4. fejezet

Heyhey!
Kedves olvasóim! Ígéretemhez híven meghoztam a következő részt, amelyben már kezdenek beindulni az események...:3
Örülnék pár pipának/kommentnek! :D
Pussz :* <3

Vacsora után már nagyon fáradtnak éreztem magam, úgyhogy inkább lefeküdtem aludni. Csak abban reménykedtem, hogy éjjel álom jön a szememre. De sajnos ez megint nem a szerencsenapom volt. Vagy mégis?

Bebizonyosodott számomra, hogy én vagyok a Kiválasztott! Éjjel ismét elfogott az a furcsa érzés, ami szokott mostanság. De szokás szerint, amikor felébredtem senkit nem találtam a szobámban. Amikor azonban végre sikerült elaludnom, álmomban egy fiatal lányt láttam régies ruhában. Felismertem az alakot a festményről. Az a lány nem más volt, mint Katherine. Az álom- vagy inkább látomás?- nem tudom pontosan meddig tartott, csak azt tudom, hogy pont a lényegnél nem bírtam tovább, és sikoltva, hideg verejtékben fürödve ébredtem.

Katherine halálát láttam, túlságosan élethűen. Kívülről figyeltem az eseményeket, és közben hallottam ősöm gondolatait. Nagyon furcsa és ijesztő volt. Azelőtt még sosem álmodtam ehhez hasonlót.

Láttam, ahogy Katherine felül Darknight-ra, a lovára, s éjszaka elindul az erdőbe. Hallottam a gondolatait. A kíváncsiság hajtotta. Nem tudta, hogy apja miért tiltotta meg neki, hogy az erdőbe menjen. Ezt akarta kideríteni. De nem is sejtette, hogy ez okozza vesztét. Amikor már beért az erdőbe, észrevette, hogy a ló nyugtalan. Ő már érezte, hogy baj közeleg, de a lány azt hitte, hogy csak megijedt egy bagolytól, így tovább ment. Egyszer csak, hallotta, hogy valami közeleg. Ettől kicsit megijedt, de bízott abban, hogy valami állat lehet. Én viszont tisztán láttam, hogy egy ember az. Az arcát persze takarták az árnyékok, csak az alakot tudtam kivenni, és biztos, hogy nem egy állat volt.

Aztán egy pillanat műve volt, hogy a támadó lerántotta Katherinet a lóról. Az állat megriadt, és elszaladt. Katherine viszont ott feküdt a földön. Az eséstől eltörött a lába, így nem tudott ráállni.

- Ki maga? És mit akar tőlem?- kérdezte sírva. Viszont válasz nem érkezett.

Ezután a támadó előrántotta a tőrt, de még nem csapott le.

- Mit akar azzal?- kérdezte Katherine kétségbeesetten, elcsukló, vékony hangon.

Válasz most sem érkezett. Az alak közelebb hajolt, hogy áldozata láthassa az arcát. Én ebből csak homályos foltot láttam, csak néhány részletet tudtam kivenni a vonásaiból. De még mielőtt megtudhattam volna Katherine gondolataiból gyilkosa nevét, az arc visszahúzódott az árnyak közé, és elindította a tőrt a lány felé. De még mielőtt leszúrta volna, én felébredtem, mert már nem bírtam tovább. Sikoltva ültem fel az ágyon. Nagyon megviselt ez az egész, főleg, mert kapcsolatban voltam vele. Láttam, amit látott, éreztem, amiket ő érzett. Még mielőtt a tőr célba vette volna a szívét, Katherine a kislányára és vőlegényére gondolt. Majd e gondolatokból kizökkentette a félelem, ami a tőr láttán fogta el.

Nem bírtam volna tovább. Ha én is éreztem, amit ő érzett, akkor vajon mit éltem volna át a halál pillanatában? Bele sem merek gondolni.

Szerencsére senki sem hallotta meg a sikolyomat, így nem is jött be a szobámba senki sem kétségbeesetten, és nem kezdtek el faggatni, hogy mi történt. De mivel nem tudtam visszaaludni, ezért előkerestem egy üres vázlattömböt, és lerajzoltam mindent, amire emlékeztem. Elég jól sikerültek a rajzok. Talán, ha minden éjjel megjelenik nekem -és remélem, ezúttal nem lesznek ennyire vérfagyasztóak, amiket mutat nekem-, és mindent lerajzolok, akkor előbb-utóbb összeáll a kép. Legalábbis nagyon remélem. Miután sikerült feldolgoznom ezt az egészet, már nyugodtan tudtam aludni. Azt est további részében szerencsére nem jelent meg semmi sem álmomban, és nem éreztem azt, hogy valaki figyelne.

Reggel végre viszonylag kipihenten ébredtem. Viszont még mindig azok a képsorok jártak a fejemben. Még mindig összeborzongtam, amikor eszembe jutott. Nem akartam elmondani Mr. O’Dannelnek, hogy biztosan én vagyok a Kiválasztott. Majd csak akkor, amikor valami nyomot vagy bizonyítékot mutat nekem Katherine álmomban.

A délelőttöt ismét a könyvtárban töltöttem, hátha találok valami utalást a kódra, vagy arra, hogy hol lehetnek a bizonyítékok. De sajnos semmit sem fedeztem fel, ami segíthetne.

Délután beszéltem a bátyámmal. Jövő héten érkezik! Végre! Azt még nem tudta pontosan megmondani, melyik nap. Már nagyon hiányzik, és alig várom, hogy láthassam! Amint letettük a telefont, Mia hívott. Órákig beszélgettünk, és rengeteget mesélt! Nagyon tetszik neki Barcelona, de már hiányzik neki Dollivan. És már csak négy nap, és jönnek haza.

Épp bent voltam a könyvtárban, amikor a szőkeség telefonált. Már kezdett sötétedni, mikor befejeztük a beszélgetést. Mivel az ablak pont az erdőre néz, kutatás helyett inkább jobban szemügyre vettem a tetthelyet. De csak így távolról, az ablakon keresztül. Az erdő szélén, ekkor megpillantottam négy fiút és egy lányt, akik az erdő fele sétáltak. Egy darabig még láttam őket a fák közt, utána viszont nyomuk veszett. De vajon miért mehettek oda? Hát… erre ma már nem kapok választ. És egyáltalán kik voltak ezek? Még nem láttam őket korábban. Vagy legalábbis nem ismertem fel őket. De előbb-utóbb csak felismerem majd a városban lakókat.

Nagyon furdalt a kíváncsiság, hogy vajon miért este mennek az állítólag veszélyes, sötét erdőbe. Azt is hallottam, hogy farkasok élnek ott még ma is. Vagy talán ők azok? Lehet, hogy vérfarkasok? Akkor vannak vámpírok is? És lehet, hogy valamelyikük ölte meg Katherinet?! Á, azt hiszem, túl sok Twilight-ot néztem, vagy más természetfeletti történetek befolyásolnak annyira, hogy ilyet feltételezek. Persze ez csak egy pillanatnyi zavar volt, de a józan eszem végül felülkerekedett a gyerekes képzelgéseimen.

Vacsora után nagyon hamar elaludtam. Ősöm ismét megjelent álmomban, még a halála előtti állapotában. Hosszú fehér hálóruhának tűnő vékony anyagot viselt. Barna haja puha hullámokban omlott hófehér, csontos vállaira, szép keretet adva ezzel sápadt arcának. Ezúttal beszélt is hozzám.

- Segíts!- suttogta szinte hangtalanul.

- Katherine?- kérdeztem vissza csodálkozástól tágra nyílt szemekkel, amiért megjelent előttem. –Mit keresel az álmomban?

- Segíts!- ismételte meg könyörgőn.

- Hogyan?- kérdeztem zavartan.

- Kérlek! Segíts!- kérlelt ismét.

- De mégis hogyan?- kérdeztem kicsit hangosabban, és ingerültebben.

- Elena, segíts!- szólított a nevemen.

- Segítek. –mondtam, hátha ezzel előbbre jutunk.

És bejött. Hitelen a szobám jelent meg. Én az ágyam mellett álltam, és láttam magam kívülről. Ekkor Katherine elindult kifele.

- Kövess!- mondta.

Elindultam utána. Ő bement a könyvtárba, majd megállt a kandalló előtt. A kandalló belsejében, felül megnyomott valamit, mire nyikorogva kinyílt mögöttem egy titkos ajtó. Elindult lefelé, de nem mertem követni.

- Gyere!- biztatott.

Rövid hezitálás után végül követtem. Amikor leértünk, felkapcsolta a villanyt, s hirtelen egy titkos szobában találtam magunkat. Indult volna tovább, de ekkor az alakja homályosodni kezdett.

- Segíts, Elena! Te vagy az egyetlen, aki képes rá! –mondta, majd teljesen eltűnt, én pedig felébredtem.

Ránéztem az órámra, reggel nyolc óra volt. Most végre nem az éjszaka közepén ébredtem fel sikoltva. És Katherine bizonyítékot mutatott. Vagy legalábbis egy nyomot, amin elindulhatok. Már mentem volna a könyvtárba, hogy megnézzem a nyomot, de ekkor valaki kopogott az ajtómon. Anya nyitott be, és közölte, hogy ma „csajos napot tartunk”, úgyhogy készülődjek, mert reggeli után indulunk. Nos… ennyit a nyomról. Gyorsan összeszedtem magam, majd lementem reggelizni.

Először elmentünk moziba. Már nem is emlékszem, hogy mi volt a film címe, csak arra, hogy valami nyálas, sírós mozi volt. Én nem sírtam rajta, anyával és a moziban ülő többi lánnyal és felnőtt nővel ellentétben. Megkönnyebbülés volt, amikor vége lett, és azt hiszem, elsőként hagytam el a termet. Legközelebb én választok filmet! Mozi után beültünk egy étterembe ebédezni. Anya még mindig a film hatása alatt volt egy kicsit, de már- szerencsére- nem sírt. Viszont ebéd közben a filmet elemezte elég részletesen. Én csak bólogattam, meg helyeseltem, de annyira nem figyeltem oda. A film felére sem emlékeztem, nagyon nem tetszett, és utána még egy órán keresztül hallgathattam a történetét. Nagyon örültem, amikor meghozták az ételt, mert legalább addig sem kellett erről beszélnünk. Mikor ezt a témát már kellőképpen kiveséztük, végre jobb dolgok kerültek szóba. Beszélgettünk arról, hogy milyen a város, mennyire várom a sulit - amit mellesleg csak az ismerkedés miatt várok, amúgy meg ki várná?-, hogy milyen jó, hogy máris találtam egy barátot meg hasonlók. A délután nagy részében bóklásztunk, vásárolgattunk stb., stb. Mivel pont vacsorára értünk haza, ezért a nyom másnapra maradt.                                                               

Éjjel Katherine ismét megjelent álmomban, ezúttal viszont nem mentünk sehova.

- Elena!- suttogta.

- Katherine?- kérdeztem.

- Vigyázz! –mondta, majd megjelent előttem.

- De mire?- kérdeztem értetlenül meredve alakjára. Ugyanúgy nézett ki, mint előző éjszaka.

- Ne mond el senkinek!- utasított.

- De mit?- kérdeztem.

- A titkot. –felelte.

- Na de miért ne? Még Mr. O’Dannelnek vagy anyának, vagy Miának se?

- Senkinek! Nem sodorhatod őket veszélybe!

- Veszélybe? Hogyan? Ezt azt jelenti, hogy én veszélyben vagyok?- kérdeztem kétségbeesetten.

- A gonosz közel van. Érzem. –felelte, majd lehunyta a szemét.

- Gonosz? Milyen gonosz? –kérdeztem, de választ már nem kaptam.

Katherine alakja hirtelen eltűnt.

Ekkor felébredtem, és egyre csak a hallottakon járt az agyam. Ezt mégis hogy értette? Veszélyben vagyok? Miért nem mondhatom el senkinek? Hogy érti, hogy a gonosz közel van? Most nagyon összezavart. Próbáltam rendszerezni a fejemben a gondolatokat, de nem volt egyszerű. Arra jutottam, hogy nem szólok egyelőre senkinek, és megnézem a titkos szobát, amit előző éjjel mutatott. Ha majd legközelebb megjelenik, talán többet megtudok erről az egészről, ami ma történt.

Reggel első dolgom volt bemenni a könyvtárba. Már nagyon kíváncsi voltam, mi van oda lent. Odamentem a kandallóhoz, behajoltam, hogy megnézzem, van-e valami a tetején. És… talált-süllyedt! Nagyon el volt rejtve egy apró, fekete gomb, de szerencsére megtaláltam. Megnyomtam, és nagy zajjal kinyílt mögöttem a titkos ajtó a padlón. Elindultam lefelé a lépcsőn.