2017. augusztus 15.

EPILÓGUS

Drága Kiválasztottak!

Ez a pillanat is eljött, a történet utolsó sorai. Még nem fogok búcsúzkodni, arra majd egy külön bejegyzést szánok, illetve arról, hogyan tovább ezek után.
Nem mondok sokat a végéről csupán két dolgot:
1. Fény derül arra, miért lett a történet neve The Secrets of the Forest  (azon a nyilvánvaló okon kívül, hogy a dollivani erdőben játszódik az egész).
2. Tartogatok még meglepetéseket :3

Ezer csók és ölelés,
Vivienn J.

Epilógus

Még most, tíz év elteltével is magammal cipelem a dollivani emlékek súlyát. Bár amint leérettségiztünk, elköltöztem onnan Damiennel az oldalamon, mégsem bírok megszabadulni a rémálmoktól. Ezen még a rendszeres pszichológiai kezelések sem segítenek.
Persze nem minden részem bánja, hogy mindez megtörtént. Elvégre, ha nem az lennék, aki, ha nem lett volna a kiválasztottság az életem része, akkor talán sosem ismertem volna meg Damient. Ez pedig azt is jelentené, hogy nem élnénk öt éve boldog házasságban, és nem lenne két csodaszép gyerekünk: Nora és Natheniel Donovan. A mi gyönyörű, kék szemű ikreink.  
Ha nem lenne a múltam, akkor talán grafikus lenne a főállásom, ahogy azt korábban mindig is terveztem. Mégsem bánom, hogy nem így alakult, ugyanis most íróként élem mindennapjaim. Az áttörő sikert a The Secrets of the Forest nevet viselő trilógiám hozta meg, melyben bár álnevekkel ugyan, de a múltam sötét titkát vetettem papírra. Ha tudnák, hogy az egész szóról szóra igaz!
Amikor megírtam, azt gondoltam, végre el tudom engedni a múltam, de van, amitől nem lehet megszabadulni. Ez pedig a bűntudat. Évente háromszor látogatok el Dollivanba, s utam minden alkalommal a temetőbe vezet. Ez a három alkalom pedig Nora és Nate halálának évfordulója, és a nap, amikor Katherine temetésével mindennek véget vetettünk. Legalábbis majdnem mindennek.
Most is épp a temetőben bóklászom. Már meglátogattam Nora és Nate sírját. Az utolsó csokor virággal a kezemben Katherine Danken sírköve felé lépkedem. Senki sincs itt rajtam kívül. Ahogy megállok a fekete márványból készült, hivalkodó sírhely előtt, összezsugorodik a gyomrom. Sosem tudom leküzdeni ezt a különös érzést, amikor itt vagyok. Talán épp ezért nem szoktam ezen a helyen túl sokáig időzni. Leguggolok, és a fehér virágokból összeállított csokrot a szokásos vázába helyezem. Én vagyok az egyetlen, aki virágot hoz neki – elvégre nem hiányzik senkinek. Három évig tele volt a sírhely mindenféle koszorúkkal, csokrokkal, mécsesekkel. Ám ahogy a felhajtás a legenda és a titokzatos test megtalálása körül elhalt, úgy fogyatkoztak meg a látogatók is.  
Pár percig csak állok, és bámulom az arannyal vésett írást a kövön.

Katherine Danken

1895-1913

Szívünkben örök szeretet lángja ég

Ennél giccsesebb és röhejesebb sírfeliratot nem is választhattak volna.
- Te jobbat választottál volna neki – szólal meg egy ismerős hang mögöttem. Észre sem vettem, hogy van itt még valaki rajtam kívül. Nem is tudom, mikor láttam utoljára. Szinte semmit sem változott az évek során.
- Mit keresel itt?
- Megláttalak, és gondoltam, beköszönök. Nem gyakran jársz erre.
- Valóban. Tudod, hogy nem véletlenül – sóhajtok. Nem nézek rá, csak az aranyozott írást bámulom. Közelebb lép hozzám. – Miért vagy itt valójában? – kérdezem unottan. 
- Van egy befejezetlen ügyem.
- Miféle befejezetlen ügy? – emelem rá összehúzott tekintetem.
- Te – feleli. Csak ekkor veszem észre a kezében csillogó pengét. Azt a pengét.
- Mire készülsz? – A hangom sokkal ijedtebben cseng, mit szeretném. Azt hittem, vége. Azt hittem, soha többé nem látom ezt a fegyvert. 
- Áthúztad a számításaimat, Elena – vicsorog rám. Rá sem ismerek. Nem ilyen volt. Vagy csak nem vettem észre a valóságot.
- Miféle számításokat?
- Nem fogom feleslegesen húzni az időt – tesz felém egy fenyegető lépést. A sírkőbe ütközöm. Nincs hová menekülni. – Itt az ideje, hogy beteljesítsd a sorsod. – Ez volt a végszó. Először csak azt érzékelem, ahogy mozdul, majd a hirtelen rám törő fájdalmat. Reszketeg, ziháló lélegzettel csuklok össze. Homályos tekintettel fürkészem az arcát. Mégsem az, akinek hittem. 
- Miért? – Szinte már utolsó leheletemmel nyögöm.
- Majd mindent megtudsz odaát – veti oda, majd komótosan elsétál, magamra hagyva engem tehetetlenül.
Érzem, hogy a halál jeges karmaival közeledik, majd körbeölel. Mintha védelmezne. Utolsó gondolataim a gyermekeim és a férjem felé kalandoznak. Könnyek csorognak végig az arcomon. Nem ezt érdemlik. Nem akarok nekik fájdalmat okozni. Annyira szeretem őket! 
Ez az utolsó gondolatom, mielőtt magába szippant az örök sötétség.
~*~
Ahogy a lelkem lassan elhagyja a testem, különös megnyugvás vesz körül. Megszűnt a fájdalom, megszűnt a világ. Minden megszűnt. Olyan furcsa az élettelen testemet látni. Vajon mindenki így érez?
Arra számítok, hogy egyre feljebb és feljebb emelkedem, míg végül átérek a másvilágra, csakhogy nem ez történik. Félúton ég és föld között megállok. Felnézek. Az ég vörös és fekete kavalkáddá változott, majd akár egy villámcsapás, egy füstfelhő kezd keringeni körülöttem. Amikor ez a felhő végül alakot ölt, elakad a lélegzetem. 
Sheila.
- S ím, a Kiválasztott végre beteljesíti sorsát! – szól lángoló szemekkel. – Az örök körforgás átka, mellyel e vérvonalat sújtottam, beteljesedni látszik! A Kiválasztott átveszi a szellem helyét, s vérvonala továbbörökíti az átkot. Légy üdvözölve a szellemek birodalmában, Elena Tisdale!

Még fel sem fogtam a szavait, máris ismét felkavargott a felhő, s a boszorkánynak hűlt helye van előttem. Az ég ismét borús felhőkkel tarkított kék.
Örök körforgás. Ez a két szó visszhangzik a fülemben. Átvettem Katherine helyét, és ő tudta, hogy ez lesz. Valójában ezért kért bocsánatot tőlem akkor éjjel.
Fogalmam sincs, hogy a szellemeknek van-e szívük, de akárhogy is, az enyém most megszakadt. A tudat, hogy az átoknak sosincs vége, és még több utódom éli át azt, amit én, fagyos rettegéssel és mérhetetlen bűntudattal, dühvel tölt el.
A sikolyom pusztító viharként borítja be a várost.
Sosem lesz vége.


Vége

1 megjegyzés:

  1. Jééézusom, te lány xD Kikészíted az idegeimet. Ez a sok halál és szenvedés a semmiért volt?? Na neee.
    Kívánom hogy ez a történet a könyvesboltokba kerüljön és még sok ember szenvedhesse el ezt a csodát :D
    Őszintén, le a kalappal. Én pedig nagyon örülök, hogy majdnem végig itt lehettem, követhettem a fejlődésed és a történet alakulását. Köszönöm <3

    VálaszTörlés