2015. szeptember 29.

TSF kvíz ~ Szülinap

Sziasztok, drága Kiválasztottak!

A szavazatok alapján a "70 feliratkozós játékot" a kvíz nyerte, tehát összeállítottam nektek egy kérdéssort a történetről, melyet ma, a BLOG 2. ÉVFORDULÓJÁN meg is osztok Veletek! :)

A játék menete:
  • Add meg a neved (lehetőleg ami alapján be tudlak azonosítani a feliratkozók közt) és az e-mail címed
  • Kommentben írd a kérdés száma mellé a helyes választ néhány szóban
  • Legyél feliratkozva (az itteni neved egyezzen meg a megadott neveddel)
  • Amennyiben csatlakozol a Facebook csoporthoz, előbb értesülhetsz a nyertes kilétéről, ám ez nem kötelező
  • Várd a sorsolás eredményét
  • A játék zárása: 2015.10.06. (kedd) 
  • Eredményhirdetés: 2015.10.06-07. (várhatóan)
Sorsolás, nyeremény:
  • Akik az összes kérdésre helyes választ adnak, a megadott nevükkel bekerülnek a sorsolásba
  • Amennyiben nem lesz olyan, aki minden kérdésre elfogadható választ adott, a legtöbb ponttal rendelkező játékosok közül kerülnek ki a győztesek.
  • Felírom a neveket egy-egy cetlire, beleteszem őket egy tartóba, majd 2-t kihúzok
  • Ezt a procedúrát a hivatalos Facebook csoportban képekkel is alátámasztom
  • A két nyertes egy általam választott fejezetből kap egy hosszú részletet (pl. 6 oldalas fejezetből 4-5 oldal) a megadott e-mail címre
  • Ezen kívül szintén e-mailben feltehetnek nekem 10 kérdést (a számot nem muszáj kihasználni, és nem fogok lényeges dolgokat spoilerezni, esetleg sejtelmesen válaszolok :P )
Remélem, felkeltette az érdeklődésetek ez a pár dolog. Az összes kérdésre megtalálhatók a válaszok az eddigi fejezetekben, igyekeztem nem túl nehezet összeállítani. Akkor lássuk is a feladványt! :)



  1. Mi Alex beceneve?
  2. Mi volt az első nagy trauma Elena életében?
  3. Ki Elena legjobb barátnője? (teljes név)
  4. Mi Danny zenekarának a neve? 
  5. Milyen más névötlet merült fel? (több helyes válasz is lehetséges)
  6. Hogy hívják és mi a foglalkozása Danny barátnőjének?
  7. Mi Mr. és Mrs. O’Dannel keresztneve?
  8. Hogy emlegetik azt az erdőrészt, ahova senki sem mer bemenni?
  9. Mi a címe Lana Moore műsorának?
  10. Hogy hívják a Mestert?
  11. Ki a sebhelyes alak? (többféle megnevezés/körülírás is elfogadható)
  12. Ki segít Elenáéknak a napló megtalálásában? (többféle megnevezés/körülírás is elfogadható)
  13. Hogy hívták a druida boszorkányt, aki először végezte el Katherine-en a szertartást?
  14. Milyen kapcsolatban állt Clark Dankennel?
  15. Hogy hívják Katherine kislányát?
  16. Mi Damien teljes neve?
  17. Hol játszódik a történet? (ország, város)
  18. Hogy hívják a Sullivan birtok komornyikját?
  19. Ki az Őrző? (név szerint)
  20. Említs 2 embert, akik eddig életüket vesztették Elena felbukkanása óta a városban! (több helyes válasz is lehetséges)
Várom a válaszokat kommentben! További szép napot Nektek!
Ezer csók és ölelés,
Vivienn J.

2015. szeptember 27.

Liebster Award + Első helyezés

Sziasztok!

Ezúttal két díjjal is érkeztem, bár az egyik inkább helyezés, mint díj.

A Blueberries Design által megrendezett blogversenyen Első benyomás - Trailer kategóriájában a Szerecsendió által készített videók első helyezést értek el! 
Még egyszer nagyon szépen köszönöm Szerecsendió csodálatos munkáját, és a BD csapatának a helyezést! :)

Ezen kívül pedig ismételten gazdagodtam egy Liebster Awarddal, amit nagyon szépen köszönök Liza Nagy-nak! :)


A már jól ismert szabályok:
  • Írd le, hogy kitől kaptad!
  • Írj magadról 10 dolgot!
  • Válaszolj a díjazód 10 kérdésére!
  • Tegyél fel 10 kérdést!
  • Küldd tovább 10 embernek!
10 dolog magamról:
  1. Újabban a TSF mellett egy teljesen új történet került előtérbe.
  2. Már korábban is elkezdtem, ez már a harmadik változata, remélhetőleg a végleges.
  3. Ez sokkal inkább fantasy szerű, mint a TSF vagy bármelyik másik készülő művem.
  4. A TSF 3 erőteljesen a végéhez közeleg.
  5. Körülbelül 9 részt kell még megírnom, ha ragaszkodom az eredeti 30 fejezetes tervhez.
  6. Az első 2 évad esetén ezt túlléptem. Vajon itt mi lesz?
  7. Előre rettegek a reakcióktól.
  8. Sok mindenre fény derül, amibe eddig nem gondolt bele az ember, vagy a fejét fogta, mert nem értette, hogy miért így van.
  9. Több szívfacsaró jelent is lesz benne, az eddigi legtöbb halálesettel.
  10. A TSF elhalálozási mutatójának körülbelül a 80-90%-a az utolsó évadban várható.
Válaszaim a Liza kérdéseire:

1. Mi volt életed legjobb napja?
~ Fogós kérdés, és nem hinném, hogy meg tudnám válaszolni, elvégre az ember életében rengeteg csodálatos nap van. Minden nap másért szép és különleges, nem tudnék egyet kiemelni. 

2. Mi volt életed legrosszabb napja?
~ Szintén egy nehéz kérdés. Több szempontból is lehet az embernek rossz napja, mégis azok hagytak bennem ilyen szempontból mély nyomot, melyek egy-egy szerettem elvesztéséhez kötődnek.

3. Mi a kedvenc könyved?
~ Egyszerűen imádok olvasni, és épp ezért talán nincs is konkrét kedvencem. Rengeteg könyv van, amiért élek és halok, mint pl. Cassandra Clare Végzet ereklyéi sorozata, vagy a Pokoli szerkezetek trilógia, Leiner Laura Szent Johanna Gimi sorozata, Colleen Hoover The Slammed sorozata, Kerstin Gier-től az Időtlen szerelem trilógia és a legújabb kedvencem: Sarah J. Maas Üvegtrón sorozata.

4. Mi a kedvenc filmed?
~ Nagyon sok film van, amit imádok, és bármikor megnézném. Ha muszáj lenne egyet választanom, akkor az az unokatestvéremmel való "közös filmünk" lenne, a Mindörökké Rock. Mindig jó kedvem lesz tőle, szép emlékeket idéz, jó a sztorija, és nem utolsó sorban hihetetlenül jó zenék vannak benne.

5. Mi a kedvenc tantárgyad?
~ Végzős gimnazistaként nem érzem, hogy nem létezik kedvenc tantárgy. Vagy azért utálom, mert érettségizek belőle, ezért sokat kell rá tanulni, vagy azért utálom, mert nem érettségizek belőle, mégis szenvednem kell vele, és semmi értelme. Per pillanat talán a tánc és dráma az, amire azt mondom, hogy a legjobb.

6. Olvastad már ezt a blogot? Ha nem, szeretnéd?
~ Még nem olvastam, viszont az alapkoncepció alapján érdekesnek tűnik. Mindenesetre egy design átalakítást javasolnék, úgy sokkal hívogatóbb lenne.:)

7. Mi a kedvenc állatod?
~ A majom :3

8. Mi a hobbid?
~ Azt hiszem egyértelmű, hogy a két hobbi, ami a legnagyobb szerepet játssza az életemben, az az írás és az olvasás, ezeken kívül pedig újabban a barátnőmmel zumba órákra járunk.

9. Mi a legrosszabb a világban, szerinted?
~ Mély, filozófiai kérdés.:) Igazából rengeteg dolgot fel lehetne sorolni a bűntényektől elkezdve a környezetszennyezéstől egészen a diszkriminálásig. Mégis, amit én a legeslegjobban gyűlölök, azok a háborúk. Felesleges, értelmetlen harcok, ahol a saját fajuk vérét ontják az emberek pusztán a nézetbeli, vallási és egyéb eltérő nézeteik miatt. 

10. Mi a legjobb a világban?
~ Az emberiségben mindig is a segítőkészséget tartottam a legtöbbre, amikor egy-egy ország/közösség vagy akár az egész világ összefog egy jó ügy érdekében.

A díjat nem szeretném továbbküldeni, ugyanis már mindenki megkapta tőlem, akit érdemesnek tartok rá.

2015. szeptember 23.

Katherine nyomában - 21. fejezet

Drága Kiválasztottak!

Először is szeretném tudatni Veletek, hogy a TSF kvíz kezdeti időpontja: szeptember 29. (kedd), ami nem más, mint a blog második évfordulója! :) Már összeállítottam a kérdéseket, de lehet, hogy változtatok benne pár dolgon, majd meglátom addig még.

Ennyit szerettem volna így elöljáróban, illetve, kérek mindenkit, az alábbi szöveget olvassa el!
Várom a véleményeket! :) Szerintetek mennyire őszinte Alex kedvessége?

Ezer csók és ölelés,
Vivienn J.

FIGYELEM! Ez a rész egy általam elképzelt horrorfilm részleteit is tartalmazza, tehát aki nem bírja a +18-as véres jeleneteket, pörgessen tovább! A történet megértésében az a rész nem fog akadályozni. Piros +/- jelekkel fogom behatárolni a kezdetét (+) és a végét (-).


Szinte lerohantam a lépcsőn, egyenesen a nappaliba, ahol barátnőm a kanapén ülve várt, az óráját nézve.
- Hmm. Huszonnyolc perc –füttyentett elismerően. –Mi dolgotok volt ennyi ideig?
- Csak beszélgettünk –feleltük tökéletes szinkronban. Ijesztő.
- Valóban?- vonta fel kétkedve íves fekete szemöldökét.
- Igen –vágtam rá. –Mégis mi mást csináltunk volna?
- Nem is tudom –gondolkodott el, miközben szürke szeme ide-oda cikázott köztem és a bátyja között. –Alexet ismerem, és tudom, miket művelne veled szívesen. –Erre az említett csak horkantott egyet, de azért halványan elmosolyodott. –Viszont Elenát is ismerem, és tudom, hogy kemény csaj. Ki nem állhat, és nem adja magát könnyen. És nem hallottam sikoltozást. 
- Akkor elhiszed, hogy csak beszélgettünk? –kérdezte Alex, miközben én leültem a húga mellé a kanapéra.
- Csak azért, mert Elenáról van szó. Csupán azt nem tudom, hogy bírta ki veled egy légtérben ilyen sokáig –tette hozzá, miközben összemosolyogtunk.
- Hé!- tiltakozott a sértett felháborodottan. –Nem is vagyok ennyire szörnyű. És ezt pont a húgom mondja nekem?
- Jaj, ugyan már! Tudod, hogy szeretlek –meresztett kiskutyaszemeket, mire Alex is megenyhült, és megölelte a húgát a kanapé támláján keresztül. 
- Ugye nem gond, ha én is csatlakozom a mozizáshoz?
- Nos, ez Elenától függ –nézett rám Liz barátságosan, azt sugallva, hogy ha nem akarom, akkor nem kell. Azonban egy kis reménykedést is láttam a szemében. 
- Csak akkor, ha tőlem a lehető legtávolabb ülsz –feleltem Alexnek.
- Jaj, ne csináld már!- nevetett fel kínosan. –Ezt nem mondhatod komolyan! Azt hittem, fent jól kijöttünk.
- Addig az utolsó dologig, valóban. 
- Ugyan már, ne csináld! Te akartad megnézni, én pedig megmutattam.
- Tudom, hogy én akartam, de nem gondoltam, hogy ez lesz!- csattantam fel. Közben Lizzy ide-oda kapkodta a fejét.
- Ti meg mi a fenéről beszéltek?- kérdezte ijesztően magas és vékony hangon, szinte már sipákolt. 
- Valami baj van? Vagy mi volt ez a hang?- nézett Alex egy szerető báty aggodalmával.
- Mit mutattál meg neki, ami nem úgy sült el, ahogy vártad?- kérdezte immár normális hangon.
- A képregény rajzaim – felelte Alex tág szemmel, értetlenül bámulva a fekete hajú lányra, aki megkönnyebbülve fújta ki a levegőt.
- Miért? Mit hittél?- néztem rá ugyanúgy, ahogyan a testvére.
- Semmit, nem érdekes –hessegette el a témát, miközben halványrózsaszín árnyalatot vett fel az arca és az alsó ajkát rágcsálta. 
- Liiiz –nógattam, dallamosan elnyújtva az „i” betűt.
- Tényleg nem érdekes, inkább nézzük a filmet, oké?
- Várj!- szólalt meg Alex, mint aki hirtelen megvilágosodott. –Mondd, hogy nem arra gondoltál, amire gondolok, hogy gondoltál!
- Nem tudom, mire gondolsz, és nem vagyok benne biztos, hogy meg akarom tudni –hajolt hátrébb Liz, megjátszva a félelmet.
- Szerintem sejted.
- Oké, tudod, mire gondolok, de nem az, amire te gondolsz - tiltakozott Liz a fejével és a mutatóujjával nagy kört írt le.
- Úgy, hogy én is értsem –szóltam közbe.
- Nem történt semmi olyan –folytatta Alex, minta én ott sem lennék.
- Oké, oké. Csak tudod, ismerlek már. 
- Te pedig tudod, hogy az emberek változnak –ezzel le is zárta a témát. És bár nagyjából sejtettem, miről folyt a társalgás, nem voltam benne biztos. Azonban inkább nem akartam megbizonyosodni róla.
- Akkor filmezzünk!- törtem meg a vagy fél perce fennálló kínos csendet.
- Oké –lelkesültek fel azonnal. Liz odaszaladt a lejátszóhoz, és berakta a DVD-t. Mindig csodáltam, hogy a magassága ellenére milyen kecsesen képes mozogni. Mindeközben Alex mindenféle kecsesség nélkül levetette magát mellém a kanapéra.
- Nem emlékszel, miben állapodtunk meg?- kérdeztem halkan, szinte suttogva.
- Ugyan már!- kezdett tiltakozni ugyanolyan halkan. –Figyelj, ha ennyire zavarlak, akkor majd féken tartom a kezemet, rendben?
- Nem bízom benned –feleltem összehúzott szemekkel.
- Pedig lassan ideje lenne, ugyanis együtt fogunk élni.
- Ezzel nem győztél meg.
- Legalább adj egy esélyt –komolynak tűnt. Talán ideje lenne nyitnom felé most, hogy egy fedél alatt kell élnünk, ki tudja meddig.
- Legyen –sóhajtottam, mire elmosolyodott, és kicsit odébb húzódott, hogy bebizonyítsa: komolyan gondolja.
A film elindult, a helyiségben teljes sötétség uralkodott, csak a tévé néha-néha felvillanó fénye világította meg az arcunkat nagyritkán.
Maga a film eléggé ijesztő volt, bár a címe valahogy nem maradt meg bennem. Lizzel sokszor sikítottunk, és volt, hogy egymást öleltük félelmünkben. Párszor közben persze Alexre is rápillantottam a túloldalamon, aki csak nevetett rajtunk, hogy mennyire félünk.
- Nekem ki kell mennem a mosdóba –jelentette be Lizzy.
- Akkor addig megállítom –már nyúltam a távkapcsolóért, de megfogta a kezem.
- Nem kell. Nézzétek csak, egy perc és itt vagyok –kissé remegve bólintottam. Ha megint jön egy nagyon durva rész, akkor vagy egy díszpárna vagy pedig Alex. És sajnos az utóbbi sokkal közelebb volt hozzám. És azért egy ilyen hatalmas méretű tévén, mint ez talán még félelmetesebbnek hat az egész.
Felbukkant a késes, eszelős tekintetű, kisebesedett arcú alak. A szemei vérben forogtak, és csak vigyorgott, amitől végigfutott a hátamon a hideg. Újabb áldozata egy fiatal lány volt, aki mit sem sejtve hallgatott zenét a szobájában. A házban rajta és az öccsén kívül senki nem tartózkodott. A támadó a lány mögé osont, majd megkocogtatta a vállát. Mit sem sejtve fordult meg, miközben az öccse nevét morogta, majd amint meglátta ki is áll mögötte valójában, teli torokból sikított. A férfi csak vigyorgott, nem szólalt meg. Eszelős tekintetével végigmérte a lányt, aki el akart szaladni, ő azonban nem hagyta. Hiába motyogtam, hogy meneküljön, fusson innen, és imádkoztam, hogy az öccse ne jelenjen meg, ők ott nem hallhatták, és ezt én is tudtam. Felemelte a kést, aminek az éle vörösen csillogott a lámpa fényében. Többnapos, rászáradt vér. És akkor egyetlen vágással hatalmas, mély sebet ejtett a fiatal lány nyakán. Átvágta a torkát. Én persze sikítottam. Hiába mondogattam, hogy ez csak egy film, nem a valóság, nem használt. Az őrült a lány holtteste fölé térdelt, és kivágta a szívét, amit egy befőttesüvegbe rakott, azt egy táskába a többi belső szerv közé, amiket eddig összegyűjtött. Hirtelen hányingerem lett. És, ha eddig nem lett volna bőven elég, ekkor elkezdte megcsonkítani. Minden csupa vér volt körülötte, a vörös tócsa egyre nagyobb és nagyobb lett a szoba közepén. Sorban levagdosta az ujjait a kezén, majd a lábán, aztán egyre nagyobb darabkákat vágott le belőle: a csuklóját, a lábfejét, az alkarját, a lábszárát és így haladt egyre feljebb. Egyre rosszabbul lettem. A díszpárnáért nyúltam és magamhoz szorítottam. Legutoljára az áldozata fejét választotta el a testétől. Hirtelen éreztem az epét felszökni a torkomba, de sikerült leküzdenem a hányingert.
Hiába próbáltam behunyni a szemem, eltakarni a párnával, az izmaim egyszerűen nem engedelmeskedtek nekem, nem bírtam elfordítani a tekintetem. És tudtam is az okát: ez a lány túlságosan is hasonlított Norára. Hullámos szőke fürtök, nagy sötét szemek, amik üresen merednek előre, és a csonka test. Előbb csordultak ki a könnyeim, minthogy megállíthattam volna őket. Halkan sírtam, viszont az egész testem beleremegett. Ismét felszínre törtek a borzalmas emlékek arról a rettenetes napról. A gombóc a torkomban egyre nagyobb és nagyobb lett, alig kaptam levegőt. A szívemen egy hatalmas űr tátongott, csordultig töltve szomorúsággal, kétségbeeséssel, félelemmel, bűntudattal
- Hé!- szólított meg Alex kedvesen, miközben gyengéden végigsimított a hátamon. –Miért sírsz? Ez csak egy film. Semmi baj.
Nem szóltam semmit. Továbbra is a hátamat simogatta, de nekem ennél most sokkal többre volt szükségem. Becsültem, amiért tartotta magát a megállapodásunkhoz, de ebben a helyzetben ne tegye. Mindennél jobban vágytam a vigasztaló szavakra, hogy valaki megöleljen, hogy érezzem a szívverését, ne engedjen el, és azt mondja: Semmi baj. Minden rendben lesz. Csak erre vágytam. Félredobtam a párnát, és magamhoz húztam. Szorosan a karjába zárt, és megnyugtató szavakat suttogott. Közben a filmet is leállította, én viszont csak sírtam és sírtam egyre keservesebben. Olyan erővel markoltam a pólóját, hogy az ujjaim már elfehéredtek. Amikor jobban remegni kezdtem még erősebben szorított magához, talán ennél közelebb már nem is nagyon kerülhettünk volna egymáshoz. Éreztem a testéből áradó meleget, a kölnije kellemes illatát, mély hangja lassacskán megnyugtatott. A sírásom kezdett alábbhagyni, az emlékképek kezdtek elhomályosulni előttem. Alex még mindig a hajamat és a hátamat simogatta.
- Mi történt, Elena? Ennyire nem ijesztő ez a film –szólalt meg halkan, és kicsit eltolt magától, hogy rám nézhessen, én azonban lehajtottam a fejem, a hajam az arcomba hullott.
- No…Nora. –nyögtem erőtlenül az ölemben pihenő kezeimet bámulva, ahogy egy sokkal nagyobb kéz közelít feléjük, majd gyengéden megszorítja.
- Tudom, hogy te találtad meg –szólt együttérzéssel a hangjában. persze, hogy tudja. Hiszen mindenki hallott róla. –De… miért törtek így elő ezek az érzések vagy a rémképek?
- N…nézd meg jobban a…azt a lányt –szipogtam, mire a képernyőre fordította a tekintetét, és hang nélkül visszapörgetett pár képkockát. Élesen kifújta a levegőt, majd inkább kinyomta a készüléket.
- Igazad van, tényleg hasonlít. Viszont Ő nem Nora –nyomta meg a „nem” szócskát.
- Igazad van, de… de egyszerűen annyira hasonlít, és én… én… - ismét fuldokolni kezdtem a könnyeimtől.
- Mi történt?- jelent meg Liz mellettünk. –Alex, mit műveltél?!
- Én? Semmit –tiltakozott, de a feketeség máris távolabb húzott tőle, és magához vont.
- Mi a baj?- kérdezte tőlem gyengéden.
- A…Alex… - kezdtem, azonban dühösen közbeszólt.
- Tudtam! Mit műveltél vele?- kiabált a bátyjára.
- Nem –szólaltam meg fáradtan. –A…azt akartam kérdezni, hogy elmondanád-e helyettem.
- Persze –felelte gyengéden. –Menj fel, és aludj inkább, rendben?- kábán bólintottam, majd felálltam.
- Jó éjszakát!- köszöntem el egy halvány mosollyal az arcán, amit biztatón és szokatlanul őszintén hatott.
- Nektek is –intettem bágyadtam. Liz aggodalmasan fürkészett, ám végül ő is elmotyogott egy „aludj jól” féleséget.
- Majd később még benézek, rendben?- Alex kérdésére csak kábán bólintottam, majd felsétáltam a lépcsőn egyenesen a szobámba.
A zuhany alatt próbáltam megtisztítani a fejem a sötét gondolatoktól, a fájdalmas emlékektől, azonban nem ment könnyen. Végül inkább igyekeztem nem gondolni semmire, teljesen kiürítettem az elmémet, és csak a forró víz megnyugtató csobogására gondoltam. Sokáig masszíroztam a bőrömet a vanília illatú tusfürdőmmel, majd még tovább verettem magam a gőzölgő vízzel. Aztán hirtelen arra eszméltem fel, hogy nem kéne ennyire pazarolnom a vizet, főleg, hogy nem is otthon vagyok. Elzártam hát a csapot, majd egy puha törölközőbe csavarva a testem, visszamentem a szobámba, és belebújtam a meleg pizsamámba. Felkötöttem a hajam a fejem tetejére, mert zavart, majd bevackoltam magam az új ágyamba. Furcsa volt, és ismeretlen. A paplan nem a megszokott illatot árasztotta; liliomos öblítő és enyhe vanília aroma. Ez esetben inkább rózsa és enyhe jellegzetes szekrényszagot hordozott magával a narancssárga szövet. A villanyokat leoltottam, azonban sehogy sem akart álom jönni a szememre. Csak feküdtem, és bámultam a plafont, ki tudja meddig.
Halk kopogás hasított a csendbe, majd hallottam, ahogy nyílik az ajtó. Mikor odafordultam, csak egy sötét sziluettet láttam, ez alapján nem tudtam volna megmondani ki az. Viszont nem is kellett volna odanéznem, hiszen nagyon is jól tudtam, az illető kilétét.
- Hahó!- suttogta. –Alszol már?
- Nem –nyögtem fel, és inkább lehunytam a szemem.
- Minden rendben?- éreztem, ahogy a matrac mellettem besüpped a súlya alatt.
- Nem –ismételtem magam.
- Jobban vagy egy kicsit?
- Talán… nem. Nem igazán.
- Mindenre nemmel fogsz válaszolni?
- Nem –feleltem, mire halkan elnevettük magunkat. –Hány óra?
- Éjfél múlt –felelte, miután megnyomta az ágy melletti éjjeliszekrényen lévő telefonom gombját, így pár másodpercre kivilágosodott a képernyő.
- Hogyhogy most jöttél?
- Miért? Talán eddig azért nem aludtál, mert rám vártál?- kérdezte, és bár nem láttam az arcát, a hangja arra utalt, hogy mosolyog.
- Persze. Ennyire ne szállj el!- nevettem fel. –Figyelj… Szeretnék bocsánatot kérni a korábbi kitörésemért. 
- Szeretnél beszélni róla?- kérdezte óvatosan.
- Nem is tudom. Már elmeséltem párszor a dolgot a rendőrségnek, a családomnak, és még másoknak is, de sosem lett könnyebb. Mindig, amikor visszaemlékezek olyan, mintha visszamennék az időben és újra átélném a történteket. 
- Nem kell elmondanod. Csak felajánlottam, ha esetleg ki akarod önteni a lelkedet. De ha ez neked tényleg ekkora traumát okoz, akkor nem erőltetem, ne aggódj –nyugtatott meg, nyomatékként pedig gyengéd csókot lehelt a homlokomra. Talán egy kicsit tovább időzött ott az ajka a szükségesnél, de kivételesen nem zavart, hogy hozzám ért. Szükségem volt az ilyen gesztusokra. Nem pont rá, mint emberre, csupán egy kis törődésre. Ugyanakkor azok után, ami korábban történt, és hogy most itt van mellettem, talán fordulatot hoz a kapcsolatunkba. Legalábbis én ezt érzem. 
- Köszönöm –szóltam hálásan. –És azt is, hogy itt vagy mellettem. Most is, és a filmnél is. –Eddig csukva volt a szemem, most azonban kinyitottam, és ránéztem.
- Ugyan már –mosolyodott el, és elsimított egy kósza hajtincset, ami kiszabadult a lófarkamból. –Ez csak természetes.
- Nos, az eddigi kapcsolatunkat tekintve nem tűnik olyan természetesnek –jegyeztem meg. –Vagy ezzel próbálsz bevágódni nálam?
- Nos, az tény, hogy azt szeretném, hogy jobban kedvelj, viszont akkor és ott nem ez vezérelt –felelte miközben én felültem az ágyon, hogy azonos szinten legyünk. Felkapcsoltam az olvasólámpát, ami halvány sárgás fénnyel borította be a szoba kis részét.
- Valóban?
- Nagyon rám ijesztettél –vallotta be. –Csak meg akartalak vigasztalni, de féltem, hogy ha megölellek, akkor eljátszom az esélyemet. Először csak egy próbának hittem. De aztán amikor megöleltél, és észrevettem, hogy tényleg sírsz, csak azt akartam, hogy neked a legjobb legyen –bizonygatta, és megszorította a kezem.
- Köszönöm.
- Nincs mit köszönni ezen –vont vállat. – Megpróbálsz aludni? Szerintem jót tenne.
- Az elmúlt órákban is ezt próbáltam, de nem igazán jött össze.
- Az segít, ha itt maradok?- kérdezte kaján vigyorral az arcán.
- Úgy végképp nem tudok aludni, ha néznek. És melletted nem is biztos, hogy lenne bátorságom elaludni. 
- Most miért?- nézett rám ártatlan arccal, viszont a szemében láttam a játékos csillogást.
- Szerintem ezzel te is tisztában vagy.
- Vannak tippjeim –vigyorodott el. –Ez esetben viszont, akkor visszamegyek a birodalmamba.
- Birodalom alatt a szomszéd szobára gondolsz?
- Pontosan. Ha kellek, tudod, hol találsz – kacsintott majd feltápászkodott az ágyról.
- Persze. Jó éjszakát - intettem. 
- Jó éjszakát. Aludj jól!- lehajolt és adott egy puszit az arcomra, majd elhagyta a helyiséget.
Leoltottam a villanyt, majd kényelmesen elhelyezkedtem. A szemeim lecsukódtak, és bár sokáig ismét csak forgolódtam, végül csak sikerült elaludnom. Persze ha tudtam volna, hogy a szellemvilágban mi vár rám, talán nem is kíséreltem volna meg, hogy az álmok erdejébe lépjek.

2015. szeptember 19.

Előzetes: Katherine nyomában - 21. fejezet

Sziasztok, drága Kiválasztottak!

Megérkezett a következő fejezet előzetese! Igyekszem nem sokáig elmaradni magával a résszel, illetve hamarosan érkezik a kvíz is! :)

Köszönöm szépen az új feliratkozókat, kommenteket, pipákat, igazán hálás vagyok! :)


További szép hétvégét Mindenkinek!
Ezer csók és ölelés,
Vivienn J. 

Ui.: Ebben a fejezetben Alex nagy szerepet kap majd.

~*~

"...A díszpárnáért nyúltam és magamhoz szorítottam. Legutoljára az áldozata fejét választotta el a testétől. Hirtelen éreztem az epét felszökni a torkomba, de sikerült leküzdenem a hányingert. Hiába próbáltam behunyni a szemem, eltakarni a párnával, az izmaim egyszerűen nem engedelmeskedtek nekem, nem bírtam elfordítani a tekintetem. És tudtam is az okát: ez a lány túlságosan is hasonlított Norára. Hullámos szőke fürtök, nagy sötét szemek, amik üresen merednek előre, és a csonka test. Előbb csordultak ki a könnyeim, minthogy megállíthattam volna őket. Halkan sírtam, viszont az egész testem beleremegett. Ismét felszínre törtek a borzalmas emlékek arról a rettenetes napról. A gombóc a torkomban egyre nagyobb és nagyobb lett, alig kaptam levegőt. A szívemen egy hatalmas űr tátongott, csordultig töltve szomorúsággal, kétségbeeséssel, félelemmel, bűntudattal..."

2015. szeptember 13.

Innocence díj - Mozgalom az elfeledett blogokért

Sziasztok, drága Kiválasztottak!


Hozzám is eljutott a legújabb BloggerAward, ami ismét egy nemes célt szolgál, avagy az elfeledett, elhanyagolt blogokért próbál tenni. Nagyon köszönöm Samantha Row-nak, hogy gondolt rám!

Kicsit hasonlít a Dorothy Award-hoz, bár a konkrét szabályok eltérnek. Remélem, ez sikeresebb lesz és komolyabban veszik, ugyanis a fentebb említett díj kapcsán azt tapasztaltam, hogy sokakat nem érdekel. Lehet, hogy akik továbbküldik nekik őszintén kíváncsiak a véleményükre, ám nekik már elegük van abból hogy mindenki blogját elolvassák és írjanak róla. Tényleg szívből remélem, hogy ezt komolyabban fogják venni. Na de akkor lássuk is.

Szabályok:
  • Megköszönöd annak, akitől a "díjat" kaptad, hiszen ennyi mindenkinek jár, és az alapműveltség részre.
  • Beleolvasol annak a blogjába, akitől kaptad. Ha tetszik, hagyj nyomot magad után, hiszen ennyit megérdemel, főleg, ha a tetszésedet is elnyerte! Ha nem, akkor ezt kihagyhatod.
  • Írj három dolgot, ami tetszett a történetben, vagy az íróban!
  • Írj két dolgot, amin viszont még javíthatna! Ennél a lépésnél figyelj, hogy ne legyen bántó, és a tanácsaid építő jellegűek legyenek!
  • Írj egy kis ajánlót, hogy mit gondolsz összességében a blogról, kinek ajánlod stb.
  • Küldd tovább embereknek, de figyelj, hogy legyenek köztük olyanok, akik szerinted jól írnak, de nem kapnak elég figyelmet! Küldheted híresebb blogoknak is, így többen megtudhatják, hogy van ez a mozgalom, és persze az ő történeteiket sem ismeri mindenki, egy kis plusz mindenkinek jár! Csak kérlek, figyelj arra, hogy annak már ne küldjétek, aki 40-szer megkapta.
  • Rakjátok majd ki a blogotok modulsávjába ezt a képet, de úgy, hogy erre a bejegyzésre mutasson!

Ami tetszett:
  1. Az első részben remekül fokoztad az izgalmat, az utolsó mondat igazi csattanó volt.
  2. Szépen fogalmazol, választékosan írsz, igazán megkapó.
  3. A történet érdekes és egyedi, még nem találkoztam hasonló alaphelyzetű, témájú bloggal - pedig rengeteg blogot olvastam már. 
Amit javasolnék:
  1. A vesszőhibák elkerülése végett nézesd át valakivel a részeket. Ne aggódj, nem túl zavaró, csak nekem a vesszők a mániáim (bár nálam sem mindig tökéletesek).
  2. Lehetnének  hosszabbak a fejezetek.:)
Összegzés, ajánló:

Összességében egy megkapó, jól felépített történetet olvashattam, ami még csupán az elején tart, mégis rengeteg lehetőség rejlik benne. Az alapötlet mindenképpen egyedi és érdekes, a kivitelezéssel sincsen semmi gond. Azoknak ajánlanám, akik az egyediséget kutatják, ugyanakkor nem riadnak vissza a halál és a depresszió témájától.

Akiknek küldöm:

2015. szeptember 12.

Katherine nyomában - 20. fejezet + a TSF játék infói

Sziasztok, drága Kiválasztottak!

Még mielőtt elkezdődne a fejezet, szeretném megköszönni, hogy ennyien kitöltöttétek eddig a kérdőívet, tényleg nagyon sokat segítetek! :) Nagyon sok pozitív visszajelzést is kaptam, amikért külön köszönet, illetve igyekszem megfogadni a tanácsaitokat is (pl kevésbé elhanyagolni a blogot, amennyire az időm engedi, gyakrabban próbálok részeket hozni, bár ez szintén idő függő stb.). Továbbra is van erre lehetőség, akinek kedve és ideje van, nyugodtan mondja el a véleményét! :)

Nyugi, ez a kérdőív talán egy "Író kérdez - Olvasó válaszol" dolognak tűnhetett, ám nem ez a 70 feliratkozós játék. Sokan szavaztatok a Facebook csoportban, és a többség döntése alapján a TSF játék nem más, mint a TSF kvíz *taps taps taps* Köszönöm, hogy voksoltatok!:)
Azoknak, akik nem hinnék el az eredményt, íme a szavazás:

A játék menetéről, illetve a díjazásról majd az ezzel kapcsolatos posztban olvashattok, ami már konkrétan a kvíz lesz. Már dolgozom rajta, ám nem tudom megmondani pontosan mikor érkezik.

Addig is jó szórakozást a fejezethez! Várom a véleményeket!:)

Ezer csók és ölelés,
Vivienn J.

~*~

Ahogy láttam, a felnőtteken kívül mindenki meglepődött vendégünk kilétén, pedig azt hittem, én vagyok az egyetlen, aki nem tudta, hogy ma idejön. Nos, tévedtem.
- Jó estét mindenkinek!- sétált oda az asztalhoz elegáns léptekkel, majd lerakott rá egy vaskos mappát. –Tudom, hogy valamennyi jelenlévőt meglepte az érkezésem, azonban fontos dolog miatt vagyok itt –kezdett bele, mi pedig csendben figyeltünk. Még mindig nem tértem teljesen magamhoz a meglepetéstől. –Értesültem a betörésekről a Danken birtokon, ahogy arról is, hogy a család határozatlan ideig a Sullivan birtokban fog élni. Azonban, szívből remélem, hogy ez az aprócska változás nem fogja befolyásolni a műsor készítését.
- Természetesen azon leszünk–bólintott Mr. Sullivan. 
- Nos, mindazonáltal, Mrs. Tisdale engedélyével felszereljük a kamerákat az ő birtokukon is, és talán ez a nyomozást is elősegítheti. A felvételeket a rendőrség rendelkezésére bocsátjuk –erre a kijelentésre házigazdánk csak bólintott. –Természetesen ez továbbra sem egy valóságshow. Nem áll szándékunkban a képernyőre vinni az esetleges közelebbi kapcsolatokat a két család között most, hogy egy fedél alatt élnek. Persze ez nem jelenti azt, hogy bizonyos esetekben nem teszünk kivételt. Ha lassan halad a nyomozás, ez esetben is kénytelenek vagyunk kitölteni a műsoridőt. 
- Viszont ezeket a felvételeket sem hozzák nyilvánosságra a beleegyezésünk nélkül, igaz?- kérdeztem. A nő olyan tekintettel nézett rám, mintha számított volna arra, hogy akadékoskodni fogok.
- Természetesen. Ez áll a szerződésben –bólintott egy műmosoly kíséretében. –Most pedig azért vagyok itt, hogy mindenkivel ismertessem a műsor menetét. Ugyanis nem csak annyiból fog állni az egész, hogy felszereltük a kamerákat, rögzítünk mindent, megvágjuk, közvetítjük és ennyi.
- Mert mi van még?- kérdezte Alex unottan, mire az anyja egy rosszalló pillantást vetett rá. Kivételesen viszont egyetértettem Seggfejjel. Mi lehet még? Ennyi nem elég?
- Kutatni is fogunk, és ebben lehet, hogy majd a segítségeteket kérjük, esetleg igénybe vesszük a könyvtárat. És bizonyos esetekben interjút is kell majd adnotok –az utolsó mondatánál mindenkinek fennakadt a szeme.
- Hogy interjút?- kérdezte Liz sápadtan. 
- Igen. De nem kell aggódni, nem biztos, hogy mindenki sorra fog kerülni. Csak néhány ember és nem olyan gyakran. És persze a legendáról lesz szó. Csak semmi személyes –ezúttal barátságos mosolyt küldött Liz felé. Hm. Ezek szerint csak engem nem kedvel? Lehet. Viszont én sem kedvelem őt.
- Én örömmel adok interjút akár a magánéletemről is –kacsintott Alex Lanára egy csábító mosoly keretében.
- Mindjárt gondoltam, Alexander –mosolygott vissza rá. Én persze csak kapkodtam köztük a tekintetem. Ez nekem új.
- És akkor pontosan hol is vannak ezek a kamerák?- kérdezte Logan, mire Miss Festettszőke kénytelen volt elszakítani a tekintetét Alextől, aki ezt követően azonnal rám pillantott. Felvont szemöldökkel meredtem rá, mire szélesen elvigyorodott. Bárcsak tudnám, mi jár ilyenkor a fejében!
- Nos, igen. Ez lett volna a következő napirendi pont. Most körbejárjuk a házat, és megmutatom az összes titkos kamerát. A legtöbb el van rejtve, így ha nem keresi az ember, biztosan nem veszi észre –magyarázta, majd elindult kifelé a házból, intve, hogy kövessük.
A ház minden oldalán volt egy-egy kamera, és a kert különböző pontjain is, így az egész területet nyomon tudják követni. A házban is szinte minden helyiség fel volt szerelve egy vagy két kamerával: az előszoba, a nappali, a faburkolatú lépcsőkorlátok, a két kanyarodó falépcsősorral szemközti fal, az étkező, mindenki szobája, a könyvtár, a folyosók… Még szerencse, hogy a fürdőszobákban nem üzemeltek be egyet sem. Vagyis remélem… A kis túra végén még mondott pár dolgot ezzel az egésszel kapcsolatban, majd végre távozott.
- Azt hittem, már sosem megy el –feküdtem el a fekete bőrkanapén a nappaliban. Liz a fotelben ült és a tévét kapcsolgatta, majd végül az MTV-n állapodott meg, és kicsit lehalkította a zenét.
- Nekem mondod? Már nagyon idegesít ezzel a művigyorral meg a plázacica külsejével.
- Ezek szerint nem én vagyok az egyetlen, aki nem kedveli –jegyeztem meg mosolyogva.
- Ki nem állhatom már az első pillanattól fogva.
- Pedig szerintem Ő kedvel téged. Legalábbis nekem úgy tűnik, ugyanis engem eléggé látványosan utál.
- Szerintem egyedül Alex kedveli. Szinte csorog a nyála –forgatta a szemeit.
- Még hogy felhagyott a csajozással –vetettem rá egy „én megmondtam” mosolyt.
- Vagy csak féltékennyé akar téged tenni.
- Azt kétlem. De még ha ezzel is próbálkozna, akkor sem válna be, ugyanis nem érdekelnek a nőügyei.
- Nem tudom, mit akar ezzel. Én csak elmondom, amit gondolok –vont vállat. - Az is lehet, hogy több vasat akar tartani a tűzben. –Erre a kijelentésre felhorkantam.
- Na, ezt viszont már el tudom róla képzelni. És ahogy észrevettem, a szöszi nagyon vevő rá.
- Ez nekem is feltűnt. Meg sem lepődnék, ha egyik reggel a bátyám szobájából jönne ki –nevetett fel. 
- Tényleg? És mi van a kamerákkal? Vagy egy kis műsort akarnak?- nevettem vele.
- Ki tudja. De szerintem a nő el tudná intézni, hogy kikapcsolják a kamerát a szobában pár órácskára.
- Inkább ne, ugyanis én vagyok a szomszédban –húztam el a számat. –Nem igazán vagyok kíváncsi az átszűrődő hangokra.
- Hát, pedig sosem lehet tudni, mi vár rád éjszakánként a szomszédjaként.
- Inkább váltsunk témát, oké?
- Hát jó. Nézünk filmet?- csillant fel a szeme az ötlettől.
- Oké. Mit javasolsz?
- Horror?- kérdezte vigyorogva.
- Benne vagyok. –Nem rajongok kimondottan a horrorfilmekért, viszont társasággal szívesen megnézek egyet néha-néha.
- Nagyszerű! Akkor csinálok nassolnivalót –állt fel, majd elsietett a konyhába. Én addig csukott szemmel pihengettem. Hirtelen megéreztem, ahogy a bőrülő besüpped Liz alatt.
- Ez gyorsan ment. Akkor mit nézünk? –kérdeztem, mire megéreztem az arcát közel az enyémhez. Ez biztosan nem Liz, felismerem a kölnit. A szemeim azonnal kipattantak.
- Én épp azt nézem, amire már hónapok óta a legjobban vágyom –suttogta a fülembe.
- Már megmondtam, hogy ne gyere a személyes terembe –megpróbáltam eltolni a mellkasánál fogva, viszont nem hagyta magát. 
- Ugyan már, Cukorfalat. Csak azt ne mondd, hogy nem szeretsz a közelemben lenni –simított végig a combomon. Még szerencse, hogy a farmerem anyagán keresztül nem éreztem annyira az érintését.
- Pedig ezt mondom –toltam kicsit erőszakosabban, s ezúttal engedett is.
- Miért néztél rám olyan ferde szemmel korábban?- kérdezte hirtelen.
- Mikor?
- Amikor itt volt Miss. Moore.
- Nem néztem rád ferde szemmel.
- Dehogynem. Talán nem féltékeny vagy?- vigyorodott el.
- Ne álmodozz –feleltem flegmán. Hol van már Liz? Mentsen ki innen! Most!
- Pedig le merném fogadni, hogy az vagy –folytatta.
- Hát akkor ezt a fogadást elvesztenéd.
- A szád lehet, hogy ezt mondja, viszont a szemed nem.
- A szemem nem mondd semmit.
- Számomra viszont igen. Ez a mély tengerkék tekintet…
- Mindig ilyen a szemem, nem értem mi bajod van vele.
- Ó, nekem semmi bajom sincs vele. Csak arra akartam kilyukadni, hogy látom bennük a vágyat, amikor hozzád érek –mondta, majd végigsimított az oldalamon. Elhúzódtam, amennyire a kanapé engedte. Belepréselődtem a bőrbe. –Mint most.
- Miféle vágyat?- horkantam fel. –Alex! Mostantól ez lesz mindig, amikor találkozunk, mialatt itt élünk?
- Mit értesz az „ez” alatt?
- Azt, hogy bepróbálkozol, holott én már nemegyszer a tudtodra adtam, hogy nem akarok tőled semmit.
- Korábban a szobádban nem éppen így láttam.
- Mert szerinted azt komolyan gondoltam?
- Nem vagy te ilyen jó színész, Cukorfalat.
- Azt te csak hiszed, Seggfej. 
- Mivel büntesselek most meg?- vigyorodott el, mire szemforgatva a plafonra meredtem.
- Nem kell semmivel sem büntetned.
- Ó, dehogynem. A fizikaóráink mostanában unalmasak, mivel rám sem nézel.
- Talán nem véletlenül.
- Viszont ezúttal dupla büntetés jár, aranyom –jelentette be.
- Mégis miért?- kérdeztem értetlenül.
- A Seggfej megnevezés miatt az egyik, a másik pedig a korábbi kis akciód miatt –felelte miközben felállt mellőlem, majd hirtelen mozdulattal felkapott a vállára. Sikítva kapálózni kezdtem.
- Mit művelsz?! Tegyél le azonnal!- kapálóztam össze-vissza, mire lefogta a lábaim.
- Megjöttem a… poprconnal?- érkezett meg Liz egy nagy tál rágcsálnivalóval, a szeme azonban fennakadt a mi kis jelenetünkön.
- Liz! Végre! Segíts!- kérleltem, miközben a bátyja elindult velem az emelet felé.
- Alex, hagyd már békén szegény lányt!- szólt rá, viszont ezen kívül nem igazán tett semmit a szabadulásom érdekében.
- Sajnálom húgi, de a barátnőddel vagy egy kis befejezetlen ügyünk –közölte vele immár a lépcsőn felfelé tartva.
- Alex, ne csináld! Hozd vissza most azonnal!- kiáltotta a lépcsősor aljáról.
- Nem, nem, nem. Ő most határozatlan ideig az enyém.
- Liz! Csinálj már valamit!- sipákoltam tovább. Hiába ütöttem a hátát teljes erőből, meg sem rezzent. A lábamat pedig túl szorosan fogta ahhoz, hogy megrúghassam. 
- Sajnálom! Mondtam már, hogy ez egy hímsoviniszta birodalom!- kiáltotta utánam, viszont a hangjából azt hallottam ki, hogy szórakoztatja a dolog.
- Kösz a semmit!- kiáltottam még, miközben már elrablóm az ajtót nyitotta. Amint beléptünk, észrevettem, hogy ez bizony nem az én szobám. Az övé. Halványzöld falak, zenekarok, filmek és hiányos öltözetű nők plakátjai, egy rendetlen íróasztal, hatalmas ruhásszekrény tükörrel az oldalán –miért nem lep meg? -, plazmatévé a falra függesztve, néhány családi és baráti fotó, és persze a szoba közepén elhelyezkedő franciaágy. Még a vállán voltam, amikor megfordult, hogy bezárja az ajtót, így volt időm szemügyre venni a helyet. Ahogy elindult velem beljebb a szobába, az egyik falon képregény rajzokat pillantottam meg. Nem azokat a képregényekből kitépett lapokat, vagy nyomtatottakat, hanem saját készítésűeket.
- Te rajzolsz?- kérdeztem el is feledkezve arról, hogy szabadulni akarok innen. 
- Hát…néha szoktam. Képregényeket –láthatóan meglepte a kérdésem.
- Megnézhetem esetleg?- kérdeztem. Nagyon sóhajtott, de végül letett a földre. Odaléptem a falhoz, majd tanulmányozni kezdtem a műveit.
- Ezeket is te csináltad, igaz?
- Igen –bólintott, és kissé elpirult. Még sosem láttam ilyennek. Ha nem ismerném jobban, azt mondanám, hogy kisfiúsan szégyenlős. Ilyenkor olyan imádnivaló, hogy ha nem utálnám, talán hajlandó lennék megfontolni, hogy jó viszonyban legyünk. Azonban sajnos a másik éne dominál, amit egyszerűen ki nem állhatok.
- Nagyon jók.
- Tényleg? Tetszik?
- Igen –bólintottam mosolyogva. –Miért, ez olyan hihetetlen?
- Inkább csak meglepő - mosolyodott el Ő is, majd kócos fürtjeit átszántotta az ujjaival. 
- Mégis miért?
- Azt hittem, nem kedvelsz.
- Ez a tény még nem zárja ki, hogy a rajzaid tetszenek, nem igaz?
- Jogos.
- Most rád sem ismerek –vallottam be.
- Ezt hogy érted?- nézett rám értetlenül, az arcába pedig még több vér szökött.
- Most olyan szerény vagy. Pedig általában eldicsekedsz, hogy milyen tehetséges vagy ebben meg abban…
- Nem tartom magam olyan tehetséges rajzosnak –vallotta be.
- Miért mondod ezt? Hiszek ezek tényleg nagyon jók - nyomtam meg a „tényleg” szócskát.
- Komolyan mondod?
- Igen. Hidd el, én az ilyenekkel nem szoktam viccelni. Elvégre én is rajzolok. És ami jó, az jó.
- Viszont mást nem tudok rajzolni. Csak képregény- és mangafigurákat –vont vállat.
- Ugyan már. Tehetséged van hozzá, innen már csak gyakorlás kérdése –biztattam. Tényleg nagyon tehetségesnek tartom. Ahogy tovább nézegettem a falat, a szemem megakadt egy képregény borítónak szánt alkotáson. „The Chosen one”, azaz „A Kiválasztott”. Egy lány látható a képen egy erdőben, amint egy tőrt szorongat a markában, és könnyes szemmel mered előre. Azonban ez a lány megszólalásig hasonlított rám. Még a lélegzetem is elakadt, és ezt Alex is észrevett, mivel gyorsan elém lépett.
- Az… az semmi. Ne is törődj vele… Én csak… - próbált magyarázatot találni, viszont nem igazán akart sikerülni.
- Te lerajzoltál engem egy képregényhősnek?- kérdeztem halvány mosollyal az ajkamon. Nem láthatja rajtam, hogy ettől most megrémültem. A legenda, az erdő, a tőr, ami a hiányzó bizonyíték, ez a cím, és én… Ez nem jelent jót. Ezek szerint sejti, hogy én lehet az. Persze minden lehetséges dolog összejátszik ellenem. Onnantól kezdve, hogy rájött, a Danken kastélyban élek, minden nyíl rám mutatott.
- Hát… mondhatjuk. 
- Tényleg hasonlít rám. De… miért pont így rajzoltad meg?
- Ismered Katherine legendáját, nem igaz?- kérdezte, mire bólintottam. –Ugyebár a legendát csak a bizonyos „Kiválasztott” fejtheti meg, és te eléggé hasonlítasz Katherine-re, ráadásul a kastélyban élsz.
- És miért sírok? Mi az a tőr a kezemben?
- Nos, ez már a saját képzeletem szüleménye – nevette el magát erőtlenül.
- Ezt hogy érted?
- A Kiválasztottnak meg kell ölnie a Mestert, aki úgymond a gonosz ebben a történetben. És… Hát tudod, hogy nem kedvelem a Donovanokat, főleg Damient nem…
- És a képzeletedben őt állítottad be a Mesternek?
- Hát tulajdonképpen igen. 
- És miért sírok?
- Ahogy megfigyeltem eléggé odavagy a Donovan gyerekért. Viszont nem azért, mert megölted a szerelmedet. Azért sírsz, mert egy szörnyetegbe szerettél bele, és mert rossz érzés volt megölni egy embert, még akkor is, ha az az ember éppen a te életed akarta kioltani.
- Érdekes gondolatmenet. És van jófiú is a történetben? Ha jól emlékszem a legendára, említ egy bizonyos „Testőr”-t is.
- Mit gondolsz, ki lehet?- mosolygott le rám.
- Tudhattam volna, hogy magadra vállalod a hős megmentő szerepét.
- Én már csak ilyen szerény vagyok –vigyorodott el.
- És ebből a sztoriból rendes képregényt is csináltál?
- Nem –csóválta a fejét. –Csak néhány jelenetet rajzoltam meg, amihez éppen kedvem volt.
- És megmutatod?- kíváncsiskodtam.
- Talán később –felelte némi hezitálás után.
- Miért nem?- kérdeztem.
- Mert ki kell válogatnom amiket láthatsz, és amiket nem láthatsz.
- Tessék?- nevettem fel kínosan.
- Jól hallottad.
- Oké, én látni akarom az összeset. Miket rajzoltál, hogy nem láthatom?
- Addig örülj, amíg nem tudod –villantott felém egy mindet tudó vigyort.
- Alexander Seggfej Sullivan, azonnal megmutatod, miket képzelegtél rá azokra a lapokra!- parancsoltam rá.  
- Ahogy óhajtod –sóhajtott, majd közelebb lépett hozzám, és gyengéden végigsimított az arcomon a kézfejével.
- Most mégis mit csinálsz?
- Megmutatom az egyik jelenetet –felelte egyre közelebb hajolva hozzám, miközben a szemei is lecsukódtak. Csak pár milliméter választottam el az ajkainkat, mikor megállítottam.
- Pontosan milyen jelentet rajzoltál meg kettőnk között?- húztam fel a szemöldököm.
- Éppen azon vagyok, hogy ismertessem –válaszolta, majd ismét közeledni kezdett, azonban megint megállítottam.
- Alex. A rajzot mutasd meg. –Nehezen álltam meg, hogy ne vágjam pofon.
- Pedig reméltem, hogy érdekesebbé tehetjük a dolgot –húzódott el csalódottan.
- Pedig nem fogjuk –jelentettem ki határozottan.
- Azt majd még meglátjuk –kacsintott, majd megfordult és az íróasztalához ment. Ott kihúzott egy fiókot, majd rövid kutatás után egy fekete mappát húzott elő. –Ülj csak le, nyugodtan –mutatott az ágya felé.
- Szóval megmutatod az összeset?- kérdeztem, miközben helyet foglaltam mellette a sötétzöld ágytakarón.
- Parancsolj –nyújtotta át az egész mappát a tartalmával.
- Ebben csak ebből vannak jelenetek?
- Igen. Most viszont kíváncsi leszek a reakcióidra –mosolyodott el gazfickó módra.
- Akkor lássuk –sóhajtottam, majd kiemeltem a lapokat.
Az első néhány képpel még semmi bajom nem volt. Találkozásokat ábrázoltak az egyes szereplőkkel, utána pedig egy verekedés Alex és Damien között. Erre a valóságban is volt már példa. Nos, ezután következtek azok a képek, amelyeket szívesen demonstrált volna… Alex és én kéz a kézben sétálunk, végigsimít az arcomon a holdfényben, csókolózunk. Ezután újból viszonylag normális jelenetek jöttek: Damiennel összemosolygunk, miközben Alex féltékenyen figyel minket a háttérben; amint éppen egy maszkos alakkal küzdök; ahogy egy naplót olvasok; és egy kép, amin azt a tőrt vizsgálom, ami a borítóterven is látható. Bár az álombélire kicsit sem hasonlít a markolata. És persze ez után következett az, amitől elkerekedtek a szemeim, az alkotó pedig önelégülten mosolygott rám. Az első képen egy asztalon ülök, egy fekete, csipkézett ruhában, aminek a szoknyarésze merészen rövid,emellett eléggé fel van húzva. Előttem Alex áll kigombolt ingben, a keze a csupasz combomon, és csókolózunk. A következőn már egy hálószobában állunk, mindkettőnkön csak fehérnemű van, és a nyakamat csókolgatja. Csak azt tudnám, hogyan tudta úgy megrajzolni az arcomat képregényként, hogy ilyen jól kifejezze, hogy mennyire élvezem a dolgot. Bár ez a valóságban nem lenne így, természetesen. És az utolsó kép verte ki nálam a biztosítékot. Az még rendben van, hogy semmi olyat nem ábrázol a kép, viszont a kettőnk közti ágyjelenet sok! Még akkor is, ha takaró takarja a konkrét testrészeket, vagy az én esetemben éppen Ő. 
- Ezt nem gondolhattad komolyan!- lóbáltam meg előtte az utolsó „alkotását”.
- Pedig de –vigyorgott. És ennyit a szégyenlős énjéről. 
- És feltételezem, épp ezt készültél demonstrálni –meredtem rá dühösen.
- Hé! Azért nem készültelek megerőszakolni –kezdett el tiltakozni. - A csókig szerettem volna elmenni, és csak ha te is tényleg akarod, akkor tovább. Nem vagyok vadállat! És mélyen bánt, hogy ilyesmit feltételeztél rólam. –Teljesen komoly volt, és őszintének, csalódottnak látszott. Most ezek szerint megbántottam?
- Jó, oké ne haragudj. De azért, ezek a rajzok… megleptek. És tudod, nem éppen olyannak ismertelek meg, aki nem lenne képes lefeküdni velem.
- Hát képes is lennék rá, de mint már mondtam, csak akkor, ha te is akarod. Vagy legalábbis nem ellenkezel.
- Jobb, ha előre szólok, hogy ilyen nem lesz.
- Azt majd még meglátjuk –kacsintott. Ez a védjegye? –Van egy olyan érzésem, hogy hosszú ideig élünk egy fedél alatt mi ketten.
- Én is attól tartok –sóhajtottam fájdalmasan.
- Kicsi lelkesedést azért igazán színlelhetnél a kedvemért –jegyezte meg sértetten.
- Ne haragudj. Annyira örülök, hogy együtt fogunk élni. Komolyan. Amióta csak ideköltöztem erről álmodtam!- gúnyolódtam, túljátszott lelkesedéssel előadva a dolgot.
- Én is így gondoltam –helyeselt. 
- És ha most megbocsátasz, Lizzel filmezést terveztünk…- kezdtem mire a szemei felcsillantak.
- Horror?- kérdezte lelkesen.
- Nem, romantikus –vágtam rá azonnal. Ha a horrornak úgy örül, mint egy kisgyerek, akkor biztosan csatlakozni akar majd. És a fiúk utálják a romantikus filmeket.
- Ügyes próbálkozás, de Liz olyat nem néz. Még akkor sem, ha megkínoznák. Szóval csatlakozom a mozizáshoz.
- És mi van, ha csak ketten akarunk filmezni?
- El kell halasztanotok –felelte, majd az ajtóhoz lépett, és kinyitotta, majd intett, hogy menjek ki. A fiúk nem éppen a horrorokon vetik be a hülye csajozós taktikájukat? Dehogynem! Remélem, Liz ül középen.