Drága Kiválasztottak!
A héten letudtam az összes írásbeli érettségimet végre valahára, így itt az ideje visszatérnem! :)
Ahogy ígértem, itt a harmadik évad első fejezete. Nem fűznék hozzá különösebben semmit, viszont nagyon jól esne, ha Ti hagynátok nyomot magatok után, megosztanátok velem a véleményetek! :)
A visszaszámlálás elindult, ezzel együtt 30 fejezet + az epilógus van hátra Elena és a többiek történetéből.
Ui.: Akiknek még tart az érettségi időszak további sok sikert és kitartást kívánok! :)
Ezer csók és ölelés,
Vivienn J.
~*~
A
kórház vegyszerektől bűzlő várótermében ültünk, épp a zokogástól rázkódó Lizt
öleltem. Kötelességemnek éreztem szólni neki, hogy Michael kórházban van,
elvégre a barátnője. Arra persze én sem számítottam, hogy beront a váróterembe
és szembenéz a Donovanokkal bejelentve, hogy a barátnője, és azonnal mondják el
mi történt. Nem árultunk el neki túl sokat, csupán a lényeget: Logannel
összekaptak, és súlyos sérüléseket szerzett. Nate, Damien, Tom és én is
ellenőrzés alá kerültünk, utcai verekedésről számoltunk be. Nate kisebb
zúzódásokkal és két törött ujjal, Damien pár kötéssel a karján, lábán és hat
öltéssel a combján, Tom pedig egy törött ujjal és pár öltéssel a karján úszta
meg a dolgot. Nekem lefertőtlenítették a nyakam (szerencsére jobbnak látták, ha
nem faggatnak róla), és ellátták a kisebb sebeim. Max úszta meg a
legszerencsésebben, szinte a haja szála sem görbült. Ám tekintve, hogy nem
égettek el máglyán Katherine testével együtt, azt hiszem ez jobb, mint amire
számítottam. Azonban erősen kételkedni kezdtem Liz elméletében, amit előadott
nekem a hallgatásomért cserébe. Elvégre a Mester tudta, hol van Katherine. Lehet, hogy Lizt sem merte a családja
beavatni a terveikbe. Mindenesetre jobbnak látom, ha nem faggatom erről. Csak
még jobban összezavarodnék, és erre nincs most szükségem. Ráadásul most nincs
olyan lelki állapotban, hogy ilyesmiről beszéljünk.
A
váróterem tele volt hírekre váró emberekkel, minden műtő tele volt, az orvosok
és a nővérek egy percre sem álltak meg. Minden ajtónyitódás hangjára felkaptuk
a fejünket, azonban sosem az az ajtó nyílt ki, amelyik mögött a Donovan fiú
fekszik. Liz egyre elkeseredettebb volt. Hangtalanul sírt, a könnyek leáztatták
a sminkét, kissé emlékeztetett egy mosómedvére. Gondosan kontyba rendezett
fekete haja kilencven százaléka szabadon esett az arcába. A végük nedves volt a
könnyektől, ahogy az én fekete pólóm is. Időközben megérkezett Mr. és Mrs.
Donovan, és a fiúkat kezdték faggatni. Mi, lányok jobbnak láttuk, ha kimaradunk
ebből. Figyeltem, ahogyan Charles és Tom erőteljesen gesztikulálva magyaráznak
valamit, majd amikor rám tévedt a tekintetük gyorsan elkaptam a fejem. Az ajtó
végre kinyílt, és egy fáradt arcú orvos lépett ki rajta, mint aki egy nagyon
rossz hírt készül éppen közölni. Liz azonnal felpattant és megrohamozta a
férfit, pár másodperccel később mindenki csatlakozott hozzá.
Jobban
örültem, hogy nem Charlesszal kell egy kocsiban utaznom, viszont a tudat, hogy
Natetel kettesben leszünk meglepően idegessé tett. Elvégre még mindig nem
sikerült tisztázni, mi történt.
Csend
uralkodott a kocsiban, egyikünk sem szólalt meg, emellett a légkör is kissé
feszült volt. Nem igazán tudtam, hogyan kezdjek bele, így inkább nem szóltam
semmit. Vártam, míg szólal meg, ugyanakkor féltem is tőle. Nem tudom, mit
mondhatnék neki, nem tudom, mit is érzek. Mielőtt észbe kaptam volna, a kocsi
lassított, majd rákanyarodott a felhajtónkra. Megállt, de a motort nem
állította le. Haboztam kicsit, mielőtt megszólaltam.
A
ház üres volt, csupán Mr. és Mrs. O’Dannel voltak otthon, ám ők nem sok vizet
zavarnak. Ma végre visszaköltöztünk a házba, és épp a nagytakarítást végezték,
és elkezdték kipakolni a dobozokat. A szobám is pont olyan, mint amikor
ideköltöztünk. Egyedül a falak tükrözik, hogy ez már az én birodalmam.
Amikor
az ajka lágyan az enyémet érintette, valami robbant bennem. Többet akartam.
Közelebb csúsztam hozzá, az ajkam szétnyílt az övé alatt. Az először lány,
kutakodó csók egyre szenvedélyesebb, egyre vadabb lett. Észre sem vettem, de
már az ölében ültem, ő pedig törött ujjai miatt óvatosan szorított magához,
miközben nyelvével utat tört a számba. Teljesen beleremegtem, izzott bennem a
vágy. Őt akartam. Akkor és ott. Mindennél jobban. Végig vezettem a kezem izmos
hátán, egészen a póló szegélyéig, majd elkezdtem felfelé húzni. A csókunk csak
arra a pillanatra szakadt meg, amíg lehúztam róla a ruhadarabot, majd ő is
ugyanezt tette velem. Olyan meleg volt a bőre…És olyan izmos! Éreztem, hogy
lassan felemelkedik az ágyról, így a dereka köré kulcsoltam a lábamat, és
erősen kapaszkodtam a nyakába. Ő egyik kezével a fenekemnél tartott. Épp csak
annyira emelkedett fel, hogy el tudjon fordulni, és az ágyra tudjon fektetni. A
könyökén támaszkodott, nem mert rám nehezedni, én viszont érezni akartam a
súlyát. Egy hirtelen mozdulattal lerántottam magamra, mire belenyögött a
csókunkba. A farmerja gombja után nyúltam, már majdnem lehámoztam róla, mire
hirtelen elszakadt tőlem. Meglepetten pillantottam fel rá. Ő nem akarja? Nem
jól csináltam valamit? De amint ránéztem, minden kételyem és félelmem elnyelte
a köd. Amikor megláttam a tekintetét csak még jobban beindultam. Akart engem.
Talán jobban is, mint én Őt.
A
számról szép lassan letért és apró puszikkal halmozta el az arcomat a szám
sarkától a fülemig, majd a másik oldalon. Onnan lefele haladt a nyakamon,
közben pár helyen megszívta, majd végigcsókolta a kulcscsontom. Egyre
gyorsabban vettem a levegőt. Apró puszikkal borította be a hasamat, amitől
kuncognom kellett. Csikizett a borostája.
Közben
észre sem vettem, hogy kigombolta a farmeromat, és most két ujja az övtartóba
voltak akasztva. Óvatosan, lihegve nézett fel rám. Egy aprót bólintottam, mire
lehúzta a lábamon a ruhadarabot. Mikor ismét engem csókolt folytattam a munkát,
ahol abbahagytam, amikor félbeszakított. Lerugdalta magáról a farmert a földre, közben
egy másodpercre sem szakadva el tőlem.
Mindössze
Nate pólója és egy bugyi volt rajtam, ő pedig alsónadrágban feküdt mellettem a
takaró alatt. Az ajtót bezártam éjszakára, ha esetleg valaki hazaérne, és a
titkos ajtót is eltorlaszoltuk, nehogy Damiennek eszébe jusson meglátogatni.
Nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez volt eddigi életem legcsodálatosabb estéje.
Annyira gyengéd volt és figyelmes, a lábam beleremegett az emlékekbe, pedig
alig egy órája történt. Nem létezett semmi más, csak Ő és én. Nem foglalkoztunk
a Mesterrel, a csicskákkal, Katherine testével, a testvéreivel, különösen
Damiennel nem. Az éjjeliszekrényemen lévő lámpa gyér fényében néztem egy
darabig, ahogy alszik. Annyira… tökéletes. Gyengéden megcsókoltam az arcát,
majd leoltottam a lámpát, és a mellkasára dőltem. Miközben egyenletes
szívverését hallgatva próbáltam elaludni, hirtelen megmozdult, és oldalra
fordult –felém- és átölelt álmában. Szorosan hozzábújtam, így szenderültem
álomba én is.
Amikor
kinyitottam a szemem, csodálkozva tapasztaltam, hogy nincs mellettem senki.
Azonnal elfogott a kétségbeesés. Elment? Mégis mikor? Még csak üzenetet sem
hagyott. Pedig azok után, ami köztünk történt…
Ez
nem az Ő inge rajtam. Egy réginek tűnő, mégis gyönyörű hálóinget viseltem. Ez
biztosan nem az enyém. Ahogy körbenéztem a szobában, rájöttem mi folyik itt.
Álmodom.
Ez
valóban az én szobám volt, csakhogy a falak fehérek voltak arany tapétával,
ódon bútorokkal volt berendezve a helyiség, teljesen máshogy. Úgy, ahogy
Katherine idején volt. A szoba ajtaja hirtelen nyikorogva kinyílt, és egy
árnyék suhant el előtte. Követtem egészen a titkos alagútig, ami a Donovan
faházba vezetett. A faház üres volt, a berendezése szintén megváltozott,
azonban nem volt időm körülnézni. Az árny egyenesen a kulcs egykori szobájába
vezetett, ami most már a koporsó helye. És ott volt. A koporsó.
Megszólalni
sem volt időm, de már köddé is foszlott, én pedig riadtan ébredtem fel. A riadt
fészkelődésem a mellettem addig békésen szuszogó fiút is felébresztette.
Fáradtan nyögdécselt, és igyekezett kitörölni az álmosságot a szeméből.
Jajj,nagyon jó lett! *^O^*
VálaszTörlésA végétől libabőrös lettem és sikítoztam. :D >o<
Már alig várom a folytatást! ^_^
Nagyon szépen köszönöm! :)
TörlésÖrülök, hogy tetszett! :)
Ezer csók és ölelés,
Vivienn J.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésJuuuuuuj. Jujujujujuj nemáár. Baaszus:D Szegénykék :'D
VálaszTörlésMindenesetre... Nekem sokkalta szimpatikusabb Nate! Valahogy... Nem tudom, Nate párti vagyok :D
Örülök, hogy visszatértél! ^^
Várom a kövit!
Pussz: Babu
Köszönöm szépen! Örülök, hogy tetszett!:)
TörlésIgen, Nate valóban imádnivaló :3
Én is örülök, hogy végre visszatérhettem :)
Ezer csók és ölelés,
Vivienn J.
Nagyon jó fejezet, csak így tovább!:) puszi
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm! :)
TörlésEzer csók és ölelés,
Vivienn J.
Úristen, nemrég találtam rá a blogodra, de már végig is olvastam. Eszméletlen jó! Már most az egyik kedvencem.
VálaszTörlésEz a rész is csodálatos lett, kíváncsian várom a következőt!:3
Puszi,
Daisy
Szia!
TörlésNagyon szépen köszönöm, ez sokat jelent! :)
Üdv a Kiválasztottak között! :)
Ezer csók és ölelés,
Vivienn J.