Katherine nyomában - 32. fejezet

Drága Kiválasztottak!

Immár ismét egészségesen - bár hulla fáradtan - meghoztam a következő fejezetet.
Nos, mit gondoltok Alex - Lana - Elena hármasáról?

Várom a véleményeket!:)

Ezer csók és ölelés,
Vivienn J.

~*~

Bár nem szóltam Alexnek, úgy döntöttem, hogy kémkedni fogok. Talán jobb is, hogy nem tud róla, hiszen így hitelesebben adhatja magát. Csakhogy ezzel egy baj van: nem ismerem olyan jól a ház rejtett zugait, mint a sajátunknak. Éppen ezért Paulhoz, a komornyikhoz fordultam. A konyhában találtam, éppen kávét főzött. Ezen eddig nem is gondolkoztam el, de mintha egyszerre lenne komornyik és házvezetőnő is.

- Segíthetek valamiben, Elena kisasszony?- kérdezte egy pillanatra véve le a szemét a kávéscsészéről. 

- Valójában igen. – Felhagytam azzal, hogy felhívjam a figyelmét arra az apróságra, hogy én nem vagyok kisasszony. És hogy ez már nem a tizenkilencedik század. – Maga jól ismeri ezt a házat, igaz?

- Minden egyes szegletét –mosolygott büszkén.

- Azt vettem észre, hogy hasonló felépítésű, mint a Danken kastély. Ez azt jelenti, hogy akkor itt is vannak kisebb folyosók, amiket a személyzet használ, igaz?- kérdeztem, mire résnyire összehúzta a szemét.

- Igen –válaszolta megfontoltan. –Ez igaz. De ha szabad tudnom, miért érdeklődik ez iránt?

- Egy kutatást végzek szociológia órára –mondtam ki az első dolgot, ami eszembe jutott. Létezik egyáltalán ilyen tantárgy? 

- Szociológia?- kérdezett vissza összeráncolt szemöldökkel. – Furcsa dolgokat tanítanak ma az iskolákban – nyugtázta, majd intett, hogy kövessem.  Kicsit elmozdított jobbra egy festményt az étkező falán, mire kinyílt egy ajtó a falban. –Itt a zseblámpa, odabent sötét van. Csak óvatosan, kisasszony – nyomta a kezembe a tárgyat, mire bólintottam, majd behúzta mögöttem az ajtót.

Bekapcsoltam a zseblámpát, mire elém tárult egy titkos átjáró. Innen a ház bármely pontjára el lehet jutni. Meglátszik, hogy régi, és nem sokan használják, talán egyedül Paul. Nem túl poros, azonban minden sarokban, lécek között pókhálók csillognak a lámpafényben. A faléceket nem ártana kicserélni, néhány már elég korhadt. Ahogy elindultam befelé, megpillantottam egy lécre szegezett sárgás árnyalatú papírt. Ahogy közelebbről is szemügyre vettem, rájöttem, hogy ez a Sullivan kastély átjárókkal bővített térképe. Egy aprócska elhalványult X jelezte a jelenlegi pozíciómat, így elindultam egyenesen, amerre a nappali található. Szorosan a fal mellett mentem, hogy meghalljam a legapróbb neszt is. Női nevetést hallottam. Ez biztosan Lana lesz. Erősen koncentráltam az előttem lévő falra, majd hirtelen a látásom elhomályosult. Mikor ismét kiélesedett, már olyan volt, mintha én is ott lennék velük a szobában. Tökéletesen láttam és hallottam mindent.

- És leöntött sósavval?- kérdezte Lana vihogva.

- Le. De szerencsére csak a pólómnak lett annyi – nevetett Alex is.

- Akkor még könnyen megúsztad.

- Nos, nem annyira. A pasija épp akkor érkezett meg, amikor levettem a pólót. Persze beverte a képem – nevetett fel az emléken. Vagyis, gondolom, az lehet.

- Érdekes történeteid vannak – jegyezte meg Lana, miközben egy újabb pohár bort töltött mindkettejüknek. 

- És veled mi a helyzet? Biztosan vannak hasonló sztorijaid – nézett rá Alex, majd belekortyolt a vörös italba.  Amint Lana nem figyelt, a felét ráöntötte a szobanövényre mellette. Hm. Okos.

- Áh – sóhajtott elmélázva, miközben egy göndör szőke tincsét csavargatta. Csak most láttam, mennyire kiöltözött. Egy fekete egyrészes miniszoknyás ruhát viselt, piros magas sarkút, hozzá illő rubinköves nyakéket és az elmaradhatatlan vörös rúzsát. Mondhatni összeöltöztek Alexszel. A tökéletes pár! –Az én tinédzserkorom koránt sem volt ilyen izgalmas.

- Viszont a munkád annak tűnik – jegyezte meg Alex.

- Igen, az valóban izgalmas – mosolyodott el a szőkeség, majd beleharapott az alsó ajkába. Alex nyelt egyet.

- Mesélj róla – hajolt kicsit előbbre, majd belekortyolt az italába.

És Lana persze mesélt. Nem mondom, hogy nem volt érdekes, csupán nem érdekelt. Lekuporodtam a poros fölre, a térdemet felhúztam, úgy hallgattam. Idő közben megitták az üveg bort, és egy fél tequilát. Persze Alex odafigyelt arra, hogy ne legyen részeg, minden pohár fele szerencsétlen szobanövényen landolt. Vagy teljesen tönkre megy, vagy pedig egy alkoholra éhes mutáns fikusz lesz belőle az este végére.

- Jut eszembe, elhoztam a naplót – nyúlt a nő a táskájához, amiből előrántotta azt, ami nekem kell.

- Hát nem felejtetted el – villantott Alex egy ezer wattos mosolyt.

- Persze, hogy nem – mosolygott vissza rá. Csak nekem tűnt ez a mosoly sunyinak? –Szóval? Kíváncsi vagy?

- Ez kérdés?

- Sejtettem – felelte, majd elővett egy kis fekete távirányítót is.

- Az micsoda?- vonta fel Alex a szemöldökét a készüléket nézve.

- Megkaphatod a naplót – közölte Lana szemrebbenés nélkül, mire nekem fennakadt a szemöldököm.

- És mi ebben a trükk?- kérdezte Alex mindet tudó mosollyal, majd lehúzta a maradék tequiláját.

- Nincs trükk. Egy hétig megkapod – felelte a nő, majd elrakta a távirányítót.

- És mi volt az a bigyó?- mutatott a táskára.

- Kikapcsoltam a kamerákat – közölte rezzenéstelen, érzelemmentes arccal, miközben újratöltötte a poharakat. 

- Mégis miért?- kérdezte Alex, majd egy húzásra elfogyasztotta az alkoholt, és mivel az üvegből elfogyott, hozott maguknak egy üveg vodkát. Ahogy látom, Lanának már kissé megártott az alkohol, Alex viszont korántsem ivott olyan sokat. Bár a szeme kissé csillog, nem ártott meg neki. Vagy csak jól tartja a látszatot.

- Nos, nem lenne jó, ha lenne bizonyíték arról, hogy nálad van – simította meg a karját, miközben beharapta az ajkát. Egyértelműen flörtöl. – Olyan helyen olvasd, ahol nincsenek kamerák, és rejtsd el. És még valami. Ne mutasd meg senkinek. Még Elenának se. Főleg Elenának ne. 

- Miért ne?

- Mint már mondtam, nem szeretném, ha ez kiderülne – mondta, majd megitta a pohara tartalmát akkora kortyokban, hogy közben vékony csíkban folyt le a nyakán.

- Nem kell aggódni. Nem mutatom meg senkinek – biztosította Alex. 

- Reménykedtem benne –súgta a fülébe, viszont nem csúszott hátrébb. Alex kérdőn ránézett, mire a nő elmosolyodott, majd megcsókolta. Pfúj. Alex persze nem habozott, azonnal visszacsókolt, és magához szorította. 

- Mi lenne, ha ezt máshol folytatnánk?- szakította meg Alex a heves csókcsatát, amit öröm volt nézni. Remélem, érzékelhető az irónia.

- Azt hittem már sosem kérdezed meg –vigyorodott el, majd a táskáját felkapva követte a fiút. Én pedig őket. Normális esetben ezt nem tettem volna meg, azonban Alex magával vitte a naplót. Nekem pedig tudnom kell, hová rejti. Nem bízom meg benne eléggé ahhoz, hogy ráhagyjam. De persze, amint elfajulnak a dolgok a falon túl, elmegyek. Akár tudom hol a napló, akár nem. Nem vagyok kíváncsi semmiféle pedofil pornó jelenetre.

A titkos alagúton egy ajtó választott el az emeletre vezető lépcsősortól. Mikor kinyitottam, megtorpantam. Meg kell, hogy mondjam, nem tűnt túl biztonságosnak. Mikor ráléptem az első lépcsőfokra, nyekeregni kezdett. Kicsit megnyomkodtam a talpammal, de halk nyöszörgésen kívül más nem történt. Óvatosan, puha léptekkel araszoltam felfelé. Észre sem vettem, hogy visszatartottam a levegőt, amíg megkönnyebbülten ki nem fújtam azt, hálát adva, hogy nem szakadt be alattam ez a fatákolmány. A felső szint, még rosszabb állapotban volt, mint az alsó. Mindenütt pókhálók, a léceken vastag réteg port pihent, ki tudja hány éve. Egy-egy léc megnyikordult a súlyom alatt, néha halálfélelmem volt. A kiélesedett látásomat használva kerestem meg a nekem kellő szoba mögötti alagútrészt. Ahol Alex szobája van, néhány további lépcsőfok vezetett fel, és egy ajtóval találtam szembe magam. Kissé furcsálltam, mivel eddig nem találkoztam hasonlóval egyik helyiségnél sem. Az ajtó mögött egy még sokkal elhanyagoltabb, dohosabb részen találtam magam. A pizsifelsőm ujját az orrom elé tartva lélegeztem.

Alex és Lana konkrétan lenyomták a nyelvüket a másik torkán, úgy estek be a szobába. Alex inge időközben lekerült róla, és a padlón landolt. A falnak nyomta Lanát, miközben a nyakát csókolgatta, talán harapdálta is, amit a nő nyögésekkel díjazott. Felfordul a gyomrom. Persze a naplót továbbra is a kezében szorongatta. Miért nem teszed már le, hogy messek innen?!

Míg én a naplóra koncentráltam Alex nadrágja is lekerült, sőt, még Lana ruhája is, így fehérneműben álltak előttem, és a nő keze már a fekete boxer alatt járt. 

- Na, jó, én erre nem vagyok kíváncsi – dörmögtem magam elé, majd indultam volna kifelé, ám az ajtó nem akart kinyílni. Hiába rángattam egyre kétségbeesettebben, egyszerűen nem ment. Végül már ütlegeltem dühömben. És ami a legrosszabb, ha akartam volna se tudtam volna kikapcsolni az érzékszerveim, ugyanis nem tudtam semmi másra koncentrálni.

Próbáltam figyelmen kívül hagyni a szobában történteket, miközben a kijutáson agyaltam, azonban semmi ötletem nem volt. Az egyetlen út, ami még szóba jöhet, az a szívtipró szobáján keresztül vezetett. Azonban most nem ronthatok be oda. Főleg nem innen. Ki kell várnom, míg… míg végeznek a dolgukkal. Blah.

Még mindig nem került le több ruha-hála a jó égnek!-, azonban Lana már az ágyon fekvő Alexen ült lovagló ülésben, és a mellkasát csókolgatta, majd haladt lefelé. Ez enyhén szólva is undorító. Hiszen ez a nő jóval idősebb. Oké, azt nem vitatom, hogy jól néz ki, mert ez tény, na de akkor is! Persze mind a két fél eléggé erkölcstelen, így ezen már meg sem lepődöm. Lekuporodtam a falnak háttal, hogy legalább ne lássam az akciót. A hangok azonban még a fülem befogásával sem szűntek meg. Hümmögések és nyögések sorozata ütötte meg a fülem, azonban ezek főleg Lana száját hagyták el. Aztán olyasmi történt, amire bár nem számítottam, örültem neki.

- Várj!- nyögött fel Alex. Ennek még nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Gondoltam biztosan gumit keres a fiókban.

- Mi a baj?- kérdezte Lana vinnyogva. Hallhatóan be volt rúgva.

- Ezt talán nem kéne. – Ez a rész lepett meg. Félve ugyan, de visszafordultam a fal felé. Minden ugyan olyan volt, mint amikor legutoljára láttam, azt az apróságot leszámítva, hogy Lanán nem volt melltartó, és a hüvelykujja be volt akasztva partnere alsójába.

- Miért nem?- kérdezte ezúttal meglepetten.

- Mert mindketten be vagyunk állva. És nem fogom kihasználni a helyzetet – közölte Alex, majd eltolta magától a lányt és az ágy mellől előkotorta a fekete csipkés melltartót.

- Alexander – kezdte Lana közelebb hajolva a fiúhoz. – Szerinted tényleg azért kértelek, hogy iszogassunk, hogy aztán ne történjen semmi?

- Ó, értem –nevetett fel „Alexander”. –Szóval itt te vagy az, aki ki akarja használni a helyzetet.

- Szerintem egyikünknek sincs ellenére ez a bizonyos helyzet – suttogta, majd belenyalt a fülébe. 

- Ebben tévedsz –tolta el Alex, majd felállt az ágyról és magára kapta a farmert, majd az inget is. – Öltözz fel, kérlek.

- Most meg mi a fene bajod van?!- csattant fel Lana, miközben engedelmeskedett.

- Semmi. 

- Hiszen az előbb még te is akartad. 

- Csak azért, mert illuminált állapotomban azt hittem, mással vagyok –közölte a szemébe nézve, ami Lanát pofonként érte. 

- Mással? – kérdezte halk, nyugodt, szinte már ijesztő hangon. Bomba fog robbanni. – Lehet egy tippem?- kérdezte egy fokkal hisztérikusabban.

- Kérlek, most menj el, mielőtt felvered a házat – intett Alex az ajtó felé.

- Elena miatt van, igaz?- kérdezte, én pedig ledöbbentem.

- Menj! El! - kérte ismét, minden szót külön hangsúlyozva.

- Persze, hogy miatta van! - kiáltott fel csapkodva. Meghökkentően gyerekes. 

- Lana, kérlek! –szólt Alex fáradtan. 

- Legyen, elmegyek. De még számolunk, Alexander Sullivan. Engem senki nem utasíthat vissza – közölte fenyegetően Alex képébe meredve, majd kiviharzott az ajtón, becsapva maga mögött azt. A szoba tulajdonosa sóhajtott egy nagyot, majd a fürdőszobába ment.

Mikor már egy perce csobogott a víz, végre kimerészkedtem. Egyelőre hagyom a naplót a földön, ahová ejtette. Meglátom odaadja-e vagy sem. Ha nem, akkor biztosan tudni fogom, hogy nem bízhatok meg benne.

Amilyen gyorsan és halkan csak tudtam átsurrantam a saját szobámba. Ahogy megálltam a tükör előtt és végignéztem magamon, egy fintorral nyugtáztam, hogy úgy néztem ki, mint aki egy dohos pincében porosodott évekig. Előkotortam a szekrényből egy másik pizsamát, majd a koszosat a szennyesbe hajítva beálltam a frissítő zuhany alá. Közben persze rengeteg dolgon elgondolkoztam. Már ki tudja hány hónap telt el a napló megtalálása óta, de még mindig nem jutottunk előbbre a nyommal. Mintha megállt volna az idő. másrészről pedig annyi minden zajlik körülöttem, hogy alig bírom követni, mintha apró homokszemekként pergett volna ki az idő az ujjaim között. Furcsa ez a kettősség. Aztán a gondolataim továbbkalandoztak magamra. Tagadhatatlanul megváltoztam az utóbbi időben. Észrevettem, hogy egyre komolyabb vagyok, egyre kevesebbet mosolygok. Régen én voltam a „vagány, laza, fel a világ ellen, csupa vigyor” lány, most pedig néha már depresszió közeli állapotba kerülök. Ez nem jó. Ez nagyon nem jó. Eddig Damien tartotta bennem a lelket, de Ő is elfordult tőlem, ráadásul egy akkora hülyeség miatt, hogy már nem is emlékszem rá! Ahogy rá gondolok, összeszorul a szívem. Vissza akarom kapni.

Ugyanakkor itt van Alex. Egyre inkább úgy érzem, hogy megbízhatok benne. Persze még közel sem annyira, mint a Donovanokban, de határozottan jobban viszonyulok hozzá, mint amikor idejöttünk. Aztán persze ott van, ami az imént történt Lanával. Nem tudta, hogy ott vagyok. Akkor miért nem használta ki az alkalmat? Hiszen Lana totál be volt indulva rá, és normális esetben nem utasította volna vissza. Akkor miért tette mégis? Tényleg azt hitte, hogy mással van? Mégis kivel? Bár ez a kifogás nekem erősen sántít, mégsem tudok előhozakodni egyetlen logikus érvvel sem, hogy miért utasította vissza.

Egy laza kontyban és a szürke Mickey egér mintás felsőmben és a lila mackónadrágomban sétáltam ki a szobámba. 

- Jó estét, Mickey egér –köszöntött Alex egy szürke boxerben ücsörögve az ágyamon.

- Igazán felvehettél volna valamit, ha már úgy döntöttél meglátogatsz az éjszaka közepén – közöltem vele karba tett kézzel. Úgy kell tennem, mint aki semmit se tud az este történtekről.

- Itt van, amit kértél – nyújtotta felém a naplót, mire meglepett boldogságot színleltem.

- Sikerült megszerezni?- kérdeztem vigyorogva, miközben el akartam venni, Ő azonban elrántotta. –Hé!

- Nem szoktam viszonzatlan szívességeket tenni –közölte, mire felvont szemöldökkel, értetlenül néztem rá. Rosszat sejtek. Nagyon rosszat.

- Mit akarsz tőlem, Alex? – A kérdésemre sunyi félmosoly kíséretében lépett közelebb hozzám, majd nekinyomott a falnak. Nyeltem egyet. Úgy tudtam, hogy ez nem jelent jót!

- Tudod, Cukorfalat…- húzta végig az ujját a nyakamon elgondolkozva, amitől libabőrös lettem. Nem tetszik ez nekem. – Lanával kissé elfajultak a dolgok odaát, de valami csoda folytán sikerült visszafognom magam. 

- Mire gondolsz?

- Arra gondolok, hogy a szőke cicababa sok mindent megadott volna nekem – nézett a szemembe. – De én mégis visszautasítottam. Miattad.

- És hogy jövök én a képbe?

- Úgy, hogy nekem végig te jártál a fejemben, Cukorfalat –nézett rám alkoholtól csillogó szemekkel. Bár nem ivott annyit, mint Lana, mégis érezni lehetett a leheletén a rengeteg piát. 

- Még most sem értem miért kell engem a falnak préselni –néztem rá, mire csak még jobban a falnak szorított. Közben pedig olyat éreztem az ágyéka táján, amit nem kellett volna, és ami egyértelművé tette a szándékait. 

- Megmondom, mit kérek a naplóért cserébe. Tölts el velem egy éjszakát.