Nos, mint azt a cím is mutatja, lezárult a szavazás az előzeteseket illetően, melynek alapján 13:2 arányban úgy döntöttetek, hogy TÉRJEN VISSZA ismét ez a szokás. Köszönöm a szavazatokat!
Emellett még egy hírrel is érkeztem, ugyanis a Nyár a szemeidben oldal által meghirdetett blogversenyen az Álomfölde - minden, ami fantázia kategóriában I. helyezést értem el! Köszönöm szépen a verseny zsűrijének az elismerést! :)
Íme az oklevelem:
Most pedig jöjjön a 14. fejezet előzetese:
"...- Elkísérlek –közölte ellentmondást nem
tűrő hangon, majd a többiek felé fordult. Elkísérem Elenát, majd jövök!
- Oké!- szóltak utánunk a többiek, majd
Alexszel a nyomomban elhagytam a kastélyt.
- Mit akarsz tőlem, Alex?- kérdeztem
miközben már a járdán sétáltunk a főutca felé.
- Mintha nem tudnád.
- Egy-két pofont? Egy tökön rúgást?-
kérdeztem. –Bármelyiket szívesen szolgáltatom bármikor –folytattam, mire csak
horkantott egyet.
- Úgy látom, humoros hangulatodban vagy –jegyezte meg.
- Nem. Nekem „most nem akarok beszélni
veled” hangulatom van.
- Nekem pedig „nekinyomnálak
egy falnak, és addig csókolnálak, ameddig nem kapsz levegőt” hangulatom van –jelentette ki, ami sokként ért. A szívem hevesebben kezdett verni, és nem
azért, mert ez lenne minden vágyam. Azért, mert az utcán csak mi járunk, és őt
ismerve képes is lenne megtenni; akár többet is. El kell ismernem, félek tőle..."
További kellemes nyarat mindenkinek! Hamarosan érkezik a fejezet is.:)
Ezer csók és ölelés,
Vivienn J.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése