2015. október 5.

TSF kvíz eredményhirdetés

Sziasztok!

Nos, a játék elérte a végét (igen, egy nappal előbb, felesleges tovább halogatni), és még az eredményhirdetés előtt szeretnél pár sorban írni erről az egészről. Őszintén csalódtam, amikor nagyjából az utolsó pillanatig egyetlen egy megoldás sem érkezett, azóta is csupán az az egy. Ti voltatok, akik megszavazták a játékot, rengetegen voksoltatok, és mégis szinte senki sem szánt rá öt percet, hogy megcsinálja. Tanultam az esetből: többet ilyen nem lesz, legalábbis míg ki nem heverem ezt a csalódást. Különösen bánt, mivel annyi időmet fektettem a játék kitalálásába, ráadásul napi 200/300+ oldalmegjelenítéssel büszkélkedhet a blog. 
Végzős vagyok a gimiben, az időm hihetetlenül véges, mégis megpróbálok mindig egy kis időt szakítani a blogra, rátok, a történetre. Megtehetném azt, amit a legtöbben és szünetre ítélhetném a blogot, mégsem teszem, mert fontosak vagytok nekem Ti, Olvasók, fontos a blog, fontos a történet, és nem lenne szívem ideiglenes nyugdíjba küldeni. Ez pedig nagy részben rátett a csalódottságomra a verseny kapcsán, hogy én órákat szánok erre az egészre, és Ti, akik megszavaztátok, lájkoltátok a kvíz linkjét a Facebook csoportban arra már nem szántatok rá 5 percet, hogy 1-2 választ bepötyögjetek. Persze a kérdéssor nem volt hibátlan, mint azt lentebb majd olvashatjátok, ám van, aki mégis próbálkozott.

Ezek fényében mérhetetlenül nagy hálával tartozom Babu Mirielnek, aki egyedüliként kitöltötte a feladványt, és tartotta bennem a lelket, a reményt, hogy nem hagytatok el teljesen. Örök hálám <3
Nyilván a sorsolás procedúra elmaradt, és a díjakon is változtattam kicsit. 

A nyertes tehát hivatalosan is: Babu Miriel

Babu megoldásai sem voltak tökéletesek, mégis nyert. Hogy mit?

  • Egy teljes, hiánytalan fejezetet a harmadik évadból
  • Korlátlan mennyiségű kérdést tehet fel személyemnek a történettel vagy bármi mással kapcsolatban, ami érdekli (spoiler-mentesen továbbra is, természetesen :P )
Gratulálok! :)

Íme a megoldások (pirossal, melyekre Babu rosszul válaszolt, és zölddel, melyekre helyesen):
  1. Mi Alex beceneve?  Seggfej 
  2. Mi volt az első nagy trauma Elena életében? Az apja halála
  3. Ki Elena legjobb barátnője? (teljes név) Amelia Jones
  4. Mi Danny zenekarának a neve? Down on Earth
  5. Milyen más névötletek merültek fel? (több helyes válasz is lehetséges) Bevág a tanga/ Dajoiz/Lennyjo/Tillivan/Bugyikák/Gatyókák/ Kicsi a boxer
  6. Hogy hívják és mi a foglalkozása Danny barátnőjének? Miranda, nővér
  7. Mi Mr. és Mrs. O’Dannel keresztneve? Arthur, Geraldine
  8. Hogy emlegetik azt az erdőrészt, ahova senki sem mer bemenni? Sötét Erdő
  9. Mi a címe Lana Moore műsorának? Legendák nyomában
  10. Hogy hívják a Mestert? Bár ellenőriztem a kérdéseket, lehet, hogy mégis elnéztem a fejezetszámot, és ez még nem szerepelt, így ez a kérdés semmis. 
  11. Ki a sebhelyes alak? James/a Mester főcsatlósa/aki elrabolta Elenát
  12. Ki segít Elenáéknak a napló megtalálásában? - Ez a kérdés rosszul lett megfogalmazva részemről, így bármilyen igaz állítást tartalmazó választ elfogadtam.
  13. Hogy hívták a druida boszorkányt, aki először végezte el Katherine-en a szertartást? Sheila
  14. Milyen kapcsolatban állt Clark Dankennel? szeretők voltak - nem pont így írtad, de elfogatdam
  15. Hogy hívják Katherine kislányát? Caroline
  16. Mi Damien teljes neve? Damien Marilyn Donovan 
  17. Hol játszódik a történet? (ország, város) Írország, Dollivan
  18. Hogy hívják a Sullivan birtok komornyikját? Paul
  19. Ki az Őrző? (név szerint) Charles Donovan
  20. Említs 2 nevet, akik eddig életüket vesztették Elena felbukkanása óta a városban! Nora (Kicsit hülyén érzem magam, mert szintén elnéztem a fejezetek számát, és még senki más nem szerepelt holtan az évadban, így teljes értékű megoldás)
Még egyszer gratulálok a nyertesnek, hamarosan megkapod e-mailben a részleteket! :)

További szép estét nektek, nemsokára érkezik az előzetes és a rész is! :)

Ezer csók és ölelés,
Vivienn J.

2 megjegyzés: