Sziasztok!:)
Bár csak tegnap került fel az évadzáró, és továbbra is várom hozzá a véleményeket (hideget/meleget), máris meghoztam az első meglepetést!
Mindenek előtt, egy kis magyarázat, hogy mi is ez pontosan. Szóval, még valamikor március elején megbeszéltük barátnőmmel, Franciskával (aki szintén író, a nagyszerű blogjához
katt IDE), hogy amint befejeztük a blogjainkat
, én esetemben az évadot, megírjuk ezeket. Mindketten a másik történetébe illesztve, a másik szereplőivel írtunk egy részt, a saját stílusunkban. Szerintünk elég vicces sztorik lettek, és érdekes látni a saját stílusunkat a másik történetében megmutatkozni.:) Természetesen mindketten ma raktuk ki ezeket a bizonyos fejezeteket, szóval, ha kíváncsiak vagytok az én irományomra, akkor kattintsatok Fran blogjára!
Azt viszont külön szeretném hangsúlyozni, hogy:
Ennek semmi köze a valódi történet folytatásához!
Jó olvasást mindenkinek! :D Vivienn J.
Az erdő titkai
/alternatív
változat a’laFran/
Az ébresztőórát senki sem sorolja a kedvenc tárgyai közé. Hát még akkor, ha tudja, hogy előtte egy fárasztó nap áll. Az angol irodalom témazárót leszámítva még este Damiennel kell gyakorolnom. Csak így győzhetjük le a
Mestert.
Hajamat összekötve,
pizsamában battyogtam le a lépcsőn, ahol Anyu és Dannyültek a reggelizőasztalnál. Soha nem fogom megérteni, ők miért
tudnak ilyen kedvesen és vidáman
reggel hatkor is bájcsevegni. Mrs. O’Dannel éppen a rántottát vette ki a
serpenyőből.
-Jó reggelt kívánok,
Elena kisasszony –köszöntött kedvesen.
-Önnek is! –
Megpróbáltam egy mosolyt magamra erőltetni, de nem volt egyszerű.
-És velünk mi van?
–háborodott fel Danny.
-Elena, van valami
baj? –kérdezte Anyu.
-Csak nem szeretem
az irodalom fogalmazásdolgozatokat.
-Azt én sem –mondta
Danny tele szájjal, mire Anyu oldalba lökte.
-Persze, hogy nem.
De kettőnk közül mégsem én adtam
be úgy egy dolgozatot, hogy: „Szerintem
ez egy nagyon szép szöveg volt. Jó volt az író, meg gondolom, a főszereplő lány
nagyon szexi volt.”–emlékeztettem a bátyámat az egyik übersikeresnovellaelemzésére.
- Nekem csak azt
mondtad, hogy kevés, és azért kaptál egyest –gondolkodott Anyu. –De azt nem,
hogy ilyen trágár és ostoba szöveget írtál!
- Jó, hagyjuk ezt.
Mrs. O’Dannel, mi lesz ebéd? –terelte el a témát Danny.
- Úgy gondoltam,
hogy egy ilyen szép napon a kedvenceteket főzöm. Spagettit.
-Yeah! –Danny a
levegőbe bokszolt.
Mivel mindenki
tökéletesnek gondolta ezt a mai napot, inkább felsiettem az emeletre.
Felöltöztem, fogat mostam, gyorsan beledobáltam a cuccaimat a táskámba. Már
majdnem el is indultam, mikor észrevettem, hogy nem rejtettem el a rajzaimat.
Bedugtam őket
a szokásos helyre, a matrac alá. Még csak az kell, hogy valaki észrevegye, és még több
ember tudja: én vagyok a Kiválasztott!
Az iPodommal a
fülemben indultam el a suli felé, ahol nem várt meglepetésekben volt részem.
Alex ’Seggfej’ Sullivan éppen az épület előtt menőzött a lánykoszorújában. Ebben ugyan nem volt semmi különös, egészen addig, amíg hozzám nem
szólt.
-Cukorfalat, miért
nézel ilyen morcin? –kérdezte egy ezer wattos mosoly keretében. Ha például az
erdőben lettünk
volna, biztosan lekeverek neki egy pofont.
-Nem vagyok „morci”.
–Kezeimmel mutattam az idézőjelet is.
- Te nem is vagy
kíváncsi arra, amit itt a csajsziknak megmutattam? –nyomult tovább.
-Nem nagyon –hagytam
rá, majd elindultam befelé a suliba.
-Majd akkor este
átmegyek, rendben?
Megjegyzését figyelmen
kívül hagytam, előbb-utóbb csak rájön, hogy én Damient szeretem, és nekem ő akkor sem kellene, ha a túlélés miatt ő lenne az utolsó férfi a földön. Elmélkedésemet a
zsebemben rezgő
mobil szakította félbe.
Éppen az emlegetett szamár, azaz Damien küldött egy SMS-t, hogy ma nem tud
suliba jönni, illetve, hogy el kell halasztanunk a gyakorlást. Ez felettébb
fura. Damien még soha nem rázott le; neki is éppen olyan fontos volt a
kiképzés, mint nekem. Nagyon elszomorodtam, mert talán ez volt a nap egyetlen része,
amit vártam. Mi lesz így velem? A kiképzés nélkül az egész harcunk a Mester
ellen értelmetlen!
Becsengetés után
dühösen vágtam le magamat a helyemre. Mia teljesen vidáman ugrándozott az
osztályteremben, majd megállt az én padom előtt.
- Te melyik címet
választod? Én igazából Jane Austen és Emily Brontë között hezitálok –mondta
mosolyogva, miközben a rózsaszín tollán lévő kis pompomot birizgálta.
Válaszadásra azonban
már nem maradt lehetőségem, mert bejött a tanárnő, és kiosztotta a dolgozatfüzeteket. Nem nagyon tudtam gondolkodni. Damien, a kiképzés, és a Seggfej
fenyegetőzése minden szabad agysejtemet lefoglalta. Ugyan
szemtől szembe nem akartam vitatkozni Alexszel, de a
probléma annyi, hogy belőle tényleg ki is nézem,
hogy megjelenik nálunk. Semmi kedvem nincs azt az önelégült, szőke fejét
nézni akkor is, ha nem muszáj.
Végül aztán valahogy
összehoztam az előírt 2
oldalt, és a következőórán folytatódott a balszerencse-sorozatom. Kémia volt, és a
laborban névsor szerint kellett leülnünk. Így minden kémia- és biológiaórát
Alex mellett kell töltenem.
-Szerinted, ha
összekeverem a kálium-permanganátot és a sósavat, elő tudok állítani valamit, amitől végre beismered, micsoda szexisten vagyok?
–Szemöldökét perverz módon húzogatta.
-Azt nem hinném,
Sullivan, de tökéletes mangán-kloridot kap –állt meg a padunk előtt a kémiatanárunk. –Viszont, ha már így egymásra
találtak, örülnék, ha a következő projektet közösen végeznék el.
-Mit kellene
csinálnunk? –kérdeztem, teljesen ledöbbenve. Igen, természetesen az én
esetemben mindig lehet rosszabb.
- A tankönyv 236.
oldalán találják az utasításokat. A projekt leadási határideje csütörtök.
- Hiszen az holnap
van! –ijedtem meg.
- Mondtam én, hogy
ma este találkozunk –kacsintott, nekem pedig végigfutott a hátamon a hideg.
- Ha egy ujjal is
hozzámérsz, vagy csak szimplán perverzkedsz, a sósav az arcodban fog landolni
–sziszegtem összeszorított fogakkal.
- Oké zsoké
–kacsintott. Hát, ezzel nem győzött meg. –Mondanám, hogy nálunk csináljuk, de sajnos Cukorfalat, neked
tiltott terület az erdőrészünk. Így kénytelenek leszünk a te szobádban
dolgozni. Akkor délután négykor, nálatok!
Simán csinálhatnánk
egy új filmet: Rémálom a Danken kastélyban. Főszerepben: Alexander Sullivan és Elena Tisdale. Biztos vagyok benne, hogy mindketten kitűnő színészek lennénk.
Kivételesen a mai
napon nem azt vártam, hogy végre vége legyen a hetedik órának, sőt. Osztálytársaimmal ellentétben azt kívántam, soha ne mehessek haza, és Alex soha
ne jöjjön át hozzánk. Nem csak azért, mert az egész perverz földönkívüli lénye
úgy irritál, ahogy van, hanem nem szerettem volna, ha bármit is kiszimatol.
Igazán nem hiányozna, ha egy idióta kémiaprojekt miatt a Sullivanek megtudnák
azt, hogy én vagyok a Kiválasztott! Ez nem történhet meg! Mi van, ha ez az
egész is a Mester műve? Mi van, ha ez egy teszt, amin ha elbukom, minden kiderül? Ez nem csak egy sima kémia
jegy. Olyan érzésem van, hogy itt ennél többről van szó.
Pontban délután
négykor csengettek is. Egy sóhajtás kíséretében elindultam lefelé a lépcsőn. Magammal vittem egy törülközőt, hogy letakarjam Katherinearcképét. Jobb eltüntetni az összes jelet,
ami a valódi étem felfedését segíthetné elő. Közben hallottam, amint Danny nyitja ki az ajtót.
- Szia. Te úgy mégis
mi a halált keresel itt?
- Szia, a húgodhoz
jöttem.
- Biztos vagy te
abban, hogy ő szívesen lát téged? –gyanakodott
Danny. Velem együtt neki is kínos volt
ez a szituáció.
- Hagyd, kémiából
kell csoportmunkát csinálni –mondtam, miután leértem a földszintre.
- Figyelni foglak
téged, kispöcs –emelte fel a mutatóujját Danny, mint nagy, okos és védelmező báty. Bár, ki
tudja, mikor lesz még szükségem Danny közbelépésére a mai nap folyamán.
Elindultunk felfelé
a szobámba, mikor Alex hirtelen megállt a törülközővel lefedett festmény előtt. Úgy látszik, ezzel az akciómmal ahelyett, hogy
eltüntettem volna, csak még inkább felhívtam rá a figyelmet.
-Ez mi? Valami
titkos alagútrendszernek a térképe? –Először komolyan megijedtem a kérdésétől. Már csak remélni
tudom, hogy nem tud a folyosókról. Az még hússzor annyit rontana az amúgy is
kétségek közti helyzetünkön.
- Nem, de egy olyan
ember festménye, akit legalább annyira utálok, mint téged –hazudtam, majd két
ujjamat a hátam mögött összekulcsoltam, beismerve a füllentést. Azt hiszem,
ezért még kapok valamit Katherine-től.
- Nem –vágtam rá,
majd ismét elindultam a szobám felé. Szemem sarkából azért figyeltem Alexet;
nem bízom meg benne. Szerencsémre nem rántotta le a falról a törülközőt.
- Tök jó szobád van.
Olyan… Elenás –mondta, miután hellyel kínáltam. Természetesen a délután nagy
részét azzal töltöttem, hogy minden titkos dolgot a szekrényembe eldugjam.
-Köszi. Hoztad a
vegyszereket? –Nem volt kedvem bájcsevegést folytatni, így inkább a tárgyra
tértem.
- Látom,
hajthatatlan vagy –csóválta a fejét Seggfej. – Pedig azt reméltem, tudunk
kicsit beszélgetni.
-A hipermangán
tulajdonságairól, arról igen –vágtam rá. Alex a hátizsákjából kivette a
kísérlethez szükséges eszközöket. Én pedig kinyitottam a könyvemet a Mr.
Hollington által kiadott oldalon.
- Mit szólnál, ha
kipróbálnánk elsőként ezt a sósavasat?
- Rendben, de légy
szíves, akkor menj ki az erkélyre –mutattam jobbra. –Nem szeretném, ha a
szobámban ilyen mérgező löttyöket öntögetnél.
- Tudnál valami mást
is mondani? –kérdeztem hisztérikusan.
- Ja. Na várj. Ki
tudod nyitni az erkélyajtót?
Megtettem, amit
kért, és elkezdtem olvasni a kísérlet leírását. Nem igazán tudtam odafigyelni
rá; sokkal inkább lekötött az, hogy Alex eddig egész normális volt. Na jó, ez
így nem egészen pontos megfogalmazás. Mondjuk inkább úgy, hogy nem csinált
semmi rendkívülit.
- Basszus!
Cukorfalat, segíts!
Hát, úgy néz ki, ezt
elkiabáltam.
- Mi történt? –
Ijedten futottam ki az erkélyre, ahol Alex két kémcsővel a kezében állt. Jobban megnézve, egy hatalmas folt volt a pólója alsó részén. Elröhögtem magamat, ugyanis a látvány rettentő nevetséges
volt. –Bepisiltél?
- Ez nem ilyen
vicces, Elena! Mindjárt kimarja a bőrömet a sósav! –hisztizett óvodás kisgyerek módra.
- Gyere be, vesd le
a pólódat. Majd kölcsönkérek Dannytől egyet, addig legyél abban –ajánlottam fel.
- Előbb légyszi, töröld le valamivel azt a mérget!
Kimarja a bőrömet! –hajtogatta még
mindig. Levette a pólóját, majd kaján
vigyorra húzta a száját. –Most legalább te is
láthatod, milyen tökéletes testem van.
Egy szó nélkül elővettem pár zsebkendőt, és elkezdtem felitatni a sósavat. Alex láthatóan
nagyon élvezte ezt a kis akciót.
- Öhm. Ti úgy mégis,
mit csináltok, ha nem vagyok indiszkrét?
Egy olyan ember
hangját hallottam, akiről nagyon nem szerettem volna, ha pont itt, és pont most megjelenik. Döbbenten fordultam hátra.
- Kémiaprojektet
–közölte Alex széles vigyorral.
- Te meg félig
meztelen vagy. Tényleg, ez tök logikus.
- Damien, nincs okod
vádaskodni. Alex magára borította a sósavat… -magyarázkodtam, majd eszembe
jutott a délelőtti
dilemmám, és témát váltottam. – Egyáltalán, te mit keresel itt? Nem
úgy volt, hogy nem érsz rá?
- Ez így is volt.
Azért jöttem át, hogy közöljem, mégis ráérek. De ahogy látom, ti nagy munkában
vagytok.
- Tudtommal neked is
ezen kellene dolgoznod, Donovan. Holnap le kell adni Mr. Hollingtonnak –szállt
be a vitába a Seggfej is.
- Cindyvel lettem
beosztva, és ő
azt mondta, hogy megcsinálja.
- Milyen rendes
–dünnyögtem.
- Gondolom, rendkívül
élvezitek egymás társaságát. –Damien tovább folytatta a sértegetést, mindkettőnk nagy örömére.
- Nagyon –vágtuk rá
mindketten. Csak míg Alex ezt halál komolyan gondolta, én ironikusan értettem.
- Rendben, akkor nem
is zavarlak titeket. –Damien annyira édi fejet vágott, mikor elszomorodott.
Egészen megsajnáltam, így odaléptem hozzá.
- Nincs mire várnom
–jelentette ki. Nem nagyon tudtam hova tenni ezt a sejtelmes mondatát. –Mehetek
vissza a The Wanted koncertre.
Én hülye azt hittem,
hogy mégis érez annyit irántam, hogy nem sértődik meg rám.
Ehelyett a egy angol fiúbandáról beszél. Szerintem ma nincs egészen magánál, ez
már biztos.
- Max, Tom és Nate
azt képzelik, hogy ők a The Wantedír verziója, mert
ugyanúgy hívják őket, mint a bandatagokat. Már délután kettőóta a WalksLikeRihanna megy a házban, és
én megőrülök tőlük! –magyarázta.
- Ne szóld le őket, az egy tök jó szám! –hisztizett Alex.
- Ha nem utálnának,
tuti azt mondanám, menj át hozzájuk, és csatlakozz be, mint Jay.
- Jézusom, most
komolyan egy ilyenen kell veszekedni? –kérdeztem.
-Nem, Elena, légy
szíves, gyere ki a folyosóra, beszélnem kell veled. Sullivan, meg tudja oldani
egyedül ezt a roppant bonyolult műveletet. Talán másodszorra sikerül összeönteni
két vegyszert.
Damien erőszakosabb volt, mint valaha. Megszorította a bal kezemet, és
kituszkolt az ajtón. Fölém hajolt, hogy érzékeltesse
„hatalmát”.
-Én nem veszekszem,
de most elmegyek, ugyanis megzavartam a ti kis titokcseréteket. De azt itt és
most kijelentem, Elena: nem fogok segíteni neked megkeresni azt a rohadt
naplót! Azért nem mentem suliba, hogy az erdőben világos
nappal kutathassak a napló után.
Feláldozom az igazolásaimat,
miattad lógok…
- Csak
azt ne mondd, hogy annyira hiányzott neked az a fogalmazásdolgozat, mert a
végén még el is hiszem –durcáskodtam. – És mi az, hogy nem segítesz megkeresni
a naplót?
- Ácsi,
ácsi, ácsi. Te hogy jöttél be ide? –Legnagyobb örömömre Danny is megjelent a
lépcsőfordulóban.
-
Bejöttem és kész. Nem vagyok betörő–poénkodott Damien.
- Azt
tudom, de… Elli, nekem gyanús körülötted ez a sok furán viselkedő hímnemű.
- Danny,
a húgoddal szeretnék beszélni, bocs –jelentette ki Damien, elég bunkón. A mai
nap folyamán sokadszorra döbbentem meg hűvös
és rideg viselkedésén. Mióta lett ekkora tapló?
- Ha az
éjjeli terveiteket szeretnétek megtárgyalni, itt sem vagyok! – Danny feltette
mindkét kezét védekezésképpen, majd menekülőre fogta.
- Mit
meg nem tennék, ha senki sem lenne hülye körülöttem –sóhajtottam. Damien,
mintha nem figyelt volna arra, amit mondtam, csak dühösen nézett maga elé.
-
Visszatérve: beleuntam, hogy te mindig csak a naplóról tudsz beszélni, és soha
nem veszel számításba, mint férfit!
Damien
nagyon durcás arcot vágott, de kijelentésén véletlenül felnevettem. Az egész
olyan furán jött le, hogy nem tudtam megállni, hogy ne nevessek.
- Na
látod, Donovan, nekem is éppen ez a problémám –hajolt ki az ajtón Alex.
- Te
hallgatóztál! –ijedtem meg. Nem, nem, ilyen nincs! Megtudta… Alex nem annyira
hülye, összerakja félinformációkból is, hogy mi van. Azt hiszem, amint
megtaláljuk a naplót, a helyére magamat fogom elásni.
- Jó,
hagyjuk ezt a nevetséges játékot. Én elmentem. –Damien bement a szobámba, hogy
a folyosón visszamenjen a Donovan-házba. Gyorsan utána fordultam, hogy elkapjam
a kezét, és szerencsémre vissza is fordult. - Ja, Sullivan, azt mondtam már, hogy ő a Kiválasztott?
Damien eltűnt a titkos folyosón,
vissza a faházba. Én pedig csak tehetetlenül néztem, ahogy az
eddig felépített titkos életem összeomlik.
- Ez baromi izgi!
–tapsikolt Alex. –Mesélj! Most, hogy a szerelmed elhagyott, van időnk beszélgetni,
kettesben…
Alex
közelebb hajolt hozzám, és megcsókolt. Amint el tudtam hajolni tőle, pofon vágtam.
- Ez is
Damien miatt történt –sziszegtem felé.
- Ugyan
már, kit érdekel? Na, mesélj csak szépen, hogy is van az a kiválasztott-dolog?
- Azt
hiszem, ezt nekem kell elmesélnem.
Katherine
a frászt hozta rám. Nem először, de eddig mindig úgy jelent meg, hogy egyedül
voltam. Alex azonban rettentő gyerekesen kezdett el viselkedni. Katherine melleit
fogdosta, mindkettőnk meglepetésére.
- Alex,
te ilyenkor a perverz földönkívüli dolgaidat leszámítva mit érzel? –háborodtam
fel. Még csak az kell, hogy Katherine megsértődjön
rám, és ellenem uszítsa a Mestert egy ilyen nevetséges dolog miatt.
- Jó, de még sosem fogtam szellem-mellet! –tapogatózott
tovább.
- Garantálom, hogy többet nem is fogsz –közölte Katherine,
majd megfogta Alex vállát. Katherine mögött egy kék porfelhő képződött,
ami a Seggfej felé tartott.
-Mi ez? Jézusom, csak nem egy időkapu? –visítozott Alex. – Mi van, ha
egy olyan időbe
repülök, ahol nem vagyok félisten?
- A te bajod –mondta Katherine kifejezéstelen arccal, majd
megfordította a kezét. A kavargó ködfelhőből egy örvénylő spirál lett, amely elnyelte az okoskodó barmot. Normális
esetben ezen jól szórakoznék, most azonban megijedtem. Elég nagy a valószínűsége
annak, hogy én is el fogok tűnni abban az örvényben.
Legnagyobb meglepetésemre azonban Damien, egy bőrkötésű könyvvel jött
elő a kék
spirálból. Az agyam leblokkolt. Bűnbánó arccal fordult felém,
majd átnyújtotta a könyvet… Ami a napló volt!
- Ez? Te? Hogyan?
Csak szavakat tudtam kinyögni.
Katherine lefehéredett, már amennyire ez egy szellemtől lehetséges.
- Ó, olvasgassátok csak. Lesz még két
évadom megölni titeket!
