Sziasztok!
Ahogy a csoportban ígértem (link oldalt, az Impresszumban, akit érdekel és csatlakozna), hoztam a következő fejezetet.
Várom a visszajelzéseket!:)
Ölel mindenkit,
Vivienn
A gyomrom porszemméretűre zsugorodott odabent, a
térdeim remegtek, miközben lélegzetvisszafojtva vártuk, hogy valaki előlépjen
az ajtó mögül. Csak pár másodperc volt, mégis egy örökkévalóságnak tűnt, mire a
régi, kopott faajtó halk nyikorgás kíséretében kitárult. Az árnyékok közül
egyszer csak háttal kilépett egy alacsony, ősz hajú férfi, aki valamit húzott
magával.
- Mr. O’Dannel?- kérdeztük Dannyvel
tökéletes szinkronban, mire az illető ijedtében ugrott egyet, majd kérdő
tekintettel fordult felénk.
- Elena? Daniel?- kérdezte, miközben a
bőröndjét behúzta a konyhába, majd becsukta az ajtót, és kulcsra zárta.
- Mit keres maga itt?- kérdeztem
megkönnyebbülve, hogy nem egy betörő, vagy, hogy nem értem jöttek a Mester
emberei. –Nem csak holnap érkezett volna?
- A mai, vagyis az utolsó konferencia
elmaradt, így egy korábbi géppel jöttem. –magyarázta. - Erről értesítettem
édesanyátokat is, de ezek szerint elfelejtett szólni. Biztos megijedtetek. Ne
haragudjatok.
- Semmi gond. –legyintett Danny, majd
átvette a bőröndöt.
- Ó, hagyd csak, fiam, majd én
elintézem. –legyintett a férfi, majd a szobájuk felé indult. –Nem kellene
aludnotok, gyerekek?- fordult vissza az ajtóból.
- De. Már megyünk is. –mondtam, majd
gyorsan elköszöntünk, és halkan visszaosontunk Danny szobájába.
- Ezek szerint mégis Arthur volt.
–motyogta Danny, miközben kivett egy egyszerű fekete pólót és egy tiszta boxert
a szekrényből, és a vállára dobta.
- Azért valaki szólhatott volna, hogy
ha zajt halunk az éjszaka közepén, az csak Ő lesz. Főleg azok után, ami
történt… Mi van, ha egyedül vagyok a szobámban, és egész éjjel a takaró alá
bújva zokogok a félelemtől, hogy a gyilkos az? És ha engem nem kapott el,
biztos azon aggódnék, hogy melyik szerettem támadta meg!- fakadtam ki.
- Nyugi! Nyugi!- mondta, miközben a
vállamnál fogva leültetett az ágyára. –Nyugodj meg! A nagy zűrzavarban senkinek
sem jutott eszébe szólni, amit nem is csodálok.
- De akkor is!- most már egyenesen
ordítottam.
- Elena!- kezdte Danny megfáradt
hangon. –Mindenkit megrázott, ami Norával történt. És amikor Damien felhívott,
hogy elájultál, fejvesztve rohantunk a kórházba. Én még nadrágot is
elfelejtettem húzni!- mondta, mire akaratlanul is felnevettem.
- Hogy mi?- kérdeztem a szám elé kapva
a kezem, hogy felfogja a kuncogásom.
- Jól hallottad. Épp fürdéshez
készülődtem, és már nem volt rajtam a farmerem, és úgy rohantam szólni anyunak,
és meg sem vártam a válaszát, már bent ültem a kocsiban. –magyarázkodott. - Mikor
a kórháznál megálltunk, kiszálltam, és rohantam volna be, amikor anya utánam
szólt. „Kisfiam, khm… nem felejtettél el valamit?”- kérdezte elvékonyított
hangon. –Én csak értetlenül néztem rá, mire elkezdett kuncogva lefelé
mutogatni. És akkor vettem észre, hogy egy pólóban és egy alsógatyában állok a
kórház parkolójában. Azonnal beszálltam a volán mögé, és hazajöttem, amíg anya
bement hozzád. Akkor értem ide, amikor már Nate volt bent nálad. –fejezte be a
történetet.
- Mondd, hogy valaki felvette videóra!
Vagy legalább van egy kép!- mondtam egyre jobban nevetve, ahogy elképzeltem a
bátyámat egy pólóban és alsóban ácsorogni a kórháznál.
- Nagyon remélem, hogy nem. –mondta
komoran, majd ő is elnevette magát. –Ha erről kikerül valami, akkor oda a
hírnevemnek.
- Tudtad, hogy fent vagyok a város öt
legszexisebb pasijainak listáján?- vonta fel a szemöldökét vigyorogva.
- Hogy a város öt mijének a listáján?-
ráncoltam a homlokom.
- Nézd meg magad!- mondta, majd
elővette a laptopot az ágy alól, és bekapcsolta. Amint élet költözött a
monitorba, máris egy blog jelent meg a képernyőn.
- Ez milyen blog?- kérdeztem, majd
átvettem tőle. A fejlécen ez a név állt: Dollivan
legjei.
- Egy helyi lány és egy srác írja.
Mind a ketten különböző listákat vezetnek. És itt az idei „legszexisebb pasik”
lista. –görgetett lejjebb. És tényleg ott volt.
- Az öt legjobb pasi a városban.
–olvastam hangosan a bejegyzés címét. –A lányok szavazatai alapján ötödik
helyezett a kisfiúsan jóképű, perverz hajlamú Maxwell Donovan. –és ott volt egy kép az illetőről. Vajon honnan
tudja a lista összeállítója, hogy Max perverz?– Negyedik a sármos autószerelő Natheniel Donovan. Harmadik helyezett az
új fiú, félisten Daniel Tisdale. –itt
megakadtam. –Félisten? Ez komoly?- nevettem fel.
- Ami igaz, az igaz. –vigyorgott
önelégülten.
- Oké. Lássuk, kik azok, akik még
nálad is „szexisebbek”. Második helyezett a kissé szexista nőcsábász… Alexander Sullivan. –mondtam kissé meghökkenve. Az
igaz, hogy Alex helyes, de nem gondoltam, hogy a helyi csajok ennyire
odalennének érte. Megráztam a fejem, majd továbbmentem az első helyezetthez.
–És most már hivatalosan is a város legszexibb pasija nem más, mint… - itt
Danny elkezdett dobolni az asztalon, mire felé fordultam.
- Csak a drámai hatás kedvéért. –vont
vállat.
- Az első hely bitrolója nem más, mint
a szex szimbólum, Mr. Kockahas,maga a megtestesült Dávid
szobor…- na ennél a résznél már elnevettem magam. Kissé túlajnározza a srácot,
bárki is legyen az. – Minden lány álma! Damien
Donovan!- fejeztem be, és kissé felvittem a hangsúlyt a végére, mintha
kérdezném. –Szóval Damient tartják Dollivan legjobb pasijának. –állapítottam
meg.
- Nos, ezek szerint igen. –vont vállat
Danny, közben én Damien képét tanulmányoztam. Egy fekete rövidnadrág van rajta…
Semmi más. Nos, a lánynak igaza van. Damien jól kidogozott, napbarnított
felsőtestét semmi sem takarta. Egyik kezében egy félig üres vizes flakont
tartott a mellkasáig emelve a kezét, mire a bicepszei kidagadtak a karján.
Sötétbarna haja vizesen tapadt a homlokára, kék szemei csillogtak a napfényben,
miközben teli fogsorral mosolygott, talán nevetett. A képen még egy fél
felsőtest –szintén póló nélküli…-, és két kar van, különböző gazdáktól. Nem néz
bele a kamerába, éppen a fél test tulajdonosát figyeli. Nagyon jól sikerült
lesifotó, el kell ismernem. A háttérben mintha focipályát véltem volna
felfedezni. Ezek szerint egy focimeccsen készülhetett. Képzelem a sok
nyálcsorgató lányt, akik nézték… -Elli?! Figyelsz te rám?- kérdezte Dan a
kezével az arcom előtt legyezve, kizökkentve a bambulásomból.
- Mi? Ja, persze. –ráztam meg a fejem.
- Csak nem Damienre csorgattad a
nyálat?- húzogatta a bal szemöldökét.
- Csupán abból, hogy úgy nagyjából két
percig tátott szájjal, teljesen elbambultan figyelted a monitort, amin nincs
más, mint Mr. Szex szimbólum félmeztelen fotója.
- Talán elkalandoztam egy kicsit.
–ismertem be, majd le akartam hajtani a gép tetejét, de bátyám megakadályozott
benne. –Mi az?
- Ha már így benne vagyunk… kíváncsi
vagyok ugyanennek a listának a csaj változatára. Hadd csorgassam a nyálam én is
egy kicsit. –húzta kacér mosolyra ajkát.
- Mintha nem lenne barátnőd –figyelmeztettem.
- Attól még nézni szabad, nem?
- Akkor nézd. –adtam oda neki, de
azért a válla fölött én is néztem.
- Na, kire fogok gondolni ma éjszaka?-
kérdezte, miközben rákattintott a „Legszexisebb csajok Dollivanban” feliratra.
- Az első helyezettre, vagy mindre
egyszerre?
- Főleg az elsőre, de a többiek is
szóba jöhetnek. –kacsintott rám, mire szemforgatva néztem vissza a laptop
képernyőjére. – A helyi pasik szavazatát összesítve, most itt van az idei
legjobb csajok ötös listája. Nem is húzom tovább az időt! Ötödik helyezett a szőke
szépség Amélia Jones.
- Szóval Mia bekerült?- kérdeztem
mosolyogva.
- Úgy tűnik. És Ő is és a pasija is az
ötödik helyen állnak. –mondta Dan fel sem nézve a gépből, majd folyatta az
olvasást. – Negyedik helyezett Miss Bikini
Reachel Williams. Harmadik helyezett a dögös nővérke Miranda Brown. –mondat Danny önelégült vigyorral.
- Miranda Brown? A Te Mirandád?-
kérdeztem, majd mikor jobban szemügyrevettem a képet, tényleg Ő volt az.
Mellesleg Reach, nem véletlenül „Miss Bikini”, ugyanis a képen éppen egy
parányi zöld háromszögben látható.
- Igen, az én barátnőm. –bólogatott
hevesen. –Na lássuk tovább! Második helyen végzett a trónfosztott jégkirálynő Cindy Rogers. Ui.: Cindy, remélem nem
nyírsz, ki, nem én döntöttem így. –olvasta, majd elröhögte magát. –Ki lehet ez
a Cindy?
- Az egyik évfolyamtársam. Elég
népszerű. Sajnálom a csajt, aki ledöntötte a libát a trónjáról.
- Akkor kezdheted az önsajnálatot.
–mondta, miközben lejjebb görgetett.
- Hogy mi?!- kérdeztem elkerekedett
szemekkel.
- Jól hallottad. Ugyanis… - ezen a
ponton megköszörülte a torkát, majd mintha egy sportkommentátor lenne
folytatta. - És az új királynő, a város legdögösebb bigéje, nem más…mint az új
lány, a sportos istennő, Miss Formás
segg… - olvasta szemöldök ráncolva. –
Minden pasi álma! Elena Tisdale!
- Hogy „Miss Formás segg”?!- kérdeztem
meghökkenve. A képen éppen nevetek valamin a suliban, és a képbe lógó szőke
hajtincsek alapján Miával beszélgetek. Semmi különös nincs a fotón.
- Ezek szerint… - vont vállat. –Most
viszont Mr Félisten itt hagyja Miss Formás segget, ugyanis megy zuhanyozni.
–állt fel, majd kecsesen bevonult a fürdőszobába. A fejemet rázva olvastam el
az ehhez kapcsolódó legújabb bejegyzést. „Dollivani álompárok” hirdette a cím.
„A szavazások lezárultak, az eredményeket pedig már mindenki olvashatta. Most
ezek alapján állítottuk össze az Álompárok
Listáját. Íme:
5. a Perverz és a Szőke szépség. Név
szerint: Maxwell Donovan és Amélia Jones, akik történetesen a valóságban is egy
párt alkotnak!
4. a Sármos és Miss Bikini. Név
szerint: Natheniel Donovan és Reachel Williams.
3. a Félisten és a Dögös nővérke. Név
szerint: Daniel Tisdale és Miranda Brown, akik legfrissebb források szerint
szintén egy párt alkotnak!
2. a Nőcsábász és a Jégkirálynő. Név
szerint: Alexander Sullivan és Cindy Rogers.
1. Mr. Kockahas és Miss Formás segg.
Név szerint: Damien Donovan és Elena Tisdale.
Talán ilyen még nem is fordult elő, hogy akik a lista
szerint összeillenek, a valóságban is egy párt alkotnak! Nos, reméljük, az öt
párból kettőnél több is egymásra talál majd!”
Egymásra is talált. –gondoltam
magamban, majd lecsuktam a számítógépet.
Legalább amíg ezzel voltam elfoglalva nem figyeltem
oda a fejemben összevissza kavargó kérdésekre, emlékfoszlányokra. A bátyám
mindig képes elterelni a gondolataimat, amikor velem van, most viszont, hogy
egyedül ücsörgök a túlméretezett babzsákon, újra a felszínre törtek.
Gondolj másra! Gyerünk! Valami vidám dologra!-
mondogattam magamban, miközben lehunytam a szemem. –Egy ugráló nyuszi a réten.
Ugrik, ugrik, ugrik… Hirtelene egy róka csap le a semmiből, egyenesen a nyuszi
nyakának ugrik. Éles fogaival átharapta az apró fehér szőrmók torkát. A puha
fehér bundán lassan vörös szín terjedt szét. A ragadozó szájából kétoldalt fojt
a vörös nedű, egyenesen a zöld fűre, nyomot hagyva ezzel maga után… Elég!-
kiabáltam a tudatalattimra. - Elég! Elég legyen már!- könnyek égették a szemem,
és most nem tudtam visszatartani őket. Nem akartam visszatartani őket. Miért?
Miért kellett ennek a vidám idilli képnek ilyen morbid gyilkolós rémképpé változnia?!
Még szerencse, hogy nem egy aranyos kisbabára gondoltam! Most már mindig így
lesz? Ha egyedül vagyok akár egy percig is, mindig elfog a rossz érzés, Nora
vérfagyasztó látványának emléke? Persze ez ilyenkor talán még természetesnek is
mondható, hiszen csak nemrég történt. Talán idővel majd elmerül a feledés
szürke ködében, és soha többé nem tér vissza onnan.
Már lecsillapodott a légzésem, és a könnyzápor is
elállt. Nem próbáltam meg letörölni őket, hagytam, hogy az arcomra száradjanak.
Megfeledkeztem arról, hogy hol is vagyok, csak hallgattam a víz megnyugtató
hangját az ajtón keresztül. Aztán hirtelen abbamaradt, és pár másodperc múlva
kinyílt az ajtó, és Dan lépett ki rajta felöltözve.
- Mi a baj, Elli?- kérdezte aggódva.
- Semmi. Nem érdekes. Zuhanyozhatok
itt?- kérdeztem.
- Persze, tessék itt a múltkori pólód.
–mondta miközben a kezembe nyomta a „Mr. Goodlooking” feliratú pólót, amiben
akkor aludtam, amikor megjelent Alex.
- Köszi. –felálltam, majd beléptem a
párás helyiségbe. Lassan bújtam ki a ruháimból, majd beálltam a zuhany alá. A
forró víz égette a bőröm, de a kis fizikai fájdalom talán képes elfeledtetni a
lelki sérüléseim. Elfelejtettem tusfürdőt behozni magammal, így kénytelen
voltam a bátyám férfias illatú géljét dörzsölni a bőrömre. Minden gondolatomat
száműztem az agyam legeldugottabb, legsötétebb részébe, és csakis a víz hangos
csobogására koncentráltam. Az időérzékem teljesen eltűnt, csak arra lettem
figyelmes, hogy valaki kopog az ajtón, és a nevemet mormogja.
- Elli!- most már tisztán hallottam a
hangot.
- Már vagy egy órája bent vagy, és az óta
hallom a víz hangját. Minden rendben?
- Igen, persze, csak… elkalandoztam.
–mondtam, majd elzártam a csapot. Igaza volt. Régóta bent lehettem, mivel az
ujjaimon a bőr úgy nézett ki, mintha aszalt szilva lenne. Kiszálltam a
zuhanyfülkéből, a szoba pedig olyan volt, mint egy végtelen ködfelhő. Nehezen
lélegeztem a tengernyi fullasztó párában, így kinyitottam az ablakot. Gyorsan
felöltöztem, és egy pótfogkefével fogat is mostam. Mikor kiléptem magam után
fehér vízgőz felhőt húztam.
- Te meg mit csináltál? Olyan a
fürdőm, mintha egy hatalmas felhő lenne!- mondta Danny, mikor benézett.
- Ne haragudj. Csak elgondolkoztam, és
nem vettem észre, hogy mióta vagyok bent. –szabadkoztam.
- Nem hibáztatlak. –szólt ki, miközben
az ablakot még szélesebbre tárta, és kitámasztotta valamivel. Máris oszlani
kezdett a párafelhő. –A történtek után azon csodálkozom, hogy nem kell máris
pszichológushoz vinnünk.
- Pszichológus?- kérdeztem kissé
ijedten, mikor visszatért a szobába.
- Tudod… anyával arra gondoltunk,
hogy… talán nem ártana megbeszélned a problémáidat egy szakemberrel. Aki
segíthet feldolgozni a történteket. Talán könnyebben tovább tudnál lépni, és
elfelejteni az egészet.
- Szóval dilidokihoz akartok küldeni?!-
kérdeztem felháborodással, dühvel teli hangon.
- Elli, a te érdekedben! Jót tenne, ha
beszélnél valakivel, aki tud tanácsot adni, és tudja, hogy mit kell tenni ilyen
helyzetekben… - kezdte magyarázni, de közbevágtam.
- Nekem nem kell pszichológus! Csak
egy kis pihenésre van szükségem, hogy kiürítsem a fejem, és olyan leszek, mint
régen!
- Egyelőre még nem akarunk belevonni
senkit, de ha úgy látjuk, hogy magadba zuhansz, mint apa halála után, akkor
cselekszünk. Akár akarod, akár nem.
- Ez nem ugyanaz. Akkor még gyerek
voltam, és…
- Most is gyerek vagy! És ez talán még
jobban megviselt, mert már jobban fel tudod fogni, hogy mi történt, mint öt
évesen. Nem akarunk rád kényszeríteni semmit. De ha megint rémálmaid lesznek,
és rosszabbodik az állapotod, akkor kénytelenek leszünk cselekedni. –mondta,
miközben leült mellém, és megnyugtatóan megszorította a térdem. – Csak azt
akarjuk, hogy neked a legjobb a legyen. És erre majd te is rájössz.
- Tudom, hogy jót akartok nekem, de…
Nem akarok egy idegennek beszélni az érzéseimről, meg feleleveníteni, hogy mi
történt. Azt meg főleg nem akarom, hogy okoskodjon nekem. Ha apa halálát
sikerült külső segítség nélkül feldolgoznom, akkor előbb-utóbb ez is menni fog,
nem igaz?
- Remélem. –sóhajtott, miközben a
szőnyeget nézegette.
- Együtt bármit átvészelünk, nem
igaz?- idéztem fel mosolyogva bátyám szavait, kiskoromból. Mindig ezt
mondogatta, amikor rémálmom volt, és Ő vigasztalt.
- Látom, emlékszel még. –mosolyodott
el, még mindig a földet pásztázva.
- Persze, hogy emlékszem. Mindig ezt
mondogattad. „Együtt bármit átvészelünk! Mindig melletted leszek. Megvédelek
mindentől.”
- Ezt még most is így gondolom. És
igyekszem tartani a szavam.
- De te is tudod, hogy nem védhetsz
meg mindentől. Már elmondtam párszor.
- Tudom, hogy mindentől nem védhetlek
meg. De azért a dolgok többségétől igen. És pokoli érzés, hogy ettől az egésztől
nem tudtalak távol tartani. –nézett a szemembe bűnbánó, meggyötört arccal.
- De hisz nem a te hibád! Ugyan már,
Danny! Nem tehettél ez ellen semmit.
- De ha tudom, hogy elindulsz
megkeresni Norát, lebeszélhettelek volna.
- Nem. Nem tudtál volna lebeszélni.
Maximum annyit tehettél volna, hogy velem jössz. De akkor te is olyan
helyzetben lennél, mint én.
- Hidd el, hogy inkább veled mentem
volna, minthogy egyedül éld át.
- De nem voltam egyedül. –tiltakoztam.
- Tudom. Nate-ék ott voltak. De nem
értem, miért nem tartottak vissza!- csapott az ágyra dühösen.
- Próbáltak, de ragaszkodtam hozzá,
hogy menjek. Bennem még volt annyi lélekjelenlét, nem úgy, mint Miában és Reachelben.
Ha Ők látták volna Olyan állapotban Norát, biztos, hogy sokkal jobban
megviselte volna őket.
- Lehet. De neked sem kellett volna
látnod.
- De mégis láttam. Megtörtént. Ezen
nem lehet változtatni.
- Sajnos nem. –bólintott, majd felállt
az ágyról, és a villanykapcsoló felé igyekezett. –Inkább aludjunk.
- Rendben. –mondtam, majd elfészkeltem
magam a hatalmas franciaágy egyik felén. Danny lenyomta a kapcsolót, így minden
fény kialudt a szobában. Sikeresen odacsoszogott az ágyhoz, és bemászott
mellém.
- Jó éjt, hugi. –nyomott egy puszit a
fejemre.
- Neked is. –motyogtam álmosan
miközben hozzábújtam. A közelsége megnyugtatott. Egyik kezével közelebb húzott
magához, és bátorítóan megszorított. Talán ezzel azt akarta sugallni, hogy
„minden rendben lesz”. Nem tartott sokáig, míg elnyomott az álom.
Egy sötét folyosón álltam. Mindenhol végtelen
feketeség vett körül. Féltem. A gyomrom görcsberándult, a torkom összeszorult,
a lábaim remegtek. Hirtelen megnyílt alattam a föld, és zuhanni kezdtem.
Sikítani akartam, de nem jött ki hang a torkomon. Összeszorítottam a szemem, de
éreztem, ahogy egyre mélyebbre kerülök a mindent elnyelő sötétségben. Nem
éreztem, mikor földet értem. Olyan volt, mintha hirtelen megálltam volna a
semmiben, és csak lebegnék. Lassan nyitottam ki a szemem. Fölöttem fák magasodtak,
láttam a Hold ezüstös fényét, ahogy helyenként beszivárog a levelek között. A
puha, nyirkos avaron feküdtem, éreztem az eső szagát a levegőben. Lassan ültem
fel, körmeimet belemélyesztettem a földbe. Valami csoda folytán sikerült talpra
állnom. Ahogy körülnéztem, ismerősnek tűnt az erdő ezen része. Biztosan jártam
már erre korábban. Viszont rossz érzések kerítettek hatalmukba. Valami nincs rendjén.
Halk lépteket hallottam szemből. Ismét végigsöpört rajtam a félelem
gyomorszorító érzése, amit egyre többször érzek, mióta belekeveredtem ebbe az
egészbe.
- Lám, lám, lám. –szólalt meg egy
furcsán ismerős férfihang, viszont nem tudtam azonosítani. –Kit látnak szemeim!
- Ki… Ki vagy te?- hangon jobban
remegett, mint szerettem volna.
- Tudod te azt. –léptei egyre
közeledtek, viszont még mindig nem tudtam kivenni emberi alakot az árnyak
közül.
- Nem, képzeld, nem tudom!- csattantam
fel.
- Tudod, hogy ki vagyok, csak nem
akarsz emlékezni. Bár igazán nem értem, miért. Hiszen nem tettem vagy mondtam
neked semmi rosszat. –végre előtűnt a fák közül. Teljesen feketébe volt
öltözve. Fekete sportcsukát viselt, fekete bőrnadrággal és fekete bőrdzsekivel,
aminek csuklyája a fejére volt húzva, ezzel árnyékot vetve egész arcára.
- Mi?- kérdeztem teljesen
összezavarodva. –Mégis miről beszélsz? Soha életemben nem láttalak!
- Egyszer már találkoztunk. –mondta,
miközben nekitámaszkodott egy fának. –De most nem ez a lényeg.
- Mit keresel a fejemben?
- Valahogy beszélnem kellett veled.
- Figyelmeztetni akarlak.
- Figyelmeztetni? Mégis mire?
- Veszélyben vagy. –jelentette ki.
- Ezzel aztán nem mondtál semmi újat!-
förmedtem rá. –Mióta betettem a lábam ebbe a városba, állandóan veszélyben
vagyok!
- Erről nem a város tehet. Hanem a
véred.
- Rossza családba születtél bele.
Kiválasztottnak lenni nem a legegyszerűbb és legveszélytelenebb vállalkozás.
- Honnan tudom, hogy te vagy a
Kiválasztott? Ezt már megbeszéltük. Sok mindent tudok, amit mások nem. Többek
között azt is, hogy ki ölte meg a barátnődet.
- Te… Tessék?- kérdeztem elkerekedett
szemekkel.
- Jól hallottad. –mondta, majd ellökte
magát a fától, és közeledni kezdett.
- Akkor mondd el, hogy ki volt az!-
követeltem ellentmondást nem tűrve.
- Hm… Hadd gondolkozzam… - állt meg
pár méterrel előttem, és elgondolkodva vakarta a tarkóját. –Nem. Az még túl
korai lenne.
- Mi lenne túl korai?!- keltem ki
magamból teljesen. –Ha tudod, hogy ki tette, azonnal mondd el!- most már
egyenesen ordítottam.
- Biztos, hogy tudni akarod?-
kérdezte, majd megint közelebb lépett.
- Biztos. –bólintottam határozottan.
- Te akartad. –mondta, olyan
hangnemben, mintha csak azt mondta volna „Én figyelmeztettelek. Ezt nem kellett
volna”. Hirtelen valami szürke, fényes
tárgy csillant a kezében. A holdfény visszatükröződött rajta. Ha nem ismerem
fel azonnal, talán még gyönyörűnek is találtam volna a kidolgozott
ezüstmarkolatú, gravírozott pengéjű fegyvert. A férfi arcát még mindig nem
láttam, de ahogy megállt közvetlenül előttem felemelte a fejét. Arca nagy
részét még így sem láttam, egyedül az arrogáns vigyorát.
- Mit akarsz azzal?- kérdeztem, és
igyekeztem uralkodni magamon, hogy ne remegjen és vékonyodjon el a hangom a
félelemtől, ami gyorsan borította el a testem az éles penge láttán.
- Azt hittem vagy olyan okos, hogy
magadtól is rájössz. –mondta, majd az arca elé emelte a tőrt, és vizsgálni
kezdte.
- Emlékszel még arra, amit egyszer a
barátocskád mondott neked?- kérdezte a fegyvert forgatva a kezében.
- Nem tudom, miről beszélsz. –ráztam a
fejem.
- Arra, hogy ha álmodban meghalsz… az
kihat a való életedre is. Vagyis, ha én most megöllek, akkor talán egy jó
darabig aludni fogsz, Csipkerózsika. Vagy talán… soha többé fel sem ébredsz.
- Szóval meg akarsz ölni?- kérdeztem
dacosan, bár belül egyre jobban reszkettem. –És mire mennél vele?
- A tervem része, drágaságom. –mosolyodott
el vészjóslóan.
- Gondolkozz aranyom. Sok bajt
megspórolnék azzal, ha a te kis túlbuzgó, kíváncsi személyed egy kis időre
eltűnne a képből.
- Te talán a Mesternek dolgozol?-
kérdeztem, mire a vigyora még szélesebb lett. Inkább vicsorításnak nevezném.
- Nem. –válaszolta egy kis idő után. –Én vagyok a Mester.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése