögtem fel.
- Nem épp a legjobb helyre érkezett a térdem…
- Aha… Mennyi ideig tartott, mire ezt a mesét kitaláltátok?
- Ez nem mese. –mondta Damien, miközben rántottát csinált, én pedig a konyhapulton ülve néztem, ahogy félmeztelenül sütöget. Nagyon dögös!
- Oké, nekem nem kell magyarázkodni. Vágom én!- emelte fel a kezeit. –De minek örültél annyira?
- Hát… öm… - na itt elakadtam. Nem vagyok valami nagy hazudozó, és az improvizációs készségeim is elég gyatrák. Segítségkérően pillantottam Damienre, aki Max felé fordult.
- Csak elmondtam neki, hogy belezúgtál Miába. –közölte egyszerűen a tényt. Azért nem számítottam arra, hogy elmondja neki az igazat. Max a hír hallatára kiköpte a Coca Colát, amit éppen ivott.
- Hogy mit csináltál?- kérdezte kissé felháborodva.
- Hé, nyugi! Nem mondom el neki!- nyugtattam le.
- Biztos?
- Igen! De szerintem… lépned kellene. –tanácsoltam „csak úgy mellékesen”.
- Te tudsz valamit!- jelentette ki, miközben összehúzott szemekkel méregetett.
- Én csak azt mondom, hogy ha tényleg tetszik, akkor lépj! Nem olyan lánynak ismerem Miát, aki megtenné az első lépést. Pedálozz egy kicsit! Ne legyél már ennyire szerencsétlen! Én ennél nagyobb csajozógépnek néztelek. –löktem vállba.
- Szóval nagyobb csajozógépnek néztél?- kérdezte felvont szemöldökkel.
- Látom megragadtad a mondandóm lényegét. –veregettem meg a vállát.
- Igyekszik az ember. –vigyorgott. –És talán igazatok van. Nekem kéne lépnem. Akkor én léptem is! Damien, Michael mindjárt jön leváltani!- vettette oda a sütögető Damiennek, majd elviharzott.
- Hát ez meg?
- Gondolom, Miához indul, és úgy félúton meggondolja magát és inkább hazamegy. –válaszolta, miközben én visszaültem a konyhapultra. –Kész a kaja. –rakta tányérra a részemet, majd egy villával együtt a kezembe nyomta, és az ő részével együtt felült mellém a pultra.
- Köszi. Mmmm. Ez nagyon finom!- bólintottam elismerően. –Legalább nem kell rád főznöm.
- Örülök, ha ízlik. És arról majd még beszélünk. –evett tovább. Mikor végeztünk, beraktuk a tányérokat a mosogatóba.
Mivel ő főzött, enyém a piszkos munka, legalábbis szerintem, szóval nekiálltam elmosogatni.
- Te meg mit csinálsz?- ölelt át hátulról.
- Elmosogatok. Te főztél, én mosogatok. Ez így fair. –magyaráztam.
- Nem ér rá ez később?
- Mindjárt végzek.
- Akkor segítek. –mondta, majd törölgetni kezdett. Nemsokára végeztünk is.
- Kész is. Mondtam, hogy nem tart sokáig.
- Akkor most… - kezdte, de a mondatot nem fejezte, mivel az ajkai és a nyelve más elfoglaltságot találtak maguknak…
- Miért nem lepődöm meg ezen?- hallottuk Michael hangját, amire azonnal szétrebbentünk.
- Michael… ez…- kezdtem volna a magyarázkodást, de félbeszakított.
- Tudjátok, ezen egyáltalán nem lepődtem meg. Már régóta sejtettem, hogy együtt vagytok.
- Oké, haver, de neked ehhez nincs semmi közöd. –mondta Damien mogorván.
- Igaz. Elvégre szerencsére nem én vagyok a másik Donovan, akinek ezzel tönkre teszitek az életét. –vetette oda, miközben elsétált mellettünk, és bement az első szobába.
- Miért utál engem ennyire?- fordultam Damienhez.
- Gőzöm sincs. –vont vállat. –És… remélem felkészültél arra, hogy megismerd az apánkat.
- Őszintén?- húztam el a számat. –Kicsit félek.
- Nem kell izgulni. Nem lesz vészes. De arra készülj fel, hogy őt nem tudod átvágni. Egy élő hazugságvizsgáló.
- Egy élő micsoda?
- Jól hallottad. Azt majd ő elmondja, hogy miért. Csak gondoltam, előre figyelmeztetlek, hogy ne is próbálkozz.
- Kösz, a biztatást. –mondtam kissé idegesen. 
- Jól hallottam?- lépett ki Michael a szobából. –Te bemutatod apának a Kiválasztottat?- kérdezte. Végig hallgatózott?
- Itt az ideje.
- De miért?
- Mert találtunk egy nyomot, amihez az ő segítsége kell. –válaszoltam.
- És tudja, hogy mire vállalkozik?- kérdezte Damientől, mintha én ott sem lennék.   
- Nem hiszem. De nincs más megoldás. Csak ő tud nekünk segíteni.
- Te tudod. –vont vállat Michael, majd visszavonult a szobába.
- Hogy érted, hogy nem tudom, hogy mire vállalkozom?- fordultam a barátom felé.
- Nem ismered még az apánkat. Bonyolult személyisége van. Sosem tudod, hogy mire gondol. Ha kérdez valamit, mindent el kell neki mondanod, és nem tudsz neki hazudni. És nem ő a legkedvesebb ember a világon. De nem tudom előre megjósolni, hogy veled milyen lesz majd.
- Majd kiderül. Amúgy nem késünk el a suliból?- kérdeztem, mert amikor az órára néztem, már 7:40 volt. A tanítás pedig 8:00-kor kezdődik. És nekem még haza kéne mennem.
- Igazad van. Menni kéne. –mondta, majd mindketten a saját házunkba vezető titkos átjáróhoz mentünk.
Berohantam a szobámba, és magamra kaptam az első göncöt, ami a kezem közé akadt. Szerencsére a zuhanyt, a fogmosást és a reggelit a faházban már letudtam, így azzal már nem kellett húznom az időt. Feltettem egy alap sminket, ami nálam szempillaspirál, szemceruza és egy leheletnyi szájfény. Negyed óra múlva már a táskámmal a vállamon rohantam le a lépcsőn, ahol Danny és Mia már csak rám vártak.
- De jó! Még itt vagytok!- kiáltottam, miközben leültem, és megöleltem Miát.
- Igen, de már mennünk kéne. –siettetett a bátyám.
- Jól van, akkor menjünk. De miért sietsz annyira? Máskor örülnél, ha késhetnél.
- Első óránk töri. –vigyorgott.
- Aham. És?- kérdeztem, mert nem értettem, hogy miért örül ennyire. Tudtommal neki Mrs. Mustache tartja.  Igen. Bajuszné. És ez nem gúnynév, bár az is lehetne… A férje Theodor Mustache is a suliban tanít, bioszt. Nekünk is ő tartja, viszont a törit Mr. Steel, aki nagyon jófej. 
- Ma megszívatjuk a vén szipirtyót. –dörzsölte a tenyerét, miközben a suli felé tartottunk.
- Mire készültök?- húztam össze a szemem.
- Majd meglátod, hugicám. Majd meglátod. –mondta sejtelmesen. 
- Kíváncsian várom. –Vajon mit terveznek? Bár lehet, hogy nem ma fogom megtudni.
Az osztályba érve Damient még nem láttam, viszont Seggfejjel véletlenül összeakadt a tekintetünk, mire egy széles vigyor jelent meg az arcán, és elindult felém. Már csak ő hiányzott!  
- Helló, Cukorfalat!- köszönt vigyorogva.
- Helló, Seggfej!- biccentettem.
- Ma nagyon morcos vagy. –állapította meg.
- Eddig nem volt semmi bajom. Eddig.
- Látom a barátodnak levették a gipszét. –nézett Dannyire, aki a folyosón ment az ő osztálya felé. Igen, tegnap lekerült róla a gipsz, viszont a héten a dobolást még mellőznie kell.
- Igen. Úgyhogy most már nyugodtan behúzhat neked egyet. –vigyorogtam.
- De nem fog. Mert te nem hagyod.
- Azt hiszed?
- Nem hiszem, baby! Tudom. 
- Ezt majd még meglátjuk. –mondtam, majd a padomhoz sétáltam.
- Tudom, hogy kedvelsz. Nemsokára rájössz, hogy velem sokkal jobban járnál, mint azzal a pancserral.
- Azt erősen kétlem.
- Majd bebizonyítom neked. –kacsintott, majd visszament a fiúkhoz. Ne bizonygasson nekem semmit!
- Hé, El!- szólt Max az ajtóból. Szerencsére Mia épp Norával beszélgetett, így nem vette észre.
- Igen?- kérdeztem, mikor odaértem Maxhez. –Nem beszéltél vele, igaz?
- Hát… nem.
- És mikor tervezed?
- Ma délután. De a segítséged kellene.
- Mit kéne tennem?
- Miután nálunk végeztetek apával, hívd el moziba, ahol „véletlenül” összefuttok velünk. Damiennel ti egymás mellé ültök, én pedig majd beülök Mia mellé.
- Oké. És innen majd jön a „csajozás a moziban taktika”?
- Nagyjából ez lenne a tervem.
- Oké, sok sikert. –veregettem meg a vállát. –És melyik filmre megyünk?
- Másnaposok 3. –vigyorgott.
- És te egy ilyen filmen akarsz csajozni?
- Mia sosem venné be, hogy csajos, nyálas filmre mennénk Damiennel. A csajozási taktikát pedig csak bízd rám!
- Oké. Akkor délután. –mondtam, majd visszamentem a terembe.
Sikerült rávennem Miát, hogy jöjjön el velem moziba. Nem kellett sokáig győzködnöm, mert imádja a Másnaposokat, és amúgy is meg akarta nézni valamikor a filmet. Az esti műsorra megyünk, ami ötkor kezdődik. Remélem, addigra végzünk a Donovan kastélyban.
Őszintén szólva, kicsit félek. Vajon milyen lehet Mr. Donovan? Azok alapján, amiket Damien mondott róla, félelmetes alaknak képzelem. És az, hogy állítólag nem tudom, mire vállalkozok… Ezzel Michael sikeresen rám hozta a frászt. És hogy mindent el kell neki mesélnem… Még mindig a sírás kerülget, amikor arra az éjszakára gondolok. Néha, ha becsukom a szemem, még most is magam előtt látom azt a perverz vigyort a sebhelyes képén annak a pedofil állatnak. Nem tudom, hogy képes leszek-e felidézni újra a történteket. De muszáj lesz, ha nincs más választásom. Most csak az Őrző tud segíteni. És ha ehhez az kell, hogy visszaemlékezzek, akkor megteszem. A gondolataimból a szobámban lévő titkos ajtó nyikorgása zavarta meg, amin Damien lépett ki.
- Szia!- köszönt mosolyogva, de a szemén láttam, hogy bizonytalan.
- Szia!- mosolyodtam el halványan.
- Minden rendben?- kérdezte aggodalmasan.
- Kicsit félek. –vallottam be, miközben az ujjaimat tördeltem.
- Minden rendben lesz. Nem kell aggódnod. –nyugtatott, miközben szorosan megölelt. –Ott leszek melletted. És a többiek is.
- A többiek?
- Igen. Mindenki ott lesz. De ne aggódj apánk miatt sem. Nem foglak magadra hagyni vele.
- Oké. Akkor menjünk!- sóhajtottam, majd elindultunk az alagútban.

2014. március 19.

Előzetes: 28. fejezet

Sziasztok!
Gondolom néhányan már észrevettétek, hogy az első évad még hátralévő fejezeteiről végzek egy kis közvélemény-kutatást, ami még a héten tart. Szavazzatok!:)
Most pedig itt az előzetes a következő részből, amit nem biztos, hogy ki tudok rakni szombaton, de vasárnapig mindenképp felkerül! ;)
xoxo: Vivienn
-         

     "...- Michael… ez…- kezdtem volna a magyarázkodást, de félbeszakított.
     - Tudjátok, ezen egyáltalán nem lepődtem meg. Már régóta sejtettem, hogy együtt vagytok. 
     - Oké, haver, de neked ehhez nincs semmi közöd. –mondta Damien mogorván.
     - Igaz. Elvégre szerencsére nem én vagyok a másik Donovan, akinek ezzel tönkre teszitek az életét. –vetette oda, miközben elsétált mellettünk, és bement az első szobába.
     - Miért utál engem ennyire?- fordultam Damienhez.
     - Gőzöm sincs. –vont vállat. –És… remélem felkészültél arra, hogy megismerd az apánkat.
     - Őszintén?- húztam el a számat. –Kicsit félek.
     - Nem kell izgulni. Nem lesz vészes. De arra készülj fel, hogy őt nem tudod átvágni. Egy élő hazugságvizsgáló..."

2014. március 9.

27. fejezet

Heyhey!:)
Sajnálom, hogy tegnap nem tudtam feltenni az új részt, de sajnos nem igazán volt időm. Ma sem volt biztos, hogy eljutok idáig, viszont pár lelkes olvasó annyira várta, hogy nem hagyhattam Őket, Titeket cserben, szóval most itt van! :) Kérlek Benneteket, hagyjatok némi nyomot magatok után! :D <3
Puszi: Vivienn J.


A lámpa felizzott, amitől az a tárgy ismét vakítóan fénylett. Abban a pillanatban újra visszanyertem az irányítást a testem felett. Mikor kinyitottam a szemem, Damien a szemét dörzsölgette, a lámpa és a könyv pedig félre voltak dobva.
- Mi a frász volt ez?- kérdezte összezavarodva, miközben pislogott, hogy újra lásson.
- Damien?- szólaltam meg, mire felém kapta a fejét, és elmosolyodott.
- Felébredtél?! Hála az égnek!- szorított magához szorosan. –Halálra rémisztettél! Mindannyiunkat!
- Tudom. Mindent hallottam és éreztem, de a testem egyszerűen nem reagált semmire. –magyaráztam, miután kicsit eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.
- De mégis mitől?
- Szerintem az a fény bénított le, ami a könyvből jött. Akkor estem össze. És amikor újra világított, akkor tértem vissza teljesen. 
- De mégis hogyan? Hogy képes lebénítani téged ez a könyv?
- Erre én is kíváncsi vagyok. De… te miért nem bénultál le tőle?
- Fogalmam sincs. De a lényeg, hogy te jól vagy. –ölelt meg újra. 
- Tényleg ennyire aggódtál?- kérdeztem, miközben szorosan hozzábújtam, és beszívtam az illatát.
- Még szép hogy aggódtam! Szeretlek! És nem hagyom, hogy bajod essen!- puszilt bele a hajamba.
- Én is szeretlek. –suttogtam, mire közelebb hajolt, és megcsókolt. Annyi érzelem volt benne, és olyan heves volt. Mintha a halálból ébredtem volna fel hetek után. Miután elváltunk mindketten lihegve, kipirosodott arccal néztünk a másikra.
- Annyira örülök, hogy nincs semmi bajod. –szólalt meg gyengéden.
- Látom. –mosolyogtam rá. –Hallottam, hogy Nate is itt volt…
- Igen, ő is segített áthozni, de be kellett mennie a műhelybe. –mondta, miközben lefeküdtünk, és a mellkasára hajtottam a fejem.
- Értem. –feleltem, majd mellettem Damien egy hatalmasat ásított. –Fáradt vagy?
- Talán egy picit. –kezdte simogatni a karomat, amitől libabőrös lettem.
- Akkor talán aludnunk kéne. –javasoltam.
- De nem akarok még aludni.
- És miért nem?
- Mert most itt vagy mellettem, és éppen nem kómában fekszel.
- Szóval, ha nem vagyok itt, akkor alszol végre? Mert tényleg nagyon fáradtnak tűnsz. –mondtam, majd készültem felállni, de visszahúzott.
- Ne menj el! Akkor inkább alszok. Úgy amúgy is jobban megy, ha mellettem vagy.
- Akkor maradok. –feküdtem vissza a mellkasára, majd hallottam, ahogy Damien lélegzete egyenletessé válik.
Halkan szuszogott mellettem, én pedig a mellkasáról lefeküdtem mellé, és egy darabig néztem, ahogy alszik, majd én is álomba merültem.
- Elena! A könyv! Az a kulcs a naplóhoz! A napló a titkok kulcsa. Abból mindent megtudhatsz!- hallottam Katherine hangját, viszont nem jelent meg előttem.
- De miért bénultam le tőle?
- Először nyisd ki, s csak utána nézz a fénybe, hogy meglásd, mit rejtenek a lapok, s ne veszítsd el uralmad a tested felett a következő villanásig. – mondta, majd felébredtem.
- Mmm… Mi történt?- karolta át Damien a derekam álmosan.
- Nem érdekes. Aludj!- simítottam meg az arcát, mire csak álmosan dörmögött valamit, majd újra elszenderült.
Mikor már biztos volta benne, hogy alszik, kibújtam az öleléséből, megfogtam a könyvet, és a pulcsimon keresztül a lámpát, hogy ne izzon fel. Felosontam a nappaliba, ahol láttam, hogy ég a villany. El is felejtettem, hogy őrködnek! Óvatosan kinéztem a folyosóról, és megláttam Maxet a kanapén. Be volt csukva a szeme. Gondolom elaludt. Lábujjhegyen osontam, nehogy felébresszem.
- Hova, hova, szépségem?- kérdezte Max, mire majdnem szívrohamot kaptam.
- Jézusom! Max! Ne ijesztegess!- förmedtem rá.
- Bocs. Szóval magadhoz tértél. –állapította meg megkönnyebbülve.
- Igen. –bólintottam. Micsoda megfigyelő!
- Örülök. –mosolygott. - De hova készülsz ilyenkor? És hol van Damien? Nem vele kéne lenned és lent aludnod? Vagy… ágytornázni?- húzogatta a szemöldökét.
- Nem vagy vicces, Max.
- Oké-oké. De komolyan. Hová mész egyedül? És nem akartál szólni senkinek? Tudod te, hogy a bátyám mennyire meg fog ijedni, amikor nem talál majd sehol?
- Nyugi, majd visszajövök. Ha fél óra múlva nem vagyok itt, akkor gyere utánam vagy szólj Damiennek.
- Hát… nem vagyok biztos benne, hogy ez olyan jó ötlet. Nem szívesen engedlek el egyedül… Én viszont nem hagyhatom el a helyem… - próbált meg „visszatartani”. 
- Akkor hogy engednél el?
- Ha Damien is veled megy. –Valahogy sejtettem, hogy ez lesz a válasz.
- Oké. Legyen. Akkor felkelted?
- Inkább keltsd fel te. Nehogy elszökj, amíg nem vagyok itt. –fonta össze a kezeit maga előtt, majd nekitámaszkodott a falnak, ahol a titkos ajtó van.
- Ilyen kiszámítható volnék?- túrtam a hajamba kínosan nevetve.
- Csak női logika. –vont vállat.
- Női logikád van?- néztem rá furcsán. Oké. Max kezd megrémiszteni. Először, hogy „Tudom, hogy Damien jó pasi…” most meg, hogy „női logika”… 
- Úgy értem, ismerem a női logikát. Szóval igen, ennyire kiszámítható vagy. Szóval, ha minden áron vissza akarsz menni a Danken kastélyba, akkor vonszold vissza a formás kis seggedet a szobába, és ébreszd fel a herceget!- utasított mosolyogva. Élvezte, hogy túljárt az eszemen. 
- Oké- oké, főnök. Megyek!- emeltem fel a kezem mosolyogva, majd elindultam vissza a szobába.
Mikor visszaértem, Damien idegesen kászálódott ki az ágyból, majd mikor meglátott megkönnyebbülve fújta ki a levegőt.
- Hát itt vagy!
- I- igen, itt. –feleltem zavartan. –Valami baj van?
- Csak megijedtem, hogy nem voltál itt, amikor felébredtem. Egyből a legrosszabbra gondoltam… Hol voltál?
- Hát…- húztam el a számat, majd leültem az ágyra, ő pedig mellém.
- Igen…?- sürgetett, és összevont szemöldökkel nézett rám. 
- Az a helyzet, hogy… vissza akartam menni a kastélyba, nyom után kutatni. De a nappaliban összefutottam Maxszel, aki nem engedett el egyedül, szóval visszajöttem, hogy gyere velem. –hadartam el egy szuszra.
- Oké. Akkor menjünk. –állt fel. Nem gondoltam volna, hogy ennyiben hagyja, és szó nélkül velem jön, de örülök neki. 
- Akkor visszamentek?- kérdezte Max, amikor meglátott minket.
- Igen. –felelte Damien, majd kinyitotta a titkos ajtót. 
- És akkor majd El ágyát is kezelésbe veszitek?- kacsintott. Max már komolyan fáraszt.
- Milyen messze van Danny vagy anyukád szobája?- kérdezte hirtelen Damien, teljesen komoly arckifejezéssel.
- Hát… anyáé a folyosó végén, szóval messze, Dannyé viszont mellettem. –feleltem kissé furán.
- De ő ma a Sullivan kastélyban alszik, nem?
- De igen… Miért?
- Akkor lehet, hogy kezelésbe vesszük. –nevetett Damien Maxre. Hogy mi van?!
- Ne hülyülj már! Gyere!- ragadtam meg a pólóját, és húztam magam után.
- Hú, milyen türelmetlen a kicsike!- nevetett fel Max. –Remélem raktál el gumit, tesó, mert a barátnőd már nagyon nem bír magával!- kiabálta utánunk.
- Szia, Max!- köszöntem el tőle „Most azonnal hagyd abba, nem vagy vicces!” stílusban.
- Az öcséd az idegeimre megy. –jelentettem ki, miután bezárult mögöttünk az ajtó.
- De vannak jó ötletei. –mondta vigyorogva, bár a sötétben alig láttam valamit. Erre a megjegyzésre vállba csaptam. - Aú! Ez fájt!
- Az a jó.
- Nem jó az, hogy mi edzünk téged, utána ellenünk használod.
- Csak ellened. –húztam gúnyos mosolyra az ajkam.
- Igen?- vonta fel a szemöldökét, majd szorosan a derekam köré fonta a karjait, hogy a karomat sem tudtam mozdítani.
- Hé!- kiáltottam fel.
- Most használd ellenem, ha tudod. –mondta játékosan mosolyogva. Ó, igen?
- Engedj el!- mondtam halálosan nyugodtan.
- És ha nem?- húzogatta a szemöldökét.
- Akkor így megyünk el a kastélyig. –feleltem egyszerűen. Nem azért vagyok ilyen, mert nincs kedvem „játszani”. Viszont fontos dolgom van. A könyv. Talán egy nyom.
- Felőlem. –vont vállat, majd közelebb hajolt, és adott egy gyors csókot. –Mehetünk.
- Egyetértek. –bólintottam az alsó ajkamba harapva.
- Direkt csinálod ezt?- kérdezte nevetve.
- Mit?- kérdeztem mosolyogva, majd megint az ajkamba haraptam.
- Eddig itt siettettél, most meg játszol velem. Rossz kislány vagy.
- Sosem mondtam, hogy jó vagyok. Damien Marilyn Donovan. –vigyorogtam rá.
- Akkor se játszadozz velem, Elena „Nemtudomaközépsőneved” Tisdale.
- És te játszadozhatsz velem? Mellesleg nekem nincs olyan érdekes középső nevem, mint neked. 
- Akkor mi az?
- Destiny. Elena Destiny Tisdale. Ebben nincs semmi érdekes. –vontam vállat.
-         Illik a helyzetedhez.
      - Igaz. De attól a Marilynt nem veri.
      - Azt nem veri semmi!- nevette el magát kínosan.
      - Még te sem vagy tökéletes.
      - Mert amúgy tökéletes vagyok?- kérdezte nagyképű vigyorral az arcán.
      - Én ilyet nem mondtam. –feleltem. Azért ne bízza el magát!
      - Pedig nekem nagyon úgy tűnt. –vigyorgott tovább, mire sértődött képet vágtam. - Még úgy is gyönyörű vagy, amikor meg vagy rám sértődve. –simította meg az arcom. Én csak felvont szemöldökkel néztem rá, ugyanolyan sértődött arccal, mire küldött felém ez szexi mosolyt.
Ezúttal én hajoltam közelebb hozzá és csókoltam meg őt, megfeledkezve arról, ami miatt elindultunk. Elmosolyodott, és viszonozta, miközben a falnak támasztott. Zihálva váltunk el egymástól, majd a hajába túrva megszólalt.
- Miért is vagyunk itt?- kérdezte nevetve.
- Az a baj, hogy már én sem tudom. –nevettem. És komolyan. Teljesen kiment a fejemből. Damien csak hitetlenül elmosolyodott, amitől még helyesebb volt a félhomályban.
A falnak dőlve, kissé félrebillentett fejjel néztem rá. Beleharapott az ajkába, amitől olyan érzésem támadt, hogy muszáj megcsókolnom. Szóval Ő is ezt érzi, amikor én csinálom? Kinyúltam érte, és a pólójánál megragadva magamhoz rántottam.
- Ó, igen?- kérdezte mosolyogva, majd megcsókolt.
- Ó, igen. –válaszoltam két csók között.
Mikor elváltunk egymástól, gyengéden megharapta az ajkamat, és húzta magával. 
- Maxnek igaza volt. Tényleg türelmetlen vagy. –támasztotta a homlokát az enyémnek.
- Lehet. –vontam vállat, majd hirtelen beugrott, hogy miért is vagyunk itt. Csakhogy közben Damien, újra közeledni kezdett, de én arrébb léptem, így a falat csókolta meg.
- Mi a…?- kérdezte, mikor észrevette, hogy az nem én vagyok, én pedig csak nevettem rajta.
- Megcsalsz engem a fallal?
- Úgy látszik. –nevetett ő is saját magán. 
- Jól van, Marilyn. Jól van. –mondtam sértődötten.
- Ne szólíts a középső nevemen, könyörgöm!
- Ne könyörögj nekem! Inkább csókolgasd tovább a falat!- mondtam, majd megfordultam, és folytattam az utam a kastélya.
- De nekem nem a fal kell, hanem a barátnőm. –lépett mellém, és a derekamnál átkarolt, miközben haladtunk tovább.
- Nem a fal az új barátnőd? Vagy csak egy egyéjszakás kaland volt?
- Inkább három másodperces kalandnak mondanám. 
- Volt már ennél rövidebb kapcsolatod?- kérdeztem nevetve.
- Őszintén? Nem. Ez a fal vezeti a „legrövidebb kapcsolataim” listát.
- És most jönnél vissza hozzám, mi?
- És visszafogadsz?
- Majd meglátom. –válaszoltam, mire nevetve megcsóválta a fejét és belepuszilt a hajamba.
- Szóval, miért is jöttünk ide az éjszaka közepén?- kérdezte, mikor beléptünk Clark Danken rejtett dolgozószobájába.
- Nyomot keresünk. –ültem le a székbe az íróasztal mögött, Damien pedig felült az asztalra.
- És mit akarsz azokkal?
- Katherine azt mondta, hogy nézzek a fénybe. Tegnap, amikor megérintettem a lámpát- mutattam rá a csőre-, minden fény kialudt, és csak ez a könyv világított. Minél közelebb mentem hozzá, annál vakítóbb volt a fénye. Amikor megérintettem, egy hatalmas villanás… És puff! Minden elsötétült. Valami van ebben a könyvben. Ez lesz a fény!
- De mit akarsz vele tenni? Nem félsz, hogy megint megbénít?
- Ha így lesz, akkor rakd a kezemhez a lámpát, és a villanás után felébredek.
- Oké. –bólintott sóhajtva. Tudom, hogy nem tetszik neki az ötlet, mert félt, de ez az egyetlen esélyünk.
Lassan nyúltam a könyv felé. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem félek. Félek. Nagyon is. Bármi történhet velem. Akár megint lebéníthat. De attól is félek, amit esetleg benne találok. Mi van, ha valami sötét titkot rejt? Vagy életre kelnek a lapok? Vagy, ha beszippant a könyv, és ott ragadok? Na jó, elég abszurd ötletek, de én most már ezeket is elképzelhetőnek tartom. Lassan, idegtépően lassan nyitottam ki, miközben behunytam a szemem.
- Ennél lassabban nem megy?- kérdezte Damien. –Ha nem vagy biztos benne, akkor hagyjuk. Vagy… akarod, hogy én csináljam?
- Nem, köszi. Majd én. –sóhajtottam, és felcsaptam az első oldalon. –Mi van benne? Nem merem kinyitni a szemem.
- Totál üres. –hallottam a választ, mire kinyitottam a szemem.
- Üres?
- Üres. –lapozgatott Damien. És tényleg. Csak sima, kissé besárgult lapok.
- Akkor a B terv. –mondtam, majd a lámpa felé nyúltam, de Damien megfogta a csuklómat. –Mi az?
- Biztos vagy benne? Nem emlékszel, mi történt pár órája?
- De emlékszem. De nincs más esélyünk, Marilyn. –mondtam teljesen komoly arccal és hangon, de a neve hallatán elröhögte magát, amitől én is elmosolyodtam.
- Akkor a B terv. –engedte el a kezem. Amint megérintettem a lámpát, az felizzott.
- Ezt hogy csinálod?
- Én vagyok a Kiválasztott. –villantottam egy ezer wattos mosolyt. Óvatosan a könyv fölé emeltem a fénylő tárgyat, mire megjelentek a betűk.
- Úgy tűnik, a B terv működik.
- Igen. –az összes betű megjelent, majd letettem a lámpát. A betűk viszont nem tűntek el. –Akkor lássuk, mi a könyv titka.
- Te érted, ami ide van írva?- kérdezte Damien. Ja, igen. A Clark Danken féle titkosírással van írva.
- Nem mindent, de itt a kulcsa. –mondtam, majd elővettem a lapot a fiókból, amire kijegyzeteltem a titkosírás jeleit.
- Így mindjárt érthetőbb. –bólintott Damien, majd ő is olvasni kezdte a szöveget.
Az elején nem volt semmi használható információ sem. Viszont pár oldal után találtunk valami érdekeset.
- Ezt olvasd!- szóltam Damiennek, aki egy oldallal le volt maradva. Igen, nekem már van gyakorlatom a titkos írás olvasásában, neki viszont még bele lehet rázódni.
- Mi az?- nézett oda, ahova mutattam. –Sokáig tart, mire én ezt kibogarászom, inkább olvasd fel nekem.
- Azt írja: „A titkok kulcsát az Őrző Ötök várában leled, elrejtve ott, hol kutatni senki sem merne. Az éj leple alatt a fényt, ha meglátod, titkos naplóm is megtalálod. S mi az a hely, hol kutatni senki sem mer? Azt az Őrző tudja jól, viszont arról sejtelme sincsen, hogy ott van az, mit keres szüntelen. S hogy megtaláld, mire szíved vágyik, te, Kiválasztott vagy a kulcs magad. Csak használd az erőt, mi benned rejlik….”- olvastam fel a lényeges részt. A baj csak az, hogy én ebből semmit sem értek. Semmit! –Mondd, hogy te érted, hogy miről van itt szó.
- Az Őrző Ötök, a Donovan családra utal, a várunk, pedig a Donovan kastély. Maga az Őrző, viszont az apánk. Az a hely pedig, amiről Danken papa írt… nos… gőzöm sincs, hogy az hol van. Ahogy írta, azt csak az Őrző, azaz az apánk tudja. 
- És szerinted hajlandó nekünk segíteni?- kérdeztem reménykedve.
- Nos… gondolom, ő sem akar elköltözni a városból, és végtére is a Kiválasztott, vagyis a te érkezésedre várt egész életében. Szerintem egy próbát megér. Csak előbb be kéne neked mutatnom. 
- Oké. Én benne vagyok. –mosolyogtam.
- De figyelmeztetlek! Nem lesz könnyű menet. –kezdte, miközben elindultunk visszafelé, a faházba. 
- Ezt hogy érted?
- Nehéz megszerezni apánk bizalmát. Nem fogja egyszerűen elhinni, hogy te vagy a Kiválasztott. Be kell bizonyítanod.
- És azt hogy csináljam?
- A heged biztosan meg fogja nézni. Én is elmondom neki, hogy én vagyok a Testőr. És… valószínűleg be kell számolnod mindenről neki, ami Kiválasztottként történt veled…. –halkult egy picit a hangja.
- A… a sebhelyesre gondolsz? Arra, hogy elraboltak? Meg arra, ami tegnap történt?- kérdezgettem.
- Igen. –fürkészte a tekintetem. Kételyeim támadtak. Egy vad idegen embernek-ugyanis még sosem láttam Damien apját- beszéljek ezekről a dolgokról. Viszont csak az ő segítségével találhatom meg a naplót. Mindent meg kell próbálnom. Mindent! Nem hátrálhatok meg. Főleg most nem, amikor ilyen közel vagyunk ahhoz a könyvhöz! 
- Oké. Ha ez kell ahhoz, hogy segítsen, akkor legyen. –egyeztem bele. –Csak ígérd meg, hogy ott leszel velem!
- Megígérem. –mondta, miközben visszaértünk a házba.
- Na? Sokáig elvoltatok… Mi történt? –kérdezte Max, amikor megpillantott minket. –Damien!- lépett közelebb a barátomhoz, és halkabbra vette a figurát, de még így is hallottam. –Csak mint férfi a férfinak… Megvolt?
- Hülye!- vágta fejbe nevetve Damien.
- Max, neked csak ezen jár az agyad?- kérdeztem hitetlenül. Ez a srác őrült!
- Nagyjából. –ismerte be. –Tudod te, hogy milyen pornó jeleneteket forgattam le a fejemben, amíg nem voltatok itt?- kérdezte nevetve.
- Inkább ne mondd el, kösz. –mondtam, miközben furán néztem rá. Ez most komolyan elképzelte, ahogyan én és a saját bátyja AZT csináljuk?!
- Öcsém, neked kell egy barátnő!- veregette vállba Damien.
- Nekem mondod?!
- És mi a helyzet… tudod kivel?- kérdezte sejtelmesen Damien.
- Nem tudom. Sokat beszélgetünk, tök kedves meg aranyos, de néha úgy érzem, hogy csak barátként tekint rám. De én többet akarok!- kezdett bele a mondókájába Max, mintha én ott sem lennék. –De nem tudom, hogy mit tegyek. Félek, hogy elszúrom a barátságunkat, hogyha elmondom neki, hogy mit érzek, de ő nem így érez…
- Haver! Ha nem kockáztatsz, akkor sosem tudod meg. Én nem olyan lánynak ismerem, aki megtenné az első lépést. Így te maradtál.
- Talán igazad van. –sóhajtott Max.
- Még szép, hogy az van!- veregette vállba az öccsét, majd hozzám fordult. –Aludnunk kéne egy kicsit.
- Igazad van. Álmos vagyok. –értettem egyet. –Jó éjt, Mr. Perverz!- köszöntem el Maxtől.
- Neked is, El. –intett. Damiennel még váltottak pár szót, majd utánam jött.
- Akkor majd holnap… vagyis ma délután - javította ki magát, amikor ránézett az órára. – elmegyünk hozzánk, és találkozhatsz az Őrzővel.
- Rendben. –mondtam, miközben bebújtam a takaró alá. –És… ki az a titokzatos lány, akiről Max beszélt?- kíváncsiskodtam. Érdekelt, hogy ki tetszik neki. Még az is lehet, hogy pont Mia, és akkor játszhatom a kerítőnőt. 
- Csak egy csaj, akibe Max bele van esve. –intézte el egy legyintéssel, majd lekapcsolta a villanyt, és befeküdt mellém az ágyba. Átölelte a derekam, és hozzám bújt. –Jó éjszakát!- puszilt bele a hajamba. Ha azt hiszi, hogy ennyivel megússza a válaszadást, akkor nagyon téved. Elena Destiny Tisdale nem az a fajta csaj, aki könnyen feladja!
- Kicsit konkrétabban? Talán ismerem?
- Jó éjt!
- Ismerem? Ki az? Nem mondom el senkinek!
- Jó éjt! Szeretlek, aludj!- hadarta csukott szemmell, még mindig engem ölelve.
- Én is szeretlek! De mondd már el! Nem bízol bennem?
- De bízom benned, de most aludj! Jó éjt, Elena!
- Akkor csak annyit mondj, hogy ismerem-e.
- Aludj már, könyörgöm! Mi pörgetett fel ennyire?
- Ismerem?- ismételtem meg a kérdésemet.
- Jó éjt!- puszilta meg az arcomat, majd lehunyta a szemét, és alvást színlelt.
- Szóval ismerem!- kiáltottam fel diadalmasan.
- Igen. Igen, ismered. –vallotta be. Igen! Tudtam, hogy kiszedem belőle! És mindjárt azt is elmondja nekem, hogy ki az a lány. Ha ismerem, akkor van esély rá, hogy a legjobb barátnőm az.


Ui.: Egy kis extra projekt miatt szeretném elhúzni az első évadot május végéig, szóval lehetséges, hogy ezentúl kéthetente lesznek részel. Erről majd a facebook csoportban (oldalt megtalálható, nyugodtan csatlakozzatok!) írok részletesebben is, ha már minden részlet le van tisztázva.:)