24. fejezet

Heyhey!:)
Ismét elnézéseteket kérem az egy hetes késésemért! Néhányan közületek tudják a pontos okot/okokat, amiket itt most nem fejtegetnék, hiszen egyrészt hosszú lista lenne, másrészt pedig a kutyát sem érdekelné.:D
Azonban szomorúan vettem tudomásul, hogy az előző részhez egyáltalán nem kaptam semmiféle véleményt.:(
Tudom, hogy az előző nem a legjobb rész, lehet hogy épp a legrosszabb, de azért jól esett volna pár szó... Talán jobban siettem volna a fejezettel is, de hát így alakult. Bár az nagyon jól esett, hogy voltak olyanok, akik hangot adtak annak, hogy hiányolják az új részt.:) Remélem, hogy ezúttal kapok néhány megjegyzést :3
Azt azonban szeretném hangsúlyozni, hogy NEM vezetek be kommenthatárt. Úgy gondolom, hogy ha írni akartok, akkor írtok. Azt pedig csak remélhetem, hogy fogtok is :D Másrészről pedig orbitálisan nagy hülyeségnek tartom ezt az egész "5 komi után a következő részt" dolgot, semmi értelme...
Fuu bocsánat ezért a sok dumáért, nem is szeretném tovább rabolni az időtöket.
Jó olvasást!
Puszi: Vivienn J.

      - Mi a fenét csinálsz?- kérdeztem, miközben a fürdő felé húzott.

      - Mondtam. Szavadon foglak. –csukta be utánunk a fürdőajtót. 

      - Te nem vagy normális!- nevettem fel hitetlenül.

      - Lehet. –mondta, majd levette a pólóját. Ez most komoly?!

      - Hé! Hé! Mit csinálsz?- kérdeztem ijedten. Mire készül ez az idióta?

      - Ez az egyik kedvenc pólóm. Nem akarom összevizezni. – „magyarázkodott”. 

      - És mitől lenne vizes?- vontam fel a szemöldököm.

      - Azt mondtad, legközelebb álljak be melléd a zuhany alá. Most van az a legközelebb. –mondta, miközben tett felém egy lépést. Még néztem volna a kockás hasát, de ilyen közel túl feltűnő lenne, ha lefelé néznék…

      - Ugye csak viccelsz?

      - Úgy nézek ki, mint aki viccel?- lépett felém még egyet.

      - Inkább, mint egy őrült.

      - Te nem veszed le ezt a pólót?- fogta meg Danny pólója alját „akcióra készen”.

      - Álmaidban!

      - Lehet, hogy ma este az lesz. –villantott egy szexi mosolyt.

      - Te perverz!- boxoltam a vállába. Ez a srác megőrült!

      - Tudom, hogy az vagyok. –mondta, majd kézen fogott, és behúzott a zuhany alá.

      - Most kezdek megijedni… Te ezt tényleg komolyan gondolod?- néztem a kezére, ami már a csapon volt. 

      - Teljesen komolyan. –mondta, majd hirtelen megindult a víz a zuhanyrózsából, mire én felsikítottam.

       - Te nem vagy normális!- nevettem fel. Mindketten vizesen álltunk egymással szemben. Miért ilyen szexi, amikor vizes? És miért gondolok én most ilyeneket?!

      - Ezzel nem mondasz újat. –mosolygott.

      - Nem akarod elzárni?

      - Miért akarnám?

      - Hogy ki tudjunk menni…

      - De én még nem akarok kimenni. –mondta, majd közelebb lépett, amitől én ösztönösen hátraléptem egyet. Már teljesen a csempének dőltem.

      - Mire készülsz? –fontam össze a karom magam előtt.

Nem szólt semmit, csak elmosolyodott. Kezével vizes hajamat a fülem mögé tűrte, majd közeledni kezdett. Már majdnem megcsókolt, amikor a langyos víz hirtelen jéghideg lett. Azt hiszem, elfogyott a meleg víz. Én felsikítottam, és Damien is hátraugrott.

- Ezt komolyan nem hiszem el!- sóhajtott, majd beletúrt a hajába.

A pulzusom az egekbe szökött a látványtól, ahogy ott állt előttem álmaim pasija félmeztelenül, csurom vizesen. Továbbra is a csempének dőlve álltam, és csak néztem, miközben az alsó ajkamat harapdáltam. Ő is engem nézett mozdulatlanul. 

- Ne harapdáld az ajkad!- szólalt meg mély, rekedt hangon egy kis idő után.

- Miért ne?- kérdeztem felvont szemöldökkel. 

- Mert én akarom harapdálni. –mondta komoly arccal, a szeme és a hangja azonban vágyat tükrözött.

- Akkor miért nem teszed?- kérdeztem. Ugyanolyan komoly, mélyebb hangon beszéltem, mint ő.

A kérdésemre csak mosolyogva felvonta a szemöldökét, majd hirtelen felém lépett. Két keze közé fogta az arcom, majd lassan, édesen megcsókolt. Én pedig visszacsókoltam. Lehet, hogy nem helyes, amit teszünk, de abban a pillanatban nem érdekelt. Egyre szenvedélyesebben csókolt, testével teljesen a hideg csempének nyomott. A jéghideg víz még mindig egyenesen ránk folyt. Én közben vizes hajába túrtam, ő pedig a hátamat simogatta. Nem tudom, milyen sokáig álltunk így a zuhany alatt, de egy idő után kopogást hallottunk a bezárt ajtóm felől. Nehezemre esett eltolni magamtól Damient, hogy ki tudjak szólni. Biztosan Danny az. És igen. Így lenne ötösöm a lottón!

- Elli! Hé! Nem ér bezárni az ajtód, hallod, hugi?!- kiabált, miközben az ajtómon dörömbölt.

- Elkéstél! Már a fürdőben vagyok!- kiabáltam ki neki.

- Asszem’ elhasználtam az összes meleg vizet! Bocsi! 

- Nem mondod?- kérdeztem gúnyosan.

- Bocs! Majd gyere le, ha kész vagy! Az ajtód meg nyisd ki! Vagy van veled valaki?- kérdezte gyanút fogva. Damienre pillantottam, aki csak mosolyogva nézett, és megrázta a fejét. Nem terveztem elmondani a bátyámnak, hogy a haverjával vagyok bezárkózva a szobámba, és épp a zuhany alatt állunk. Azt meg főleg nem, hogy mi történt az előbb. 

- Mégis ki lenne itt velem?

- Az első tippem Damien lenne, a második pedig Nate… - gondolkozott el.

- Persze!- nevettem fel, Damiennel pedig ismét összenéztünk. Danny ráhibázott. –Aztán mégis hogy jutottak volna be?

- Na, ez jó kérdés.

- Nincs itt senki, csak én!

- Oké, oké! Majd gyere!- kiabálta, majd elment.

- Hát… Danny ráhibázott. –mosolygott Damien.

- Igen. De honnan tudta?- kérdeztem. Észre sem vettem, hogy Damien közben elzárta a csapot. 

- Ráhibázott. –vont vállat.

- Szerintem nem ártana kiszállnunk. –mondtam kifelé mutatva.

- Igazad van. –mondta, majd mindketten kiléptünk a kabinból. Megfogtam a törölközőmet, és a hajamat kezdtem törölgetni, a szekrényből pedig odadobtam egy másikat Damiennek.

- Köszi. –kapta el a levegőben.

- Te nem vagy normális, remélem, tudod. – jelentettem ki miután végignéztem magamon és rajta. Ő csak a pólóját vette le, és én is ruhában voltam, úgy álltunk a zuhany alatt.

- Tisztában vagyok vele. –mosolygott. –De szerintem nem ártana levenned a vizes cuccaidat.

- Nem mondod!- mondtam gúnyosan.

- Szívesen segítek. –lépett közelebb.

- Boldogulok. –vágtam rá, talán kicsit hamarabb a kelleténél.

- Oké. Most mi bajod van?- dőlt neki a falnak, karajit összefonta maga előtt, úgy nézett rám.

- Nincs semmi bajom. –nevettem fel kínomban.

- Nekem nem úgy tűnik. Szóval?

- Nem hiszem, hogy ez az egész –mutattam rá, majd rám –…jó ötlet volt.

- De hisz te is ezt akartad, nem?- kérdezte, miközben vizes hajába túrt.

- Lehet, de ne feledd, hogy nem lehetnénk együtt. –emlékeztettem.

- Nem értem, hogy amiatt, ami a múltban történt, miért nem lehetünk együtt. Kétlem, hogy megismétlődne.

- De mégis mi?- kíváncsiskodtam. Talán most végre megtudom, hogy miért van ez.

- Elmesélem, csak előbb öltözz át, mert megfázol. Én is elmegyek átöltözni, utána visszajövök, és elmesélem. –adott egy puszit a homlokomra, majd kiment. Hé! A kulcs még mindig nála van!

- Hé!- szóltam utána, amikor már elindult az alagútban.

- Igen? –fordult vissza.

- A szobakulcsom?

- Ja igen!- mondta, mintha most jutott volna eszébe, hogy elvette. Visszasétált, és a kezembe nyomta.

- Köszönöm. –mondtam úgy, mintha szívességet tett volna nekem azzal, hogy visszaadta. 

- Majd még jövök. –kacsintott, majd lassan eltűnt az alagútban, az ajtó pedig bezárult.

Végre átöltözhetek! Előkerestem egy másik fehérneműt, a fehér farmeromat, mert kint hűvös volt, és hozzá egy zöld felsőt. Nem sokkal később Damien is visszajött. Ugyanazt a pólót vette fel, és egy koptatott farmert.

- Akkor kezdheted a „mesedélutánt”. –mondtam, miközben leültem az ágyamra törökülésben.

- Oké. –sóhajtott, majd leült az ágyra velem szemben.

- Akkor…?- sürgettem.

- Oké. –sóhajtott, majd elkezdte. - Tudod, Katherine-nek volt egy vőlegénye, Steve Jonson, akivel gyerekkori legjobb barátok voltak. Mindenkiben azt a látszatot keltették, hogy szerelemből házasodnak össze. Viszont ez csak érdekházasság volt. A Jonson család rendelkezett a legnagyobb befolyással nem csak a városban, de az országban is. És kellett egy utód. Csakhogy fiú helyett kislányuk született. Ezek után megromlott a kapcsolatuk. Steve Katherine-t okolta, amiért nem fiút szült neki. Pár hónappal később, amikor Steve üzleti úton volt, Katherine összeszűrte a levet Harold Donovannal. Teherbe esett. Mikor Steve visszatért az fogadta, hogy a menyasszonya valaki mástól vár gyereket. Rájött, hogy ki az apa, és a Donovanok ellen fordult. Ehhez a Sullivan család segítségét kérte, akik boldogan segítettek az ország egyik leggazdagabb és legfontosabb személyének. Viszont a város nagy része a Donovanok pártját fogta. Tudod, Steve Jonsont nem kedvelték túlzottan. Háború tört ki. Katherine persze megpróbálta megakadályozni, de nem tehetett semmit. Gyilkosságok, csaták, halott-hegyek, rablások, fosztogatások, gyújtogatások, és minden, amit el tudsz képzelni. Lassan a fél város kihalt. Ekkor Steve kihívta Harryt párbajozni. Katherine közéjük állt, de nem tudta megakadályozni az elkerülhetetlent. Steve-t nem érdekelte a nő, aki megcsalta, neki csak a becsülete volt fontos. Az sem érdekelte, ha Katherine is meghal, és vele együtt a gyerek. Mivel nem ment el onnan, Steve le akarta szúrni, de Harry elé ugrott, és megmentette. Belehalt a sérülésbe. Ezzel véget ért a háború, a Donovan-pártiak visszavonultak, lecsillapodtak a kedélyek. Katherine-t még mindig rákényszerítették a házasságra, a gyereket azonban nem tarthatta volna meg. Egy magzatot támadó mérget kellett volna meginnia vagy a gyermeket születése után árvaházba adták volna, de az is lehet, hogy megölték volna, sok a kérdőjel ezzel kapcsolatban. De ő persze ezt nem fogadta el. Steve épp a parlamentben tartózkodott a végzetes éjszakán. Három hónappal az esküvő előttig Katherine nem akarta elfogadni a helyzetet. Azzal, hogyha szül egy fiú örököst a Donovan-Danken családoknak, azzal a két család együttesen akár egyenrangúvá válhatott volna a Jonson családdal. Persze, ha Sullivan örökös lett volna, akkor ők tehettek volna szert nagyobb hatalomra. El akarták üldözni a városból a Jonson családot. Nem csak a Donovanok, de még a Sullivan-ek is. Mindkét család hatalmat akart, és tervük is volt. Viszont Clark Danken mindenáron azt akarta, hogy a Danken és Jonson család egyesüljön, mert ezzel hatalmas vagyonra és politikai hatalomra tehettek volna szert. Az utóduknak meg volt az esélye arra, hogy miniszterelnöknek válasszák, vagy, hogy György király bizalmasa legyen. Viszont Katherine beletörődött a sorsába, ezzel persze a Donovan és a Sullivan családot is magára haragította. Pár nappal az esküvő dátumának nyilvános bejelentése után pedig… megölték. –fejezte be a történetet.

- Érdekes. –szólaltam meg egy idő után. –De mi köze ennek hozzánk?

- Látod, ezt én sem tudom. Elvégre a Jonson család régóta nem olyan hatalmas, mint száz éve volt, és erősen kétlem, hogy házasságra kényszerítenének téged.

- Na, ezt én is erősen kétlem. –értettem egyet. El is menekülnék!- Szóval te sem érted az egészet, igaz?

- Nem. –csóválta a fejét.

- Hát… talán álmomban Katherine-től megtudhatok valamit. –gondolkoztam hangosan.

- Nem rossz ötlet. De akkor is ott leszek melletted, nehogy megint az a sebhelyes jelenjen meg álmodban Katherine helyett. –szögezte le.

- Rendben. –adtam meg magam feltartott kézzel.

- Nekem viszont mennem kell, mert a tesóim hiányolni fognak. – állt fel.

- Oké. Szerintem már Danny is furcsállja, hogy még nem mentem le. –álltam fel én is.

- Akkor este. –mondta félig már az alagútban állva.

- Este. –bólintottam. Még pár másodpercig álltunk egymás szemébe nézve, majd nem bírtam tovább, és adtam neki egy „búcsú puszit”. Viszonozta, majd miután hátra léptem, hogy „most már mehetsz”, behúzott az alagútba, és a falnak döntve hosszan megcsókolt. És megint, megint és megint… 

- Vagy talán még maradok egy kicsit. – mondta két csók kötött.

- Elena!- hallottam Mia hangját, miközben bekopogott a szobámba.

- Vagy mégsem. –mondtam sóhajtva.

- Akkor fél nyolckor kiképzés. –mondta.

- Ott leszek. –mondtam, majd kimentem az alagútból, Damien pedig becsukta az ajtót.

- Gyere!- mondtam Miának.

- Szia!- csukta be maga mögött az ajtót.

- Szia. –öleltem meg. –Hogyhogy ilyen korán itt vagy?

- Ilyenkor szoktál futni menni, nem?

- De… igen. –válaszoltam zavartan. –Miért?

- Mert veled megyek.

- Most?

- Igen, most! Öltözz át! Így nem mehetsz az erdőbe!- lökött be a gardróbba.

- Oké, oké. –mondtam, majd gyorsan átvettem a futócuccom. Nem is értem, miért nem eleve azt vettem fel. Most már mindegy.

Az ösvényen kocogtunk, mivel neki, ahogy ő mondja „nincs engedélye belépni a Donovan vagy a Sullivan család birtokára, egyesekkel ellentétben”. Elég sok mindenről beszélgettünk, és időközben csatlakozott hozzánk Rachel és Nora. A fő téma a „jó pasik a városban” volt. Persze a top ötben benne volt Damien és Nate, meg persze Alex is. De beszélgettünk még zenékről, filmekről, meséltek a családjukról stb. Meg is beszéltük, hogy délután elmegyünk moziba valami vígjátékra, amit Rachel javasolt. Igazából csak átöltözni mentünk haza tizenegy fele, és megbeszéltük, hogy egykor találkozunk a főtéren. Mikor hazaértem, furcsa zajokat hallottam a garázsból. 

- Danny?!- próbáltam túlkiabálni a… zenét? De hisz nincs is magnó a garázsban. Akkor honnan jön? És hogy került ide a dob? –Danny! Danny! –Ez süket! És kik vannak itt rajta kívül?- Danny! Ahj! Nem igaz!- dühöngtem, majd egyszerűen kihúztam a hangosítót, mire mind kérdőn fordultak felém. Nem ismertem azokat, akik vele voltak. Egy magas, fekete hajú, szürke szemű, orrpiercinges lány állt a mikrofonnál és egy egész helyes szőke hajú, zöld szemű, colos srác állt mellette gitárral a kezében. De komolyan! Szerintem úgy két fejjel magasabb nálam… Mi ez? Valami garázsbanda? Megint?

- Mi ez?- forgolódott Danny értetlenül. Újdonsült zenésztársai felém mutattak.

- Sziasztok!- köszöntem nekik.

- Szia!- intettek.

- Mit csinálsz itt Elli?- lépett mellém Danny.

- Danny, ő a barátnőd?- kérdezte az ismeretlen srác.

- Ja, nem!- nevetett fel a bátyám. –Ő a húgom, Elena. Ők pedig itt Josh és Liz Sullivan. –mutatott be minket egymásnak.

- Hát… Örülök, hogy megismerhetlek. –mondta a srác, miközben adott két puszit. Oké. Elég közvetlen.

- Én is.

- Danny már mesélt rólad. –ölelt meg Liz. Először kicsit meglepődtem, de utána viszonoztam. 

- Tényleg?- kérdeztem mosolyogva.

- Persze. –ölelt át fél karral Danny.

- De te hogy tudsz fél karral dobolni?- néztem rá felvont szemöldökkel. Tudtommal egy hónap múlva veszik le a gipszet.

- Addig a dobgépet használom. –mutatott a kis szerkezetre az asztalon.

- Aham. –mondtam. –Várjunk! Azt mondtad, Josh és Liz Sullivan?!- kérdeztem megnyomva a Sullivan szót.

- Igen. –mondták mindhárman értetlenül.

- Van valami közötök Alex Sullivanhez?- vontam fel a szemöldököm gyanakodva.

- Ő a bátyánk. –mondta a lány.

- Remek!- mondtam gúnyosan.

- Várj! Te vagy az az új csaj, akire a bátyánk mostanában nagyon rákattant?- kérdezte Josh sejtelmesen mosolyogva.

- Sajnos én lennék. 

- Ő volt az a szemétláda, aki rád mászott?- kérdezte Danny.

- Ő volna az. –bólintottam.

- Hohó!- nevetett fel Liz. –Mi? Hogy Alex rád mászott?

- Én inkább úgy mondanám, hogy nyilvánosan letámadott.

- Ez komoly?- nevettet Josh.

- Ja. Komoly. –válaszoltam. 

- Figyelj!- karolt át Liz. –Alex egy igazi szoknyavadász. De! Ha még nem volt köztetek semmi, és úgy „támadott le nyilvánosan”, akkor valamit nagyon akar tőled.

- Képzelem.

- De legyél óvatos! Minden lányt megkap, akit akar. És nem érdekli, hogy mibe kerül. –figyelmeztetett.

- Észben tartom. Köszi.

- Bármikor. Lehet, hogy a bátyánkat nem kedveled túlzottan, de remélem, mi azért jól kijövünk majd. –mosolygott rám kedvesen.

- Én is remélem. –mosolyogtam vissza rá, majd megölelt.

- Akkor mindenki szeret mindenkit!- jött oda hozzánk Josh, és mindkettőnket átölelt. –Gyere már, ember!

- Engem ebből hagyjatok ki. –nevetett Danny, miközben a törött kezével integetett, emlékeztetve minket a sérülésére.

- Amúgy mit csináltok a garázsban? Az új bandád?- kérdeztem Dannytől.

- Eltaláltad. –vigyorgott.

- Én vagyok az énekes. –mondta Liz.

- Én pedig a gitáros. –mondta Josh.

- És mi a banda neve?

- Na, az még nincs. –mondta Danny.

- Akkor sok sikert!- ütögettem meg a vállát. –Akkor jó próbát. Sziasztok!

- Szia!- köszöntek el, majd visszamentem a házba.

- Szia, anya!- köszöntem, miközben besasszéztam az ebédlőbe.

- Szia, kicsim. 

- Láttad már Danny új névtelen bandáját?

- Igen. Kedvesnek tűnnek. –mondta fel sem nézve a magazinból, amit olvasott.

- Szerintem is. –ültem le mellé. –Délután moziba megyek a csajokkal. 

- Rendben, menj csak. –tette le végre az újságot, ugyanis Mrs. O’Dannel megjelent az ebéddel.

- Jó étvágyat!- mondta, majd visszament a konyhába.

- Köszönjük. –mondtuk egyszerre.

- Danny nem eszik velünk?- kérdezte anya.

- Majd eszik, ha akar. –vontam vállat. –Nem akarom megzavarni őket a próbában.

- Igazad lehet. –mondta, majd enni kezdtünk.

Mikor végeztünk, felkaptam a kistáskám, és már indultam is. A garázs fele mentem ki. Kíváncsi voltam, mire jutottak. Mikor beléptem, mindhárman az asztal fölé hajoltak, és valamiről sutyorogtak.

- Mit csináltok?- léptem melléjük.

- A banda nevén gondolkozunk. –válaszolta Danny.

- És hogy haladtok?

- Alakul. –mondta Josh. 

- Hadd nézzem, mitek van eddig. –vettem el a kis füzetet, amik tele voltak névötletekkel. Az első tízet a neveikből próbálták meg összerakni, nem sok sikerrel. –Dajoiz? Ez komoly?- nevettem fel az überbéna névötlet láttán.

- Tény, hogy nem a legjobb ötletünk. –értett egyet Josh.

- Ezek egyre rosszabbak!- nevettem fel hitetlenül. Olyan béna ötletek voltak a lapon, mint „Linnyjo” vagy „Tillivan” vagy a személyes kedvencem „Bugyikák”. – Oké! Ez kinek az ötlete volt?- mutattam az utóbbira nevetve.

- Az enyém. –jelentette ki büszkén Danny. –És ha nem lesz jobb ötletünk, akkor én arra szavazok.

- Én is. –nevettem tovább.

- Neked nincs valami ötleted?- nézett rám Liz reménykedve.

- Mondjuk…. „Gatyókák”?- kérdeztem.

- Komoly ötlet. –lökött vállba Josh.

- Oké, oké. Akkor… „Kicsi a boxer”?  

- Eddig a legjobb. –röhögött Danny. –Más esetleg?

- Oké… - gondolkoztam el, majd eszembe jutott valami. –Ezt imádni fogjátok!

- Na mi az?- néztek rám kíváncsian. Gondolom valami komoly ötletet vártak tőlem. Hát tévedtek.

- „Bevág a tanga”!- mondtam, mire mind hangos röhögésben törtek ki.

- Oké, hugi. –mondta Danny, amikor már kapott levegőt. –Megvettük!

- Ennél jobb ötlet még tényleg nem volt. –értett egyet Josh.

- Szálljatok már le a Földre!- kiabált rájuk Liz. –Név nélkül nem megyünk semmire!

- Ez az. –csettintettem. 

- Mi van?- nézett rám Josh.

- Down on Earth. –mondtam ki az eddigi egyetlen értelmes ötletet.

- Mi van a Földön?- nézett le Danny, valamit keresett.

- Nem, te hülye!- csaptam fejbe. –A banda neve.

- Down on Earth. –ismételte meg Liz, majd elismerően bólintott. –Azt hiszem, végre megvan A NÉV. –csupa nagybetűvel.

- Köszi, húgi. –borzolta össze kicsit a hajam a bátyám. Neki elnézem. Másnak nem.

- Köszi, te vagy a legjobb. –öklözött össze velem Josh.

- Köszi. Akkor jó próbát vagy amit csináltok. Nekem mennem kell. –köszöntem el, majd elindultam a főtér felé.

Mikor odaértem, a lányok már mind ott ültek az egyik padon. Már csak rám vártak. 

- Mi tartott ilyen sokáig?- kérdezte Mia, miközben megöleltem őket.

- Bocsi, csak Dannynek és az új bandájának kerestünk valami nevet. –magyarázkodtam.

- És sikerült találni valamit?- kíváncsiskodott Nora.

- Végül Down on Earth lett, de ne tudjátok meg, milyen béna ötleteik voltak!- nevettem.

- Na mesélj!- mondta Rachel, miközben elindultunk a mozi felé.

Ők is sokat nevettek azokon a jobbnál jobb névötleteken. A film amúgy nem volt rossz. Jim Carrey volt a főszereplő, szóval az egész mozi zengett a röhögéstől. Utána még elmentünk fagyizni és mászkáltunk kicsit a városban. Vacsora után pedig mehettem a kiképzésre.

Senkinek sem mondtuk el Damiennel, ami korábban a szobámban, vagyis inkább a zuhanyban történt. Ma már fogásokat mutattak, de Tom azt mondta, hogy először inkább maradjunk a boxzsákok dobálásánál. A karom rettenetesen fájt, mire végeztünk! Ebből száz százalék, hogy izomláz lesz. Teljesen kipurcantam. Nem volt energiám haza menni. Még ahhoz is alig, hogy lemenjünk Damiennel a szobába.

- Te tényleg elfáradtál. –jegyezte meg, miközben beléptünk a szobába. Én élőhalottként vánszorogtam utána.

- Nekem ez sok. Ti hogy tudjátok ezt nap, mint nap csinálni?- kérdeztem, miközben lefeküdtem a szőnyegre.  

- Azért nem ott kéne elaludnod. –ült le az ágyra.

- Mozdulni sem bírok. –sóhajtottam fájdalmasan. –Viszont le kéne zuhanyoznom.

- Szívesen segítek. –vigyorgott.

- Nem vagy vicces. –ültem fel.

- Egy próbát megért. –vont vállat.

- Viszont a pizsim otthon van. –gondolkoztam el.

- Adok egy pólót. – sétált oda a szekrényhez, majd kivett egy jó hosszú darabot. –Ez jó?

- Tökéletes. –vettem el, majd bementem a fürdőbe.

Miután jó forró vízben lefürödtem, magamra kaptam egy bugyit és a kapott pólót. Olyan jó „Damien- szaga” van… Épp le akartam engedni a rögtönzött kontyba felkötött hajamat, amikor Damien kopogott.

- Kész vagy?

- Persze, gyere. –mondtam, majd benyitott.

- El sem hiszed milyen nehéz volt megállnom, hogy ne nyissak rád. –vigyorgott perverzül, majd gyengéden megcsókolt.

- És hogy sikerült megállnod?- kérdeztem miután elengedett.

- A székhez bilincseltem magam. –mondta, mire elnevettem magam. –Komolyan. Ott van. –mutatott a szék felé, amin egy… khm… rózsaszín szőrös bilincs pihent. Ez meg…?!

- Na, ne!- emeltem fel nevetve. –Ez komoly? Hogy kerül ide egy ilyen bilincs?

- Még Nate lopta a szüleink szekrényéből, a biztonság kedvéért.

- A szüleitektől?- kérdeztem. –Ebbe szerintem jobb, ha bele sem gondolok.

- Szerintem sem. –nevetett.

- És minek nektek ide egy ilyen bilincs?

- Az illetéktelen betolakodók ellen. De arra is jó, hogy visszafogjam magam, és ne nyissak be a fürdőszobába.

- Aaaha. –bólintottam, majd a tárgyat visszatettem a székre. –Én szerintem most alszom, mert hulla vagyok. –mondtam, majd eszembe jutott, hogy a hajam még mindig fel van kötve. Úgy nem tudok aludni. Idegesít, ha fel van olyankor kötve.

- Ahogy gondolod. De akkor próbálj meg beszélni Katherine-nel.

- Az nem rajtam múlik. –mondtam, miközben, nagy nehezen kierőszakoltam a gumit a hajamból. Dús barna hajam lágyan omlott a vállamra, Damien pedig kidülledt szemekkel nézett. – Most miért nézel így?

- Biztos vagy te abban, hogy aludni akarsz?- kérdezte pajkos mosollyal. Vajon mit forgathat a fejében?

- Miért, mit csinálnánk éjjel, ha nem aludnánk?- kérdeztem értetlenül.

- Hát… lenne pár ötletem. –vigyorodott el, majd közelebb lépett hozzám.   

Ui.: Ha ennek a résznek a közzététele után kaptam volna meg a "Franciska kedvenc olvasója" díjat, biztosan ez a rész lenne a kedvencem :3 Remélem, Nektek is tetszett.:) Komizzatok, ha igen! :D