2013. december 14.

18. fejezet

Heyhey, everybody!
Először is nagyon szépen köszönöm nektek a kommenteket, a 7 feliratkozót és a több mint 1650 oldalmegjelenítést! Imádlak titeket, tényleg! <3
Szóval! Kedveskéim, végre megérkezett a 18. fejezet, ami azt jelenti, hogy az első évad feléhez érkeztünk! Igazából el sem hiszem, hogy már itt tartunk, főleg azért, mert a második évad írásával kissé le vagyok maradva, ugyanis szeretném azt befejezni, és elkezdeni a harmadik évadot, mire ide felkerül "A titkok kulcsa" (1. évad) összes fejezete. Talán majd a szünetben felgyorsul kicsit ez a folyamat.:D
Ebből a részből megtudhatjuk, ki lesz a Testőr és hogy kik fogadtak :3 Jó olvasást hozzá! És örülnék néhány véleménynek!:D <3


      - Igen ő!- felelte helyettem Mia. Mit csinál ez a lány?!
      - Hm. És ő is új itt.
      - Igen, új itt. - ez már én voltam.
      - És ő is Londonból jött ide?
      - Igen.
      - Még mindig azt mondod, hogy nem akadályoz meg, ha barátja van?- kérdezte Mia.
      - Mondtam már, hogy az engem sosem zavart. És… ahogy elnéztem, nem nagyon tudna velem mit kezdeni a törött karjával.
      - Azért ne becsüld alá. –mondtam, miközben kipakoltam a töri cuccom.
      - Én sosem tennék ilyet!- mondta gúnyosan. –Viszont, ahogy engem nézett… mint aki ki akarna nyírni. - nézett rám kérdőn. Igen, tudja, hogy letámadtál te vadállat!
      - Arra is készül. És hidd el, törött karral is neked ment volna, ha nem tartom vissza. –közöltem rá sem nézve.
      - Szóval nem akarod, hogy bántson?- kérdezte tettetett meghatottsággal.
      - Csak őt féltem, nem téged. –nézem rá gúnyos mosollyal.
      - Mondj, amit akarsz! Tudom, hogy kedvelsz. –mondta, miközben elsétált.
      - Persze. Imádlak! –motyogtam gúnyosan.
      - Tudom. Elvégre engem nem lehet nem szeretni. –kacsintott rám, mire én csak a fejem csóváltam. Nem sokkal később megszólalt a csengő.
A suli idő nem telt valami érdekesen. Megismertem még pár új tanárt, a szüneteket a csajokkal töltöttem az udvaron. Danny is odajött hozzánk párszor. Ahogy sejtettem, azonnal beilleszkedett. Szinte az egész osztálya körülötte nyüzsgött minden szünetben. Csak akkor hagyták kicsit békén, amikor odajött hozzánk. Viszont Alexet még mindig gyilkos tekintettel méregette, és nem hiszem, hogy ez a közeljövőben változni fog. Túlságosan is védelmező báty, elvégre úgy érezte, hogy át kell vennie apa helyét, ezért mindentől próbál megóvni. Különösen az olyan alakoktól, mint Alex Sullivan.
Mikor hazaértünk, nem volt semmi dolgunk, úgyhogy a bátyámmal kiültünk a kerti pavilonba, ami a kert egy eldugottabb zugában van, a növények közt. Egy kis ösvény vezet oda a virágerdőn keresztül. Egy idő után Danny megszólalt.
- Elli, én unatkozom!- jelentette ki a fűben fekve a pavilon előtt. Én az egyik padon üldögéltem, és rajzoltam.
- Oké. És akkor mit csináljunk? A törött kezeddel nem tudsz sok mindent csinálni.
- Foci?- kérdezte csillogó szemekkel. Otthon Londonban gyakran szoktunk focizni. Bár nézni nem szeretem annyira. Inkább én rúgom a bőrt.   
- Oké. –egyeztem bele azonnal.
- De legyen kicsit érdekesebb. –kezdte, miközben feltápászkodott.
- Mire gondolsz?- kérdeztem, miközben elpakoltam az eszközeimet.
- Fogadás. –mondta vigyorogva.
- És mit kap, aki nyer?- vontam fel a szemöldököm.
- Ha én nyerek… - kezdte ördögi vigyorral a száján – beöltözöl cselédlánynak, és amikor csengetek, hozol nekem bármit, amit kérek.
- És, ha én nyerek?- kérdeztem. Cselédlány?! Teljesítsem a kéréseit?! Mondjuk… ruhám az van, még a tavalyi iskolai beavatásról… a tízedikesek csicskáztattak minket abban a ruhában. Egy élmény volt. Bár a fiúkon kifejezetten jól állt a cselédlány szoknya, köténnyel és magas sarkúval. Rajtuk legalább mi is jól szórakoztunk. Ők inkább igazságtalannak érezték, mivel „belőlünk hülyét csinálnak, ti meg totál dögösek vagytok ebben a szerkóban.” Még azt is megjegyezték, hogy minden nap hordhatnánk ilyen ruhát. Még mit nem!
- Akkor én veszem fel azt a cuki kis rucit, és szolgállak ki. Na, benne vagy?- kérdezte, majd a kezét nyújtotta. Hm… Danny cselédlányként, aki minden kérésemet csengőszóra teljesíti… Nem mindennapi ajánlat.
- Mielőtt belemennék… meddig tart a cselédlányszolgálat? 
- Ma este hatig. –felelte.
- Benne vagyok!- mondtam vigyorogva, majd kezet ráztam vele.
A két kapu már állt, és épp a meccshez készülődtünk, amikor megjelent Mia. 
- Sziasztok!
- Szia!- köszöntünk kórusban.
- Mire készültök?- kérdezte, amikor meglátott minket a két kapuban állva.
- Focimeccs. –feleltük megint csak egyszerre.
- Érdekes. –mondta Mia elgondolkozva. –Mi a tét?
- Cselédlányszolgálat. –vágta rá Danny.
- Hogy mi?- kérdezte elképedve.
- Aki veszít, az ma este hatig cselédruhában teljesíti a győztes minden kívánságát.
- Danny cselédlányként?- kérdezte, majd gondolom elképzelte, mert hangos nevetésben tört ki.
- Hé! Mi ebben olyan vicces?- kérdezte Danny felháborodva. –Igenis jól mutatok cselédlányruhában! Még tütüben is! Tökéletes lábaim vannak hozzá!- kiabálta, miközben „lányosan” végigsimított a lábán, mire Mia csak még jobban nevetett, és már én is.
- Ha te mondod!- mondtam, mikor már kiszórakoztam magam.
- Ezt megnézem!- jelentette ki barátnőm.
- Akkor te leszel a bíró. –adtam a kezébe a sípot.
Díszpáholyból, a pavilonból nézhette az eseményeket.
- A szabályok ugyanazok. –kezdte Danny a kapujában állva. –Aki előbb eléri a labdát, az kezd. Öt gólig megy. Semmi erőszak!- figyelmeztetett, majd felemeli a begipszelt karját.
- Oké, mehet. –mondtam, majd mindketten Miára néztünk, aki síppal jelezte, hogy kezdődhet a mérkőzés.
- Vigyázz! Kész!... –mondta, majd belefújt a sípba, mi pedig rohantunk a labdáért.
Nekem sikerült előbb odaérnem, így az első gólt is én szereztem. A második menet már nehezebb volt, viszont ott is sikerült megszereznem a labdát. Azonban a bátyám sikeresen kicselezett, így ezt a gólt ő lőhette be. Már vagy fél órája játszottunk. Az állás három-négy az én javamra. Egy pont kell a győzelemhez! 
- Még egy pont és megkapod a cuki kis rucidat!- mondtam vigyorogva.
- Ahhoz még nekem is lesz egy-két szavam!- jött a válasz.
- Vigyázz! Kész!... –Síp!
Fejvesztve rohantam a labdáért, de Danny gyorsabb volt. Visszafutottam a kapuba, hogy kivédjem a rúgást, viszont akkora kötényt kaptam, hogy még én sem hittem el, hogy az bement. Döntetlen! 
- Nos, húgom! A mindent eldöntő gól. –nézett rám a győztesek vigyorával.
- Ne bízd el magad, bátyus!- mondtam, majd megszólalt a síp.
Megszereztem a labdát, viszont Danny minden erejével próbálta elszedni tőlem. Már majdnem sikerült neki, amikor belerúgtam, és….
- Öngól!- kiáltotta Mia nevetve. 
- Mi?!- kérdeztem, és a földre rogytam.
- Hát, drága húgicám… - ült le mellém Danny kifulladva, izzadtan, majd folytatta. –Úgy tűnik, ma este hatig az én személyes cselédem vagy.
- Hipp- hipp- hurrá!- mondtam gúnyosan. –Akkor lezuhanyozok, és felöltözöm, hogy szolgálatra készen álljak. –mondtam, majd feltápászkodtam.
- Egy zuhany nekem sem ártana. –mondta Danny miután megszagolta a hónalját, majd jött utánam.
- Nem hiszem el, hogy öngólt rúgtál!- lépett mellém Mia.
- Én sem. 
- Akkor most komolyan szolgálnod kell őt?
- Igen. Elfogadtam a kihívást, és vesztettem. Innen már nincs visszaút!- sóhajtottam keservesen.
- Szívesen maradnék, de úgy gondolom, nem tudnék sok mindent csinálni, mivel téged befogtak rabszolgának. 
- Te is beállhatsz. –javasoltam.
- Még mit nem!- nevette el magát. - Kitartás!- ölelt meg, majd elment.
- Köszi! Szia!- mondtam, majd bementem a házba.
Gyorsan előkotortam a szekrényből a rabszolgaruhám, majd bevonultam a fürdőszobámba. Lezuhanyoztam, hajat mostam, majd gyors hajszárítás után felvettem a ruhám. Ekkor Danny nyitott be a szobámba.
- Remek! Elkészültél.
- El. –mondtam, miközben megnéztem magam a tükörben. A bátyámnak az a szerencséje, hogy nem áll rosszul ez a ruha. Fekete egyrészes szoknya, jóval térd fölé ér, fehér, csipkés kötény, és szalagok vannak rajta. De azért nem viselném más körülmények között.
- Ó! Az én gyönyörű, cselédlányom!- mondta, miközben az ép kezével átkarolt.
- De vicces!
- Ez lesz a hívószavad. –mondta, majd megnyomott valamit a telefonján. Csengő alkalmazás?! 
- Felfogtam! Ne nyomogasd már!- szóltam rá, mert egymásután vagy hússzor megnyomta. Ha már most az idegeimre megy, mi lesz velem hatig?! Az még három óra!
- Oké! Egyelőre nincs szükségem semmire. De majd lesz. –kacsintott, majd kiment a szobámból. 
- De jó nekem!- sóhajtottam, majd mivel semmit nem kért tőlem- egyelőre- folytattam a rajzolást. Azt a szobát rajzolgattam, amit álmomba láttam. A „megmentőm” szobáját.
Idő közben Danny úgy húsz percenként csengetett, hogy vigyek neki vizet, chipset, narancslevet, csináljak neki szendvicset, masszírozzam meg, vakarjam meg a hátát (!), vagy épp a karját a gipsz alatt egy vonalzóval… Már kezdett az idegeimre menni. Már csak fél óra volt hátra a cselédszolgálatból, és ahogy láttam a bátyám minden percét élvezi annak, hogy ugráltathat. Egyszer csak hangokat hallottam a lépcső felől.
- Ja, itt. Ez a húgom szobája. Mindjárt megismerhetitek. Viszont nektek ő tabu! –Ez Danny hangja volt.
Persze! Ma jöttek át a haverjai, akiket a szervizben ismert meg. Hogy felejthettem el?! És ilyen ruhában fognak látni?! Klassz! Megszólalt az idegesítő csengő. Vagyis folytatódhat a rabszolgaság. Hurrá!
- Hugi! Négy kólát, légy szíves!- ordította a szobájából.
- Viszem!- kiabáltam vissza neki, majd kelletlenül lesétáltam a konyhába, és elkészítettem a rendelést. Szóval hárman vannak a vendégek.
- Hol késik már az üdítőnk?- kiabált a bátyám.
- Itt vagyok! De már nagyon kezd elegem lenni a rabszolgaságból, te kis csutkapöcsű…. –morogtam, miközben beléptem a szobába, majd amikor megláttam a tesóm haverjait, elakadt a szavam. -… lepkefing.
- Na, végre!- mondta Danny, majd átadta a vendégeknek a poharaikat.
- Ő itt a húgom, Elli. –mutatott be nekik, de erre nem volt szükség. Már ismertem őket.
- Damien? Nate? Max?- néztem rájuk meglepetten. Ez nem lehet igaz! Miért pont ők?! Miért?!
- Elena?- kérdezték egyszerre, és elkerekedett szemmel néztek rám. Majd ahogy láttam, alaposan végigmértek a kissé kihívó ruhámban.
- Ti ismeritek egymást?- kérdezte Danny meglepetten.
- Igen. Tudod, ameddig te egész nyáron Londonban buliztál, én már itt voltam. - emlékeztetettem, hogy én már régebb óta vagyok itt, mint ő. –Ti hogy kerültök ide?
- Danny hívott el minket. –felelte Max. –De nem említette, hogy te vagy a húga.
- Ahogy te sem említetted, hogy itt laksz. –mondta Nate.
- Nem, valóban nem említettem. Kellett volna?- kérdeztem. A pulzusom az egekben volt. Vége! Nekem annyi! Lebuktam! –De jó titeket újra látni. –próbáltam kedvesnek tűnni.
- És… mi ez a ruha?- kérdezte Nate mosolyogva. –A mi kedvünkért vetted fel?
- Mit mondtam, amikor megjöttetek?- kérdezte Danny komoran.
- Hogy, igen, itt laksz. –felelte Nate.
- És az után? 
- Hogy van egy húgod.
- És…?- kérdezte Danny, és már kezdett feldühödni. Feltételezem, a tabu dologról lehet szó.
- Ja!- kapott Nate a fejéhez. –Persze-persze. A hugicád tabu. Viszont… akkor még nem tudtuk, hogy Elena a húgod.
- Ha ő tabu, mert a húgod - mutatott rám Max. -, akkor szerintem ezek ketten lelépnek. – mutatott Nate-re és Damienre. Mi? Mire akar ezzel utalni? Tetszem Nate-nek? És… Damiennek?!
- Azért fogjátok vissza magatokat. –mondta Danny mosolyogva. Na, mi van? Most már nem vagyok akkora tabu? 
- Szóval, miért van rajtad cselédruha?- tette fel Nate ismét az előbbi kérdését.
- Elvesztett egy fogadást, és ez a büntetése. –felelte helyettem Danny.
- Viszont legközelebb legyőzlek, és akkor neked kell ebben a ruhában engem szolgálnod. –vigyorogtam gonoszul. 
- Arra befizetek!- mondta Nate nevetve. Ekkor hirtelen csipogni kezdett az órám. Ez az! Hat óra! 
- Végre!- kiáltottam fel.
- Mi az?- kérdezte Danny kíváncsian.
- Hat óra! Levehetem ezt a göncöt! Szabad vagyok!- kiabáltam, és már le is dobtam a kötényem kifelé menet, ami Danny fején landolt.
Épp a szobámban álltam fekete fehérneműben, és ruhát kerestem, amikor valaki hirtelen benyitott. Damien volt az. Teljesen lefagytam, és csak álltam vele szemben. 
- Ne haragudj, hogy csak így rád rontok. –mondta szexi félmosollyal, miután végignézett rajtam. Én még mindig a sokk hatása alatt voltam, így továbbra sem mozdultam. – De beszélnünk kell.
- Nem várnád meg, amíg felöltözöm?- kérdeztem. Eléggé zavarban voltam. Ő pedig közelebb jött. Egészen közel. Automatikusan hátráltam, majd végül a falnak ütköztem. Innen már nincs menekvés! 
- Engem nem zavar. – kacsintott. Ezek szerint a perverzség családi vonás. De várjunk csak? Ezzel most azt akarta mondani, hogy „tetszik neki, amit lát”? Éreztem, hogy a fejem egyre vörösödik.
- Te perverz!- förmedek rá, majd megdobom az egyik párnámmal, ami ott volt az ágyamon, mivel az ágy mellett álltam. Ekkor hirtelen a két karját a falnak nyomta kétoldalt a fejem mellett, és közelebb hajolt, úgy nézett a szemembe.
- Te vagy a Kiválasztott, igaz?- tért máris a lényegre. Szóval rájött. Ebből már nem volt nehéz összeraknia.
- Miből gondolod?- vontam fel a szemöldököm.
- Lássuk csak… Kiköpött hasonmása vagy Katherine-nek, a Danken kastélyban élsz, amiről pedig kiderült, hogy családi örökség. A bátyád említette. Ezen kívül, pont úgy nézel ki, mint az a lány, akit egy titkos alagúton keresztül üldöztem. De mivel sötét volt, nem voltam benne biztos, hogy te vagy az. De most már kétség sem fér hozzá. TE vagy a Kiválasztott.
- És akkor mi van?- förmedek rá. –Talán megöltök? Esetleg elraboltok?
- Mi?- kérdezte zavartan, kissé felháborodva. –Hogy gondolhatsz ilyet?!
- Egyszer hallottam, amikor azt mondtátok, hogy „Ha ő a Kiválasztott, tudjuk, mit kell tennünk.”  Mégis mit jelentsen ez?
- Damien? Elena? –hallottam kintről Danny hangját.
- Úgy tűnik, a bátyád minket keres. –nézett az ajtóra Damien, majd ismét rám.
- Igen. És ugye tudod, hogy ha így talál minket, akkor az ablakon repülsz ki?- kérdeztem, mert szinte semmi sem volt rajtam, ő pedig szinte belepréselt a falba. Elég félreérthető helyzet. Amit más esetben talán még élveznék is…
- Igazad van. És nem szívesen mondom ezt… de vegyél fel valamit. –mondta vigyorogva, majd odébbállt.
- Te perverz állat!- mondtam nevetve, majd bementem a gardróbba. Érzetem, hogy engem bámul gyönyörű mélykék szemeivel. Gyorsan magamra kaptam egy citromsárga sortot, és egy kék ujjatlant, aminek csipkés a háta. Mikor kiléptem, Danny lépett be a helyiségbe.
- Hát itt vagytok!
- Hol lennénk?- kérdezte Damien.
- Ugye nem mozdultál rá Ellire?- kérdezte, majd tett egy fenyegető lépést Damien felé. Na! Azért nem kell ennyire félteni. Bár ha egy perccel előbb jött volna be… Hát, akkor Damien már nem élne.
- Dehogyis!- tiltakozott Damien. –Csak barátok vagyunk, és mellesleg osztálytársak.
- Komolyan?- nézett rám Danny.
- Igen.
- Akkor… - kezdte, majd Max hangja szakította félbe.
- Hé, Danny! Gyere ide!- kiabálta.
- Megyek!- kiáltott vissza, majd Damien felé fordult. –Figyellek, haver!- mondta miközben két ujját először a saját, majd Damien szeme felé mutatta. Utána elröhögte magát, intett, majd kiment. És milyen kedves, még az ajtót is becsukta maga után.
- Szóval!- folytattam a félbeszakított beszélgetésünket. –Mit akartok tenni a Kiválasztottal? Vagyis velem?
- Hé!- mondta, miközben az íróasztalomat tanulmányozta. Úgy látszik, elengedte a füle mellett a kérdésemet.
- Mi az?- kérdeztem, majd odamentem én is. Az asztalon csak a szoba rajza volt.
- Ez itt az én szobám!- monda csodálkozva.   

2 megjegyzés: