Első meglepetés: Alternatív évadzáró a'la Fran

Sziasztok!:)

Bár csak tegnap került fel az évadzáró, és továbbra is várom hozzá a véleményeket (hideget/meleget), máris meghoztam az első meglepetést!
Mindenek előtt, egy kis magyarázat, hogy mi is ez pontosan. Szóval, még valamikor március elején megbeszéltük barátnőmmel, Franciskával (aki szintén író, a nagyszerű blogjához katt IDE), hogy amint befejeztük a blogjainkat, én esetemben az évadot, megírjuk ezeket. Mindketten a másik történetébe illesztve, a másik szereplőivel írtunk egy részt, a saját stílusunkban. Szerintünk elég vicces sztorik lettek, és érdekes látni a saját stílusunkat a másik történetében megmutatkozni.:) Természetesen mindketten ma raktuk ki ezeket a bizonyos fejezeteket, szóval, ha kíváncsiak vagytok az én irományomra, akkor kattintsatok Fran blogjára!
Azt viszont külön szeretném hangsúlyozni, hogy: Ennek semmi köze a valódi történet folytatásához!

Jó olvasást mindenkinek! :D Vivienn J.

Az erdő titkai

/alternatív változat a’laFran/

Az ébresztőórát senki sem sorolja a kedvenc tárgyai közé. Hát még akkor, ha tudja, hogy előtte egy fárasztó nap áll. Az angol irodalom témazárót leszámítva még este Damiennel kell gyakorolnom. Csak így győzhetjük le a Mestert.

Hajamat összekötve, pizsamában battyogtam le a lépcsőn, ahol Anyu és Dannyültek a reggelizőasztalnál. Soha nem fogom megérteni, ők miért tudnak ilyen kedvesen és vidáman reggel hatkor is bájcsevegni. Mrs. O’Dannel éppen a rántottát vette ki a serpenyőből.

-Jó reggelt kívánok, Elena kisasszony –köszöntött kedvesen.

-Önnek is! – Megpróbáltam egy mosolyt magamra erőltetni, de nem volt egyszerű.

-És velünk mi van? –háborodott fel Danny.

-Sziasztok –dünnyögtem.

-Elena, van valami baj? –kérdezte Anyu.

-Csak nem szeretem az irodalom fogalmazásdolgozatokat.

-Azt én sem –mondta Danny tele szájjal, mire Anyu oldalba lökte.

-Persze, hogy nem. De kettőnk közül mégsem én adtam be úgy egy dolgozatot, hogy: „Szerintem ez egy nagyon szép szöveg volt. Jó volt az író, meg gondolom, a főszereplő lány nagyon szexi volt.”–emlékeztettem a bátyámat az egyik übersikeresnovellaelemzésére.

- Nekem csak azt mondtad, hogy kevés, és azért kaptál egyest –gondolkodott Anyu. –De azt nem, hogy ilyen trágár és ostoba szöveget írtál!

- Jó, hagyjuk ezt. Mrs. O’Dannel, mi lesz ebéd? –terelte el a témát Danny.

- Úgy gondoltam, hogy egy ilyen szép napon a kedvenceteket főzöm. Spagettit.

-Yeah! –Danny a levegőbe bokszolt.

Mivel mindenki tökéletesnek gondolta ezt a mai napot, inkább felsiettem az emeletre. Felöltöztem, fogat mostam, gyorsan beledobáltam a cuccaimat a táskámba. Már majdnem el is indultam, mikor észrevettem, hogy nem rejtettem el a rajzaimat. Bedugtam őket a szokásos helyre, a matrac alá. Még csak az kell, hogy valaki észrevegye, és még több ember tudja: én vagyok a Kiválasztott!

Az iPodommal a fülemben indultam el a suli felé, ahol nem várt meglepetésekben volt részem. Alex ’Seggfej’ Sullivan éppen az épület előtt menőzött a lánykoszorújában. Ebben ugyan nem volt semmi különös, egészen addig, amíg hozzám nem szólt.

-Cukorfalat, miért nézel ilyen morcin? –kérdezte egy ezer wattos mosoly keretében. Ha például az erdőben lettünk volna, biztosan lekeverek neki egy pofont.

-Nem vagyok „morci”. –Kezeimmel mutattam az idézőjelet is.

- Te nem is vagy kíváncsi arra, amit itt a csajsziknak megmutattam? –nyomult tovább.

-Nem nagyon –hagytam rá, majd elindultam befelé a suliba.

-Majd akkor este átmegyek, rendben?

Megjegyzését figyelmen kívül hagytam, előbb-utóbb csak rájön, hogy én Damient szeretem, és nekem ő akkor sem kellene, ha a túlélés miatt ő lenne az utolsó férfi a földön. Elmélkedésemet a zsebemben rezgő mobil szakította félbe. Éppen az emlegetett szamár, azaz Damien küldött egy SMS-t, hogy ma nem tud suliba jönni, illetve, hogy el kell halasztanunk a gyakorlást. Ez felettébb fura. Damien még soha nem rázott le; neki is éppen olyan fontos volt a kiképzés, mint nekem. Nagyon elszomorodtam, mert talán ez volt a nap egyetlen része, amit vártam. Mi lesz így velem? A kiképzés nélkül az egész harcunk a Mester ellen értelmetlen!

Becsengetés után dühösen vágtam le magamat a helyemre. Mia teljesen vidáman ugrándozott az osztályteremben, majd megállt az én padom előtt.

- Te melyik címet választod? Én igazából Jane Austen és Emily Brontë között hezitálok –mondta mosolyogva, miközben a rózsaszín tollán lévő kis pompomot birizgálta.

Válaszadásra azonban már nem maradt lehetőségem, mert bejött a tanárnő, és kiosztotta a dolgozatfüzeteket. Nem nagyon tudtam gondolkodni. Damien, a kiképzés, és a Seggfej fenyegetőzése minden szabad agysejtemet lefoglalta. Ugyan szemtől szembe nem akartam vitatkozni Alexszel, de a probléma annyi, hogy belőle tényleg ki is nézem, hogy megjelenik nálunk. Semmi kedvem nincs azt az önelégült, szőke fejét nézni akkor is, ha nem muszáj.

Végül aztán valahogy összehoztam az előírt 2 oldalt, és a következőórán folytatódott a balszerencse-sorozatom. Kémia volt, és a laborban névsor szerint kellett leülnünk. Így minden kémia- és biológiaórát Alex mellett kell töltenem.

-Szerinted, ha összekeverem a kálium-permanganátot és a sósavat, elő tudok állítani valamit, amitől végre beismered, micsoda szexisten vagyok? –Szemöldökét perverz módon húzogatta.

-Azt nem hinném, Sullivan, de tökéletes mangán-kloridot kap –állt meg a padunk előtt a kémiatanárunk. –Viszont, ha már így egymásra találtak, örülnék, ha a következő projektet közösen végeznék el.

-Mit kellene csinálnunk? –kérdeztem, teljesen ledöbbenve. Igen, természetesen az én esetemben mindig lehet rosszabb.

- A tankönyv 236. oldalán találják az utasításokat. A projekt leadási határideje csütörtök.

- Hiszen az holnap van! –ijedtem meg.

- Mondtam én, hogy ma este találkozunk –kacsintott, nekem pedig végigfutott a hátamon a hideg.

- Ha egy ujjal is hozzámérsz, vagy csak szimplán perverzkedsz, a sósav az arcodban fog landolni –sziszegtem összeszorított fogakkal.

- Oké zsoké –kacsintott. Hát, ezzel nem győzött meg. –Mondanám, hogy nálunk csináljuk, de sajnos Cukorfalat, neked tiltott terület az erdőrészünk. Így kénytelenek leszünk a te szobádban dolgozni. Akkor délután négykor, nálatok!

Simán csinálhatnánk egy új filmet: Rémálom a Danken kastélyban. Főszerepben: Alexander Sullivan és Elena Tisdale. Biztos vagyok benne, hogy mindketten kitűnő színészek lennénk.

Kivételesen a mai napon nem azt vártam, hogy végre vége legyen a hetedik órának, sőt. Osztálytársaimmal ellentétben azt kívántam, soha ne mehessek haza, és Alex soha ne jöjjön át hozzánk. Nem csak azért, mert az egész perverz földönkívüli lénye úgy irritál, ahogy van, hanem nem szerettem volna, ha bármit is kiszimatol. Igazán nem hiányozna, ha egy idióta kémiaprojekt miatt a Sullivanek megtudnák azt, hogy én vagyok a Kiválasztott! Ez nem történhet meg! Mi van, ha ez az egész is a Mester műve? Mi van, ha ez egy teszt, amin ha elbukom, minden kiderül? Ez nem csak egy sima kémia jegy. Olyan érzésem van, hogy itt ennél többről van szó.

Pontban délután négykor csengettek is. Egy sóhajtás kíséretében elindultam lefelé a lépcsőn. Magammal vittem egy törülközőt, hogy letakarjam Katherinearcképét. Jobb eltüntetni az összes jelet, ami a valódi étem felfedését segíthetné elő. Közben hallottam, amint Danny nyitja ki az ajtót.

- Szia. Te úgy mégis mi a halált keresel itt?

- Szia, a húgodhoz jöttem.

- Biztos vagy te abban, hogy ő szívesen lát téged? –gyanakodott Danny. Velem együtt neki is kínos volt ez a szituáció.

- Hagyd, kémiából kell csoportmunkát csinálni –mondtam, miután leértem a földszintre.

- Figyelni foglak téged, kispöcs –emelte fel a mutatóujját Danny, mint nagy, okos és védelmező báty. Bár, ki tudja, mikor lesz még szükségem Danny közbelépésére a mai nap folyamán.

Elindultunk felfelé a szobámba, mikor Alex hirtelen megállt a törülközővel lefedett festmény előtt. Úgy látszik, ezzel az akciómmal ahelyett, hogy eltüntettem volna, csak még inkább felhívtam rá a figyelmet.

-Ez mi? Valami titkos alagútrendszernek a térképe? –Először komolyan megijedtem a kérdésétől. Már csak remélni tudom, hogy nem tud a folyosókról. Az még hússzor annyit rontana az amúgy is kétségek közti helyzetünkön.

- Nem, de egy olyan ember festménye, akit legalább annyira utálok, mint téged –hazudtam, majd két ujjamat a hátam mögött összekulcsoltam, beismerve a füllentést. Azt hiszem, ezért még kapok valamit Katherine-től.

- Megnézhetném?

- Nem –vágtam rá, majd ismét elindultam a szobám felé. Szemem sarkából azért figyeltem Alexet; nem bízom meg benne. Szerencsémre nem rántotta le a falról a törülközőt.

- Tök jó szobád van. Olyan… Elenás –mondta, miután hellyel kínáltam. Természetesen a délután nagy részét azzal töltöttem, hogy minden titkos dolgot a szekrényembe eldugjam.

-Köszi. Hoztad a vegyszereket? –Nem volt kedvem bájcsevegést folytatni, így inkább a tárgyra tértem.

- Látom, hajthatatlan vagy –csóválta a fejét Seggfej. – Pedig azt reméltem, tudunk kicsit beszélgetni.

-A hipermangán tulajdonságairól, arról igen –vágtam rá. Alex a hátizsákjából kivette a kísérlethez szükséges eszközöket. Én pedig kinyitottam a könyvemet a Mr. Hollington által kiadott oldalon.

- Mit szólnál, ha kipróbálnánk elsőként ezt a sósavasat?

- Rendben, de légy szíves, akkor menj ki az erkélyre –mutattam jobbra. –Nem szeretném, ha a szobámban ilyen mérgező löttyöket öntögetnél.

- Oké zsoké –bólintott.

- Tudnál valami mást is mondani? –kérdeztem hisztérikusan.

- Ja. Na várj. Ki tudod nyitni az erkélyajtót?

Megtettem, amit kért, és elkezdtem olvasni a kísérlet leírását. Nem igazán tudtam odafigyelni rá; sokkal inkább lekötött az, hogy Alex eddig egész normális volt. Na jó, ez így nem egészen pontos megfogalmazás. Mondjuk inkább úgy, hogy nem csinált semmi rendkívülit.

- Basszus! Cukorfalat, segíts!

Hát, úgy néz ki, ezt elkiabáltam.

- Mi történt? – Ijedten futottam ki az erkélyre, ahol Alex két kémcsővel a kezében állt. Jobban megnézve, egy hatalmas folt volt a pólója alsó részén. Elröhögtem magamat, ugyanis a látvány rettentő nevetséges volt. –Bepisiltél?

- Ez nem ilyen vicces, Elena! Mindjárt kimarja a bőrömet a sósav! –hisztizett óvodás kisgyerek módra.

- Gyere be, vesd le a pólódat. Majd kölcsönkérek Dannytől egyet, addig legyél abban –ajánlottam fel.

- Előbb légyszi, töröld le valamivel azt a mérget! Kimarja a bőrömet! –hajtogatta még mindig. Levette a pólóját, majd kaján vigyorra húzta a száját. –Most legalább te is láthatod, milyen tökéletes testem van.

 Egy szó nélkül elővettem pár zsebkendőt, és elkezdtem felitatni a sósavat. Alex láthatóan nagyon élvezte ezt a kis akciót.

- Öhm. Ti úgy mégis, mit csináltok, ha nem vagyok indiszkrét?

Egy olyan ember hangját hallottam, akiről nagyon nem szerettem volna, ha pont itt, és pont most megjelenik. Döbbenten fordultam hátra.

- Kémiaprojektet –közölte Alex széles vigyorral.

- Te meg félig meztelen vagy. Tényleg, ez tök logikus.

- Damien, nincs okod vádaskodni. Alex magára borította a sósavat… -magyarázkodtam, majd eszembe jutott a délelőtti dilemmám, és témát váltottam. – Egyáltalán, te mit keresel itt? Nem úgy volt, hogy nem érsz rá?

- Ez így is volt. Azért jöttem át, hogy közöljem, mégis ráérek. De ahogy látom, ti nagy munkában vagytok.

- Tudtommal neked is ezen kellene dolgoznod, Donovan. Holnap le kell adni Mr. Hollingtonnak –szállt be a vitába a Seggfej is.

- Cindyvel lettem beosztva, és ő azt mondta, hogy megcsinálja.

- Milyen rendes –dünnyögtem.

- Gondolom, rendkívül élvezitek egymás társaságát. –Damien tovább folytatta a sértegetést, mindkettőnk nagy örömére.

- Nagyon –vágtuk rá mindketten. Csak míg Alex ezt halál komolyan gondolta, én ironikusan értettem.

- Rendben, akkor nem is zavarlak titeket. –Damien annyira édi fejet vágott, mikor elszomorodott. Egészen megsajnáltam, így odaléptem hozzá.

- Ne, Damien, várj!

- Nincs mire várnom –jelentette ki. Nem nagyon tudtam hova tenni ezt a sejtelmes mondatát. –Mehetek vissza a The Wanted koncertre.

- Tessék?

Én hülye azt hittem, hogy mégis érez annyit irántam, hogy nem sértődik meg rám. Ehelyett a egy angol fiúbandáról beszél. Szerintem ma nincs egészen magánál, ez már biztos.

- Max, Tom és Nate azt képzelik, hogy ők a The Wantedír verziója, mert ugyanúgy hívják őket, mint a bandatagokat. Már délután kettőóta a WalksLikeRihanna megy a házban, és én megőrülök tőlük! –magyarázta.

- Ne szóld le őket, az egy tök jó szám! –hisztizett Alex.

- Ha nem utálnának, tuti azt mondanám, menj át hozzájuk, és csatlakozz be, mint Jay.

- Jézusom, most komolyan egy ilyenen kell veszekedni? –kérdeztem.

-Nem, Elena, légy szíves, gyere ki a folyosóra, beszélnem kell veled. Sullivan, meg tudja oldani egyedül ezt a roppant bonyolult műveletet. Talán másodszorra sikerül összeönteni két vegyszert.

Damien erőszakosabb volt, mint valaha. Megszorította a bal kezemet, és kituszkolt az ajtón. Fölém hajolt, hogy érzékeltesse „hatalmát”.

-Én nem veszekszem, de most elmegyek, ugyanis megzavartam a ti kis titokcseréteket. De azt itt és most kijelentem, Elena: nem fogok segíteni neked megkeresni azt a rohadt naplót! Azért nem mentem suliba, hogy az erdőben világos nappal kutathassak a napló után. Feláldozom az igazolásaimat, miattad lógok…

- Csak azt ne mondd, hogy annyira hiányzott neked az a fogalmazásdolgozat, mert a végén még el is hiszem –durcáskodtam. – És mi az, hogy nem segítesz megkeresni a naplót?

- Ácsi, ácsi, ácsi. Te hogy jöttél be ide? –Legnagyobb örömömre Danny is megjelent a lépcsőfordulóban.

- Bejöttem és kész. Nem vagyok betörő–poénkodott Damien.

- Azt tudom, de… Elli, nekem gyanús körülötted ez a sok furán viselkedő hímnemű.

- Danny, a húgoddal szeretnék beszélni, bocs –jelentette ki Damien, elég bunkón. A mai nap folyamán sokadszorra döbbentem meg hűvös és rideg viselkedésén. Mióta lett ekkora tapló?

- Ha az éjjeli terveiteket szeretnétek megtárgyalni, itt sem vagyok! – Danny feltette mindkét kezét védekezésképpen, majd menekülőre fogta.

- Mit meg nem tennék, ha senki sem lenne hülye körülöttem –sóhajtottam. Damien, mintha nem figyelt volna arra, amit mondtam, csak dühösen nézett maga elé.

- Visszatérve: beleuntam, hogy te mindig csak a naplóról tudsz beszélni, és soha nem veszel számításba, mint férfit!

Damien nagyon durcás arcot vágott, de kijelentésén véletlenül felnevettem. Az egész olyan furán jött le, hogy nem tudtam megállni, hogy ne nevessek.

- Na látod, Donovan, nekem is éppen ez a problémám –hajolt ki az ajtón Alex.

- Te hallgatóztál! –ijedtem meg. Nem, nem, ilyen nincs! Megtudta… Alex nem annyira hülye, összerakja félinformációkból is, hogy mi van. Azt hiszem, amint megtaláljuk a naplót, a helyére magamat fogom elásni.

- Nem, csak…

- Jó, hagyjuk ezt a nevetséges játékot. Én elmentem. –Damien bement a szobámba, hogy a folyosón visszamenjen a Donovan-házba. Gyorsan utána fordultam, hogy elkapjam a kezét, és szerencsémre vissza is fordult. - Ja, Sullivan, azt mondtam már, hogy ő a Kiválasztott?

Damien eltűnt a titkos folyosón, vissza a faházba. Én pedig csak tehetetlenül néztem, ahogy az eddig felépített titkos életem összeomlik.

- Ez baromi izgi! –tapsikolt Alex. –Mesélj! Most, hogy a szerelmed elhagyott, van időnk beszélgetni, kettesben…

Alex közelebb hajolt hozzám, és megcsókolt. Amint el tudtam hajolni tőle, pofon vágtam.

- Ez is Damien miatt történt –sziszegtem felé.

- Ugyan már, kit érdekel? Na, mesélj csak szépen, hogy is van az a kiválasztott-dolog?

- Azt hiszem, ezt nekem kell elmesélnem.

Katherine a frászt hozta rám. Nem először, de eddig mindig úgy jelent meg, hogy egyedül voltam. Alex azonban rettentő gyerekesen kezdett el viselkedni. Katherine melleit fogdosta, mindkettőnk meglepetésére.

- Alex, te ilyenkor a perverz földönkívüli dolgaidat leszámítva mit érzel? –háborodtam fel. Még csak az kell, hogy Katherine megsértődjön rám, és ellenem uszítsa a Mestert egy ilyen nevetséges dolog miatt.

- Jó, de még sosem fogtam szellem-mellet! –tapogatózott tovább.

- Garantálom, hogy többet nem is fogsz –közölte Katherine, majd megfogta Alex vállát. Katherine mögött egy kék porfelhő képződött, ami a Seggfej felé tartott.

-Mi ez? Jézusom, csak nem egy időkapu? –visítozott Alex. – Mi van, ha egy olyan időbe repülök, ahol nem vagyok félisten?

- A te bajod –mondta Katherine kifejezéstelen arccal, majd megfordította a kezét. A kavargó ködfelhőből egy örvénylő spirál lett, amely elnyelte az okoskodó barmot. Normális esetben ezen jól szórakoznék, most azonban megijedtem. Elég nagy a valószínűsége annak, hogy én is el fogok tűnni abban az örvényben.

Legnagyobb meglepetésemre azonban Damien, egy bőrkötésű könyvvel jött elő a kék spirálból. Az agyam leblokkolt. Bűnbánó arccal fordult felém, majd átnyújtotta a könyvet… Ami a napló volt!

- Ez? Te? Hogyan?

Csak szavakat tudtam kinyögni. Katherine lefehéredett, már amennyire ez egy szellemtől lehetséges.

- Ó, olvasgassátok csak. Lesz még két évadom megölni titeket!