30. fejezet

Heyhey!:)
Végre, így Húsvét előtt egy nappal megérkezett a rész, a szokásosnál pár órával korábban.:) Remélem tetszeni fog, és megérte ezt a két hetes várakozást.:D

Azonban így még a rész előtt volna még valami...FONTOS! Tudjátok, újabban sajnos eléggé nagy ihlethiányban szenvedek. Már megvannak bizonyos történések, amiket mindenképp bele akarok írni, csak az a baj, hogy nem tudom mihez kezdjek, míg eljutok odáig. Nagyon sokat segítenének a visszajelzések, és a Facebook csoportban vagy akár privátban, e-mailben ha küldenétek ihletadó képeket, mert nekem ezek tényleg sokat segítenek! De persze tényleg a visszajelzések, a kommentek azok, amik nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy előrehaladjak a történetben.:D Előre is köszönöm nektek!:)
Élvezzétek ki ezt a rövid szünetet! :* <3

Itt van néhány kép, amiket eddig kaptam, és továbbra is várom őket, akár rajz formájában is!:) A lényeg, hogy olyan legyen, amiről nektek az én kis történetem, vagy annak bármely szereplője az eszetekbe jut!

Ő itt lehetne Elene vagy akár Katherine is

Ez a kép csak szimplán inspiráló, olyan misztikus.:3

Engem ez a kép határozottan Katherne-re emlékeztet.

Inkább Katherine-t tudnám így elképzelni, a halála estéjén.

Ez a jelenet is főleg inspiráló, például egy Mester-Damien találkozásra :3

Most pedig jöjjön a sok időhúzás után a várva várt 30. fejezet!

Elindultunk a moziba, miközben Mia mit sem sejtett arról, hogy valójában miért is megyünk oda. A mozi a plázában van, a második emeleten. Éppen leléptünk a mozgólépcsőről, amikor Mia észrevette a fiúkat.

- Nézd! Ott van Max és Damien. - suttogta a fülembe, miközben kicsit félrevont.

- Tényleg! Nem megyünk oda?- kérdeztem ártatlan arccal.

- Mi?- kérdezte barátnőm kissé riadtan. Mi az? Talán fél?

- Nem megyünk oda? Ugyan már! Nem esznek meg vacsorára!- nevettem, majd indulni akartam, de visszarántott.

- Ne!

- Mi az? Mitől félsz? Ez csak Damien és Max.

- De tudod, hogy bele vagyok esve Maxbe. –suttogta.

- És akkor már nem is mersz vele beszélni?

- Nem arról van szó, csak…. nem is tudom…

- Odamegyünk, köszönünk, beszélgetünk velük. Lehet, hogy ők is ugyanarra a filmre jöttek.

- Ne!- húzott megint vissza, amint egy lépést előre tettem.

- Ha így folytatod, akkor lemaradunk a filmről!

- Nem maradunk le. Csak megvárjuk, ameddig bemennek, és majd utána veszünk jegyet.

- Te nem vagy normális. –nevettem fel. Ezt komolyan gondolja? – Ennek az lesz a vége, hogy a vállamra kaplak, és úgy cipellek el odáig. –fenyegetőztem.

- Na persze. –hitetlenkedett, mire én felvontam a szemöldököm. Ez most kihívás? Hát legyen! Egy hirtelen mozdulattal a vállamra kaptam, amitől sikongatni kezdett.

- Én mondtam. –vigyorogtam, bár ő nem látta, miközben elindultam a jegypénztár felé.

- Azonnal tegyél le!- sipákolt, miközben a lábával kapálózott. Az egész emelet minket bámult. Hát igen. A két hülye…

- Nem!- mondtam, és lefogtam a lábait.

- Mióta vagy te ilyen erős?- kérdezte. Ó, igen, meglátszik a kiképzés.

- Mindig is ilyen voltam, csak eddig te ezt nem tapasztaltad. 

- Nem akarsz letenni?

- Nem!- mondtam, és akkor láttak meg minket a fiúk. Elkerekedett szemmel bámultak ránk, és láttam, hogy próbálják visszatartani a röhögést.

- Sziasztok!- köszöntem, amikor odaértem.

- Helló. –köszönt Damien. Nyilvános helyen nincs puszi.

- Szia, El és… ki ez a formás segg a válladon?- kezdte Max. Így akarja felszedni Miát? Hát, sok sikert. Bár nem látom, de képzelem, hogy milyen vörös lehet most szegény barátnőm feje.

- Sziasztok!- köszönt Mia, amikor megfordultam. –Segítene valaki?

- Gyere!- mondta Max, majd leemelte a vállamról.

- Köszi. –nézett rá Mia. És hát… khm… csodálatos árnyalatot vett fel az arca. Foghatja arra, hogy fejjel lefelé lógott, de szerintem Mr. Perverz váltotta ki belőle.

- Aranyos vagy, amikor elpirulsz. –mosolygott rá aranyosan Max.

- Fejjel lefelé lógtam. Szerintem a fejembe szállt a vér. –Hogy megmondtam előre, hogy erre fogja! Mi van? Bele látok a jövőbe? Vajon mi lesz ma vacsora? 

- Ti melyik filmre jöttetek?- szólalt meg Damien.

- Másnaposok 3. –feleltem.

- Mi is. –vigyorgott Max.

- Akkor veszek jegyet négyünknek, ha nektek is jó. –ajánlotta fel Damien.

- Nekünk jó. Utána megadjuk. –feleltem kettőnk helyett.

- Remek!- lelkesedett Max. –Én ülök a szélén!

- De én sem akarok középen ülni. –mondta Damien. Aha! Szóval így érik el, hogy Mia Max mellé kerüljön. Bár azt azért nem mondanám, hogy kimondottan okos, de jelen esetben ez is megteszi.

- Akkor üljünk úgy, hogy te, El, Mia és én. –javasolta Max.

- Felőlem. –egyeztünk bele Damiennel azonnal. Szegény Mia. Semmibe sincs beleszólása.

- Remélem nem gond, hogy mellém szorultál. –nézett Max mosolyogva barátnőmre.

- Nem, nem gond. –mosolygott vissza kissé szégyenlősen. Én odaálltam Damien mellé a sorba, miközben azok ketten turbékolnak.

- Na, hogy haladunk?- kérdezte, miközben előre léptünk a sorban. Már csak egy ember van előttünk. 

- Alakul. Talán a film végére összejönnek. Ha nem, akkor utána.

- Már ideje lesz. –motyogta, majd a jegypénztár mögött ülő 17 év körüli cicababához fordult. –Szia! Négy jegyet kérek a Másnaposok 3-ra.

- Máris. –villantotta meg ezer wattos mosolyát. Helló! Én is itt vagyok! Igen, én! A barátnője… Vagy azt hitted, hogy egy ilyen pasinak nincs csaja? Damien kifizette a jegyeket, és elvette a visszajárót. 

- Köszi. –mondta közömbösen.

- Jó szórakozást!- mosolygott még mindig a pasimra, aki kézen fogott és úgy sétált el. Még láttam a csaj arckifejezését, ahogy leesett állal néz minket. Hát igen. Ez mindent megért.

- Mehetünk?- kérdezte Damien, miközben megálltunk a páros előtt. Itt már elengedte a kezem. Egyelőre jobb, ha Mia sem tud róla.

- Persze. Vettünk popcornt meg üccsit. - adta oda az enyémet Mia.

- Köszi. - vettem el, majd bementünk a terembe. A legfelső sorban ültünk, a jobb szélen.

Damien ült legbelülre, én mellé, mellém Mia, a szélére pedig Max. A film nagyon jó volt. Rengeteget röhögtünk! Bár, amikor az elején a zsiráf feje lerepült, az kissé lesokkolt… Nem tudom, hogy Max hogy haladt közben a tervével, mert nem igazán figyeltem rájuk. Miután kiértünk a teremből, mindannyian célba vettük a mosdót. Nem volt a legjobb ötlet egyedül meginni fél liter Coca Colát. Itt a legjobb alkalom, hogy kifaggassam Miát. Miközben kezet mostunk, és megigazítottuk a hajunkat, elkezdtem a „vallatást”.

- Hogy tetszett a film?- kezdtem. Azért nem fogom egyből letámadni.

- Nagyon jó volt!- felelte lelkesen.

- És… milyen volt Max mellett ülni?- húzogattam a szemöldököm. Ezt a „jó szokást” az említettől tanultam el. Ragadós.

- Nos… - Elpirult! Elpirult!

- Mi történt?! Mesélj!- faggattam.

- Igazából nem sok minden. Csak a kezét a székem támlájára rakta, egy idő után pedig a vállamnál átkarolt, és magához húzott. Így néztük a filmet. – lett még pirosabb a feje, miközben a részleteket ismertette velem.

- Szerintem bejössz neki. –közöltem vele a tényt, bár erre szerintem már ő is rájött.

- Gondolod?

- Nem látod rajta?

- Nem könnyű megmondani…

- Ne hülyéskedj már! Szerintem még ma estig összejöttök.

- Jó lenne. –mosolygott.

- Vissza kéne mennünk. –mutattam az ajtóra.

- Oké. –mondta, majd visszamentünk. A fiúk a pizzázó előtt vártak ránk.

- Nem akartok enni valamit?- kérdezte Max.

- Jó ötlet. –lelkesedtem.

- Én is éhes vagyok. –egyezett bele Mia is.

- Akkor hol együnk? Itt jó lesz?- kérdezte Damien a pizzázóra mutatva. 

- Akkor együnk itt. –mondtam, mire a többiek csak bólintottak.

Leültünk az étterem hátsó részében lévő négyszemélyes asztalhoz. Miával egymással szemben öltünk, mellettem ült Damien, mellette pedig Max. Mi lányok ketten ettünk egy nagy sajtos-sonkás pizzát, a fiúk pedig egy-egy nagy hawaiit. Hogy hogyan fért beléjük annyi egy-egy nagy adag popcorn után, az számomra örök rejtély marad. Közben mindenféléről beszélgettünk, és egy csomót röhögtünk. Közben láttam, hogy Max néha megfogta Mia kezét, aki piros arccal csak rámosolygott. Mi Damiennel próbáltunk uralkodni magunkon, nehogy lebukjunk Mia előtt, mert akkor Alexhez is könnyen eljuthat. Barátnőm sajna az a fajta lány, aki ha felidegesítik, könnyen elszólja magát.

Este tízkor indultunk el hazafelé, majd Miáék utcájánál kettéváltunk.

- Haza kísérlek. –ajánlotta fel Max neki.

- Nem kell miattam ekkora kerülőt tenned. –hárított. 

- De én szeretném. –adott egyértelmű célzást, hogy kettesben akar vele lenni.

- Én elkísérem Elt. –karolt át Damien.

- Oké. Otthon találkozunk. –mondta Max. –Sziasztok!

- Sziasztok!- köszöntünk kórusban, majd mindenki elindult hazafelé.

- Szerinted Max lépni fog?- kérdeztem egy kis idő múlva, mikor már biztos voltam benne, hogy hallótávolságon kívül vannak.

- Nagyon remélem. Eddig jól haladt.

- Most már komolyan ideje lenne. –sóhajtottam. Damien rákulcsolta ujjait az enyémre, így mentünk tovább.

- Biztos vagy a ma esti akciónkban?- kérdezte egy idő után.

- Meg kell tennem. Ha te nem vagy benne biztos, akkor majd megyek Tommal…- kezdtem, de félbeszakított.

- Nem engedlek el egyedül!- jelentette ki határozottan. –Nélkülem nem mész oda!

- De te bizonytalan vagy. Igaz?- fordultam felé.

- Nem vagyok bizonytalan. Egyszerűen csak féltelek, hogy valami bajod esik.

- De ha ti ott vagytok velem, akkor nem lehet semmi gond. –simítottam meg az arcát.

- Te is nagyon jól tudod, hogyha valami történne, én azt nem élném túl.

- Ne gondolj a legrosszabbakra. A napló az első. 

- Nekem te vagy az első, nem pedig az a könyv. –fúrta tekintetét az enyémbe, majd gyengéden, mégis szenvedélyesen megcsókolt. Én viszonoztam, így álltunk ketten az utcán a Hold és az utcalámpák fényében. Ezt a romantikus pillanatot Max zavarta meg, akinek a kiabálását szerintem a szomszéd városban is hallották.

- Hééé! Gerlepááár!- kiabált, mire Damiennel elléptünk egymástól.

- Mi az, öcsi?- kérdezte Damien, miközben hátulról átölelt, és a vállamon támasztotta az állát.

- Na, kinek van barátnője?- kérdezte hatalmas vigyorral az arcán, mikor odaért hozzánk?

- Tényleg?- kérdeztem mosolyogva.

- Aham. 

- Mia hív. –néztem a rezgő telefonom kijelzőjére. –Akkor éjfélkor. –köszöntem el, és bementem a házba, ugyanis a kapu előtt álltunk.

- A faházban!- szóltak még utánam. Amint becsuktam az ajtót, felvettem a telefont.

- Váááááááá!!!!- sikított boldogan a telefonba. Elkaptam a fülemtől a készüléket. Olyan hangos volt, hogy így is jól hallottam. Azt hiszem most megsüketültem.

- Na…? Mi történt?- kérdeztem, miután kisikoltozta magát. 

- Max megcsókolt!- mesélte boldogan.

- Tényleg?- kérdeztem izgatottan. –Akkor most jártok, nem?

- Igen. –felelte megnyújtva a szót.

- Na, mesélj! Mindent tudni akarok! Mi volt, miután szétváltunk?

- Hát… elindultunk az utcán, közben beszélgettünk. –kezdte mesélni a történteket. - Egyszer csak végigsimított a karomon, utána az összekulcsolta az ujjainkat, úgy mentünk hazáig. Még beszélgettünk kicsit az ajtóban, utána egy darabig egyikünk sem szólalt meg, csak néztük egymást. Aztán hirtelen felém lépett, megragadta a derekam, és magához húzott. Itt megállt. Várta, hogy mit szólok hozzá. Én csak elmosolyodtam, mire megcsókolt, én pedig visszacsókoltam. –most már én sikítottam a telefonba. 

- Annyira örülök, hogy végre összejöttetek!

- Én is! Már csak téged kell összehozni Damiennel. Tényleg! Veletek mi volt?- érdeklődött. Ó, ha tudnád…

- Nem történt semmi különös. Csak hazakísért, beszélgettünk, nevettünk. Aztán megjelent Max, azt kiabálva, hogy „Na kinek van barátnője?” 

- Akkor nem történt köztetek semmi?- kérdezte kicsit szomorúan.

- Semmi. –hazudtam. –De Max tényleg nagyon boldognak tűnt. Nem lehetett az arcáról levakarni a vigyort.

- Tényleg?

- Aham. Szerintem totál odavan érted!

- Én is érte.

- Annyira örülök nektek!

- Köszi. De most már hagylak pihenni. Holnap találkozunk. –köszönt el.

- Persze. Jó éjt.

- Neked is. –mondta, majd letette.

Rápillantottam az órámra. 11:30, szóval van még fél órám. Gyorsan lezuhanyoztam, majd fekete szerkóba bújtam. Egy fekete csőfarmert vettem fel, fekete hosszú ujjú felsőt, mert azért ilyenkor hideg van, és még egy fekete kötött sapkát. Még ellenőriztem magam a tükörben. Hm. Dögös. 11:55. Irány a faház!

Gyorsan átosontam a könyvtárba, onnan pedig két percen belül a megbeszélt helyen voltam. Mikor beléptem, a nappaliban senkit sem találtam. Bekopogtam Damien szobájába, majd benyitottam. Nem volt ott. Lementem a titkos szobába, ahol a fürdőből kiszűrődő vízcsobogást hallottam.

- Damien, te vagy odabent?- kopogtam be.

- Igen. Mindjárt megyek!- szólt ki, majd elzárta a csapot.

Nem telte bele sok idő, és már kint is volt egy szál törölközőben. Én az ágyon ülve vártam. Odajött hozzám, és adott egy gyors csókot, majd a szekrényhez ment, és kivett pár fekete ruhát.

- Nagyon dögös vagy ebben a szerkóban. –nézett rám mosolyogva, majd visszatért a szekrényhez.

- Köszi. Ameddig felöltözöl, megnézem, hogy Tom itt van-e már. –álltam fel, mivel nagyon úgy tűnt, hogy ott akar átöltözni.

- Felőlem maradhatsz, amíg átöltözöm. Nem vagyok szégyenlős. –mosolygott, majd a törölközőjéhez nyúlt.

- Majd gyere, ha kész vagy!- mondtam, majd gyorsan kislisszoltam a szobából. még hallottam a nevetését az ajtón keresztül. Fent Tom a kanapén ült, ő is talpig feketében volt.

- Szia, Elena. 

- Szia, Tom. –ültem le mellé.

- Damien?

- Öltözik, mindjárt itt van. –válaszoltam, és abban a pillanatban megjelent az emlegetett szamár. Ez gyorsan ment!

- Indulhatunk?- kérdezte megállva előttünk. Fekete farmer, és egy sima fekete rövid ujjú póló volt rajta, amiben elképesztően jól nézett ki. A kezében pedig a pulcsija volt, amit fel rögtön fel is vett.

- Mehetünk. –álltam fel, majd Tomra néztem.

- Akkor menjünk. –állt fel sóhajtva.

Leoltottuk a villanyt, és bezártuk az ajtót. Ekkor jelent meg Max, gondolom jött őrködni.

- Kezdődik az akció?- kérdezte, mikor közelebb ért.

- Igen. –feleltem, de már nem voltam annyira eltökélt, mint tíz perccel ezelőtt.

- Akkor sok sikert. –mondta, majd megölelt. –Vigyázz magadra, rendben?- suttogta a fülembe.

- Igyekszem. –suttogtam.

- Akkor, ha lehet, egy darabban gyertek vissza, mind a hárman!- lépett be az ajtón, miután nagy nehezen sikerült kinyitnia a zárat.

Damien elővett egy zseblámpát, és adott Tomnak is. Kérdőn fordultam felé.

- Nekem nem kell lámpa?

- Nem. –felelt egyszerűen.

- És miért nem?

- Használd a képességed.

- Mégis milyen képességem?- kérdeztem értetlenül.

- Nézz előre a sötétbe, és koncentrálj!- utasított, én pedig tettem, amit mondott. Mégis milyen képességem van?

- Oké. Minek kéne történnie?

- Csak koncentrálj!- ismételte meg.

Erősen koncentráltam, úgy bámultam a nagy semmibe. Csak sötétséget láttam magam előtt, semmi mást. Nem tudtam kivenni a fák alakját sem. Aztán… hirtelen a látásom megváltozott. Mintha infravörös kamera lenne vagy nem is tudom… Minden kitisztult előttem. Ha rákoncentráltam egy távolibb pontra, akkor minden, ami előtte volt, eltűnt. Érzékeltem, hogy ott vannak a fák, de átláttam rajtuk. Ez elképesztő! Mióta tudok én ilyet csinálni?!

- Wow!- ez volt minden reakcióm.

- Szóval sikerült?- kérdezte Tom.

- Igen. De mióta tudom én ezt megcsinálni? És miért nem tudtam róla?

- Ez a képességed Katherine első megjelenése óta megvan, csak eddig nem jöttél rá.

- És van más rejtett képességem is?- kérdeztem, miközben elindultunk a Sullivan birtok felé. A fiúk zseblámpával világították meg az utat.

- Igen. De azokat majd később.

Egyelőre nem kíváncsiskodtam tovább. Majd elmondják, ha eljött az ideje. Csendben osontunk a fák közt. A két birtok határánál azonban a fiúk megtorpantak, így én is megálltam.

- Mi az?- kérdeztem.

- Tudod, hogy itt minket nem látnak szívesen. –kezdte Tom.

- Ha lebukunk, akkor mindannyian hatalmas bajba kerülhetünk. –vette át a szót Damien.

- És…? Akkor hogy akarunk átjutni?

- Először is kikapcsoljuk a lámpákat, hogy ne keltsünk feltűnést. innen viszont neked kell vezetned minket. –ismertette Damien a tervet.

- Oké. De nem tudom az utat. –gondolkodtam el.

- Itt a térkép. –adta oda. –És itt vagyunk most.

- Vettem. Akkor induljunk!- mondtam, majd kikapcsolták a lámpát, én pedig aktiváltam a képességemet.

Halkan osontunk. Én haladtam elöl, ők pedig szorosan mögöttem. Már eljutottunk a Sullivan-faházig, majd ott valamelyikük mögöttem rálépett egy faágra.

- A fenébe!- szisszent fel Damien.

- Damien!- korholtuk le egyszerre.

- Jól van, na. Bocsi. –mentegetőzött. Gyorsan haladtunk tovább a fák között, majd hirtelen valaki felkapcsolta a ház oldalán a villanyt.

- Ki van ott?- jött ki Alex. Mi elbújtunk egy-egy fa mögé, s lélegzetvisszafojtva vártuk a folytatást. –Gyere elő, bárki is vagy! Tudom, hogy van ott valaki!

- Pszt. –szólt Damien, mire odakaptam a fejem. –Mit csinál?- kérdezte, mire átnéztem a fákon, úgy kémkedtem Seggfej után.

- Most elindult erre. –suttogtam alig hallhatóan. Többször nem szólaltunk meg. Alex egyre csak közeledett.

- Úgyis megtalállak!- mondta játszadozva, miközben egyre közelebb ért a rejtekhelyünkhöz.

Damienre néztem, aki a fejével biccentett. Először rám, majd kifele, majd megismételte. Többször is. Mi van?! Azt akarja, hogy menjek ki?! Mutogatni kezdtem, amivel azt kérdeztem, hogy „Én?! Oda ki?!”, mire csak bólogatott. Megrökönyödve néztem rá. Ugye nem gondolja komolyan? De ha nem lépek, akkor lebukunk. De ha felfedem magam, nem tudhatom, hogy mi lesz Alex reakciója. És akkor fújhatjuk az akciónkat. Most mégis mi a francot csináljak?!

Ui.: Hagyjatok nyomot!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok minden kedves Olvasómnak!<3

xoxo: Vivienn J.