Mindenekelőtt tényleg rettenetesen sajnálom, amiért ennyire ritkán vannak részek, de azt hiszem, korábbi posztjaimban eleget boncolgattam ennek okait.
Mikor kinyitottam az ajtót a két srác még mindig
ölelkezve állt a garázskapuban. Mennyi idő telt el? Fél óra? Vagy egy?
- Hát Ti meg mi a fenét csináltok?-
kérdeztem nevetve.
- Melegítjük egymást. –válaszolt
Danny, miközben még mindig szorosan tartották a másikat.
- És ez azóta is tart, mióta én
elmentem?- kérdeztem undorodó arckifejezéssel.
- Nem!- vágta rá Damien. –Azóta
abbahagytuk, de aztán megint elkezdtük.
- És mégis miért, ha szabad
érdeklődnöm?
- Mert hallottuk, hogy jössz.
–magyarázta Danny.
- Hát ti hülyék vagytok!- veregettem meg
a vállukat.
- Mondták már. –vágták rá egyszerre,
mire mindhárman hangos nevetésben törtünk ki.
- És meddig akartok még itt buzulni a
garázsban?- vontam fel a szemöldököm.
- Abbahagyjuk?- kérdezte Danny
Damient.
- Ja. –adta az egyszerű választ, majd
rögtön el is léptek egymástól.
- Beteg emberek. –hagytam ott őket, és
kimentem az utcára.
Leültem a járda szélére, és egy aprócska követ
rugdostam szórakozásképp. Pár perc múlva valaki csatlakozott hozzám. Nem néztem
rá, tudtam, hogy ki Ő.
- Valami baj van, Cukorfalat?- ölelt
át fél karral.
- Miért jöttél vissza?- kérdeztem,
majd kicsit jobban megrúgtam a kövemet, mint szerettem volna, így az az út
közepén kötött ki. – Remek! Most kereshetek másikat!- bosszankodtam. Nem volt
kedvem felállni és utánamenni.
- Mi a jó abban, hogy egy követ
rugdalsz?
- Levezetem a rejtett agressziómat.
–válaszoltam, a szememmel pedig egy újabb nagydarab kavicsot kerestem, de nem
találtam. –Használhatom a fejed?- fordultam felé hirtelen.
- A fejem?- ráncolta össze a
szemöldökét.
- Igen, Alexander. A fejed. –ütögettem
meg az említett testrészét.
- Mi az? A Donovan gyerek
szóhasználata ennyire ragadós?
- Csak azért mondom így, mert ez téged
idegesít. –villantottam meg a fogsorom.
- Kedvességed, mint mindig,
határtalan. –grimaszolt.
- Látod, ebben egyetértünk.
- Szóval? Miért ücsörögsz itt?
- Élvezem a napsütést. Londonban
folyton esett az eső.
- Biztosan nagyon élvezed, főleg mivel
borult az ég… - jegyezte meg, mire felnéztem az égre. Oh… Tényleg beborult.
- Attól még a friss levegőt
élvezhetem, nemde?
- Akkor is friss lesz, ha rágyújtok?
- Te dohányzol?- kérdeztem
összeráncolt szemöldökkel. Utálom a bagósokat!
- Akkor jó. –bólintottam. –És most már
elárulod, hogy mit keresel itt?
- Igazából nem erre jöttem. Csak azon
az utcán sétáltam le, a boltba indultam. –mutatott a főutca felé. –És akkor
láttalak meg. És gondoltam idejövök.
- Mert hiányoztál. –suttogta a
fülembe. –Én talán nem?
- Nem igazán. –ráztam a fejem.
- De miért nem? Talán nem szeretsz
engem, édes?
- Eltaláltad. –álltam fel a betonról.
- Miért vagy ilyen kegyetlen?- hüppögött
a szemét törölgetve.
- És te miért vagy ilyen idióta?-
kérdeztem vissza, majd elindultam vissza a házba, de megragadta a lábam, mivel
Ő még mindig ült.
- Ne hagyj el!- terült szét az
aszfalton, miközben engem próbált ott tartani.
- Engedj el!- rángattam a lábam, de
túl erősen ölelte (?).
- Nem! Ne hagyj itt! Olyan magányos
vagyok nélküled!- araszolt kicsit közelebb, hogy még jobban körém tudja tekerni
izmos karjait.
- Akkor szerzek neked egy guminőt!-
mondtam már kicsit idegesen. –Tőle mindent megkapsz, amit tőlem nem. –tettem
még hozzá.
- Ez durva volt, Cukorfalat. –nézett
fel rám komoran. Oké, talán meg kéne tanulnom, mikor kell befogni…
- De nem hazudtam. –vontam
vállat. Még mindig nem eresztette el a
lábam, miközben megpróbált felállni. Ahogy a teste egyre távolabb került a
földtől, úgy húzta rajtam egyre feljebb az engem szorosan tartó karjait.
- Mi a fészkes fenét csinálsz?-
kérdeztem ijedten, ahogy kissé elsötétült, éles tekintetével vizslatta az
arcom, és a kezei a vádlimról egyre feljebb vándoroltak. Közben rácsaptam
párszor a kezére, de az sem használt. Mikor a fenekemhez ért, erősen
megmarkolta, és alig észrevehető mosolyra húzódott a szája, belőlem pedig halk,
elfojtott nyögést idézett elő.
- Gyakrabban akarok ilyen hangokat
hallani tőled, miközben a nevemet mormolod. –suttogta a fülembe. Olyan közel
hajolt, hogy ajkai a fülcimpám súrolták miközben beszélt, a meleg levegő pedig
csiklandozta a bőrömet.
- Seggfej!- motyogtam az orrom alatt,
de azért úgy, hogy hallja.
- Megmondtam, hogy nem végeztünk.
Ahogy azt is, hogy megszerzek mindent és mindenkit, akit akarok…
- Hát engem nem fogsz!- vágtam a
szavába dühösen.
- Csakugyan?- tett egy lépést
hátrafelé, így végre elengedett, amitől megkönnyebbültem.
- Csakugyan. –bólintottam. –És ne merj
még egyszer hozzámérni!
- Mert mit teszel, cukorborsó?
- Cukorborsó?- kérdeztem vissza.
Persze, hogy a lényeget ragadom meg mindenben.
- Ha szeretnéd, mondhatom azt is, hogy
csibeburger. –ajánlotta fel.
- Kösz, de ezeknél még a cukorfalat is
jobb. De az Elena lenne a legjobb. –tettem hozzá.
- És mit akarsz tenni, Cukorfalat?-
tette fel az előző kérdését, de persze csak azért se használja a nevemet.
Tudja, hogy ezzel felbosszant, és még élvezi is! Mekkora bunkó!
- Ne akard megtudni. –mondtam
fenyegetően.
- Tudod… Tőled nem félek.
- Pedig lehet, hogy kellene.
- Hm. –gondolkodott el. –Lehet. De
mégsem teszem. Majd még találkozunk!- kezdett hátrálni.
- Inkább örülj, édesem! Nem mindenki
érdemli ki az én osztatlan figyelmemet.- kacsintott, majd megfordult, és zsebre
dugott kézzel elsétált.
Én továbbra is csak álltam a nyitott garázskapu előtt
a járdán, és az egyre távolodó alakot bámultam. Alex Sullivan megmutatta a
„sötét oldalát”. Sikeresen megijesztett. Eddig azt hittem, hogy csak
szórakozik, és ezzel az idióta énjével próbál behálózni. De tévedtem. Miának és
a többieknek igazuk volt. Alex veszélyes. És sikeresen magamra haragítottam!
Lehetne ennél jobb az életem? Az ironizálás még padhelyzetben is megy… Mint ha
nem lenne elég bajom, csak rontok a helyzetemen. Miért vonzom ennyire a
veszélyt? És miért születtem ekkora idiótának? Bár lehet, hogy ezt Dannytől
„örököltem”. Miközben a hihetetlenül elcseszett életemről merengtem, a
felhőkből apró esőcseppek kezdtek hullani, melyek halkan kopogtak a meleg
aszfalton. A tekintetem az égnek emeltem, és hagytam, hogy a hideg esőcseppek
az arcomon landoljanak, és végigfolyjanak rajta. Megnyugtató érzés volt ott
állni a szemerkélő esőben. Londonban ez mindennapos dolog volt, és egy idő után
eléggé idegesítő is. Most viszont… nem is tudom… egyszerűen élvezem. Csukott
szemmel hagytam magam elveszni a pillanatban, és egy kisidőre sikerült
megfeledkeznem a gondjaimról.
- Miért ácsorogsz az esőben?- ölelt át
Damien hátulról.
- Nem tudom. –válaszoltam, még mindig
csukott szemmel. –Csak jól esik itt kint ácsorogni.
- Mi ebben olyan jó?- kérdezte
értetlenül.
- Talán egy kicsit. –válaszoltam, és
reménykedtem, hogy nem kérdez rá.
- Miért? Mi történt?- És persze, hogy
rákérdez.
- Nem érdekes. –próbáltam lerázni.
- De igenis érdekes. Bent az előbb még
semmi bajod nem volt. Mi történt az óta?- Valahogy éreztem, hogy nem hagyja
annyiban.
- Aki kíváncsi, hamar megöregszik.
–vetettem oda. –És már nem fogsz annyira tetszeni, ha úgy nézel majd ki, mint
egy aszalt szilva.
- Igen?- kérdezte játékosan. –Azt
hittem, nem csak a külsőmért szeretsz.
- De azért picit az is közrejátszik.
–pusziltam meg az arcát.
- Jajj, de kis aranyosak!- hallottam valakit
mögöttünk. Damien azonnal elengedett, és mindketten a hang irányába fordultunk.
- Öm… Szia, anya. –makogtam zavartan,
és szerintem az arcom pár árnyalattal vörösebb színben pompázott abban a
percben.
- Üdv, Mrs. Tisdale!- köszönt Damien.
- Damien, kedvesem. Már mondtam, hogy
szólíts nyugodtan Gracenek. –mosolygott rá kedvesen.
- Persze. Grace. –mosolygott Damien
is.
- Drágáim, nem fáztok meg odakint az
esőben?
- Jól vagyunk anya. –válaszoltam.
- Hát jó. –sóhajtott lemondóan. Hisz
tudja, hogy szeretek az esőben ácsorogni, nem értem, mi ez a hirtelen jött
aggodalom. –De azért ne ácsorogjatok ott sokáig.
- Oké. –mondtam, majd visszament a
házba.
- Kedvelem anyukádat. –fordult felém
Damien mosolyogva, majd adott egy puszit a szám sarkába.
- Szerintem Ő is kedvel téged.
–mosolyogtam. –És szerintem már elkönyvelt minket magában egy párnak.
- Igen, szerintem is. –értett egyet.
- Szerinted nem kéne Őket beavatni?
Akkor talán nem lenne olyan gyanús, hogyha valaki a szobámban talál minket
kettesben.
- Jó lenne. De szerintem, ha anyukád
és Danny megtudná, akkor hamarosan már az egész város, köztük Alex is megtudná.
És akkor tényleg nem nyugszana addig,
amíg meg nem szerezne. És Ő veszélyes. Nem akarom, hogy miattam bajod essen.
–szorított magához. Még mindig hátulról ölelt, az arcát pedig a nyakamba fúrta,
mikor valaki –ismét- megzavarta ezt az idilli pillanatot.
- Az ázott gerlepár! Micsoda fotó!- a
hang tulajdonosa persze Danny volt. Kérdőn fordultunk felé. Mégis miről beszél?
Milyen fotó?
- Milyen fotóról beszélsz?- kérdeztem
a homlokomat ráncolva, mire meglóbálta a telefonját.
- Megörökítettem ezt az idilli
pillanatot. –vigyorgott.
- És miért is?- kérdeztem értetlenül.
- Igazából gőzöm sincs. –nevette el
magát kínosan. –Csak ennek a képnek olyan We Heart It feelingje van.
- We Heart It feeling? Komolyan?-
kérdeztem összefont karral.
- Most miért ne?- kérdezett vissza.
- Meg sem próbállak megérteni. A végén
még kiderül, hogy meleg vagy. –nevettem el a végét.
- Hé!- kezdte felháborodottan. –Én a
jó melleket és a formás segget szeretem.
- Szóval… miért ölelkeztek a ház előtt
a szakadó esőben?
- De hozzánk nem állsz be. –tettem fel
a kezem védekezően, mikor ki akart lépni a garázsból az utcára. –Inkább menjünk
be mi is. –javasoltam, mikor Damien beleegyezett csurom vizesen beléptünk a
garázsba.
- Szóval ti most akkor együtt
vagytok?- kérdezte, miközben fenyegetően méregette Damient.
- Nem. Nem vagyunk együtt.
–válaszoltam.
- Akkor miért ölelgetitek egymást,
mintha járnátok?
- Csak melegítettük egymást, hogy meg
ne fagyjunk az esőben. –mondta Damien. Már megint a „melegítettük egymást”
sztori…
- Megint hősugárzónak alkalmazott. –szálltam
be a játékba.
- Figyu, nekem mindegy, hogy mit
csináltok ti ketten. –mondta, majd teljes testterjedelmével Damien felé
fordult, és folytatta. –Egészen addig, amíg nem mászol a húgom szájába. Meg…
khm… egyéb testrészeibe.
- Menj ám a tudod hova, Daniel!-
ütöttem a karjára, és folytattam volna, de elszaladt előlem, én pedig utána. A
harmadik személy pedig csak röhögve figyelte a jelenetet.
- Jól van, nyugi, Elli!- állított le
„Dan”. –Csak féltelek, oké?
- Én azt értem, de azért akkor sem
kéne ilyeneket mondanod! Tudok vigyázni magamra.
- De akkor is a bátyád vagyok, és meg
akarlak védeni.
- Danny. Nem tudsz megvédeni
mindentől.
- De próbálkozni lehet. –mosolyodott
el, ami engem is arra késztetett.
- Mellesleg, Dan… - szólalt meg végre
a barátom is. –Eddig csak arról volt szó, hogy akkor vagyok bajban, ha
meglátod, hogy El szájában vagy… - itt egy kis hatásszünetet tartott, és
elvigyorodott, nekem pedig az arcom egyre vörösebb lett. Élvezik a helyzetet.
Tudom. – egyéb testrészeiben vagyok.
- Ti ezt élvezitek, igaz?- kérdeztem
dühösen. Ezek rajtam szórakoznak!
- Talán egy kicsit. –mondták
egyszerre.
- Haha. –nyújtottam ki a nyelvem
sértődötten.
- De olyan aranyos vagy, amikor
elvörösödsz. –puszilta meg Damien a fejem búbját.
- Nem vagy vicces, Damie.
- Ne hívj így, könyörgök!
- Akkor hívjalak inkább Ma…- nem
tudtam befejezni a mondatot, mert befogta a számat.
- Miért fogtad be a száját? Tud valami
égő becenevet?- kíváncsiskodott a bátyám.
- N… nem. - válaszolt, de persze ez
így túl átlátszó volt.
- Szóval tud. Majd kiszedem belőle.
–mosolygott Dan összeesküvő módjára.
- Nem fogod. –jelentette ki Damien
határozottan.
- Majd meglátjuk, haver. Majd
meglátjuk. –beszélt továbbra is sejtelmesen.
- Nem, nem látjuk meg. –tiltakozott.
- Mmmossst mmmarr eennnngeetessz.
–nyöszörögtem.
- Mi az?- kérdezte, mire szemforgatva
megharaptam a kezét. -Auuu!
- Na, végre!- sóhajtottam fel, mikor
végre elvette a kezét.
- Kérhetted volna szebben is, hogy
engedjelek el.
- Kértem, de te nem értetted!
- Ja, hogy azt morogtad!- esett le
neki a tantusz.
- Azt hittem sosem jössz rá.
- A kezemért még számolunk. –mondta
komoran, de közben rám kacsintott, hogy Danny ne lássa. –Most viszont megyek.
Szia, El. –ölelt meg, miközben a fülemhez hajolt. –Fél óra múlva a faházban.
–suttogta.
- Oké. –suttogtam, majd elengedett.
- Csá, haver!- öklöztek össze
Dannyvel.
- Csá! Szólj Natenek, hogy holnap
akkor besegítek a műhelyben!- szólt még utána.
- Oké. –intett, majd elment.
- Mit segítesz te a műhelyben?- kérdőn
fordultam felé.
- Mert kell az extra pénz. El akarom
vinni Mirandát valahova. –mosolygott.
- Miranda? A bögyös nővérke a
kórházból?- néztem rá leesett állal. –Nem is mondtad, hogy még mindig hajtasz
rá. Vagy… együtt vagytok?
- Hát… volt pár randink, és… úgy
érzem, kezd komolyra fordulni a dolog. És Ő legalább nemcsak jól néz ki, de még
okos és vicces is!- kezdett áradozni. – Úgyhogy a jövő héten elvinném
vacsorázni egy jó étterembe, de ahhoz némi pénz is kéne…
- Értem. Akkor ezért fogsz ott
melózni.
- Ja. Beszéltem Natetel, Ő pedig
beszervezett.
- Az jó. –mosolyogtam. –Mellesleg…
Örülök, hogy végre találtál egy normális barátnőt. –öleltem meg.
- Én is. –szorított magához. –Tudod…
Damiennel összeillenétek.
- Hogy mi?- toltam el kicsit magamtól,
hogy a szemébe tudjak nézni.
- Rendes srác, és tényleg kedvelitek
egymást. És ha már barátod lesz, akkor legyen Ő. Ő legalább nem olyan, mint…
- Róla inkább ne beszéljünk, jó?-
szakítottam félbe.
- Oké. Ne haragudj. –nézett rám
bűnbánó arccal.
- Semmi gond. Szóval… szerinted
összeillünk Damiennel?- kérdeztem idétlen vigyorral az arcomon.
- Igen. Jól mutattok együtt.
–mosolygott rám.
- És mi van azzal, hogy „szétvered, ha
meglátod a számban”?- vontam fel a szemöldököm.
- Azt nem mondtam, hogy szétverem.
–tette fel a mutatóujját. –Csak azt, hogy megbánja…
- Akkor ez most már nem is zavarna?
- Azt nem mondom, hogy nem zavarna, de
elviselném. De ha lehet, akkor ne előttem, jó?- kérlelt, mintha már együtt
lennénk.
- Nem csináljuk előtted, mivel nem is
csinálunk semmit…
- Majd összejön. –mutatta fel a hüvelykujját,
mellé pedig idétlenül vigyorgott.
- Majd. Talán. –mondtam halkan. –És
mikor kezdesz a műhelyben?
- Holnap reggel 8-kor. És valamikor
délután végzek.
- Akkor egész nap nem látlak?-
kérdeztem szomorúan.
- Majd akkor este megnézünk egy
filmet. –javasolta, mire azonnal jobb kedvem lett. –Úgyis régen tartottunk már
esti film-maratont.
- Benne vagyok!- ugrottam a nyakába.
–De az én filmemmel kezdünk!- szögeztem le.
- Ne már!- nevetett fel kínosan.
–Muszáj?
- Igen, muszáj. –erősködtem.
- Hát jó. –adta be a derekát. –Akkor
holnap este nyolckor a szobámban film-maraton. –ismertette a helyet és az időt.
- Ott leszek!- adtam egy puszit az
arcára, majd bementem a házba.
Gyorsan a faházba siettem, mivel Damien már biztosan
vár.
Szia. Nagyon de nagyon jó lett ez a rész is folytasd de mihamarabb kérlek. Puszi : Axy
VálaszTörlésÁáá de jóó új rész!
VálaszTörlésEl sem hiszem,hogy eddig nem vettem észre. Annyira megörültem,hogy leestem az ágyról. :D Mostohatesóm meg jól kiröhögött.
Imádtam.*-*
Nem tudom mi mást is mondhatnék nagyon de nagyoon tetszett.
Siess a kövivel!:))
Puszi,Réka