16. fejezet

Heyhey, my beautiful darlings! <3

Ma nagyon-nagyon jó kedvem van, úgyhogy belevetettem magam az írásba így este.:) Az írói válságomból sikerült kilábalnom, hála a támogatásotoknak, amit nagyon köszönök! :D <3

Még mindig lehet szavazni a Facebook-csoportot illetően!

És nagyon örülnék, ha hagynátok nyomot magatok után. Lehet, hogy előbbre tartok a történettel, de még a felét sem írtam meg az egész sztorinak. Ráadásul gyakran kerülök kisebb-nagyobb írói válságokba, amikből nem mindig könnyű kilábalnom. És ami azt illeti, nagyon gyakran nem hiszek a saját munkámban (az első évadban talán a 35-ből 3-szor 4-szer  mondtam azt, hogy "Igen. Ez a rész tényleg jó lett"), nem hiszem el, hogy elég jó, amit csinálok, mindig szidom az egyes fejezeteimet. Szóval tényleg, pár szó is nagyon sokat jelentene, és be tudná aranyozni az egész napomat!:D Tényleg fontosak a visszajelzések, mert ebből tudom csak megítélni, hogy mennyire jó vagy rossza a történet, az írásmódom stb.

Sajnálom, a sok fecsegést, de ezt fontosnak tartottam elmondani :D

Jó olvasást! :* <3

      - Hé!- tért észhez először… Kirk. Ki más!- Ez egy csaj! És dögös!

      - Kirk!- förmedt rá Mr. Henderson. –Szóval, Elena, köszöntelek az egész osztály nevében!- fordult felém. –És remélem, hogy hamar be fogsz tudni illeszkedni, és kiigazodsz az épületben.

      - Talán nem lesz gond. –feleltem ránézve.

      - És remélem, hogy a többiek mindenben segíteni fognak. –mondta már a többiek felé fordulva.

Én is feléjük fordultam. Először Miával akadt össze a tekintetem, aki a negyedik padban ült, mellette pedig az üres pad. Utána a leghátsó padsorban megpillantottam Alexet, aki szélesen vigyorgott rám. Ezek szerint örül, hogy lát… Közvetlenül Mia mögött ült. Mellettem pedig a másik oldalon Damien foglal helyet. Elkerekedett szemmel nézett rám, amikor egymás szemébe néztünk elmosolyodott. Éreztem, hogy ettől a mosolytól felgyorsult a szívverésem. De miért van rám ilyen hatással?

Végignézve az osztályon azonnal az tűnt fel először, hogy kevesen vagyunk, és hogy több a fiú. Gyorsan megszámoltam. Öt lány-velem együtt- és tíz fiú. A régi sulimban nőuralom volt, hat fiúval és huszonegy lánnyal. Gondolom a fiúk, főleg ez a Kirk, élvezik a dolgot. Vagy pont nem? Lehet, hogy jobban örülnének, ha több pipi lenne a tyúkólban, de ez van.

Semmit sem hallottam abból, amit az ofő mondott, mert Mia végig ott sutyorgott mellettem.

- Na?- kezdte, amint leültem a helyemre. A padomhoz menet még összemosolyogtam Damiennel. –Hogy tetszik eddig?

- Hát… még csak két perce vagyok itt, de eddig tetszik. Viszont azt nem említetted, hogy kétszer annyi fiú van, mint lány.

- Nem gondoltam, hogy fontos lenne. –vont vállat.

- És… ki az a Kirk gyerek?- kérdeztem, mert kíváncsivá tett a viselkedése. Tipikus ír fiúnak tűnik vörös hajával és zöld szemével. Az orrán apró szeplők vannak, de nem nevezném rondának. Inkább egy aranyos ír manóra emlékeztet. Egy aranyos, izmos, magas ír manóra.

- Ó!- legyintett. –Kirk egy igazi szoknyavadász! Bár… ő nem készíti ki annyira a csajokat, mint Alex… - mondta, majd az emlegetett szamár közbeszólt. 

- Hallom máris én vagyok a téma. –hajolt Alex kissé előbbre, hogy már Mia és köztem volt a feje. –Miféle rémségeket mesélsz te neki rólam?- kérdezte Miától.

- Csak ami igaz. –felelte szemrebbenés nélkül. Tényleg nincsenek valami jó viszonyban.

- És pedig?- vonta fel a szemöldökét.

- Csak annyit mondtam, hogy kihasználod a lányokat, és kikészíted őket, utána dobod őket…

- Mint egy használt óvszert. –szakítottam félbe nevetve.

- Muszáj szó szerint idézned?- kérdezte Mia mosolyogva.

- Ejnyee! Én nem vagyok ilyen! Egy szavát se hidd el Cukorfalat. –mondta, mire megütöttem, ő pedig nevetve visszavonult.

- Cukorfalat?- vonta fel Mia szépen ívelt szemöldökét.

- Ne is mond! Ez egy seggfej!

- Tudom. –mondta. 

- Lányok!- szólt ránk az ofő. –Annak örülök, hogy máris összebarátkoztatok, viszont nem lehetne inkább szünetben?

- Elnézést. –feleltük egyszerre Miával. Ezután már nem nagyon beszélgettünk barátnőmmel, viszont…

- Te mit keresel itt?- hajolt oda hozzám Damien. A pulzusom azonnal az egekbe szökött.

- Nem is tudom. Mégis minek látszik?- kérdeztem gúnyosan.

- Úgy értem… miért nem mondtad, hogy ide fogsz járni?- pontosított a kérdésén.

- Először is, nem kérdezted. Másodszor pedig… Te nem tudtad?

- Nem. Mégis honnan kellett volna tudnom?- kérdezett vissza.

- Hát… Nate-nek mondtam. Mia mondta, hogy te is és Alex is ide jártok. De akkor ezek szerint Nate nem említette.

- Hát nem!- mondta kicsit dühösen. Most emiatt haragszik Nate-re?

- Mindegy, most már tudod. 

- Igen, tudom. És mellesleg örülök neki. –mondta kicsit szégyellős mosollyal.

- Köszi. Én is. –mosolyogtam vissza rá. Nemsokára ki is csengettek.

- Ha gondolod, körbevezetlek a suliban. Ma még a tanárok is lazák. –mondta, miközben felálltunk, és kifelé indultunk a teremből.

- Oké, köszi. –mondtam mosolyogva. Mia hallotta a beszélgetést, úgyhogy csak rám mosolygott, majd kiment. 

- Miről sutyorogtok ti ketten?- jelent meg hirtelen mellettem Alex.

- Mi közöd van hozzá?- kérdezett vissza Damien flegmán. Tényleg nagyon utálják egymást.

- Semmi, csak kíváncsi vagyok, hogy mi dolgod van Cukorfalattal. –mondta, én pedig a tiltott szó hallatán megütöttem, mire csak felnevetett.

- Tudod, hogy utálom, ha így hívsz. Seggfej!- vettettem oda.

- Azt akarod, hogy itt a suliban, mindenki előtt büntesselek meg?- súgta a fülembe, hogy Damien ne hallja. Ő csak értetlenül állt előttem, és nézett minket.

- Te perverz földönkívüli!- löktem félre Alexet, majd elindultam a… merre is? Mivel nem tudtam, hol lesz a következő óránk visszasétáltam. –Hol is lesz óránk?

- Gyere, megmutatom. –mondta Damien nevetve, majd otthagytuk a kis Seggfejet. - Mit súgott neked Sullivan, ami ezt a reakciót váltotta ki belőled?

- Nem érdekes, inkább hagyjuk. Az egy idióta. –mondtam, miközben a folyosón sétáltunk. Közben észrevettem, hogy a lányok többsége értetlenül néz minket, és irigy pillantásokat lövellnek felém. Ezek szerint a felsőbb évfolyamba járók is felfigyeltek rá. Nem mintha meglepne.

- Ebben egyetértünk. De… te kedveled… valamilyen szinten. Jól látom?- kérdezte hirtelen. 

- Hát… - gondolkoztam el a kérdésen. –Nem utálom kifejezetten, viszont nem is kedvelem túlzottan. Sokkal inkább idegesít.

- Észrevettem. –mondta, majd megérkeztünk a fizika előadóba. –Megérkeztünk. 

- Szóval fizikánk lesz. –állapítottam meg az ajtó feletti feliratból. 

- Igen. –mondta, majd kinyitotta előttem az ajtót, és bementünk. Egyenesen Miához mentem, aki körül ott volt még két lány osztálytársunk.

- Szia, Elena!- mondta Mia. – Ők itt Rachel és Nora.

- Sziasztok. –mondtam. Nem igazán tudtam, hogy mit mondjak így hirtelen, de nem is kellett…

- Szia, Elena!- mondták egyszerre.

- Mia már sokat mesélt rólad. –kezdte Nora. –Szerintem jól ki fogunk jönni egymással.

- Igen, remélem. –mondtam mosolyogva. –Egyébként, ki az ötödik lány?

- Ó, ő Sandra Mayer. –mondta Rachel, és a hangjából ítélve nem kedveli túlzottan. –Ő az osztály elkényeztetett hercegnője, Cindy Rogers egyik csatlósa.

- Szóval nem kedvelitek. –állapítottam meg.

- Hát nagyon nem!- vágta rá Mia.

- Te!- bökött meg Rachel. –Mit csináltál Damien Donovannal? Ő a suli egyik legjobb pasija! És a tesói is nagyon dögösek!- áradozott.

- Csak beszélgettünk. Megmutatta, hol lesz a következő óránk. –válaszoltam egyszerűen.

- Akkor biztos tetszel neki, ha már az első nap ilyen figyelmes veled!- mondta Nora. –Észrevettem, hogy első órán is állandóan téged figyelt!

- Tényleg? –kérdeztem meglepetten. Egész órán engem figyelt? Éreztem, hogy egyre vörösebb leszek. –Amúgy Damiennel már korábban is találkoztunk.

- Komolyan?- kérdezte Rachel. Láthatóan meglepte a hír.

- I-Igen. –mondtam zavartan. Most ez miért olyan nagydolog?

- Ne tegyél úgy, mintha nem is érdekelne!- korholt le Nora. Mia csak mosolyogva hallgatta a lányok faggatózását.

- Mi?- kérdeztem, mert tényleg nem értettem, hogy mit akar.

- Neked is tetszik, ne is tagadd!

- Kedves fiú. –vontam vállat, mire Mia mindentudó pillantást lövellt felém. Igen. Ő az egyetlen, aki tudja, hogy totál odavagyok érte.

- Te hallod ezt a lányt?- nézett Rachel hitetlenül Miára.

- Most mi van?- kérdeztem nevetve. –Alig ismerem!

- Talán neki inkább az Alex Sullivan típusú srácok jönnek be. –mondta Rachel Noranak. 

- Persze!- mondtam gúnyosan. –Oda vagyok érte!

- Kiért vagy oda, szépségem?- jelent meg ismét az emlegetett szamár, és fél kézzel átkarolta a vállamat. 

- Hát nem érted!- mondtam nevetve.

- Most miért nem? Hiszen kedvelsz, nem?- kérdezte, és gyerekesen lebiggyesztette az ajkát. Olyan aranyos, amikor ezt csinálja! És olyan… szexi. Te jó ég?! Mi a fenét gondolok?! Ez komolyan én voltam?

- Peeersze!- vágtam rá megnyújtva a szót.

- Ne legyél már ilyen! Hiszen olyan jó páros lennénk!

- Persze, nagyon. –mondtam cinikusan. A lányoknak közben ide-oda cikázott a szemük Alex és köztem.

- De én… szeretlek. –mondta a szemembe nézve, teljesen komoly arckifejezéssel. Mi van? Ez most szórakozik velem?!

- Na, ne szórakozz velem, Seggfej!- mondtam, mire rácsapott a fenekemre. Aha! Szóval nyilvános helyen ez lesz új „büntetésem”?

- Hé! Mi a fenét….- kezdtem, majd olyat tett, amire egyáltalán nem számítottam. Ez az eszement… MEGCSÓKOLT!!!! Teljesen lefagytam. Beletelt pár másodpercbe, mire észbe kaptam és ellöktem magamtól. –Mégis mi a fenét csinálsz?!- förmedtem rá. A szívverésem a kétszeresére gyorsult, csak azt nem tudom, hogy a haragtól, vagy valami mástól.

- Hé! Nyugi Cukorfalat! Csak azt ne mond, hogy te nem élvezted?- kérdezte vigyorogva, majd megnyalta az alsó ajkát.

- Te idióta, perverz földönkívüli állat!- förmedtem rá egyre indulatosabban. Mikor körbenéztem, még nem voltak sokan a fizika teremben, csak mi öten, Damien és Kirk. Mindannyian tátott szájjal, elkerekedett szemmel nézték a jelenetet. Damiennek ökölbe volt szorítva a keze. Épp felénk indult, amikor Kirk visszafogta.

- Damien! Nyugodj le!- ragadta meg a vöröske.

- Fiúk!- szólt rájuk Mia. –Ugye nem akarok összeverekedni a suliban rögtön az első napon?

- Felőlem suli után is intézhetjük. –mondta Damien, és olyan szemekkel méregette Alexet, hogy az még nekem is fájt. Viszont Alexre nem volt semmilyen hatással.

- Most meg mit vagy úgy oda, Donovan?- kérdezte Alex. –Hiszen… tudtommal nem a barátnőd. –vigyorgott gonoszul.

- Az még nem jelenti azt, hogy így rám mozdulhatsz!- fakadtam ki. –És amúgy is! Miből gondoltad, hogy nincs barátom?- vontam fel a szemöldököm. Na, erre mit lépsz? Nem mintha lenne… De talán ez majd hatni fog.

- Szívem!- kezdte pimasz mosollyal. –Az engem még sosem fogott vissza. –kacsintott rám.

- Te egy igazi seggfej vagy!- jelentettem ki, mire felvonta a szemöldökét és elindult felém. –Ne közelíts!- mondtam, majd hátraléptem, és akkor nekiütköztem valakinek.

- Hagyd békén!- mondta Damien lassan, tekintélyt parancsoló hangon, amolyan „Ha nem, akkor neked annyi” stílusban, és kicsit közelebb húzott magához.

- Mert ha nem?- kérdezte pimaszul, majd tett felénk egy lépést.

- Ne akard megtudni!

- Jaj, ne!- kérdezte rájátszva a szerepére a szája elé kapva a kezét. –Magamra haragítottam Damien Donovant!- mondta, miközben a homlokát fogta, és szenvedő képet vágott. Még a hangját is elvékonyította. – Jó volt veletek!- integetett körbe, majd összeesett, és szétterült a padlón. Nem is volt rossz látvány ilyen kiszolgáltatottan. Legszívesebben belerúgtam volna, de az nem az én műfajom.

- Nagyon vicces. –horkantott Damien, majd maga felé fordított. –Minden oké?- kérdezte kedvesen, miközben végigsimított a karomon, amitől enyhén libabőrös lettem.

- Persze. És… köszönöm. –mondtam, és mosolyt erőltettem az arcomra.

- Bármikor. –vont vállat. –Ha ez a barom megint bepróbálkozik…, tudod, hol találsz.

- Köszi. De talán nem lesz erre szükség. – mondtam, majd visszafordultam Seggfej felé, aki az óta már feltápászkodott, és az egyik padnak támaszkodva minket nézett.

- Ugyan már Damien! Ne játszd a hős lovagot, aki fehér lovon jön megmenteni a hercegnőt a sötét lovagtól. Mert nem vagyok az. Ahogy te sem vagy olyan jófiú, mint azt sokan, köztük Cukorfalat is gondolják!

- Ha még egyszer Cukorfalatnak nevezel, betöröm a képed! Világos?- kérdeztem dühösen.

- Milyen harcias valaki! Most még jobban odavagyok érted!- mondta mosolyogva. Én csak a szememet forgattam erre a kijelentésre. Ekkor becsengettek. Időközben a többiek is megérkeztek, és érdeklődve figyelték a jelenetet. A fizika tanár pontosan csengetésre érkezett.

- Üdv, 10.b!- mondta, miközben végignézett az osztályon, majd megakadt a szeme… rajtam. –Á! Egy új diák! Mr. Howard vagyok, a fizikatanár. Te pedig…- mondta, majd belenézett a naplóba. –Elena Tisdale!

- Igen. –feleltem. 

- Nos, üdvözöllek az iskolánkban. –mosolygott rám az ősz hajú idős bácsika, aki mostantól a számomra legkevésbé kedvelt tantárgyat tanítja. --Jól van! Mint az előző évben, idén is névsor szerint fogtok párokat alkotni, és úgy kell ülnötök is. –jelentette ki. Mi? Akkor nem ülhetek Miával? És az is ki van zárva, hogy Damiennel kerülök össze… De akkor kivel…- Sullivan és Tisdale. 

- Mi?- kérdeztem meglepetten. Alex csak önelégülten vigyorogva mellém lépett, a lányok és Damien aggódva figyeltek minket.

- Talán valami probléma van, Miss. Tisdale?- kérdezte kedvesen Mr. Howard. 

- Hát… - kezdtem, mire Alex felvont szemöldökkel felém fordult.

- Ugyan! Jól megleszünk!- mondta, miközben fél karral átkarolta a vállam.

- Akkor rendben. Üljetek le!- utasított a tanár, úgyhogy kelletlenül odasétáltam a padunkhoz. Mia mellett elhaladva némám tátogtam neki.

- Segíts!!!! Kérlek!- de ő csak elhúzta a száját, és vállat vont, amivel azt üzente: „Bocsi, de nem tudok”. Sóhajtva levágtam magam a székre Alex mellé.

- Ezt a sors akarta így. –súgta a fülembe.

- Na persze!- mondtam, majd odébb húzódtam, hogy minél messzebb legyek tőle. 

- Nézd… - fordult felém, és megfogta a kezem, amit én azonnal visszarántottam. De azért „megtiszteltem” azzal, hogy felé fordultam, és felvont szemöldökkel vártam, vajon mit akar mondani. – Sajnálom. –mondta. Most komolyan bocsánatot kért? Ahogy a szemébe néztem, azt olvastam ki belőle, hogy komolyan beszél.

- Hallgatlak.

- Csak… tudod… hozzá vagyok szokva, hogy minden lányt megkapok. –kezdett magyarázkodni. Milyen szerény! –De… te más vagy. 

- Csak mert én képes voltam ellenállni ennek a „félistennek”?

- Nem csak ezért. Nem is tudom… van benned valami különleges. Ami az itteni lányokban nincs meg.

- Talán azért, mert angol vagyok, nem pedig ír. Angol akcentus stb.–mondtam. De miről papol itt nekem? Hogy „különleges vagy”, „van benned valami”… Hová akar ezzel kilyukadni?

- Ez is benne lehet. –mondta mosolyogva. –De ennél többről van szó.

- És mégis miről?

- Nem tudom. De komolyan. Gőzöm sincs. –nevette el magát. –Csak… megfogtál. –mondta, csakhogy mindeközben még tartott az óra.

- Sullivan! Ha valami mondanivalója van, akkor kérem, álljon fel, és úgy mondja, hogy az osztály is jól hallja. – mondta mély „Darth Vader” hangon. Vajon mindig ilyen a hangja? 

- Persze tanár úr. –mondta Alex, majd felállt. Te jó ég! Mire készül?

- Mire készülsz?- kérdeztem suttogva, miközben feltápászkodott.

- Majd meglátod. –kacsintott. Istenem! Mit tervez?

- Szóval? Mi volt az a nagyon fontos dolog, amit meg kellett beszélnie Miss. Tisdalelel?

- Nos, tanár úr, kérem, én csak annyit közöltem vele… - kezdte, majd rám nézett, utána pedig vissza a tanárra. –Hogy azt hiszem, szerelmes vagyok. –vont vállat. Mi? MI?! És ezt csak így lazán közli az egész osztály és a tanár füle hallatára rögtön az első napon, ráadásul az óra közepén?!

- Nos… - köszörülte meg a tanár a torkát. Úgy látom nem erre a kijelentésre számított. Jól láthatóan meglepte a dolog. Mindenki tátott szájjal, elkerekedett szemmel nézte Alexet, engem is beleértve. –Ezt inkább a szünetben beszéljék meg, ha kérhetem. Leülhet.

- Rendben van. –mondta Alex, majd leült.

A többiek még mindig értetlenül néztek felénk, és amikor Damienre pillantottam, gyilkos tekintettel meredt Alexre, majd visszafordult. Miával összeakadt a tekintetünk, de csak a fejét csóválta. Gondolom azt akarta ezzel üzenni, hogy kamu az egész, ne menjek bele a játékba. Vagy nem is tudom… Majd szünetben megkérdezem. 

- Ez meg mégis mi volt?- kérdeztem padtársamat, mikor visszaült.

- Csak elmondtam, mit érzek irántad. –nézett mélyen a szemembe.

- Irántam? Az egész osztály előtt? Az óra közepén?

- Igen. 

- Te beteg vagy!- jelentettem ki. De várjunk csak! Most komolyan szerelmet vallott nekem? De hisz alig pár napja ismerem. Lehet, hogy minden csajnak ezt mondja, megszerzi, azután pedig, ahogy Mia fogalmazott „eldobja, mint egy használt óvszert”… 

- Lehet. Viszont tényleg ezt érzem.

- Persze-persze. –mondtam hitetlenkedve. –Az összes lányt így szeded fel?

- Nem hiszel nekem, igaz?- kérdezte, és kicsit csalódottnak látszott.

- Ezt eltaláltad. –bólintottam.

- Mia és a Donovanok teletömték a fejed a Sullivan-ellenes dumáikkal, igaz?

- Mondtak pár dolgot. Az már az én döntésem, hogy elhiszem-e vagy sem. Eddig nem igazán hittem nekik. Viszont ahogy ma letámadtál… Már nem tudom, mit gondoljak rólad. –mondtam, majd abban a pillanatban kicsengettek.

- Mr. Sullivan, Miss. Tisdale! Várjanak!- szólt utánunk Mr. Howard. –Mivel ez az első nap, és ön még új itt, ezért most csak figyelmeztetést kapnak. Elhiszem, hogy sok megbeszélnivalójuk van, viszont ez itt egy iskola, ha nem tudnák!- korholt le minket. –A magánéleti problémáikat legyenek szívesek tanórán kívül tisztázni, és nem végigbeszélni az egész órát! Megértették?

- Igen, tanár úr. –feleltük kórusban.

- Rendben van, elmehetnek. –mondta, majd kitessékelt minket a fizika előadóból.

- Hát… nem lettünk a tanár kedvencei. –mondtam a folyosón.

- Engem sosem bírt. –volt vállat.

- Mit csináltál?

- Csak az előző évben rendesen kiakasztottam. Elég régimódi, gondolom már észrevetted, hiszen kábé hatvanéves. Nem értékeli a diákcsínyeket. 

- Aham. És hol lesz a következő óránk?

- Az osztályban. Irodalom. –mondta, úgyhogy visszaindultunk az osztályba.

Mikor elhaladtunk a lánymosdó mellett, Mia hirtelen berántott. Mondott valamit Alexnek, aki azután továbbment, majd becsukta az ajtót. Ez után észrevettem, hogy Nora és Rachel is ott vannak.

- Miért rángattál be ide?

- Mi volt ez az előbb az órán?- kérdezte csillogó szemekkel.

- Mi van közted és Alex között?- kérdezte Rachel.

- Mondj el mindent!- szállt be Nora.

- De nincs mit elmondanom! Nincs köztünk semmi!- mondtam, talán kicsit hangosabban, mint szerettem volna, úgyhogy gyorsan kinéztem, de a közelben nem láttam senkit. És ahogy láttam, a fülkékben sem bujkált egy lélek sem, mivel az összes nyitva volt. Nem hall minket senki.

- De hiszen megcsókolt! Utána meg konkrétan szerelmet vallott neked az egész osztály előtt!- ismertette velem a tényeket Mia. –Ilyet még soha nem csinált!- mondta, megnyomva a „soha” szócskát.

- És? Most miért néztek így rám? Nincs köztünk semmi! Szerintem csak egy újabb „friss husi” vagyok neki, akit minden áron be akar cserkészni. –mondtam, majd Miára néztem. –Hiszen épp te mondtad, hogy addig nem nyugszik, amíg meg nem szerzi, amit akar, és hogy csak kihasználja a lányokat!

- Ez igaz. –ismerte el. –Viszont… még senkinek sem vallott nyíltan szerelmet.

- És a nyílt letámadás?

- Olyat szokott csinálni…

- Mi? Megtetszik neki egy csaj, odamegy és csak úgy hirtelen megcsókolja?

- Azért nem egészen. Először összeismerkednek. Bár általában a nyilvános letámadást nem az első csóknál szokta bevetni… - mondta Mia, majd kérdőn nézett rám.

- Ne nézz így rám! Azt hiszed, hogy én már csókolóztam vele?

- Hát… - kezdte, de félbeszakítottam.

- Nem! Jézusom! Nem!- hadartam felháborodva. Ilyeneket gondol rólam? Vagy inkább Alex miatt? –Mindegy. Elegem van belőle. És erről most már nem akarok többet beszélni, rendben?

- Rendben. –felelték kórusban, majd bementünk az osztályba. Most viszont Damien vont félre. Mi baja van ma mindenkinek? Fogadok, hogy ő is Alexszel kapcsolatban fog kérdezősködni. És igazam is lett.

- Mi van köztetek?- kérdezte minden bevezetés nélkül.

- Te is kezded?- kérdeztem elgyötört arccal.

- Igen. Szóval?

- Semmi! Nincs köztünk semmi!- mondtam el már sokadszorra a mai nap folyamán.

- Akkor meg miért csókolt meg? És miért vallott szerelmet az egész osztály előtt?

- Honnan a fenéből kellene azt nekem tudnom? Nem tudom, mi jár abban a perverz fejében.

- Talán jobb is, hogy nem tudod. De akkor sem értem. Nem szokott ilyet csinálni. Ha nincs köztetek semmi, akkor nem csókolt volna meg így mindenki előtt.

- Mia is ezt mondta, de tényleg nincs köztünk semmi!- bizonygattam. –Szerintem csak egy újabb csaj vagyok, akit jól ki akar használni, aztán meg eldobna, mint egy használt óvszert!

- Mint egy mit?- kérdezte Damien nevetve. 

- Mint egy használt óvszert. –ismételtem meg, és már én is mosolyogtam. Végre van valami vidám is a mai napban.

- Ezt Mia mondta neked, vagy saját hasonlat?

- Mia… De… te honnan tudtad?- kérdeztem meglepetten. Ez a szöveg ennyire rávallana?

- Csak neki vannak ilyen hasonlatai. Valamikor júliusban korán reggel átjött, hogy Maxszel beszéljen valamiről. Én akkor jöttem le az emeletről hullafáradtan, mint egy zombi. Ő pedig kedvesen megjegyezte, hogy, idézem: „Úgy nézel ki, mint egy részeg csöves az árok szélén sörrel a kezében a napi szatírkodás után.” –mondta, mire mindkettőnkből kitört a röhögés.

- Erre te…?

- Elnevettem magam, és megköszöntem ezt a kedves bókot. Csak Mia tud ilyeneket az ember fejéhez vágni.

- Én ezt az oldalát még nem ismerem annyira. –mondtam, majd hirtelen megjelent az ajtóban a tanár, ugyanis már öt perce becsengettek…

A többi óra és szünet viszonylag nyugodtan telt. Az Alex-ügy is lecsengett, legalábbis már nem faggattak róla a többiek. Közben a többi osztálytársammal is összehaverkodtam. Miának igaza volt, hamar megkedveltem őket. Talán Sandra kivételével mindenkivel kijövök. Sandra tényleg egy elkényeztetett kis hercegnő.

- Szóval, te vagy az új csaj?- kérdezte flegma stílusban, de én ezzel nem törődtem. 

- Igen, én. Szia. Elena vagyok, te pedig biztosan Sandra. –nyújtottam kezet, viszont csak egy gúnyos mosoly volt a reakció. –Hát jó… - mondtam halkan miközben leengedtem a karom az oldalam mellé.

- Miért foglalkozik veled ennyit az osztály, sőt a suli két egyik legjobb pasija?- kérdezte felvont szemöldökkel.

- Nem tudom. –vontam vállat. –Csak barátkozom.

- Barátkozol, mi?- kérdezte gúnyosan nevetve. –Picinyem, ezt senki sem hiszi el. Valamit akarsz tőlük. Vagy csak játszadozol? Hm?

- Ne haragudj, de nem értem, miről beszélsz. –néztem rá értetlenül.

- Ne játszd itt nekem az ártatlan, sebezhető báránykát!

- Nem játszom a báránykát. De neked mi bajod van?- kérdeztem, mert komolyan nem értettem, hogy miért kell így nekem rontani. –Talán elfelejtetted bevenni a reggeli gyógyszeradagodat?- kérdeztem pimasz vigyorral. Általában nem mondanék ilyesmiket, viszont ma már épp eléggé felbosszantottak. 

- Hah! Mit képzelsz te magadról? Te kis liba!- fújtatott idegesen, mit egy kis pulyka. 

- Sandra, szállj le róla!- jött oda Damien.

- Na, tessék! Már itt is van az egyik!

- Állítsd már le magad! Mégis mi bajod van neked?- kérdezte Damien.

- Ő a bajom!- mutatott rám.

- Én?- kérdeztem „mi rosszat tettem?” hangsúllyal.

- Igen, te! Minek jöttél ide?- kérdezte.

- Az a problémád, hogy már nem te vagy a legmenőbb csaj az osztályban?- kérdezte Rachel pimaszul. –Viszont, nem értem, miért vagy ezen így fennakadva. Hiszen… Cindy csatlósaként már igazán hozzászokhattál ahhoz, hogy te csak a második vagy!

- Hah!- „mondta” felháborodva, majd dús (festett)szőke haját átdobta a válla felett, és kiviharzott a teremből. Közben a műsort figyelő osztálytársaink elismerően füttyögtek a beszólásra, és "húú"-ztak.  

- Köszi, hogy kiálltatok értem. Nem tudom, mi baja van ennek a csajnak.

- Csak féltékeny. –mondta Damien. –Ne is törődj vele. –simította meg a hajamat, majd visszasétált a fiúkhoz.

- Ne nézzetek így!- néztem a lányokra. –Ezt egyszer már megbeszéltük!

Épp kicsengettek az utolsó óráról, amikor megpillantottam valakit a terem ajtajánál. Danny volt az. De mit keres itt?