Heyhey!:)
Mivel az egyik meglepetésem a szünetre egy másik blogtól is függ, amit a barátnőm ír, ezért úgy döntöttünk, hogy 20-áig be kellene fejeznem az első évadot. Éppen ezért, ezt és a következő (utolsó) részt rögtön egymás utáni héten, előzetes nélkül fogom felrakni!
Ennek nyilván sokan örültök, viszont van egy kis hátulütője a dolognak: Addig nem kezdem el felrakni a második évadot, amíg be nem fejezem az írását. Bár már nincs olyan sok rész hátra, de sajnos elég lassan haladok vele... Talán majd a nyári szünetben több időm lesz írni, de ki tudja... Persze nem kell aggódni, amíg nincsenek részek, addig sem maradtok olvasnivaló nélkül!:)
A részt pedig ma hoztam, mert a hosszú hétvégét a Balatonon töltöm, és nem hiszem, hogy ott lesz net, hogy ki tudjam rakni a részt, szóval inkább felteszem ma. :D
Jó olvasást! És hagyjatok nyomot, nagyon sokat jelentene!
xoxo: Vivienn J.
Mikor
jobban körülnéztem, láttam, hogy a fiúk a falat támasztják, és engem néznek. Mi
van?! Mikor szabadultak ki? És hogyan? Ők verték az őröket laposra? És akkor
engem miért nem szabadítottak ki? Csak ott állnak és néznek boci szemekkel.
- Itt meg mi történt?!- kérdeztem kissé idegesen,
furcsán artikulálva, mivel a szám be van kötve. De nagyjából érthetően
beszélek.
- Elintéztük a rosszfiúkat, mint azt láthatod. –közölte
Damien nemes egyszerűséggel, mintha annyit mondana, hogy „Az ég kék, a fű meg
zöld.”
- Azt látom. De mit álltok ott a falnál tétlenül, amikor
én itt ülök megkötözve?!- fakadtam ki, mire kissé furcsa arckifejezéssel néztek
rám.
- Bocs, de mit mondtál?- kérdezte Damien.
- Ne szórakozzatok velem! Inkább segítsetek!-
ordítottam.
- Oké, ezt értettem. –mondta Tom, majd odajöttek hozzám,
és kiszabadítottak.
- Kösz. –mondtam, amint eloldoztak. - Miért nem
szabadítottatok ki korábban?! Csak ott álltatok tétlenül!- förmedtem rájuk
minden figyelmeztetés nélkül.
- Vártuk, hogy mikor szabadulsz ki. –vont vállat Tom.
- Mi van?! Nem érünk rá ilyenekre! Meg kell szereznünk a
naplót!
- Jól van, nyugi asszony!- próbált meg Damien nyugtatni.
Hangsúlyozom: próbált.
- Damien… drágám… - kezdtem nyugodtam, mosolyogva –Ha
még egyszer asszonynak hívsz, nem jutsz ki élve az erdőből. –vigyorogtam még
mindig.
- Nem vagy ma valami jó hangulatban. –jegyezte meg az
említett.
- Vajon miért?- forgattam unottan a szemem.
- Ellnek igaza van. Ideje indulni. –szólalt meg Tom,
majd a kijárat felé indult.
Felvettem
a sapkám, ami időközben leesett a fejemről, majd én is elindultam utánuk.
Valahol az erdő közepe körül járhatunk. Az biztos, hogy az X-től távolabb
tartottak minket fogva. Minden egyre sötétebb.
- Pontosan hol is vagyunk most?- kérdeztem, miközben
ásítottam egy nagyot. Igen, eléggé álmos vagyok. Már hajnal van, szerintem,
vagy akár reggel. Itt mindig sötét van, szóval a fényből nem tudom
megállapítani.
- Már nem járunk messze. –felelte Damien a térképet
nézegetve.
- Honnan tudod? Tudod, hogy hova vittek minket?
- Az most hosszú. A lényeg, hogy tudom. –rázott le. Nem
volt kedvem veszekedni, így nem kérdezősködtem tovább.
Csendben
folytattuk utunkat a sötétség felé. Semmit sem lehetett hallani, csak néha a mi
lépteinket, esetleg, amikor ráléptünk egy-egy ágra, vagy Tom rálépett a
lábamra, én pedig dühöngtem egy sort… Összességében nem voltunk hangosak. Á,
dehogy. Szerencsére egy „csicskát” és vérebet sem láttunk. Gondolom, azt
hiszik, hogy elkaptak minket, van ott két őr, szóval biztos, hogy nem szöktünk
el. Hát… Rosszul hiszik. Bár személy szerint én addig örülök, amíg nem
találkozunk eggyel sem.
- Nekem hiányzik egy kis akció!- panaszkodott Damien,
miközben haladt előre, amerre a térkép mutatta.
- Nekem nem annyira. Semmi kedvem megint egy olyan
porfészekben raboskodni ki tudja meddig. –panaszkodtam. –Nem tudjátok, hogy
hány óra?
- Nem, de gyanítom nemsokára reggel lesz. –válaszolt
Tom. –És egyetértek Ellel. Most a napló a fontos, nem az, hogy hány embert
versz laposra, öcskös.
- De akkor is! Ez így olyan unalmas!- panaszkodott tovább.
Ennek komolyan akció kell? Nem volt elég az eddigi?
- Nekem semmi kedvem akcióhoz. Álmos vagyok. –ásítottam.
- Csak találjuk meg azt a hülye könyvet, ha már idáig
eljöttünk érte!- mondta Tom. Örülök, hogy nem vagyok egyedül az akció-ellenes
kampányommal Damiennel szemben.
- Mindjárt ott vagyunk. –mondta a „térképes srác”.
Pár
perc múlva visszatértünk oda, ahol voltunk. Az X-területre. A határánál azonban
megtorpantunk, majd gyorsan elrejtőztünk a fák és bokrok között. Megerősítették
az őrséget. A mező- igen, egy mini mező van az erdő közepén, kb. öt méter
átmérőjű, de nekem mező és kész – közepén két véreb és úgy saccperkábé öt-hat
őr ácsorgott. Nagyon meg akarják védeni azt a naplót. És most, hogy tudják,
hogy itt van a Kiválasztott, még több őrt és még vérebeket is iderendeltek,
csak azért, hogy megvédjenek egy papírköteget. Pont én beszélek, aki az egész
életét kockára teszi azért a bizonyos papírkötegért! Ez az én formám.
Szánalmasnak tartom azokat az alakokat, pedig én még megszállottabb vagyok…
Csodálatos gondolatmenetemből Damien suttogása szakított ki.
- Oké. Most mi legyen?- nézett ránk megoldásra várva,
miközben leült a földre. Jellemző. Amint valami terv kell, azt ránk hagyja, és
neki csak akkor kell szólni, ha valakit meg kell verni.
- Én alszok egyet, amíg Tom kitalál valamit. –ültem le
Damien mellé, a fejemet a vállára hajtottam, és becsuktam a szemem. Tényleg
képes lettem volna ott helyben bedobni a szunyát. Főleg, hogy a barátom közben
a hajamat cirógatta.
- Ne csináljátok már!- förmedt ránk Tom. Azt hiszem, lefárasztottuk
ma egy életre. –Damien, néha te is kitalálhatnál valamit!
- Hé! Én idevezettelek titeket. Most ti jöttök!-
szabadkozott.
- Elena, mi is fáradtak vagyunk, de nem alszunk el.
Neked a legfontosabb ez a napló!- kezdett el engem oltogatni.
- Nem engem fognak örökre száműzni a városból, ha nem
lesz meg. –vágtam vissza.
- Itt a pont. –mondta Damien.
- De itt ám. –vigyorogtam, továbbra is csukott szemmel.
–Ébresszetek fel, ha megvan a terv. Vagy… a napló! Jó éjt!
- Elena! Nem vicces! Ne merj elaludni! Hallod!- kezdett
el Tom rázni. –Damien, segíts már!
- Asszony! Ébredj!- mondta nem túl meggyőzően, de tudja,
hogy mivel tud engem felidegesíteni. Az „asszony” szóra felpattant a szemhéjam.
- Mit mondtál az előbb?- emeltem fel a fejem a válláról.
- Azt, hogy: Asszony! Ébredj!- ismételte meg sunyin
mosolyogva.
- És emlékszel még arra, amit korábban mondtam?
- Elég sok mindent mondtál korábban. Sokat beszélsz…
- Tudod… hogy mi lesz veled, ha még egyszer
„asszony”-nak hívsz. –mutogattam a macskakörmöket a levegőben.
- Ja, hogy arra!- világosult fel.
- Igen, arra. –vigyorogtam, majd adtam egy zsibbasztót a
vállába.
- Áá!!!- „kiáltott fel” suttogva.
- Ne verekedjetek! El, tartogasd az energiáidat inkább
azokra ott. –biccentett az őrök felé.
- Egyet értek. –bólogatott hevesen Damien.
- Mellesleg komolyan nem értem, miért tanítjuk
önvédelemre, meg hogy hogyan üssön és rúgjon erősebben, amikor folyton ellenünk
használja. –panaszkodott Tomnak, mintha én ott sem lennék.
- Főleg ellened használom. –adtam egy puszit az arcára.
- Kedves. –jegyezte meg durcisan, mire én nagy
kiskutyaszemekkel néztem rá. –Ne vágj ilyen képet, mert nem hatsz meg. –próbált
kemény maradni, de éreztem, hogy nem bírja sokáig.
- Ne harizz!- vetettem be „cuki kislány” hangomat, mire
csak nevetve megcsókolt.
- Srácok! Ne már!- nyávogott Tom. –Muszáj nektek
állandóan nyalakodni?!
- Drága bátyám!- veregette hátba Damien. –Neked
szükséged van egy barátnőre!- jelentette ki, mire Tom csak a szemét forgatta.
- Ha Nate jött volna veletek, akkor is ezt csinálnátok?-
kérdezte, mire mi csak megráztuk a fejünket. –Akkor képzeljétek, hogy én vagyok
Nate!
- Külsőre nem lesz nehéz, mivel ikrek vagytok. De te nem
vagy olyan, mint Nate. –jegyeztem meg.
- Akkor majd teszek pár perverz megjegyzést, ha attól a
feladatra koncentráltok, és nem egymásra.
- Kibírom azok nélkül is. Akkor te vagy Nate.- adtam meg
magam. Tom mint Nate. Érdekes. Bár kívülről alig van különbség, főleg sötétben,
de belül teljesen más a két srác. Szerintem Tom nem tudná eljátszani Nate-t.
Belőle csak egy van.
- Oké. –sóhajtott Damien. –Majd otthon folytatjuk.
–súgta a fülembe.
- Hallottam. –jegyezte meg Tom, miközben távcsővel(!)
figyelte a csicskákat.
- Azt honnan szedted?- kérdeztem az eszközre utalva.
- És mit látsz?- kérdezte Damien, miközben kilesett a
bokrok közül.
- Most semmit, mert a nagy fejeddel mindent kitakarsz.
- Bocs. –húzódott vissza a bokrok mögé. –És most?
- Most… két őr elment. De ahogy látom helyettük jöttek.
Viszont az egyik véreb szerintem mindjárt elalszik. –ismertette a látottakat.
Hirtelen egy lövést hallottunk.
- Mi volt ez?- kérdeztem rémülten.
- Lövés, nem?- kérdezett vissza Damien.
- Na, ne mondd!- vágtam fejbe.
- Hé assz… vagyis Elena!- förmedt rám.
- Szerintem is. –bólintottam, miután kijavította magát.
- Srácok! Halkabban! Így nem hallom, hogy mit mondanak!-
rivallt ránk a kísérő. Néha úgy érzem, hogy egymaga többre megy, mint mi ketten
Damiennel…
- Na? Hallasz valamit?- kérdezte Damien egy idő után.
- Nem, semmit. –ült le mellénk.
- Akkor meg miért mondtad, hogy maradjunk csendben?-
értetlenkedtem. Ha nem hall semmit, akkor mi értelme volt?
- Túl sokat beszéltek. Kellett egy kis csend. –adta a
számára egyértelmű választ. –De te elvileg képes vagy őket hallani.
- Még egy rejtett képesség, amiről nem tudtam?
- Pontosan. –vágták rá egyszerre.
- Úgy, ahogy a látásodnál. Erősen… - kezdte Damien, de
félbeszakítottam.
- Tudom. Koncentráljak erősen. –mondtam unottan.
A
látásomat is „bekapcsoltam”, hogy a bokor mögül is jól lássam őket. Erősen arra
a pontra koncentráltam, ahol állnak, és a mozgó szájukat figyeltem. Nem kellett
sok idő, és tényleg hallottam minden szavukat.
- Na? Hallod őket?- kérdezte Tom halkan, mire
határozottan bólintottam. Ekkor hirtelen Damien megfogta a jobb, Tom pedig a
bal kezem.
- Mit csináltok?- kérdeztem értetlenül. Most mire jó ez?
- Így mi is halljuk, ha koncentrálunk. –magyarázta
Damien.
- Aha. –így mindjárt világosabb. Visszafordultam az őrök
felé, és hallgattam a beszélgetésüket.
- És akkor keresik őket?- kérdezte jobb oldali.
- Mindenki őket keresi, de semmi nyomuk. –felelte a bal
oldali.
- És az előbbi puskadördülés?
- Szóval elkapták a vacsorát?
- Úgy örülsz neki, mintha mi kapnánk belőle!
- Te csak fogd be! Nem kéne több embernek keresni a kis
szökevényeket?
- Ameddig nem kapunk parancsot, addig nem mehetünk.
Különben is! Most azt kell védenünk, ami itt van. Bármi is legyen az… –Mi?
Szóval nem tudják, hogy mit kell őrizniük? Érdekes.
- Valóban érdekes, de ne gondolkozz, mert zavarod a
vételt!- hallottam Tom hangját. Bentről? Mi van? Hogyan?
- Igen, halljuk a gondolataidat, ahogy te is a mieink.
Ne erre koncentrálj, hanem azokra ott!- szólalt meg a fejemben Damien.
- Jól van, jól van. –suttogtam, majd újra a két
célpontra koncentráltam.
- Értettük. –felelték egyszerre, majd elindultak befelé
az erdőbe.
- Hová mennek?- kérdeztem a fiúktól.
- Szerintem megkapták a parancsot, hogy keressenek
minket. –válaszolt Damien. –Nem tudod követni őket egy darabig?
- Megpróbálom. –mondtam, majd a tekintetemmel követtem
őket.
- Szóval hogy néznek ki a foglyok?- kérdezte, viszont
választ nem hallottam. Gondolom, fülesen keresztül mondják nekik, és azt már
nem hallom. – Vettem.
- Akkor vadásszunk!- húzta fel a puskáját a másik fazon.
- Tudod te, mit kapunk, ha mi kapjuk el őket?- kérdezte
vidáman.
- Ó, igen! Végre előléptetne minket a főnök. És talán
egyéb juttatások is szóba jöhetnek. –lelkendezett.
- De hisz vezető pozíciónk van a Mester seregében. Mi
van ennél feljebb? A bátyus vagy a rusnyaság szintjére biztosan nem kerülünk.
- Nem is a seregben van ennél feljebb.
- Úgy bizony. A futtatók.
- Igen. Nekünk kell elkapni őket! Akkor talán mi
törhetnénk be a friss husikat. –hallatott egy gonosz-perverz kacajt, amitől
kirázott a hideg.
- Ennyi elég. –mondta Tom, majd elengedte a kezem, és
Damien is így tett.
- Futtatók?- kérdeztem. –Úgy, mint…
- Igen. Akik prostikat futtatnak. Esetleg az
értékesebbeket eladják gazdag sejkeknek, milliárdosoknak. –erősítette meg Tom a
gyanúm.
- Azt mondta „betörni a friss husit”.- ismételtem meg a
szavait, amik nem hagynak nyugodni. –A sebhelyes… ugyanezt mondta nekem is…
Ugye… Ugye nem…?- kérdeztem kétségbeesetten, de nem bírtam befejezni a
mondatot. Damien azonnal szorosan a karjába vont.
- Lehet, hogy azt akarják, de mi nem fogjuk hagyni!-
suttogta a fülembe. –Nem kell félned. Mi mindentől meg fogunk védeni. Nem fogom
hagyni, hogy eladjanak valami gazdag mutánsnak, hogy kiélje rajtad a nemi
vágyait!
- Ne mondj nekem ilyeneket! Még a gondolatától is a
hányinger kerülget. –mondtam a sírás határán állva. Más esetben talán még nevettem
volna az utolsó mondatán, de nem most.
- Ne haragudj. –simította meg a hajam, majd adott egy
puszit az arcomra. –Nate, ne rendezz jelenetet, rendben?- fordult Tomhoz, mire
kicsit felkuncogtam. El is felejtettem, hogy most Tom alakítja Nate-t.
- Nem állt szándékomban. –mosolyodott el. –De attól még ne
kezdjetek el nyelvcsatázni az orrom előtt, mert rád küldöm a hasonmásom. –utalt
ezzel Nate-re.
- Most nem állt szándékomban. Talán majd később.
–kacsintott rám, mire halkan elnevettem magam, de nem hallotta meg senki.
- Idióta perverz földönkívüli. –löktem vállba.
- Akkor legyen Adonisz. –vigyorgott.
- Persze –persze. –hagytam rá a dolgot.
- Jól van te földönkívüli Adonisz. Inkább a célra
koncentrálj!
- Igenis, Nathaniel Roger Donovan.
- Nagyon vicces Damien Marilyn Donovan. –vágott vissza
Tom, mire megint nevetnem kellett, de Damien a kezét a számra tapasztotta, így
halkan szórakoztam a nevén.
- Már tudja, de ne emlegesd neki, mert a röhögő
görcsével leleplez minket.
- Elmondtad neki?- csodálkozott Tom.
- Kicsúszott a számon. –vont vállat.
- Persze. Kicsúszott. Nem lehet, hogy meglátta az
igazolványodat?
- Azt csak utána néztem meg. –szóltam közbe, mikor már
abbahagytam a nevetést.
- Inkább hanyagoljuk a témát, ha lehet. –próbált terelni
Damien.
- Oké, hugi. –nevette el a végét Tom.
- Mondtam már, hogy mennyire imádlak?- kérdezte Damien
szarkasztikusan.
- Még nem, de örülök, hogy így érzel. De tudod, nem vagy
az esetem. Bocsi.
- A fenébe! Akkor majd Thomasnál bepróbálkozom. Talán ő
nem lesz velem olyan elutasító, mint te, Nathaniel. –fordult el Damien
tettetett sértődéssel.
- Ne most szórakozzatok, jó?- Jé! Most kivételesen én
szóltam rájuk, és nem Tom ránk! Csoda történt! Ezt is megértem.
- Furcsa érzés, amikor ezt nekem mondják, és nem én
másoknak. –gondolkozott el Tom. –Azt hiszem, tényleg megszállt Nate szelleme.-
szörnyülködött.
- Azért ne ess kétségbe! Annyira nem szörnyű. –mondta
Damien, miközben átvette a távcsövet, és ezúttal ő kémlelte a kis mezőt.
–Inkább valami terv kéne. Most csak három őr van, és egy véreb, ugyanis a másik
már vagy tíz perce ki sem nyitja a szemét.
- De könnyen fel lehet ébreszteni. –jegyezte meg Tom.
- Nem most kéne megrohamozni őket vagy valami?-
kérdeztem. –Hárman vagyunk három ellen. A véreb pedig ezelőtt sem támadott meg
minket, amit még most sem értek…
- Azért nem támadott meg minket, mert a Testőr, vagyis
Damien, tud neki parancsolni. –magyarázta Tom, hogy hogyan jutottunk túl a
szörnyetegen.
- Tudsz neki parancsolni?- kérdeztem meglepetten. Ha ezt
tudták, akkor minek kellett volna a csali? Már megint nem értek semmit! Mint az
elején, amikor még csak egyedül kerestem a naplót.
- Nem egészen úgy, ahogy gondolod. Ha a szemébe nézek,
akkor rá tudom venni, hogy ne támadjon, és maradjon nyugton. Miután elveszítjük
a szemkontaktust, még öt percig hat, utána megint elveszítem felette az uralmat.
Arra nem tudom rávenni, hogy támadjon másra, menjen el vagy hasonlók. Csak azt
tudom megakadályozni, hogy ránk támadjon. –magyarázta. –De ehhez semminek sem
szabad engem megzavarnia. Szóval én közben nem küzdhetnék senkivel.
- Csak öt percig. Annyi pont elég, hogy leüsd az
egyiket. –gondolkozott Tom hangosan.
- Lehet, de abban az öt percben azt már nem tudom
megakadályozni, hogy vonyítson, vagy bármi is legyen az a hang, amit kiad
magából. De ezt már észrevettétek.
- Akkor?- kérdeztem. –Megpróbáljuk?
- Semmi terv, csak le akarod őket rohanni?-
hitetlenkedett Tom.
- Ja. –vontam vállat. –Vagy neked talán van jobb
ötleted?
- Perpillanat egyáltalán nincs ötletem. –nevetett
kínosan.
- Hirtelen támadás?- nézett rám Damien felvont
szemöldökkel.
- Aha. –bólintottam sunyin mosolyogva.
- Ó, én benne vagyok!- tette fel a kezét.
- De neked le kell foglalnod először a vérebet, és csak
utána verekedhetsz. –lombozta le Tom azonnal.
- Nem baj, ha utána laposra verhetek egy csicskát!-
lelkesedett tovább.
- Tom?- néztem rá a kérdéses személyre. Felváltva nézett
rám és az öccsére, majd egy hatalmasat sóhajtott.
- Benne vagyok!- adta meg magát.
- Akkor gyerünk!- mondta Damien, majd, mint egy őrült,
rohanni kezdett feléjük.
Húúúúúúúúúúú!
VálaszTörlésEz valami atom brutál jó lett!!!!!!!!!!
Nagyon,nagyon jó lett a rész várom a következőőőt!!!!!!!!