Megérkezett a következő fejezet!:) Nem nagyon fűznék semmit ehhez a részhez, remélem, elnyeri a tetszéseteket!
Azt
mondtam anyunak, hogy elmegyek egy kicsit sétálni, jobban körülnézni a
környéken. Először arra gondoltam, hogy azt mondom, kocogni megyek, de aztán
rájöttem, hogy kicsit fura lenne, ha megint futni mennék… És anya még örült is,
hogy ismerkedem a környékkel. Mivel az erdő itt van gyakorlatilag a
szomszédban, nem kellett messze mennem. És valószínűleg még sötétedés előtt
hazaérek.
Amikor
délelőtt betévedtem a rengetegbe, nem vettem észre semmi különöset a fa
környékén, mivel másra nem nagyon figyeltem oda.
Már
az erdőben sétáltam, amikor rájöttem, hogy nem is tudom, hogy mit is keresek
egyáltalán.
- Most komolyan! Mit is keresek pontosan?- kérdeztem,
inkább csak magamtól. Ezért lepődtem meg, amikor válasz érkezett.
- Tényleg! Mit keresel szépségem?- szólt valaki a hátam
mögül, mire összerezzentem.
- Nate! Te jó ég! Halálra rémítettél!!!- kiabáltam rá,
mikor megfordultam és szembetaláltam magam vele.
- Ne haragudj. Nem állt szándékomban. –mondta pimasz fél
mosollyal. –Szóval… mit csinálsz az erdőben egyedül?
- Csak sétálgatok. –vágtam rá azonnal. –És te?
- Én is csak sétálgattam. –vonta meg a vállát. –Te
mindig magadban beszélsz, amikor egyedül sétálgatsz?
- És te mindig halálra rémiszted az egyedül sétáló,
védtelen lányokat?- vontam fel a szemöldököm.
- Nem szokásom. –mondta. –Te kivétel vagy. –villantott
felém egy szexi mosolyt.
- Most nagyon különlegesnek érzem magam. –mondtam
cinikusan.
- Az is vagy. –mondta, majd fél karral átkarolt. Az
érintésétől kirázott a hideg.
- De most komolyan. Mit csinálsz itt egyedül? Az agyadra
mentek az öccseid?- kérdeztem vigyorogva, majd elindultam.
- Mindig ide jövök, ha egy kis magányra vágyom. Otthon
túl nagy a tömeg. Itt meg sosincs senki. Legalábbis… mostanáig nem találkoztam
errefelé senkivel. –mondta, miközben jött velem. A karját még mindig nem vette
le a vállamról. Inkább közelebb húzott magához. –És te mit csinálsz itt? Te is
egy kis magányra vágytál?
- Azt otthon is találok. –mondta komoran.
- Nincs testvéred?- kérdezte kíváncsian, mintha sajnálna
egy kicsit.
- De. Van egy bátyám, Danny. De még nem tudott ideutazni
Londonból. Már nagyon hiányzik. –sóhajtottam egy nagyot.
- Hát… ameddig nincs itt, szívesen elszórakoztatlak.
Vagy még utána is, ha szeretnéd… - kacsintott rám. Mit akar ez tőlem?
- Kösz. –mondtam, miközben lelöktem a karját a
vállamról. Kezdtem kicsit kényelmetlenül érezni magam így. –De majdcsak kibírom
valahogy. És… Mia holnap jön haza.
- Igen. Ismerem. Kedves lány. –vonta meg a vállát.
- De…?- kérdeztem. Úgy éreztem, elhallgat valamit.
- Nincs de. Kedves lány. Ennyi. –válaszolta.
- Most mi bajod van?- álltam meg, és szembefordultam
vele, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Semmi. –mondta erőltetetten nevetve. –Csak… mindegy.
–mondta, majd kikerült, és továbbment.
- Nem!- mondtam, majd megragadtam a karját és
visszahúztam. –Ha már elkezdted, fejezd is be!
- Tudod…- kezdte, majd nagyot sóhajtott. –Kiskorunkban
nagyon jóban voltunk. Szinte velünk együtt nőtt fel, és velem volt a legjobb
viszonyban. Barátok voltunk. De én többet éreztem iránta. Az első barátnőimet
csak arra használtam, hogy féltékennyé tegyem. Aztán, amikor már nem bírtam
tovább és elmondtam neki, hogy mit érzek… Nos… kikosarazott. És utána
megromlott a viszonyunk. Már nem találkoztunk annyit. Mindkettőnknek kínos
volt, amikor kettesben voltunk… És az óta alig beszélünk. –vallotta be.
Komolynak tűnt, de valamiért azt éreztem, hogy csak szórakozik.
- Ez komoly?- kérdeztem elképedve, miközben haladtunk
tovább. –Vagy csak hülyítesz?
- Sajnos tényleg komoly. –sóhajtott fájdalmasan. –De már
régen volt. És hamar túl lettem rajta. Csak… néha visszagondolok, hogy milyen
jóban voltunk régen… és kicsit elszomorít. De már rég feldolgoztam, túl vagyok
rajta. –bizonygatta egyre hangosabban.
- Mikor volt ez?- kérdeztem meg végül.
- Régen. Talán 12 lehettem. –töprengett. –Igen. 12 éves
voltam.
- Gyerekszerelem?- kérdeztem elhaló hangon. Kicsit
ismerős volt a szitu… de az nem egészen így ért véget…
- Igen. Mondhatni. –mondta, majd megint átkarolt, és
közelebb húzott magához. –Mi a baj szívem? Olyan szomorú lettél hirtelen.
- Semmi, tényleg. –villantottam felé egy erőltetett
mosolyt, de látszólag nem győztem meg.
- Én is elmondtam. Most rajtad a sor!- nézett a
szemembe. Azok a zöld szemek… Elég Elena! Lehet, hogy helyes, de nem való hozzád!
- Csak… - sóhajtottam egy nagyot – eszembe jutott… hogy
velem is történt már hasonló. –mondtam ki nagy nehezen, de nem akartam
elmerülni a témában.
- Viszonzatlan szerelem? Nem hiszek neked!
- És miért nem?- kérdeztem érdeklődve.
- Ugyan már! Melyik srác ne akarna veled járni?-
kérdezte hitetlenkedve. Azért… ez a válasz kissé meglepett. Akkor ő járna
velem? Lehet. De én nem járnék vele… Vagy mégis…? Nem! Elena, nem!
- Ő volt az egyik legjobb barátom. Még most is az. De
barátnője volt, és még mindig vele van. De én is hamar túlléptem rajta. Sosem
mondtam el neki, mert attól féltem, hogy akkor már nem leszünk ilyen jó
barátok. És, azok alapján, amit elmondtál, azt hiszem, jól döntöttem. –mégis
bele kellett mennem egy kicsit a részletekbe, de reméltem, hogy ennyi elég lesz
neki.
- Talán igazad van. De mi van, ha elmondod el neki, és ő
is így érez? Ha nem kockáztatsz, sosem tudod meg, és lehet, hogy elveszíted.
- Lehet. De ha kockáztatsz, akkor is elveszítheted.
–érveltem.
- Ahogy én is tettem. –mondta. –De lehet, hogy nálad nem
így lett volna.
- Ezt már sosem tudom meg. De jobb nekem így. Amúgy, te
tudod, hogy hová megyünk, vagy csak megyünk?- kérdeztem, mert a beszélgetés
alatt nem is figyeltem, merre megyünk. És így témát tudtam váltani. Csak azt
reméltem, hogy nem tévedtünk el…
- Mindjárt ott vagyunk, ne aggódj. –mondta mosolyogva.
- Majd meglátod. –felelte. Úgy tűnik, nem fogom kiszedni
belőle. Akkor várok…
- Hát jó. –egyeztem bele nagy sóhajjal.
Még
kb. húsz percig sétáltunk és beszélgettünk, mire megérkeztünk egy aranyos
faházhoz.
- Megérkeztünk. –mondta Nate megállva a ház előtt.
- Ide jöttünk?- kérdeztem hitetlenül. –És ez kié?
- A családomé. –válaszolta, miközben kinyitotta előttem
az ajtót. –Menj csak!
- A családodé?- kérdeztem, miközben bementem a házba.
–És miért van házatok az erdő közepén?
- Azért, mert itt olyan nyugodt és békés minden. Sok
időt töltünk itt a testvéreimmel. Ha egy kis magányra vágyunk, ide szoktunk
jönni. Főleg télen szép itt. –mondta, miközben a nappaliba vezetett. A nappali
viszonylag tágas, két kisebb sötétkék vászonhuzatos kanapé, három ugyanilyen
karosszék, két világoskék szőnyeg a kanapék előtt, egy kisasztal, pár kép a
falon és egy kandalló a bejárattal szemben a berendezés.
- Ha te mondod. –mondtam mosolyogva. Tényleg aranyos kis
házikó.
- Ha mázlid van, talán majd láthatod. –mondta pimasz
mosollyal, miközben leültünk két karosszékbe egymással szemben.
- Ha mázlim lesz?- húztam fel a szemöldököm.
- Ha mázlid lesz. –ismételte meg.
- És mikor lesz mázlim?- kíváncsiskodtam.
- Akkor, ha jóban leszel velünk.
- Hát… nem lesz könnyű…- kezdtem teátrális sóhajjal. –De
talán addig kibírom.
- Nagyon vicces. –mondta, miközben előredőlt a székében.
–Kérsz valamit inni?- jutott hirtelen eszébe.
- Nem, köszi. Jó nekem így. –mondtam. –Miért van házatok
az erdőben?
- Már elég régóta megvan. Még a dédnagyapánk építette.
- Igen, eléggé. Körülbelül száz éves. – 100 éves? Ha
valahol errefele halt meg Katherine, akkor lehet, hogy itt várt rá a gyilkosa?
Lehet, hogy Harold Donovan volt a gyilkos?!
- Akkor tényleg elég régi.
- Igen. De hagyjuk most a házat. Inkább mesélj! Hogy
tetszik Dollivan?- váltott témát.
- Hát… még nem láttam túl sokat a városból, de eddig
tetszik. Szép a környék. És elég hamar találtam egy barátnőt, aki majd segít eligazodni
a városban. És tényleg mindenki kedves volt velem, akivel eddig találkoztam.
Teljesen más, mint London. Nincs akkora nyüzsgés és tömeg. –mosolyogva
hallgatott.
- És melyik
suliba fogsz járni?- kérdezte érdeklődve.
- Abba, amelyikbe Mia. Osztálytársak leszünk. –feleltem
mosolyogva. –Ha jól tudom, ti is oda jártok.
- Igen- felelte vidáman -, és Damien az osztálytársad
lesz. –Ezt már nem mondta olyan boldogan. De vajon miért?
- Az jó. –mondtam, nem annyira lelkesen, mint amilyen
belül voltam, mert úgy éreztem, ha nagyon lelkesednék, akkor elárulom, hogy
tetszik. –És Mia említett valami Sullivanokat is. Ők kicsodák?- kérdeztem. Nem
mintha nem tudnám, hogy a családjaik ősi ellenségek… De azért érdekel, hogy ő
mit mond róluk.
- Jobb, ha őket messziről elkerülöd!- mondta komoly
arccal, parancsoló hangon. – Veszélyes alakok. Bár Alexet nem tudod majd
elkerülni, mivel ő is az osztálytársad lesz. De amennyire lehet, őt is kerüld
el!
- De miért?- kérdeztem. Vajon tud ésszerű magyarázattal
is szolgálni? Vagy talán lerendezi annyival, hogy „Mert én azt mondtam.” vagy
„Mert rossz emberek. Nem tudod, mire képesek.” Vagy elmondja a legendát?
- Tudod… - kezdte, majd nagyot sóhajtott. – a Sullivanok
kihasználják az embereket. Tavaly jött a suliba egy új lány. Ha jól tudom, azt
apja eléggé befolyásos volt. Alex behálózta. Addig járt vele, amíg szükségük
volt az apja kapcsolataira. Azután minden előre látható ok nélkül dobta. A lány
hiába próbálta helyrehozni a dolgokat, Alex egyre durvább módon tartotta
magától távol. Képzelheted! A csaj totál összeomlott, de a Sullivaneket ez sem
hatja meg. Kihasználták, utána eldobták. A csaj annyira összeomlott, hogy egy
idő után már suliba sem jött. Állítólag drogozni kezdett. A szülei elküldték
egy elvonóba, és az egész család elköltözött az ország másik felébe. –komolynak
tűnt, de nem voltam biztos abban, hogy nem csak kitalálta az egészet…
- Ezt most komolyan mondtad, vagy csak kitaláltad, hogy
megijessz?- vontam fel a szemöldököm egy kis hallgatás után.
- Ez komoly, Elena. –nézett a szemembe aggodalmasan.
Ennyire féltene Alextől?
Nem
szóltam semmit. Nem tudtam mit mondani. Ehelyett a szemébe néztem, hátha ki
tudok olvasni belőle valamit, de csak aggodalmat láttam a tekintetében. Ő volt
az, aki először elfordította a tekintetét.
- Jól van. –törtem meg a csendet. –Hiszek neked. De nem
kell aggódnod. Az én családomnak nincsenek különösebb kapcsolatai. Nem hiszem,
hogy nagy hasznomat vennék.
- Attól még ugyanúgy rád szállhat. Hiszen te leszel a
„dögös új csaj”. – az ujjaival rajzolta a macskakörmöket a levegőbe. – Ki
fogják használni, hogy még nem ismered őket.
- Majd meglátjuk. –mondtam, mire ő elmosolyodott. –Nekem
azt hiszem, indulnom kéne. – néztem rá az órámra.
- Akkor menjünk. Elkísérlek. Egyedül amúgy sem találnál
ki az erdőből. –mondta, majd felállt és elindult utánam.
- Valószínű. –erősítettem meg.
Már
nem igazán emlékszem, hogy miről beszélgettünk az erdőből kifele, mert az utat
próbáltam memorizálni.
- Köszi, de innen már egyedül is boldogulok. –mondtam,
mikor kiértünk az erdőből.
- Biztos?- kérdezte. Csalódottnak látszott, de nem
akartam, hogy elkísérjen és megtudja, hol lakom. –Szívesen elkísérlek.
- Biztos, de azért köszi. –próbáltam kedvesen hárítani.
- Hát jó. –mondta, majd megragadott, magához húzott és
szorosan megölelt. Először meglepődtem, de aztán viszonoztam az ölelését.–Ne
feledd, amit mondtam.
- Nem fogom. –ígértem meg.
- Jó kislány. – mondta, majd elengedett és kicsit
összeborzolta a hajamat.
- Én mindig jó kislány vagyok. –jegyeztem meg, miközben
a kezemmel fésültem dús, sötétbarna loboncomat. Mosolyogva nézte, ahogy
szenvedek. –Akkor… szia. –mondtam, miután végeztem a „fésülködéssel”.
- Szia. –mondta még mindig mosolyogva, én megfordultam
és elindultam haza.
Ennyire
gonoszak lennének a Sullivanok? Bár, még nem találkoztam velük… Valahogy nem
hiszem, hogy tényleg minden igaz lenne. Lehet, hogy Nate csak felnagyítja a
dolgokat. Vagy mégsem? Tényleg nem tudom, de… valamiért úgy érzem, megbízhatok
Nate-ben. De miért vitt el engem a faházba? Lehet, hogy csak azért, mert ő oda
tartott, és mivel összeakadt velem, és nem akart otthagyni. Bár úgy tűnt, nem
is gondolt arra, hogy ott hagyjon. Inkább örült, hogy találkoztunk…
A
faházról hirtelen eszembe jutott, Katherine. A ház több mint száz éves. Lehet,
hogy Harold Donovan volt a tettes, hiszen elég jól el van rejtve a házikó, és
nyugodtan elrejtőzhetett ott a gyilkos. De vajon honnan tudhatta volna, hogy
Katherine odamegy? – Inkább elvetettem a faházban rejtőző gyilkos ötletét.
Hiszen ha ott volt, akkor nem tudhatta, hogy Katherine oda megy.
És
a kóddal sem jutottam előbbre. Talán valami láthatatlan tintával írta le? De
akkor mivel tehetném láthatóvá? Az biztos, hogy Clark Danken nagyon ügyelt a
biztonságra. Talán túlságosan is. Ha ennyire titkos, akkor valami fontos
dolognak kell abban a naplóban lennie. Különben miért védené ennyire? Nagyon
remélem, hogy Katherine tud nekem segíteni. Nem biztos, hogy egyedül rá fogok
jönni arra, hogyan fedhetném fel az írást…
Szia Vivcsike! :DD
VálaszTörlésEmlékezetfrissítésként újraolvastam a fejezetet, ahol az egyik kedvenc szerplőm, aka a seggfej szerepel :D Na meg megígértem, hogy kommentelek, de ez az egyik kedvenc blogomnál szerintem alap :D Nagyon vicces feleleveníteni a sztorit, és a kezdeti állapotokat újra elképzelni. Folytasd csak, hogy a többiek is megtudhassák azt, amit én már tudok. :* ♥
Franciska
Köszönöm szépen Frazz, örülök, hogy írtál :D Igyekszem, és remélem, a továbbiakban is számíthatok a támogatásodra, véleményedre a bloggal kapcsolatban :D A következő részedhez tőlem is kapsz egy komit, ahogy már ígértem :3
TörlésPuszillak :* <3
Szia! Maki!
VálaszTörlésNagyon jó kis rész. Csak így tovább! Jó újra olvasni a részeket, bár szerintem a felét már el is felejtettem xD De mind1 mert most már újra tudom őket olvasni és ennek köszönhetően kezdenek felderengeni a dolgok. :D
Puszi! <3
Szia Makiiiim :D
TörlésÖrülök, hogy írtál, és hogy tetszik a rész :D Igen, már elég sok fejezet áll készenlétben, hogy más olvasónak is megmutassam így nem csodálom, hogy már nem emlékszel mindenre, hiszen ezzel én magam is így vagyok, pedig én írom! XDD
Te is igyekezz a blogodra új részt hozni, mert már kíváncsi vagyok, mi lesz ebből, bár a nagy titkokat én már tudom :3
Puszillak :* <3
Szia! :)
TörlésIgyekszem ígérem :D Na azért nem minden nagy titkot tudsz, mert vannak újak a tarsolyomban, és nagyjából még én sem tudom mi lesz benne xD
pusz <3
Hali!:)
TörlésHohóó, ez izgisen hangzik :3 Már kíváncsian várom, mik lesznek azok :DD <3
Még csak most kezdtem el a történetet, de nagyon nagyon tetszik.... Elsőre megfogott...... Gratulálok nagyon jól írsz........ ;) :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen! :) Nagyon örülök, hogy tetszik, és nagyon jól esett, hogy szántál rám pár sort! :) <3
TörlésEzer csók és ölelés,
Vivienn J.