Ez a fejezet eléggé fontos Elena életében, jellemfejlődésében annak ellenére, hogy nem éppen vidám. Bár lehet, hogy néhányotoknak tetszeni fog ennek ellenére a történet alakulása.
Nagyon várom a véleményeket ezzel kapcsolatban! :)
Karácsony előtt még tervezek jelentkezni, ha letudtam az ünnepek előtti vizsgáimat, addig is Mindenkinek jó készülődést! :)
Ezer csók és ölelés,
Vivienn J.
Már
csak néhány hetünk maradt a Charles által ránk szabott határidőből. Már szinte
nem is éreztem a fájdalmat, amit a kimerítő edzések okoztak, a testem kezdte
megszokni a helyzetet. Észrevettem magamon a változásokat, a testem sokat
izmosodott –persze nem lettem izomkolosszus, csupán észrevehető a változás a
karomon és a lábamon, illetve a hasamon megjelent néhány halvány kocka -, az
állóképességem fényévekkel jobb, gyorsabb vagyok, mint valaha. Nem fáradok el
olyan gyorsan, ami a szellemi tevékenységeimre is kedvezően hatott, ugyanis az
iskolában történtekre is sokkal jobban tudok összpontosítani, ezáltal pedig
javultak az év végi kilátásaim. Tanítás után mindig van pár szabad óránk
pihenni és készülni az óráinkra, mielőtt belevetnénk magunkat a másik
életünkbe. Vacsoráig gyakorlunk, majd később vár ránk egy kis éjjeli edzés, ami
„csupán” másfél órás. Ma az előbbit Michael, míg az utóbbit Damien tartotta.
Mint mindig, most is bemelegítő futással kezdtünk a birtokon. Bár a naplóban
szó volt a hipersebességről, eddig még nem tapasztaltam meg ezt a jelenséget.
Damien mindig könnyedén lépést tudott velem tartani, csupán néhányszor sikerült
elhúznom, de mindig utolért. Ki sem fújtuk magunkat, máris egy-egy kisebb
méretű tőrrel a kezünkben álltunk egymással szemben. Az arcomat még mindig
csípte a kinti hideg levegő, éreztem, hogy lángokban áll. Bár már tavasz közepe
felé járt, errefelé az éjszakák még meglehetősen hűvösen teltek. A copfomból
kiszabadult hajszálakat ismét csapdába csaltam, ezáltal talán nem nézett ki úgy
a hajam, mint egy madárfészek. Néhány korty víz után az előttem álló melegítős,
izzadt fiúhoz hasonlóan felvettem a kezdő pozíciót. Tekintetében elszántan
csillant valami, kisimította az arcába hulló nedves tincset, majd hangosan
kifújta a levegőt. Egyenletesen lélegeztem, mélyen, igyekeztem feltölteni a
sejtjeimet oxigénnel mielőtt ismét kínzásnak vetem alá őket.
Egy
forgó ugrással igyekeztem oldalról „eltalálni”, ám időben sikerült hárítania a
csapást. Gyakorláskor erős gumivédők vannak a tőrök végeire erősítve, ezáltal
nem okozunk komolyabb kárt az aktuális ellenfelünkben. Nem adtam fel,
lendületből fordultam a másik irányba, egyenesen a mellkasára célozva, ám
hátraugrott, épp néhány milliméterrel sikerült megúsznia. Kihasználta, hogy még
mindig a forgás lendületében voltam, így ezúttal ő támadott, csakhogy egy
egyenes rúgással eltaláltam a karját, melynek hatására a tőr kihullott belőle.
Még egy balerina is megirigyelte volna a mozdulatom. Ellenfelem azonban gyorsan
összeszedte magát, s immár puszta kézzel szállt harcba velem, közbe-közbe pedig
elvesztett fegyverére esett a pillantása. Biztosan azon agyalt, hogyan szerezze
vissza. Egyszer már elkövettem azt a hibát, hogy visszaadtam, mondván
„fegyvertelen ellenféllel nem küzdök”, ám akkor kegyetlenül hátba támadott.
- Sose
bízz az ellenfélben –mondta akkor. –Lehet, hogy nem lesz olyan becsületes, mint
te.
Ezúttal
nem voltam becsületes. Győzni akartam, és nyerésre álltam. Megpróbáltam bevinni
a végső csapást, ám legnagyobb meglepetésemre ő előrevetődött. Fogalmam sincs,
hogy volt erre képes: rendkívül alacsonyan szállt a levegőben, ráadásul szinte
keresztülrepült az egész termen, pontosan oda, ahol a tőre hevert. Azonban
gyorsan össze kellett szednem magam, ugyanis futva, győzelemre éhesen közeledett
felém. Egyik lábam a falnak vetettem, majd minden erőmet és lendületemet
bevetve átpördültem a feje fölött –pont, mint a filmekben. Ezt a mozdulatot
Michaellel gyakoroltuk, ugyanis szerinte ez az erdőben igencsak hasznunkra
válhat, hiszen a falat tökéletesen helyettesítik a fák. Sikerült meglepnem
ezzel a mozdulattal. Ahogy földet értem mögötte, épp felém fordult, a tőr pedig
a mellkasának szegeződött. Nyerem.
Lihegve
engedtem le a karom, majd egy ezer wattos mosolyt villantottam felé.
- Nem hinném –vetettem
oda kihívóan.
Jobb
kezében tartotta a saját tőrét, az enyémet pedig markolattal felém nyújtotta.
Mikor odaléptem, hogy elvegyem, alig hogy hozzáértem a tenyerem melegét őrző
fémhez, éreztem, hogy valami tompa nyomódik az oldalamnak. Ahogy
lepillantottam, a fekete védővel ellátott ezüstös tőrt pillantottam meg.
Hitetlenül emeltem tekintetem a gazdájára, aki felháborítóan szemtelenül
mosolygott rám.
- Damien, ez…
- Damien, én Nate…
-
Ez rohadtul el van
cseszve! És csak hogy tudd, bármikor, gondolkozás nélkül eléd vetném magam, ha
arról lenne szó. És nem érdekelne, ha a tulajdon fivérem lenne, akit feláldozok
a tettemmel–nézett mélyen a szemembe, majd minden további nélkül ott hagyott,
hangos csattanással becsapva az ajtót.
Vajon
neki is ilyen érzés volt, amikor én hagytam őt magára egy-egy kitörésem
alkalmával? Meglehet. Vajon neki is megszakadt a szíve, miközben meredten azt a
helyet bámulta azt a pontot, ahol korábban álltam? Talán. Vajon Ő is
összekuporodott a padlón és zokogott? Kétlem.
Még soha
életemben nem voltam ennyire összezavarodva. Fájtak a szavai, mintha tüzes tőrt
forgatott volna a szívemben. Ilyen az igazság.
Fájdalmas. Merthogy igaza volt. Az sem oldja meg a dolgot, ha Nate-tel vagyok.
Hogy fér bele egyszerre két szerelem egy ember szívébe? Amikor egy éve
Damiennel voltam együtt, nem gondoltam Nate-re. Akkor még nem lopta be magát a
fiú a szívembe. Aztán egyre inkább megismertem, kezdtem megkedvelni, de
továbbra sem szerettem szerelemmel. Aztán Damien és én szakítottunk. Nate pedig
ott volt mellettem. Nem akartam kihasználni. Nem nyitottam felé. Ő maga
nyitotta ki a kaput, amin keresztül belopta magát a szívembe. Magáért szerettem
bele, nem azért, hogy féltékennyé tegyem Damient, nem azért, hogy pótoljam. Mellette egyszer sem gondoltam a fivérére.
Istenem, de hisz arra sem gondoltam elégszer, hogy testvérek! Nem mintha mindkettővel ágyba bújtam volna, de már maga
a tény, hogy mindkettejüket szeretem, ők pedig engem elég ok arra, hogy
mocskosnak érezzem magam.
Remegtem,
zokogtam. Annyira hülye voltam! Csak magamra gondoltam, mentem a szívem után,
és ide jutottam. A két ember, akiket legjobban szeretek a családomon kívül
szenved. Miattam. Én töröm össze a
szívüket, én okozok nekik fájdalmat, én fordítom őket egymás ellen. És miért?
Mert önző vagyok. Ez az igazság. Eddig fel sem tűnt. Annyira lefoglalt a
legenda, hogy azt hittem, mindenemet ennek szentelem. Hogy megérdemlem a
szerelmet. Megérdemlem a boldogságot. Talán így is van, de nem így, nem ilyen
áron. Elvégre Nate és Damien is éppúgy érdemesek rá, talán még inkább, mint én.
Alig
bírtam elviselni a fájdalmat, ami belülről kínzott, égetett. Tanácstalannak
éreztem magam, tehetetlennek, mocskosnak, önzőnek, bűnösnek, hűtlennek. Minden
rosszat el tudtam volna mondani magamról abban a pillanatban. Pedig valamit
tennem kellett. Ez így egyikünknek sem tesz jót.
Nehézkesen
nyugalmat erőltettem magamra, majd óvatos léptekkel mentem fel a faházba. Damiennek
hűlt helyét sem láttam. Itt hagyott. Talán jobb is így. Biztosan jobb ez így.
Bezárkóztam az egyik szoba fürdőjébe, majd addig verettem magamra a forró
vizet, míg az égetni nem kezdte a bőrömet. Az agyam kiürült, lefoglalta a tompa
fizikai fájdalom. Vastagon bekentem magam szappannal, alaposan belemasszíroztam
a bőrömbe mielőtt leöblítettem volna. Mikor kiléptem a fülkéből, az egész
helyiség fehér párafelhőben úszott. Ha nem ismertem volna a helyet úgy, mint a
tenyeremet, nem találtam volna meg a ruháimat. Gyorsan magamra kaptam mindent,
összeszedtem a cuccaim, majd a titkos átjárón keresztül hazamentem.
Legnagyobb
meglepetésemre a szobámban egy váratlan vendég fogadott. Szürke mackónadrágot
és egy fehér trikót viselt. Haja ziláltan meredezett szerteszét, arca
gondterheltnek tűnt. Markáns, férfias vonásai most is rabul ejtettek, a
tusfürdője illata bizsergette az érzékeimet. Minden vágyam az volt, hogy
odabújjak hozzá, megöleljem és megcsókoljam. Csakhogy nem felejtettem el az
elhatározásomat, az imént történteket odaát, a faházban. A szívem lassan
kezdett megrepedni, minden lépéssel, amit felé tettem egy újabb hajszálrepedés
jelent meg.
A szívem robbant, apró
szilánkokra tört, melyek vérző sebeket ejtettek a lelkemen. Én pedig csak
zokogtam, egyedül a sötétben.
Óóistenem félek. Én végig Nate-nek szurkoltam és nyeeeeh, most mi lesz...
VálaszTörlésA szívfájdalmon kívül nagyon tetszett a fejezet, különösen a tőrharc leírása, szóval továbbra is várom a folytatást.
Sok sikert a sulihoz :*
Üdv: Babu
Drága Babu!
TörlésKöszönöm, örülök, hogy nagyrészt tetszett!
Nate igazi édespofa, nem csodálom, hogy neki szurkolsz.:3 <3
Még bármi lehet ;)
Ezer csók és ölelés,
Vivienn J.
En mindig is team Damienes voltam, igy most orulok, h vegre lepett valamit.
VálaszTörlésNagyon varom mar a kovetkezo fejezetet❤❤
Nos, még bármi megtörténhet! :)
TörlésKedves Vivienn J.!
VálaszTörlésNagyon, de nagyon köszönöm, amiért meghallgattad a kérésemet :D Most újra látok esélyt Elena és Damien kapcsolatára, hurrá😍
Mellesleg nekem tetszett ez a rész, izgatottan várom a következőt, remélem jól dönt Elena :)
Ölel : Savanna K.
Drága Savanna K.!
TörlésÖrülök, hogy tetszett a fejezet! :) A Damien - Elena - Nate szerelmi háromszög sorsa már egy fél éve eldöntetett, Nektek már csak ki kell várni a végét. Még bármi lehetséges! :)
Ezer csók és ölelés,
Vivienn J.
Szia, imádtam ezt a részt,fantasztikusan írsz! Abszolút teamDamien, gyorsan el is morzsolok egy miatyánkot értük. ;) Erre az időszakra pedig sok erőt meg egy nagy szerencsecsomagot küldök!;) Puszi
VálaszTörlésSzia!
TörlésNagyon szépen köszönöm, örülök, hogy tetszett! :)
Köszönöm szépen, szükségem lesz rá! :)
Ezer csók és ölelés,
Vivienn J.