Végzet - 9. fejezet

Drága Kiválasztottak!

Nos, úgy tűnik egy időre felhagytam az előzetes-dologgal, aminek nyilván a legtöbben nagyon örültök. Nem tudom ez meddig marad így, de ha jól haladok az írással, akkor remélhetőleg sokáig. A következő néhány hétben is igyekszem részeket hozni, azonban lassan elkezdődik az egyetem, és a gólyatábor hetén nem biztos, hogy ezt teljesíteni tudom. Majd meglátjuk. Addig is élvezzétek a heti TSF-et! Várom továbbra is a véleményeket, hideget/meleget! :)

TeamNate vagy TeamDamien? Annyi biztos, hogy az egyik csapat örülni fog a fejezet végén, a másik már kevésbé.

Ezer csók és ölelés,

Vivienn J.

~*~

Néhány óra múlva már igazán spicces állapotba kerültem, hála a jó öreg Jones-féle puncsnak, a pezsgőnek, és a fiatalok által becsempészett egyéb italoknak.  A felnőtteket sem kellett félteni, a többségük már azt sem tudta, hol van, a legdurvábbak pedig abban sem voltak biztosak, hogy férfiak vagy nők. Páran kidőltek, őket Mr. O’Dannel a vendégházba kísérte, hogy kipihenhessék magukat. A Down on Earth garázsbandát időközben felváltotta egy DJ, akit a bátyám szerzett valahonnan, hiszen ők is szórakozni akartak. Az említett személy a barátnőjével, vagyis Mirandával volt végig, Josh pedig talált magának egy kubai nimfát. Egyedül Liz ácsorgott magányosan, akárhány srác odament hozzá, hogy felkérje táncolni vagy épp felszedje, ő keményen visszautasította őket egytől egyig. Ugyanez igaz Michaelre is: egyetlen lány bájai sem hatották meg, bevetette a komor macsó szerepet, aki mindenkit utál. Lopott szerelmes pillantásokat váltottak, egyszer-kétszer egyszerre mentek enni vagy innivalóért. Ilyenkor úgy tettek, mintha ki nem állhatnák egymást, igazi Donovan-Sullivan sarjakhoz méltón. Rettenetesen megsajnáltam őket. Láttam a sóvárgást a szemükben. Hirtelen ötlettől vezérelve felszaladtam a szobámba, írtam egy cetlit, összegyűrtem, majd mikor visszatértem a terembe szinte Tom karjaiba estem. Megbotlottam a saját lábamban! Komolyan le kell állnom a piával.

- Jól vagy? – aggódva fürkészte az arcomat, majd meg sem várva a válaszom, folytatta. – Komolyan, ez Nate hatása.  

- Jól vagyok, csak kicsit sokat ittam.

- Egyél valamit –javasolta, majd karon ragadott és odavonszolt a süteményekkel, szendvicsekkel telepakolt asztalhoz. –Most!

- De még van egy kis…

- Addig nem mozdulok innen, ameddig nem ettél meg legalább három valamit innen! – jelentette ki, majd úgy is tett, ahogy mondta. Gyorsan magamba tömtem két szendvicset és egy sütit, majd leöblítettem sima kólával. Mosolyogva bólintott, jelezve, hogy elégedett velem. –Mellesleg igazán csinos vagy ma este.

- Köszönöm –feleltem, bár a bókot nem igazán tudtam hova tenni. –Te sem vagy épp egy bányarém.

- Köszönöm –nevetett fel. –Tekintve, hogy ugyanúgy nézek ki, mint Nate, akibe jelenleg bele vagy habarodva, reméltem, hogy ez lesz a véleményed – Kérdőn néztem rá, mire hozzátette: - Amit az én külsőmről gondolsz, nagyjából ugyanez a helyzet Nate-tel is –vont vállat.

- Azért neked nem állok neki bókolgatni, ha nem haragszol. Az ikred nem értékelné.

- Jogos –mosolygott. – Megyek, megkeresem a partnerem –intett, majd továbbállt.

Megráztam a fejem, nem akartam most Tom viselkedésén agyalni. Megkerestem Michaelt, majd ahogy elmentem előtte a kezébe csúsztattam a cetlit. Nem néztem vissza rá, csak továbbmentem, egyenesen Lizhez. Barátnőm azonnal felderült, amint meglátott.

- Nagyszerűen játszottatok!- kezdtem miközben megöleltem.

- Köszi –mosolygott vissza.

- Milyen a buli?- érdeklődtem.

- Egész jó. – Kissé szomorú volt a mosolya. Michaelre sandítottam, aki felvont szemöldökkel nézett rám, mire bólintottam. Ezzel felállt, és kisétált a teremből. Mikor visszapillantottam Lizre összeráncolt homlokkal vizslatott. 

- Adtam egy cetlit Michaelnek. Láttam, hogy mennyire szenvedtek – magyaráztam. – Van a vendégháznak egy eldugott szobája, ahova be lehet menni a hátsó ajtón keresztül. Odaadtam neki a kulcsot is az üzenettel. Ott végre kettesben lehettek – meséltem el neki a tervem, mire egy hatalmas mosoly jelent meg az arcán, és azonnal a nyakamba ugrott. –Bár nem hiszem, hogy lenne koton a fiókban –tettem hozzá, mire tettetett sértődéssel a hátamra csapott. – Jól van, bocsi. Kopogj hármat, ebből tudja majd, hogy te vagy. És ügyeljetek, hogy bezárjátok mindkét ajtót, a szobaajtóban pedig bent is hagyjátok a kulcsot, így senki nem tud majd bemenni.

- Rendben. Jaj, annyira köszönöm!- hálálkodott tovább.

- Menj már!- toltam el nevetve, ő pedig felhőtlen mosollyal indult el egy másik kijárat felé, hogy ne ugyanott menjen ki, mint a barátja. Édes ez a tiltott szerelem.

Az este további részében nem foglalkoztam semmivel és senkivel, csupán jól éreztem magam. Hol Miával és Reachellel, hol Nate-tel táncoltam, egyszer-kétszer még Danny is felkért. Egyedül Damienen és Melodyn akadt meg párszor a tekintetem. Csak táncoltak. Legalábbis én nem láttam mást.

Az emberek lassan hazaszállingóztak, úgy hajnali négy óra fele, de a fiatalok közül még sokan maradtak. Mr. és Mrs. O’Dannel szorgoskodtak az ételek és italok között, mindig fel volt töltve a készlet. Ezen kívül tényleg mindent ők intéztek: feltörölték a hányásfoltokat, elkísérték pihenni az alvásig részegedett vendégeket; igyekeztek mindent kézben tartani. Nem tudom, hova tűnhetett anya, de ő is igazán segíthetett volna nekik. Én nem voltam olyan állapotban, hogy hasznomat vegyék. Épp az egyik japán srácot - ha jól emlékszem Kaname a neve és a Sullivan ághoz tartozik- cipelték ki és hívták a szüleit, amikor egy lány rikácsoló hangja hasított a levegőbe. Mindenki odakapta a fejét, még a DJ is a jelenetet figyelte, de közben játszott tovább, hiszen a shownak folytatódnia kell.

- Itt etetsz, és még ennyire sem vagy képes?!- A fülsiketítő hang Melodyhoz tartozott, épp Damiennel kiabált, aki az arcát fogta. Ezek szerint pofon is járt a műsorhoz. Szorosabban bújtam Nate-hez, aki azonnal védelmezőn megölelt. Iszonyatosan jólesett, melegség áradt szét az egész testemben.

- Melody, kérlek! Ne rendezz jelenetet!- szűrte Damien összeszorított fogakkal, dühösen meredve a lányra. Mi történt? Hiszen egész este igazán jól elvoltak. 

- Ne rendezzek jelenetet? Ne rendezzek jelenetet?! – Hisztérikus nevetésben tört ki, a szemei szikrákat szórtak. –Akkor ne adj rá okot! Faszfej!- Ezzel lekevert még egy pofont a fiúnak, majd egyenesen hozzám vágtatott, bár kicsit meg-megbillent közben. –Az egész miattad van, igaz? Hülye Katherine ivadék!- rikácsolta, majd pofonra emelte bal kezét, de szerencsére Nate résen volt, és azonnal elkapta a csuklóját. Fenyegető tekintetétől még én is megijedtem volna, még sosem láttam ilyen dühösnek. De Melody egy kicsit sem tűnt rémültnek. Sőt! Idegbajosan fújtatott rá, olyan volt, mint egy bulldog. Ekkor a semmiből lecsapott a jobb keze, ám célt ez sem ért: ezúttal Damien állította meg. –Szóval így állunk –fújtatott tovább.

- Ne merj kezet emelni rá! – Nate lassan, halk, mély hangon beszélt, de éreztem a hangján, hogy ha nem lenne az illető lány, akkor talán már nem élne. Én csak megszeppenve bámultam a zöld szempárba. Ha tekintettel ölni lehetne, akkor már áshatnák a síromat.

- Melody, hagyd Elenát. Neki ehhez semmi köze –szállt be Damien is.

- Ó, csakugyan?- fordult felé ingerülten, miközben kitépte mindkét kezét a fiúk szorításából. – Te tényleg ennyire hülyének nézel, ha?! Azt hiszed, nem láttam, hogy néztél rá? Vagy, hogy milyen képet vágtál, amikor a másik fasszal smárolt?!- Teljesen kikelt magából. 

- Hé! Vigyázz a szádra!- figyelmeztette Nate.

- Jobban vigyázok rá, mint ez a kis ribanc – nézett rám lesajnálóan. - Ki tudja, hányan jártak már benne! Testvérek, barátok, apa-fia… - Ekkor lett elegem. A kezem lendült, és célba ért. A pofon helyén az arca vörösen égett, a szemébe könnyek szöktek. Utóbbiról nem tudtam eldönteni, hogy a dühtől vagy a fájdalomtól, esetleg mindkettő közrejátszott. –Na, idefigyelj, te kis… - kezdtem volna bele a kioktató beszédembe, ám ekkor valaki közbelépett.

- Mi folyik itt, hölgyeim?- Nem hittem a szememnek. Ez a nő mindenhol ott van? A ruhája alapján egész este itt volt, ugyanis egy kávébarna koktélruhát viselt, erős sminket tett fel, barna magas sarkúban pedig eddig még nem láttam. Sőt, semmilyen magas sarkúban nem láttam még. Bár, ha jobban meggondolom, sosem figyeltem meg, milyen cipőt hord. Nem mintha számítana.

- Semmi –vetette oda dühösen az amerikai lány, majd még egy utolsó szikrázó tekintetet vetett mindenkire. Azt üzente, hogy „még nem végeztünk”, majd akárcsak egy dühös bika, kivágtatott a bálteremből, majd az ajtócsapódásból ítélve a házból is. Hatalmasat sóhajtottam a megkönnyebbüléstől.

- Mi történt?- szegezte nekem ismét a kérdést Linda Scott nyomozó.

- Nem fontos –intettem le.

- Tudja, egy kis baráti vita –tette hozzá Nate. –Köszönjük a segítségét, Linda.  

- Alexnek köszönjék –intett a fejével a fiú felé. Mindannyian kérdőn néztünk rá. –Épp akkor értem vissza a bálterembe, amikor ez a vita már a közepén járt. Ő szólt, hogy jól jönne a segítségem –folytatta miközben eltette a jelvényét. Észre sem vettem, hogy elővette. Én közben Alexet vizslattam, aki kacsintott egyet, majd sarkon fordult, és eltűnt. Miért segített? 

- Köszönjük –mosolyogtam a nyomozónőre.

- Remélem, tisztában vagytok vele, hogy sok kiskorú is van itt, akik alkoholt fogyasztottak. – A mosolyom azonnal lehervadt, és a többiekben is megállt az ütő. Linda pár másodperc múlva váratlanul nevetésben tört ki, mi pedig értetlenül néztünk össze. –Nyugi, ma nem vagyok szolgálatban. Száz évben egyszer van ilyen esemény, nem fogom elrontani –kacsintott, majd otthagyott minket. Meglepett ez a reakció. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer még jó fejnek fogom őt tartani. A tömeg többsége idő közben már visszatért a „cicabunyó” előtti tevékenységéhez. 

- Mivel dühítetted fel ennyire a csajt?- vonta fel Nate a szemöldökét, miközben öccsét vizslatta.

- Maradjunk annyiban, hogy ő volt a rámenősebb –kerülte ki a választ.

- Te jó ég! –kiáltottam fel, mire mindketten ijedten rám emelték tekintetüket. –Meg akart téged erőszakolni? –kérdeztem, mire elnevették magukat.

- Így is fogalmazhatunk –vigyorgott Damien. –Bocs, hogy miattam belekeveredtél. Nem tudom, miből gondolta, hogy bármi közöd volt ahhoz, hogy nem vagyok az egy-éjszakás típus.

- Nem-e? –nézett rá Nate sunyi, mindent tudó vigyorral, mire Damien rosszalló pillantást vetett rá, majd odébb sétált. Szóval mégis egy-éjszakás típus. Vagy legalábbis volt. Vagy néha-néha benne van a dologban. Mindegy, már nem érdekel. Azt hiszem. 

- Köszönöm, hogy megmentettél tőle –adtam egy puszit Nate arcára.

- Nem hagyom, hogy bárki bántson –nézett a szemembe, majd egy hosszú csókot nyomott a számra, amit persze viszonoztam. –Mellesleg gyönyörű jobbhorog volt –vigyorgott rám, amint elváltak ajkaink. A kijelentésére diadalittasan meghajoltam, mire nevetve magához vont, és belepuszilt a hajamba. 

- Mihez kezdjek veled, te lány?- tette fel a költői kérdést, majd váratlanul folytatta. –Ezek után gond nélkül megkérném a kezed.

- Tessék?- Nem igazán tudtam ezt hova tenni. Ez az este már csak ilyen: a mondatok felét nem tudom hova tenni. Szégyenlősen mosolygott rám, lesütötte a szemét. Kicsit mintha el is pirult volna.

- Szerelmes vagyok beléd, Elena – suttogta a fülembe. Ez a mondat vegyes érzelmeket keltett bennem. Egyrészt mocskosnak éreztem magam, hiszen az egyik részem még mindig Damient akarta, ám a másik, nagyobb felem röpdösött örömében, a szívem megtelt melegséggel. Nem tudtam mást tenni, csak vigyorogni, mint valami idióta. A reakciómat látva felbátorodott és folytatta: - Lennél a barátnőm?

- Igen! Igen! Igen!- A karjaiba vetettem magam és megcsókoltam, ő pedig felkapott és megpörgetett. Rég láttam már ennyire felhőtlenül boldognak, és ez engem is azzá tett. Tényleg szeretem. Viszont még félek kimondani. Amíg egy icipici részem még mindig ragaszkodik a Testőrömhöz, addig nem merem megtenni. Pedig így van, ebben egyre biztosabb vagyok. Szeretem Nate-et.